Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)

1974-10-10 / 39. szám

Thursday, Oct. 10. 1974. AMERIKAI MAGYAR SZO Alekszejev: • két világrekord Bulgária nyerte a pontversenyt MANILA: Vasarnap befejeződött a súlyemelő világ- bajnokság. Négy év óta Vaszilij Alekszejev 32 éves súlyemelő, megszakítás nélkül Ötödször nyert világ­bajnokságot. A pontversenyt, nagy meglepetésre, annak ellené­re, hogy az utolsó 3 súlycsoportban a Szovjetunió 53, Bulgária pedig csak 6 pontot szerzett, Bulgária nyerte, 4 pont előnnyel a szovjet csapat előtt. A magyar válogatott 35 pontjával a hatodik. o 4:1-re nyert a magyar DK-csapat HELSINKI: Vasarnap két egyes mérkőzéssel befeje­ződött a Magyarorszag-Finnország tenisz Davis Kupa mérkőzés. A harmadik napon mindkét magyar versenyző négy játszmában legyőzte finn vetély társát és ezzel Magyarország 4:1 -re nyert Finnország csapata ellen. a SAO PAULO: Kontinens kosárlabda-mérkőzésén Európa csapata másodszor is legyőzte Amerika csa­patat, ezúttal 103:99 (48;40) aranyban. A két “szuperválogatott” következő mérkőzését már Eu­rópában rendezték meg, Brüsszelben október 1.-én, majd meg egy találkozó volt Romában, október 4.-en is. ^ SAO PAULO: Brazília labdarugohóse, Pele bucsu- merkozéset játszotta az FC Santosban az FC Corinthians elleni bajnoki mérkőzésén. A találkozó előtt a vendéglátók ezüst tollal ajándékozták meg a “fekete gyöngyszemet. ” Ü N.B.l LABDARUGÓ MÉRKŐZÉS EREDMÉNYEI (október 6.) MTK—FERENCVÁROS , 0:0 HONVÉD-SALGÓTARJÁN 3:0 VASAS—DlÓSGY OR 2:0 TATABÁNYA-CSEPEL , 1:0 VIDEOTON-UJPESTI DÓZSA 1:1 SZOMBATHELY-EGYETÉRTÉS 2:0 PÉCS-ZALAEGERSZEG 0:0 GYÖR-BÉKÉSCSABA 1:1 1 Az AFL CIO támogatja Hugh L.Carey jelölését KIAMESHA LAKE, N.Y. Az AFL-CIO New York állami konvencióján megjelent 1.800 delegátus 90 százaléka támogatta a Demokrata Part kormányzói tisztségére pályázó Hugh L. Carey-t. A szervezet Végrehajtó Bizottsága, melyben az épitómunkások szervezeteinek képviselői mindeddig döntő szerepet játszották, próbálták Malcom Wilsont, a Republi­kánus Part jelöltjét támogatni. A Végrehajtó Bizottság 11 szavazattal 10 ellene­ben javasolta Carey támogatását, de a tagsag nagy lelkesedéssel, szinte egyhangúan fogadta el azt a javaslatot, mely a VB-ban csak egy szavazat-tobbse- get kapott. A szakszervezeti mozgalom tagjai e szavazatuk­kal nyilvánították elegedetlenségüket, felháborodá­sukat es tettre készségükét az árak állandó es roha­mos emelkedese es a munkanélküliség ellen. Ford elnök szabad kezet akar adni az olajvállalatoknak WASHINGTON, D.C. A Ford-kormány belügymi­nisztériuma tervbe vette, hogy az Atlanti Óceán partvidékén és Alaszkában 10 millió aker területet ad az olajvállalatoknak, ahol olajfurásokat folytat­hatnak. E hirt nagy felháborodással vette tudomásul töb­bek között Byme, New Jersey kormányzója, vala­mint David J. Bardin, az állam környezetvédelmi igazgatója. Mindketten úgy nyilatkoznak, hogy ellenzik az olajfurasokat mindaddig, amig az olajvállalatok bi­zonyítékot nem nyújtanak, hogy e fúrások nem veszelyeztetik a környezetet olajszennyezéssel. John V. Tunney, California szenátora a javasla­tot az ország lakosai eUeni merényletnek minősítette. €> NEW YORK, N.Y. Burton B. Roberts biro bűnös- nek talalta az Iowa Beef vállalatot es vezetőjét, Currier J. Holmant, mert megvesztegettek a szak- szervezeti vezetőket es a nagy húselosztó vállalato­kat, s ezzel hatalmas hasznot haracsoltak. A “bű­nöst” a biro azonnal felmentette minden büntetés alól, azzal a magyarázattal, hogy ó a szakszervezeti vezetők áldozata volt. • NEW YORK, N.Y. Ramsey Clark, a Demokrata Párt szenátori jelöltje javasolja az autóutak építésé­re előirányzott pénznek, a tömegk’ózlekedes fel­építésére fordítását. OTT VAN EGY, ÜSSÜK AGYON” “Ott van egy, üssük agyon!” — kiáltotta a fajgyűlölettel mérgezett, eszét vesztett tömeg egyik tagja Boston déli részén, ahol több százan tüntet­tek a fekete gyermekek­nek a Roslindale iskolába szállítása ellen. Az “egy” természetesen egy fekete polgárra vonatkozott, aki­nek autója elakadt és ez lehetővé vált, hogy a fe­léje rohanó feher csőcselék elérje és ütni, verni kezdje. Csak a rendőrök beavatkozása mentette meg az életét, de a súlyos ütésektől vér lepte el az arcát. Andrea Jean-Louis, francia-Nyugat-Indiából szárma­zó fekete férfi volt a megvadult fehérek áldozata. A fekete gyermekek szülei bizottságot küldtek Kevin H. White polgármesterhez, akitől követelték, hogy szövetségi marshallok védjék meg az iskolába szállított gyermekek testi épségét. WASHINGTON, D.C. A kormány költségvetési bi­zottsága 92 milliard dollárt javasol a hadikiadásokra a következő évben. Ez 8 mill iáiddal több, mint ez évben. A Ford kormány tagjai körében éles ellen­tetek vannak e kérdésben. SAJTÓBANKETT NEW YORKBAN 1974. október 20.-án VASÁRNAP 1 ÓRAI KEZDETTEL A WILLIAM SLOAN HOUSE YMCA AUDITÓRIUMBAN 356 W 34 ST. ( 9. AVE. - NAL ) ÜNNEPI PROGRAM SZÓNOK: tusztig Imre HÁZILAG KÉSZÜLT EBED 4 DOLLAR REZERVÁCIÓÉRT HÍVJA (212) 254-0397 SZAMOT A MAGYAR TÁRSASKOR RENDEZÉSÉBEN Tg

Next

/
Oldalképek
Tartalom