Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)
1973-09-06 / 34. szám
Thursday, Sep. 6. 1973 Nyolcvan éve született Majakovszkij Nyolcvan évvel ezelőtt 1893. julius 19.-én született Vladimír Majakovszkij, a világ első szocialista államának első nagy költője. Kaukázusi erdesz fia volt, Moszkvában vegezte a gimnáziumot, de röpiratok terjesztése miatt kicsapták s börtönbe került. Kiszabadulása után iparművészétet,festészetet tanult, de a képzőművészed akadémián sem tűrték meg sokáig, innen is távoznia kellett, ezúttal a konzervatív futurista írásai miatt. 1911—12-ben jelentkezik első verseivel. Ebben az időben a fiatal orosz költők a francia szimbolisták hat'asara alkotásaikban zenei hatásokra törekszenek.Ok maguk adták elő verseiket — sokszor zenekisérettel —Majakovszkij is szerepelt ezeken az “irodalmi koncerteken”, ö azonban a mindennapok problémait énekelte meg, az illegális, földalatti kiáltványok nyelvét használta. Fellépese nagy vitákat ébresztett, de Gorkij melle állt, bátorította. Az októberi forradalom után vált népszerűvé a szélesebb közönség előtt. Versekkel, újságcikkekkel,plakátokkal, munkasoknak tartott előadásokkal harcolt a szocializmus ügyének győzelméért. “Alkalmi költő” — mondtak róla lekicsinylőén. Valóban alkalmi-költő — de egyszersmind örökké aktuális. 1917 es 1930. között nem volt olyan jelentős esemény hazája életeben, amely ne ihlette volna írásra. Harcol a kispolgári tétlenség, a megalkuvás ellen. Eleteben sokan támadták, nem értették vagy nem akartak erteni, egy tragikus szerelem roncsolta, őrölte idegzetet. Tragikus halállal halt meg fiatalon 1930.-ban. Majakovszkij a modem művészi irányzatok eredményeit forradalmi mondanivalóval övezte, verssorai dina - mikus erővel és nagy műgonddal szólaltatják meg az “alkalmi témákat” is. Lírai költeményeken kivűl színműveket is irt: Gőzfürdő es a Polosta éles gúnnyal bírálja a fejlődést gátló gáncsoló erőket. Paul Eluard Majakovszkij Lágy volt mint a gyapjú És becses mint a selyem A keze fehér Leánykéznél gyöngédebb A szegények és Gyermekek nyelvén beszélt Anyák boldog ártatlansága Lakozott benne Látnok volt Ki megjárta a Csiiggedés és halál Ezernyi poklát Munkakedv sugárzott Belőle és tudás Magabízó remény Harcos elszántsága Agyúszónál hangosabban Hirdette népének diadalát Szétzilálta az életet Hogy újjá fésülje Völgyek és bércek Visszhangozták igazságát Ismerte a könnyet És a mosolyt Tudott simogatni De féltek haragjától Csupasz mellét mutatva Az ellenfélnek Ellenségei meghaltak ö ma is él Egyszerű emberek szívében És vére ott lüktet Az emberiség ereiben (Bbldog Balázs ford.) Verőfenyes őszi délután volt A három es fel tonnás Csepel gépkocsi, imbolygó pótkocsijával, téglával megrakot- tan, szédületes sebességgel ra bogott a külső Bécsi utón a főváros fele. Egy idős asz- szony, látva a száguldó gépkocsit, keresztet vetett magara. Az ut mellett iskolából hazatérő gyerekek pajkoskodtak, s integettek a gépkocsinak. — Vigyen el. ... vigyen el! kiáltozták. Fogadjunk, hogy ez Epfus. Azok aztán tudnak hajtani. . . nézett utána elismerően egy szeplős. Laci arcan gyenge mosoly futott keresztül, es visszaintegetett a gyerekeknek. Majd oldalpillantással a rakodóra lesett, aki szunyókálva ólt mellette. Megszokott ideges mozdulattal cigarettára gyújtott, s közben gazt adott. A Csepel, ha lehet, még nagyobb lendülettel iramodott az útnak, Elégedetten fújta a füstöt s közben Mariskára gondolt. Három nappal ezelőtt ismerkedett meg vele az utcán. Egyszerűen leszólitotta. Felesége gyengélkedett, a két gyerek az igazak álmát alud- .ta mar. S rövid egyezkedés után moziba ment az ismeretlen valakivel, akiről azt sem tudta: lány-e vagy asz- szony. Ot ez nem erdekelte. — Ma este megint találkozni fogok vele — fűzte tovább gondolatait —, s újra moziba megyünk. . . jó volt ott, abban az óbudai kis moziban, S valahogy Mariska is más volt, mint az a megszokott bútordarab — s ekkor feleségere gondolt. A kölni illatat mintha meg most is erezne. Mosolyogva jutott eszébe a kis játékkemenyseprö, amit Mariska távozásukkor a zsebébe dugott. Most is ott lapul. Kacérkodott azzal a gondolattal, hogy elhagyja feleségét a két gyerekkel, s Mariskával él, mit bánja o akárhogyan is. Maga sem tudta, mi történt vele ilyen hirtelen. Ábrándozásaiból a szunyó- kalásból felriadt rakodómun kás hangos kiáltása zökkentette ki: — A kerék! — Mi? ... Mi van ? — Ott — mutatott a rakodó kissé oldalt a szélvédő ü- vegen át. Valóban, előttük futott a gépkocsi egyik kereke. Ezzel egyidőben a leve-irodalomgőben olyan suhogást lehetett hallani,mint amikor megriasztott fogolycsapat rebben a magasba. A gyalogosok riadtan menekültek a röpködő csavarok elöl. Ekkor durranás hangzott. Defektet kapott a fenn maradt kerék is. Nem bírta el a terhelést. — Mondtam annak a . . . hogy nem kell mar rárakni azt a száz darabot. De hat az ember hiaba beszel. . . A nap eltűnt a szürke felhők mögött. Egy elkésett varjúcsapat kavargott fent. Laci keményen megragadta a kormanykereket. A kővetkező pillanatban nagyot zökkent a gépkocsi hátulja. Recsegett-ropogott. A gepko - csivezeto fejébe szaladt a ver. Hirtelen maga előtt latta a tönkretett tárcsát a legyalogolt kereket. “Ebből jegyzőkönyvezés lesz, hogy az a ..' Megálltak, Laci felrántotta a fülke ajtajat. Mindketten kiugrottak. Ezalatt az elszabadult kerek fürgén vágtatott árkon- bokron át. Egy fehérre meszelt ház felé tartott, amely előtt három kisgyerek játszott, a hazjavitásra odahordott sárga homokban. Hosz- szu szőrű lompos kutya rohant ki a kapun, s eszeveszetten ugatva száguldott a megvadult kerék felé, amely végül is a háznak ütközött, s egy szaltó után, nagy puffanással zuhant le a gyermekek mellett. Azok az ijedtségtől dermed - ten nézték a váratlanul megjelent szörnyetegre. Amikor felocsudtak,sirva futottak be az udvarba. A kutya ekkor mar vidáman csaholt körülöttük. A közeli italboltból mentésére telefonáltak a központba. Öreg este lett, mire a telepre beérkeztek. Laci, amikor a garazs mosdójában megszabadult az úti portol, arra gondolt, hogy most már késő volna odamenni. De mit is keresne ő r ott. . .? A hideg zuhany rendbe hozta a fejét. Sietett haza a családjához. Felesége boldogan viszonozta a szives csokot. Az őteves Pisti türelmetlenül megrángatta apja nadrágját: — Apu! Drótozd meg végre ezt a vacak kereket, mindig leesik a tengelytől. . . azzal a hata mögött vontatott beteg kisautót, a levegőbe rántotta, olyan mozdulattal, mint a horgász szokta a halat. — Meg hogy a tengely. . . Mosolygott az apa, és szeretettel nézte kisfia könnytől csillogó szemét. Kezebe vette a kisautót. Egy ideig szakértő szemmel nézegette, majd megsimogatta a gyermek szö- szi fejét. — Rendbe hozzuk a kereket — szolt egy kis gondolkodás után. S arra a kerékre gondolt, amelyiken elfelejtette meghúzni a csavarokat. Egy pillanatra fiacskáját látta a gyermekek között, akiket az o hibájából majdnem elsodort a kerék. Megkönnyebbülten felsohajtott, de arról már nem tehetett, hogy egy' nagy, kövér könnycsepp mégis kigurult a szeméből. Végigszaladt az arcán, s a konyha kövére hullott. A gyerek kisautóját meg mindig a kezében tartotta. Pisti meglepődve nezte a lehullott könny cseppet.Nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy az az egyetlen csillogó csepp nagy belső vihart jelez, s a családi fészekhez visszatért édesapa őszinte es tiszta vallomása volt. Juhari István Kozák Anna rajza TALÁLKOZÁS -
