Amerikai Magyar Szó, 1975. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1975-02-27 / 9. szám
Thursday, Feb. 27. 1975. 9 Dénes Géza; ____AMERIKAI MAGYAR SZÓ A csillagok keso estere kigyultak. A hold sapad- tan hajolt be ablakomon. Motorbúgást, tücsókcir- pelest hajtott be agyamhoz a lanyha nyári szellő. Magamrahuztam takarómat, melyen elaludtam. Koran reggel hangos kiabálás verte ki szememből az almot: — Aszonyok, aszonyok, van-e valami drotoznyi- fotoznyivalo? Lábos, fazék, kanna, vödör, csupor, tepsi ami likas, ide vele. Olcsón befoldozok... Aszonyok, aszonyok... Megelevenedett az utca. Ahány asszony, gyerek, mind kiállt a kapuba. Meg ilyet: drótostót jar a faluban, mikor a Káteesz service, vagyis magyarul szervisz szolgálata mindent megjavit. Simonyi nénit annyira megbabonázta a drótos- tot recegteto dallos hangja, mert hej ,de nagyon regen hallott itt a nagy lapos Alföldön drótost énekelni, hogy ra se gondolt ott hamarjában a három lyukas fazekjara, csak akkor, amikor már a harmadik utcából hallatszott: — Aszonyok, aszonyok, drótoznyi, fotoznyi! A harmadik utca a Szabadság utca. Itt mar meglassul adrotos, nem tudni, a fáradságos gyaloglásba, vagy a kiabálásba faradt-e bele. De inkább a gyaloglásba, mert a hangját tálán meg feljebb is hordja. A nagy kerekeskutnál körülveszi két idösecske mama: — Hallja-e? Mennyiért fodozn'a be ezt a lábost? — Meg az en mosófazekomat? Es alig kötik meg a nagy üzletet, maris veri-kala- pálja az edényeket, mintha a régi-régi dobszót idézne vissza a faluba. Node birja is erővel, mert alig múlt harmincöt esztendős ez a szép szál drótos- legeny. Egy középkorú asszonyka is kilibbent három tepsijével, s Hogy a drótos eppen a két idős néni munkáján fáradozott, leült vele szemben. Az asz- szonyka nyelves is, meg kiváncsi is, hat megkérdezte: — Hogy birja ezt a vándoreletet? Mindig elengedi erre a csavargásra a felesége? — Nincs énnekem felesigem, meg ezután ákárok szereznyi, meg osztán tudja ászonyság, megszoktuk mink már ezt az életet ott Zemplénben, apam, nagyapam is drótos volt. Mikor a drótos ezt kimondta, éppen akkor érkezett oda Plizsak Manci. Nemigen több ő harmincévesnél, pufok arca, szép parazs dereka arra vall, hogy van mit neki Bezzegh doktoréknal a tejbe aprítani. Meg negyvenkettőben szerezte a doktor felesege a lelenc intézetből, s hogy a lány illedelmesnek,dolgosnak mutatkozott,Örökbe fogadták. Hogy volt-e valaha is apja, anyja, azt senki nem tudja a faluban, meg inkább nem Plizsak Manci. Csak annyi maradt meg gömbölyű szép fejeben, hogy valahol Zemplenországban, a tótok birodalmában latta meg a napvilágot. Kisgyermek korara mar visszaemlékszik: sokszor elméselte a szomszédoknak, milyen gyönyörű hegyek meredeznek ott az égnék,s milyen sebesen folyik a Hernad vize, amiben mosta kis ingecskéjét. Amint mondom, kezeben lobázva a pecsenyesütőt, éppen akkor érkezett oda a lány, s ahogy meghallotta, hogy a drotos Zemplénből jött, rászegezte gyönyörű fekete szemét. A drótos meg bizony alig győzte kapkodni a fejét, nem lehetett abba szívdobogás, fulladozás nélkül belenézni. Vegre sorrakerült a pecsenyesütő is. Két térde köze veszi, s üti-veri. A lány csak nézi, de mintha nem is a munkát, hanem inkább a drótos göndör hajat, szép domború mellkasát, felfelé kunkorodó orra alatt a vérpiros, osszeszoritott száját. Egyszer aztan megszólalt a lány: — Maga Zempléni? A drótos nem mert felnézni, csak rábolintott. — Megvannak-e még azok a szép nagy hegyek? — kérdi tovább a lány. — Meg, megvannak, — kapja el az arcat az igezo fekete szemek elöl a drotos. — Hat a Hernad arra lefele folyik-e még? A drotos belemerült munkájába, csak félvállról vetette oda: — Arra! De a lány nagyon faggatózik: kek-e arra is az eg, megvannak-e meg Forizs Mari néniék, meg Blazso Misuek haza eleje olyan virágos-e, mint az o gyerekkorában? Hanem erre mar nem tudott mit felelni a drótos. Zemplén megye nem egy tányér dedelle, hogy csak úgy megtaláljuk benne Forizs nénit, meg Blazsó Misut. Tudja mar, hogy a lány az ó vidékére való, megérzi a zamatos kiejtéséből, a lélegzéséből, de különösen azokból a bogár-fekete szemekből, amikbe nem mer belenézni, mert ha csak oda is kapja a szemet, fejébe tóiul a vér, szeme elhomályosul előtte. Milyen erő sugárzik ki azokból a fekete szemekből, hogy igy elgyengíti az izmos férfiembert? A drótos nem mert felnézni többe, csak átadta alanynak a kész munkát, átvette az érte járó pénzt, vette bádogját, szerszámosládáját és indult. A lány Bezzegh doktorék kapujából még visszafordult, a távolodó drótost nézte^ aztan nagyot sóhajtott s befordult a kiskapun. Délután még hallották a drótos hangját a vásártér felöl, aztan elhallgatott. Akik elszalasztottak, csak legyintettek: nem baj, majd elvisszük a lyukas edenyeket a Szerviszbe. De nagyot tevedtek, mert másnap reggel ismét kiabált a drotos. De nem csak másnap, hanem még szombaton is. Bent a falu főterén is. A Plizsák Manci ekkor mar három lábost, két fazekat, több apró edenyt vitt ki hozza. Szombaton délután újra megjelent a drotos, méghozzá eppen a Bezzegh doktorék háza előtt, de már nem kiabált, a hátán sem csillogott a szerszámosláda. Kis rövid, ráncos csizmája fenyesre volt vikszolva, bajusza is hegyesen kunkorodott fölfelé. Ennyiből állt az ó ünneplője. Vasarnap délelőtt meg néhány vasúttól jővó látta a Plizsak Mancit, hona alatt ujságpapirosba hirtelen- csomagolt kis batyuval, amint ment a vásártér felé, de meg azon is túl, a kiserdó szélebe. Többen a sült kacsa szagát ereztek a csomagból, de nem gondoltak meg akkor, hogy annak viszi, aki nem is a csomagot, mint inkább azt az igezo szép fekete szempárt varja. Csöndes vasárnap délután. A tanácstól a kultur- hazig bejárt korzón tiisarku, csupa nájlonnal ékesített lányok,unneplös fiuk sétálgatnak szép sorjában. Az egyik fiú kezeben táskarádió. A rádióból bele- belebüg a kacagásba a twist trombitája. Bezzegh doktor is kiáll a kapuba. Otthagyta uj teve készülékét, mert a falusi korzo annyi látnivalójával szebb műsornak ígérkezik. A sétálgató fiatalok közül egyszerre kiválik egy alacsony, kövérkés férfi. A doktor elé lép. Megemeli a kalapját: — Itthon van-e a Manci, doktor ur? Bezzegh doktor a férfi vállára teszi a kezet: — Gábor fiam, mondj le a Manciről. En is lemondtam. Húsz év után kereshetek uj bejárónőt. A hűtelen. Nem bírok vele. Meg van veszve azután a drótostót után. Egymásra találtak. Mondj le róla, Gábor fiam. Látod, hiába Ígértem neki stafirungot, bútort, szép lakást építettem volna ide az enyém mellé, ha veled egybekelne. Rengeteg az utas a hétfő hajnali vonathoz. A vasúti pénztárablak előtt legalább harminc sorban- állo. Mindenki felfigyel a zamatos hangra, mikor egy férfi beszól a pénztárosnak: — Két fapadosát ádjon nekem Vizsolyra! — Merre van az a Vizsoly? — kérdi a vasúti tiszt. — Mérré? Meg azt se tuggyá? Zemplénben! Miskolc-Hidásnémeti közt. Megkapja a jegyet, az egyiket atadja egy széles- csipöjű lánynak. A lány hátát nehéz szerszámosláda húzza. Önként vállalt asszonysors. Belekarol a lanyba, s a friss virágágyások között igyekeznek a már bent pöfékelő vonathoz. A lány billegdelve a terhes láda alatt felerölkódik a kocsiba, a férfi frissen ugrik utána. Mikor a vonat kidöcóg az állomásból, a lány hosszan integet, csakúgy ragyog a két fekete szeme. A virágágyások között Bezzegh doktor all, meg egy alacsony, kövérkes férfi. Az előbbi zsebkendőjét lobazza, néha a szeméhez emeli, az utóbbi érthetetlenül földbegy ókerezve. Mar csak az összefutó sínek között az utolso kocsira akasztott piros lámpa látszik, de ók mindig ott állnak. A leszálló utasok mar elszallingóztak, az autóbusz is elindult a falu főtere felé. A doktor, mintha álomból ébredne, összerezzen. Mereven odanyujtja a férfinek a kezet: — Így van ez, Gabor fiam... Na, minden jót! H DROTOSIÓT Simon István: PACSÍRTASZÓ I Poros utadon állj meg, utazó, „ hallgasd — az égen víg pacsirta Alól. Felcete szántások fölött lebeg, s nem hagyja el az édes énekei Ahol szántanak, mintha mindig, ott ! fújna világgá triHás dallamot, I olyan szívből, mint síró muzsikáé szerelmeseknek da IT húzó cioéy. Sárga a nap és húsén kék az <é^ de csivitolja fönt az énekét. % , ; Széltől a tépett nyírfa nyekere^A \ a folyó tükrén fűzfalevelek. ^5* !* ^ , j : ».*■- ■ Messze északon csillan már o -m. i de zeng magasan a pacsirtaöA'. Hallgatja. °ki szánt és ciki vet, , kocsisok, csőszök, őrző-gyerek»^ s pereputtyostul, rozzant kocsiján, lyukas kalapban a teknőscigóny; én is, szomjasan, messzi utazö:ji„ milyen gyönyörű a pacsirtaszó. '• * Jön már a hó, de elmegy majáig tél, és ez a dal is újra visszatér; csípős tavasz lesz, fodros vadviiA, s fönt az égen, mint pici jancsitpeg, pacsirta áll — hisz újra szántanék, vetők járnak a tág égek alatt, s hozzájuk mindig van szava, dééa, akkor is, ha a május madara.
