Amerikai Magyar Szó, 1974. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-09 / 19. szám
Thursday, May 9. 1974. AMERIKAI MAGYAR SZO. „TE LEGELSŐ ASSZONY A FÖLDÖN” Anyaversekből ünnepi koszorút — mégoly ritka szalut, hiányosát is — ionra reménytelen vállalkozás. Az anyavers tálán egyidős a bölcsódallal, vagy csak néhány évvel fiatalabb: amint a gyermek felnőtt és a szó erkölcsi értelmében emberré vált, igyekezett visszaadni valamit az édesanyjának a dallamból,- amit tóle kapott; a világból, amelyet általa érzékelt, látott meg, értett meg először. .Melyek a világirodalom legszebb anyaversei? Nem tudni. S a magyar irodaloméi? Azt se tudni. Aminthogy nincsen „legszebb” szerelmes, hazafias vagy gyermekről szóló költemény sem. Ezek az örökkön érvényes nagy érzések minden költőt megérintettek, sőt nemcsak megérintettek, legtöbbjük ezekből táplálkozik egesz életen at. Szinte valamennyi versben, amelyet édesanyáról, édesanyához Írtak — a jó, az igaz költészetről beszélünk —, legyen bar örömteli, játékos, vidám — félhangkent jelen van egy parányi szomorúság. Páraként legalábbis. Mert az anyaelmény legfőbb értelme és jelentősége eppen a meghálálhatatlanság tudata. Anyával nem lehet egyenrangba kerülni, anyával nem lehet tartozást rendezni, anyával nem lehet „egyenlegre” jutni, erdeket cserélni. Abban a birodalomban, amelyben minden igaz anya él, ezek' a szavak nem jelentenek semmit. Ott csak egyetlen szót ertenek, egyetlen szónak van jelentősége, s ennek az egyetlen szónak a nyelvén mondanak el minden beszédet, a legékesebbet és a legegyszerűbbet. A szereteten. Sok bizonytalan pontja lehet egy-egy kor költészetének. Divatok, tévedések, állandóságnak vélt múlandóságok, de az anyaarc sohasem változik, s ez igy is marad, amig ember s költészet lesz a világon. Mert az anyaalakban — anyáeletben — az emberiség megteremtette azt a legnagyobb szépséget, amelyre képes. Ez a néhány vers nem is lehet egyéb, mint találomra tépett virág a magyar irodalom kertjéből, az édesanyákat köszöntjük velük felhajtva, szeretettel. PETŐFI SÁNDOR: ANYÁM ANYÁM Anyám, anyám, oh Legjobb s legboldogtalanabb anya! Nincs hat remenyed, Mit a fösvény való beváltana? Kiküldözéd, mint Galambját Noé, a reményeket: De teljesülés Zöld ágával még egy sem érkezett. Végső reményed: Ha majd halálod meg fog hűteni, Fölmelegitnek Még egyszer gyermeked hő könnyei. JÓZSEF ATTILA: AD SIDERA Anyám, ki mar a messzi vegtelen vagy s nem gyötrodöl, hogy nincs kenye'r megint, nem sáppadsz el, ha szűkös este int, hogy kis rikkancs fiad vérebe jajgat. Anyám, ki mar a néma végtelen vagy s borús szemed fiadra nem tekint, ó meg ne lásd az ólom öklu kínt — miatta zug e tört, betegre vert agy. Anyám, falat kényért sem er az élet! De nagy hitem van s szép jövőnek élek: Ne ordítson pénzért gyerektorok. S tudjon zokogni anyja temetésén. S ne rúgjon meg az Ember szenvedésén a Pénz. ADY ENDRE: SÖtet haja szikrákat szórt, Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke, Kreol-arca vakított. Szeme, vágya, eper-ajka, Szive, csókja mindig könnyes. Ilyen volt a legszebb asszony, Az en fiatal anyam. Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ó engem megteremjen, Hogy Ö engem megfoganjon S aztan jöjjön a pokol. Én kergettem a vénségbe: Nem jár tőle olyan távol Senki, mint torz-életével Az ő szomorú fia. Bizarr kontyán ült az átok. Ez az asszony csak azért jött, Hogy szülje a legbizarrabb, a legszomorubb fiút. I» ,, , m , 0 szülje az átok sarjat Erre a bús magyar földre, Az uj hangú tehetetlent, Pacsirta-álcas sirályt. Fényé sincs ma a szemének, Feketéje a hajanak, Töpörödött, béna asszony Az én édes jó anyám. Uitz Béla rajza (1918) KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FENYES KOSZORÚ Megsértettek az en édesanyámat, azt mondták róla, hogy mar öregasszony, ráncos a homloka, napja mulóban, s ily korba bizony látása homályos. 0 jaj, be megértik a bölcsek a vegzet otromba parancsát, ó jaj, beh tudósok. De én, a tudatlan nem erthetem ezt meg. Hát ismeritek ti, hogy szólni merészel izgága szátok a hu szeretetrol? Láttátok-e árcat és kék szeme tünder- fényet a sötétbe, ha rémeket űzve hozzám suhogott a gyermekszoba mélyén, 8 ágyamra hajolva körülötte csönd lett, fény lett körülötte? Láttátok-e aztán, hogy tűnt tova lassan, visszatekintve, az éjt aranyozva, rám hagyva a békét? Tudjátok-e, hogy nekem o az egyetlen, és nem fiatal nekem ö, nem is agg o, — csak édesanyám, akit angyali szó hiv Szépen-csevegőnek, Euláliának. Nem hagylak el én, lásd, nem hagylak el, áldott s mint egykor a gyermek, kis lovagod mar öklét mutogatta, ha bántani mertek, úgy zördúlök én most a vadkani-aljas életre, mi megtép disznó-agyarával a porba alazva teged, te magasztos. Nem hagylak el sohasem te legelső asszony a földön, a gyermeked itt van, hogy védjen örökre es az időn túl fölrakja fejedre fényes koszorúdat. , 8 AZ ANYÁM ÉS ÉN Szegény anyam te! Ez a vigasztalás sem jut neked; Ebirta könnyeit Szerelmesének sírján gyermeked.
