Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)
1974-09-12 / 35. szám
Thursday, Sep. 12. 1974 AMERIKAI MAGYAR SZÓ SZITÁS! FERENC :■ Szerdai feje felett fenyes csillagcsokrok ragyogtak, amikor kilepett a tehénistállobol. Olyanoknak látta a vilagitó tüneményeket, mint más. Csillag, mint csillag, egyre megy. Fontos az, hogy betöltenek az ember feje felett egy tenyérnyi eget, a láb megtalálja a maga helyét a vak főidőn, a szemekbe pedig belefer az istállók előtti betonter, amelyen napközben piros es kék kerekes traktorok pöfögnek. Hordjak az eleseget a jószágnak, mert azoknak feneketlen a bendöjük. Állandóan ennének. Szerdai megigazította a nadrágját, mert kilógott belőle a hasa. Örült, hogy vége a hosszú napnak. Minden rendben, ment, nem történt semmi, hacsak az nem különleges esemény, hogy két tehén üsző- borjunak, három pedig bikafiaknak adott életet. Szerdai a tehetetlen jószágokat odahuzta az anyjuk ele, bőségesen beszórta őket korpával, hogy smirgli nyelvükkel szaporábban nyalják őket a szülők.Aztán, amikor már csillogott a borjak szőre és csetlettek- botlottak is, Szerdai odakötötte okét a többi borjú melle. Értette a dolgát. Természetesnek vette, hogy minden úgy van jól, ahogyan ő csinálja. A telep kapujában az éjjeliőr nagy „jóéccakát” köszöntött neki. Szerdai gondolta, szol az öregnek, hogyha a szemei engedik, kukkantson be néha-néha az újszülöttekhez, nehogy a világrajövetel boldogságától megmámorosodva belegabalyitsak magukat a szorkötelékbe. De nem szólt, mert labai hazafele sürgették. Nyugodt éjszaka vette öt körül. A falu gyomrában kutyák kaffogtak, az országút melletti árokban békák reszelték nyelvüket, a fák lombtengerét pedig riadt madár szárnya rebbentette szét. A vendéglőben éppen sepertek. Szerdai betert, hogy megigyékegy pofa sort, vagy egy nyelet szilvapalinkat, hogy hazáig el ne kókadjanak az izmai. Malvinka a pult mögött tett-vett. Mosta a sóros- poharakat. Cernahang csilingelés vegyült a csapból folyo viz zuhogásaba. A hátsó helyiségben két borzas fej feküdt az asztalon. Szerdai nem tudta megállapítani, hogy kik azok, mert arc es szemek nélkül nehezen ismerte fel az embereket. — Kérsz meg egyet? — harangozott Malvinka bársonyos hangja Szerdai fele. Szerdai erezte, hogy a szilvapálinka égó csipkebokrokra szaporodik a vérében. Melegséget erzett a gyomra táján. — Többet ma nem, mert az asszony mar azt gondolja, hogy elfelejtettem, hol lakunk. Reggel óta nem voltam otthon. Rájött a tehenekre az elles. Malvinka arcan mosoly pirult. — Éppen azért igyál. A kisborjak egészségére. Hány lett? Ötven? — Öt — felelt Szerdai olyan egyszerűséggel, mintha csak azt mondta volna, hogy meleg van. Malvinka töltött Szerdai poharaba, es feleje nyújtotta. — Nem kellett volna, nem jo belőle a sok! — Ezt az en születésemre — emelte fel Malvinka a poharát —, amely harminc evvel ezelőtt volt. Szerdai elmosolyodott, aztan kénytelen-kelletlen felgurgy an tóttá az italt. Az éjjeliőr eleresztette a kutyát, hogy körüljárja a telepet. Bekukkantott az istállókba is. A borjak kinyújtott nyakkal feküdtek az illatos szalmán. Tiszták voltak. Fénylett a szőrük, mint Hold udvarában az ezüst mező. A másik oldalon kimeresztett szemekkel álltak a tehenek, oda-oda sandítottak a borjaik felé. Duzzadt tőgyük alig fért el a lábuk között. Farkuk buzogányával odasuhintottak a bőrükön landoló legyekre. Az éjjeliőrnek úgy tűnt, hogy almodnak az istállók. Szénből es koromból volt az éjszaka. Minden mozgás csak ezert volt, hogy jelt adjon néha-néha magáról az elet. Malvinka a hátsó helyiségből kitessekelte a két borzas fejet, akik álmuk kellős közepén kibotorkal- tak a vendéglő előtti sivatagra. Orruk alatt motyogtak valamit. — Úgy vánszorognak, mint kisborjuk a születés után nehány óraval — ötleteskedett Szerdai. Malvinka kuncogott. Befordult a pult mögé, es nyakon szorította az üveget. — Még eggyel Szerdaikám, azután nincs több! Megyek haza en is az ürességbe, ahonnan egyszer elrabolt a huszonötfeju sárkány, es aranyhaju kislányt csinált nekem a várában. Engem kidobott onnan, ó pedig elrejtőzött. Hiaba várom, nem jön. Pedig derekamon hagyta a karjat. Nézd itt, ezeket a jeleket. Malvinkának akadozott a nyelve. Szerdai szabálytalannak gondolta ezt az esetet. Otthon várja a fele sége. A kisfia bizonyara elaludt a várakozás közben. Szereti őket.Malvinkának is megbocsájt. Szép a teste, szaja kissé szélesebb a kelletenel, de igy is kívánatos. Karcsú csípője illeg a combjai fölött, mint a mesebeli hercegnőé, aki azzal a királyfival ereszkedik csak le a hetvenhetedik mélységbe, akinek a legerősebb az ölelése. / • • Az éjjeliőr bement az órhazba. Örült, hogy mindenütt csend van és béke. Az állatok ilyenkor nőnek, bőrük alatt vastagodik a zsírréteg. — Pihenteti a szemet egy fel órát — gondolta magában. Lenyomta a rádió szögletes kapcsolóját. Lágyan hömpölygő, andalító fúvoszenc csengett fel. Betöltötte a helyiség minden köbcentiméterét. Az éjjeliőr széles, csontos kezefeje puha ággyá vált, pillái függönyként gördültek szembogarai elé. A tehenek tógyeben felébredt a tej. A borjak szoptatásra vártak. Az éjjeliőr horkolása kalapálta a rádióból kiszűrődő muzsikát. Szerdai izmos tenyere Malvinka combján pihent. Az istállók megteltek tehénbőgéssel. A borjak ficánkoltak. A tőgyek habzó nedvére vártak. A törvenyszerüen keletkezett mozdulatok biztos cél felé törtek. • Malvinka a vendéglő ajtajában elfordította a kulcsot. A külső rácsos vasajtókat egymásba csapta. Szerdait megcsapta a friss levegő. Szemet törölgette. — Nem, nem kellett volna — mondogatta maga ele. Malvinka mellette termett és belekarolt. — Gyere, Szerdaikám, nemsokára úgyis virrad. — Nemsokára virrad, — ismételte Szerdai. A járda, kopogott. Lepeseik kopogását az alvó házak fala verte vissza. Szerdainak egyetlen élő ökölcsapas volt a teste, de ment, ment Malvinka mellett, aki azt Ígérte neki, hogy elvezeti ót egy szigetre, ahol majd zöld hínárból fonnak maguknak szemeremóvet, es nem kell felniők a halak világító szemeitől sem. Elbújnak egymás arnyeka möge, megkeresik egymás kezeit, ajkát. Meg fogják találni, mert Malvinka hamvas bőre világítani fog. Az éjjeliőr azt vette észre, hogy zc >orog a keze. Repedezett ujjaival kitörölte szeméből a robbanást, mert arról álmodott,hogy bombázzák afedezekuket. Meg akarta igazítani a sisakját. Megijedt, mert a vas keménysége helyett kopaszodó fejet érezte ujjai alatt. Kalapja az asztalon hevert, karimaja a mennyezet fele nézett, mintha bombatölcser lenne. Hirtelen azt sem tudta, hogy mihez kezdjen. A feljajdulo tehenbőges azonban megnyugtatta. Megbizonyosodott, hogy nem a lőveszárokban fekszik, hanem a telepen van. Megigazította a kabátját és az istállók felé tartott. Örült, hogy béke van, s csak almaban robbantak a bombák. Kutyája előre futott, aztán az istálló ajtaja előtt hátsó lábára ült. Farkával a betont söpörte. Malvinka szobájában egy ujjmozdulatra világosság omlott szét. Szerdai azt hitte, hogy megvakul az erős fénytől. Pupillái összeszűkültek. — Nem kellett volna idehivnod! — Csak azt tettem, amit akartam. Nem felek. Különben is elegem van mindenkiből. Senki sem torodik mások érzésével. Egész nap csak azt hallom, hogy Malvinka egy sört, Malvinka fel vodkát, Malvinka tiz fillérrel kevesebbet adott vissza, Malvinka ez, Malvinka az... Elegem volt mára. Most teged akartalak, Szerdai Gáspár. Tálán nem tetszem? — Felesegem van es gyerekem. — Most en akarok a tied lenni — szabadkozott Malvinka. — Nem e’rdekel más. Nem kívánom, hogy szeress, el sem akarlak venni a gyerekedtől, de értsd meg, nagyon egyedül vagyok. Mindenki lenéz, mert gyerekem lett attól a csavargótól. Pedig szerettem öt. Hát bűn ez? Malvinka Szerdai hata möge állt, ajkát a fejere szorította. Kezeivel átfogta Szerdai mellet. — En nem segíthetek rajtad — védekezett Szerdai, mintha mentséget keresne gyávaságára. Szeretett volna szabadulni Malvinka szorításától. Malvinka megérezte, felébredt benne a büszkeség. Undort érzett Szerdai iránt, aki nem is férfi, hanem csak egy emberi formával megszégyenített jegszobor. Csak magara gondol és feleségére, s nem érzi, hogy itt van o is, akinek fiatal teste erős es kegyetlen férfikarokat követel. Kint megvirradt. A csillagok egymás után hunytak be szemüket. Az égbolt ólomszürkére vált. Szerdai felállt, lenyomta a kilincset, és elindult haza az éjszaka sötét terhétől megszabadult eg alatt. • Az éjjeliőr megszoptatta a borjakat. Gyönyörködött a ficankolásukban, amint egyik oldalról a másikra bújtak at az anyjuk hasa alatt. Szerdaira gon- dőlt, aki világra segítette okét. Halat erzett iranta, hogy mind életben maradt. A tehenek némán állták a maszatos borjufejek kegyetlen döféséit. Egyikegyik előre lépett, és beleszagolt a jászolba, hatha akad benne valami. Az éjjeliőr a kis ablakon keresztül hunyorgatott rá. Szőrösebb es ráncosabb volt az arca, mint este. Megnyikordult az istálló ajtaja. Tehénszag csapott Szerdai arcaba. Most nem érezte bántonak, mint máskor. Dobott a tehenek ele. Azok jóízűen ropogtatták a zöld hereszecskat. Szerdaileült a takarmányozó kocsi végére. Nezett. Nem a tehenekre, hanem befele — önmagába. Azt már nem vette észre, hogy az istálló másik vegeben is megkezdődik az etetés, mert feje a mellere esett, szeme becsukódott, mint a reggel első napsugarainak csilingelősére az éjszaka nyíló virágszirom. _ & S2ERDA! ÉJSZAKÁJA
