Amerikai Magyar Szó, 1974. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-14 / 11. szám
mursday, March, 14. 1974. 9 AMERIKAI .MAGYAR SZO, KOVÁCS ISTVÁN \ név múlandó, változékony; ami örök, azt nézem én, a szellemet. PETŐFI Március idusa. Évszakok csúsznak meg e fénylő dátumon. De mellünkön mit koszorúz a kokárda? Vajon e napnak megértjük-e legszebb örökségét — a Petőfitől idézett „szellemet”? Mert az évfordulós huszonnégy órák is a mindennapok ritmusával merülnek el az éjszakák | zsilipjein. S ki március 15-ét megérteni akarja, nem időzhet csupán a Pilvax kávéház fellobogózott boltívei alatt. Mert a jól ismert Petőfi-vers- sel Múzeum-kert fölé szögezett nap, mely alatt sokszor ma is oly tanácstalan csodálattal toporgunk, jó két évtizeddel korábban indult meg azon a pályán, melynek történelmi zenitjén elhamvasztotta a régi rendet, szétrobbantotta a „feudalizmus roskatag épületét”. Hiszen Széchenyi, a reformmozgalom zászlóbontója, 1831- ben keltezett nagy művének, a Stádiumnak előszavában nem a majdani pesti forradalom meghatározó céljairól vallott-e, ezeket a sorokat papír1, ra vetve: „Hunnia minden lakosinak polgári létet adni!” (...) „Honunk minden lakosinak a’ nemzet sorába iktatása bizonyos életet terjesztend; 9 milliónak ezentúl is abbuli kirekesztése ellenben elkerülhetetlen halált hozand anyaföldünkre. Ez lélek- ismereti vallomásom!” Széchenyi tetteivel és „eszmerendszerével” — bár szubjektíve az arisztokráciát akarta átmenteni az új rend, a kapitalizmus számára — a haladás áramát táplálta az országnak török hódoltság által lebénult vérköreibe. Széchenyi megrajzolta a forradalmi körbe torkolló reformspirál első szakaszát — jóllehet mert félt a forradalomtól. Megadta a haladás irányát, még ha önmaga kerülőkkel és nagy kitérőkkel is követte. Ez felbecsülhetetlen történelmi érdeme. Az első lépés — az iránytű beállítása — a vitorlák belobbanása. Mert mindig akadnak, kik az áradásokkal veszélyes kanyarokat levágni igyekeznek, s a haladás spiráltekervényeit kiegyenesíteni. Ez az ereje 1848—49 márciusi jelzővel tisztelt magyar ifjúságának. Egy nemzedék, amely átvette az előző korok haladó eszmei, | kulturális és történelmi örökségeit, ismerte korának nagy gondolkodóit, , filozófiai áramlatait, irodalmát és ' közgazdaságtanát, tisztában volt a mindennapokat meghatározó kérdésekkel, a közösség sorsa, amelyben élt, nem volt számára közömbös, és éppen ezáltal a jövőt illetően is határozott céljai voltak. S ez arra is rámutat, hogy ez a nemzedék már jóval március 15-e előtt megvívta a maga mindennapi forradalmát, mely nélkül az ötnegyedszázada ünnepelt nap elképzelhetetlen lenne. Egy nemzedék, amely felkészült azokra a feladatokra, amelyeket ő volt hivatott megoldani. Reálpolitikusabb lehetett és kellett is legyen a pozsonyi országgyűlés Kossuth vezette balszárnya, de előbbre a Petőfi és Vasvári vezette ifjúság látott. A mindennapok parancsát Kossuth teljesítette, de hogy politikája ne süllyedjen a napi követelmények szintje alá, szükség volt egy azokon túl mutató erőre is. Olyan erőre, mely a mindennapok eredményeiért is első sorokban volt képes önmagát föláldozni. Amikor 1848 tavaszán fegyveres támadás fenyegette Magyarországot, a Batthyá- ny-kormány toborzózászlai alá a márciusi fiatalok sorakoztak legelsők között. Madách jól emlékezett a szabadságharcra a Tragédia írásakor. A párizsi szinnek 1848—49 adta a képszerű, valós bizonyítékot: S mi hős ifjúság özönlik szüntelen Az elhullott hősök helyét kitöltni. Hány csatában vett részt a márciusi sereg? A történetírás följegyezte a kisebb-nagyobb ütközetek számát — több mint kétszáz. És mi lett a jutalmuk azoknak, akik túlélték a harcot? Haynau bitófái, osztrák töm- löc és császári kaszárnya idegen földön. És mégis — az 1850-es, 60-as években, mindegy melyik földrészen kellett harcba vonulni a Költő által megénekelt Világszabadságért, mindenütt ott találjuk a 48 viharaiban edzett magyar önkénteseket. Küzdöttek Garibaldi vörösingesei között az olasz egységért, végigharcolták az amerikai polgárháborút Lincoln oldalán, az 1863-as lengyel felkelés legnagyobb létszámú nemzetközi egységét adták, de meglepő szép számmal ott találjuk őket a Miksa ellen vonuló mexikóiak soraiban is. Március 15-én arra a nemzedékre emlékezünk, amely a kornak megfelelő lehető legmagasabb szinten teljesítette a történelem diktálta követelményeket és feladatokat. Példaképeinknek tekinthetjük március hőseit, hivatkozhatunk is rájuk, de melléjük csak munkánk és jellemünk emelhet. Petőfi Sándor naplójából Szabad Sajtó! Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz ram szüksége, szivembe mártanám kardomat, s úgy irnam le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugarai. Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs. . . vagy van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsaga? Udvez légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvezellek, ki imádkoztám es küzdöttem érted, üdvezellek oly magas örömmel, amilyen nehez volt fájdalmam, midón nélkülöztünk tégedet! i Oh szabadságunk, édes, kedves újszülött, légy hosz- szueletu e földön, élj addig, mig csak él egy magyar, ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedó gyanánt. . . s ha előbb jön rád a halai, rántsd magaddal sírodba az egesz nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalazat lesz, veled halni pedig dicsőség! Ezzel köszöntelek, ez legyen utravalód az eletben Élj boldogul!. . . nem kivanom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt elet felhalal, de legyen mindig férfierod a vészeken diadalmaskodni! Keso ej van. Jo éjszakát, szép csecsemő. . . szép vagy te, szebb minden országbeli testverednel, mert r nem fürödtél verben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsöd párnái nem hideg merev holttestek, hanem forró dobogó szivek, jó ejszakátó ha elalszom, jelenj meg almaimban úgy, amilyen le- szesz férfikorodban, amilyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteknek én reméllek ! Móra Ferenc: Petőfi a miénk Tüske bokor szült, barna éj nevelt, Bölcsöd felett siró szél énekelt, Az elet koldus rongyba járatott, Vadrozsas árokszélbe hálatott, Annyád könnyűje sózta kenyered, Csavargón bánt a jegyző veled. . . Mienk voltál te eletedbe már, Te csillagokig erő proletár! Mienk volt szived arany pohara, Amit az Isten ötvözött maga, S az almok langboraval itatott — Ágról szakadót. szenvedőt, rabot; .Mo K obiisjsaa Mienk szerelmed, e rózsás vihar, Csaloganytorku lágy trilláival, Gyerek-jókedved, fátylas mélabud, Nevetve hordott tövis koszorúd Mienk volt szilaj haragod, amely Szikráit egekre hányta fel, S a gúny, amely pokolra szállatott Nemes Pató Pált es Kövér Papot, Komor dacod, a zsarnokgyulolo, Mienk villámod, a kiralyőlo, S hagyatékodul mienk a dal, Amely világszabadságról rivall! És a halálod. . . 0, mienk az is, Minekünk az jut sorsunkul ma is: Zsoldos pribékek karddöfesivel Az országút poraba hullni el, S messze gödörbe dobva névtelen Úgy válni porrá, sárrá jeltelen, Hogy meg ne lelje hozzánk az utat Ha lenne is tan, aki megsirat. . . S bárhogy kapkod feléd az úri cenk: Te a miénk vagy, egyedül mienk! Mienk, kik Dózsa népei vagyunk: Pecsét a szánkra, láncban a karunk, Trónunk izzó parázsba ültetik, Húsunk hóhérlegények csipdesik, A homlokunkon tüzes korona — De azért rabok nem leszünk soha. (1919) vssji'jsziri, uiíbínrj ilojáoqh óim:*: «, \j>
