Amerikai Magyar Szó, 1975. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1975-06-05 / 23. szám

Thursday, June 5.1975. SZEGVAR magyar falu - magyar emberek 6 HH EOES mn ANYA NY ELVÜNK Dr. Gulya János: Anyanyelv és demokrácia A divat az, hogy a férfiakat a munka­helyen, értekezleten es még az országos hirszoró intézményekben is, mondjuk, igy szólítsak meg: “Besztercei szaktars” (munkásnak igy dukál), “Lukács tanár űr” (pedagógusnak igy illik), am a nőket viszont igy: “Viki” (egy tudományos osz­tályvezetőről szólva), “de kedves Inci” (egy igen- talpraesett művezetőt megszólítva). Az ősidők patriarchális társadalmi szemlélete, ime, igy van jelen nyelvi gyakorlatunkban. De helyes ez? Éppen a demokrácia, a női egyenjogúság jegyeben ? Nagyon téved azonban az, aki esetleg azt hiszi, hogy az egyenlő mértekkel szabott demokratikus jogok bárkinek is jogot adnak a szabadosságra. Többek kozott a durva beszédre, a trágár szavak nyilvános hasznalatara, utcán, szórakozóhelyen, mindenütt, ahol mások is hallhatják. Akar kívánja őket valaki hallani, akar nem. Ugyanez vonatkozik a szabadszajuságra is! Szociológusok vagy pszicho­lógusok dolga lehetne, hogy felmérjék, mint vezet az agresszív beszéd agresszív magatartáshoz. Hiszen minden kimondott szó érzelmileg is hat, s összessé­gében közvéleményt is formál. Mindig voltak, van­nak es sajnos lesznek is, akiknek a beszéde durva, trágár és közönséges. Vagy sikamlós. De nem mind­egy, hogy hányán vannak az ilyenek. Es még kevés­bé mindegy az, hogy magatartásukat hogyan Ítéljük meg. Akar az utcán, akar némely igencsak vékony deszkából épített színpadon hangzik fel a szavuk. Néha mar az a ladszata, mintha a durva stilus valamifele polgárjogot nyert volna nálunk. Miből gondolom ezt? Abból, hogy már, majdnem termé­szetesnek vesszük. Pedig éppen az ellenkezője a természetes, mint ahogyan testi bajaink megneve­zései is az orvosi szaknyelv burkába rejtjük,^3 a biológiának is külön tudományos szakszókincse van. A közös levegő, a környezetünket alkotó ter­meszét épségét és tisztaságai mar védjük. Nem kel- lene-e ezt a védelmet a szennyes beszéd támadó áradatával szemben számos magasztos szavunkra, fogalmunkra is kiterjesztenünk? Az elet változik es vele a nyelv, a szavak haszná­lata es jelentese is. Az “úr” megszólítás valamikor csak a királynak járta. Azután a nemeseknek, majd a középrétegeknek. Lehetne ma az “ur” szó min­denkié. A görög füozófusok szerint — utaltam rá bevezetőben — a demokrácia és a nyelv is köz- megegyezés. A megszólítás szintén közmegegyezes kérdésé. És ha valakiben aggodalom támadna, ki érti ma mar ezen, ezekben a megszólítást szerényen szolgálni kívánó szavakban a regi osztalytartalmat?! Demokráciánk élő valosaga is bizonyíthatja, hogy senki. A demokrácia a nép uralma. Társadalmi forma, amelyben a hatalmat a nép gyakorolja. Ha most a nyelv az anyanyelv fogalmát a demokrácia fogalmá­val együtt idézzük fel, akkor ez összefoglalolag azt jelenti, hogy a közéletben szerepet vivő nép tagjai a nyelvhasznalatban is éljenek a nephatalom adta jogukkal. Ahogyan a nepmesek hősei is, meg a királyi udvarban is mindig a maguk sajat nyelvet beszélik. Egyszerűen, szépén, okosan, tisztán és művelten. Szokatlan száraz, meleg idő volt múlt nyáron. Ezen a tájon azonban ez a megszokott. A fold repe­dezve nyögi a forró sugárzást, s a levegőben allando vibrálás van jelen. A falun átfolyó Kurca patak vize nem ad hűvösséget, a Tisza vonala pedig több kilo­meter messzeségben húzódik. A falu magán viseli az alföldi vidékek jelleget. Po­ros utcák, széles hosszú tomácu házak, napégette - arcú emberek, szilvafak tarkítják a képét. Sok az uj formájú kockaépület, nádfedeles házat ritkán talal ma már a szemlélő. Szegvár 10—12.000 lakosú község. Vendéglője; esspressója, aruhaza van. Néhány eve építettek mo­dem vonalú művelődési házat. Történetéhez szaj- röl-szajra jaro betyarhistóriak es egy régi kastély maradványai tartoznak. 1945 előtt aratósztrajkok egyik központja volt. Környezetet kiterjedt tanya­világ borítja. Lakói foldmivelo emberek. Szikkadt, rancosarcu keménykezű emberek, akar ez a föld. Néhány ipa­ros is dolgozik itt. Szak- es gyermekorvosa is van a falunak. Reggelenként üllocsengésre ebredek. Bacsa Gyu­la patkolókovács, hirdeti a műhely természetes cége- reja cégtáblát mar regen levettek. Kormos fala ^sza­naszét heverő fogok, kalapácsok, ékek bizonyítják: a mester még most is dolgos ember. És ez nem kis szó. A 74 éves kovács ma is ügyes kezzel végzi mun­káját, immár hatvan éve, talán mozgása lassubbo- dott meg csupán. Mesterséget 1914-ben a nagy világ- rengések előestéjen tanulta. Falujához sem maradt hűtlen, s bár néhányszor, mint Ady “feldobott kö­ve” kirepült, később mindig visszatért. A műhelybe lépőt a foglalkozás sajátos kepei fo­gadják. A tűz, a vas, az erő erdekes vilaga. Az Öreg beszedes kedvű; A szó mellett a munka is gyorsab­ban halad. Magam is nekigyűrkózóm, nyomom a fuj- tatót, hallgatom az Ömlő mondatokat, melyek nyo­mán elemtárul majd egy évszázad: a kovács elete. — Világéletemben kovács voltam. Regebben vé­geztem egy gépkezelői tanfolyamot, de aztan még­sem tetszett, Visszatértem,vonzott a tűz világa. Ké­mény ez a munka, de aki megszereti, az nem hagy­ja el... A beszélgetésből kiderül, hogy az emberek ma már kevesebbet dolgoztatnak, mint régen, hiszen a nagyipar, a gyarak mindent megtermelnek, de a ja­vításokat, apróbb munkákat gyorsabban elvégzi az iparos. 1 ff f f p — Azelőtt igényesebb munkákat is csináltam. Ka­pukat, fokosokat kiállításra, de fogy a türelmem. Akkor még inasokkal és segeddel dolgoztam. így egymagámban nincs hozza erőm. . . — Gyárban sohasem dolgozott Gyula bátyám? — De igen, voltam en mar 45 után Szegeden es Budapesten is, láttám, amint gózkalapaccsal verik az acélt, de mégis visszajöttem. Úgy tünik,szerencsem van. Lovat hoznak patkol- tatni az egyik tanyáról. Ritka esemeny ez már a fa­luban. Az öreg kovács buszken szedi össze fogóit, szögeit, kalapácsát, kiválaszt négy jónak látszó pat­kót, s bár segítséggel, de mégis biztosan tartja a lo lábát. Megszakad a beszélgetés, s miután elkészül az uj patkó, dél felé jár az idő. Indulnék, de még megkér - dezem: — Mondja Gyula bátyám, volt-e eleiében egy kü­lönösen szép esemeny? — Igen, mikor 1935-ben, mivel legenyember vol­tam világéletemben, Összegyűlt annyi pénzem, hogy kimentem egy kiránduló vonattal Olaszországba. Láttam Velencét meg más városokat is... Már nem emlékszem a nevükre. Néhány utcával odébb fatomyos templom áll. Az ut rhásik oldalán, az első hazban lakik Kató né­ni. A haziiaprí szövetkezet üzletében találkoztam vele először. Most, amikor meglátogatom, munká- bamélyedve találom. Leültet és hideg sörrel kínál. A hűtőszekrényből veszi elő. Kató néni hímzéseket készit, de mint elmondja nem a regi mar ez a munka sem. Regen szórakozás­ból, unaloműzésből csinálták a hímzést, aztan a legszebb darabokat eladták. Ma Budapestről kapják a mintát, onnan pedig exportra küldik. Az volt a szép, amikor ók találták ki az alakzatokat. A faluról kerdezem, a régiről es az újról. Szavai nyomán kitűnik, hogy a regi nádfedeles házu falu­ból ma már sok minden nem a regi. A nádfedel sem A legtöbb embernek radioja van, sokan vesznek te­levíziót is. Uj lehetőségek kepei bontakoznak ki a láthatáron. Uj élet lehetőségei. A világ változik. A falu változik. De a falvakban elő emberek számára, a falu a világ. Az emberek re­giek es újak egyben, de egy uj falu kepei már fel­merültek. Virág Ferenc HUSZKA JENŐ ' (1875—1975) Egy évszázaddal ezelőtt született Szegeden Huszka Jenő, egy azok közüli, akik kedveltté,világ­szerte ismertté tettek századunk első felének ma­gyar operett muzsikáját. A Bob herceg, a Gűl baba, a Lili bárónő túléltek mesterüket, akit pedig szép korral ajándékozott meg a sorsa. (1960-ban halt meg.) Századunk legelején, 1903-ban az Ő müvével, az Aranyvirággal nyitották meg Budapesten a Ki­rály Színházat, amelynek viszonylag rövid eleiében meghatározó szerep jutott azután a magyar operett történetében. (Egy évvel később itt indult példát­lan szériájára Kacsoh Pongracz: Janos vitéze, Husz­ka további müvei közül a Gül baba és több más mű bemutatója is itt volt.) “Uj közönség kezdett ér­deklődni a zenés színház iránt” — mondotta a szin- háznyitással kapcsolatban eppen Huszka. Valóban az ezidotájt megújult műfaj olyan emberek soka­ságat is a színházba vonzotta, akik korábban szín­házat belülről sem láttak. “Huszka Jenő partitúrája finom és választékos” — irta röviddel ezután a Gül baba bemutatásával kapcsolatban a kor mérvadó kritikusa a Pesti Nap­lóban. “Nem kér eget de a közönség szereteted igyek­szik megnyerni. . . a zárt, szűkén határolt magyar dalformak minden mesterkeltseg nélkül szélesed­nek hatásos és szinpadképes melódiákká.” Huszka zenéjét ma is vállaljuk — ha természete­sen korunk könnyűzenéje uj, másféle hangvételt szült is. A Huszka-melodiák nemcsak a szüléinkben, bennünk^magunkban is élnek. ^ ^-óbaza—

Next

/
Oldalképek
Tartalom