Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)

1973-11-22 / 45. szám

Thursday, Nov. 22. 1973 AMERIKAS MAGYAR SZO A“VISSZAESO” BŰNÖS Az egész presszó röhögött rajta. Pedig senkit nem bántottam, azért a dologért pedig megbunhodtem, — gondolta magaban. El­borult szemmel nezett szét maga korúi, sunyi, osz- szehunyoritott szemeket, szelesre húzott szájakat látott és fekevesztett röhögés csapott a fülebe. Aztán ilyen megjegyzések hallatszottak az aszta­loktól: „Mégis visszajött Csencselö Bence!... Vi­gyázzátok a zsebetekre!” A sarokasztalnál egy fiatal últ, csak a zakója volt tiszta es vasalt, nyakkendőt is kötött, de a nadrágját nem váltotta fel otthon, itt-ott mész- froccs’öktol volt foltos, biztosan nem volt ideje mar felhúzni a zakó nadrágját. — Nincs igazad! — szólt át a másik asztalnál ülőhöz. — Elmúlt, uj eletet fog kezdeni. Sertó megjegyzést kapott a másik asztaltól. Nem hagyta szó nélkül, de kissé gondolkozott, hogyan is válaszoljon, s finom hangon megszólalt: — Csak neki van igaza. Letöltötte a büntetését, megszűnt a priusza. Most mar dolgoznia kell, meg kell elnie. Vagy csavargó legyen? — Mi az, hogy most mar? Az volt világ életében! A fiatal munkás megfordult szekevel együtt, há­tat nekitámasztotta az asztal lapjanak, s most már kiengedte a hangját: — Az újságok is azt Írjak: aki bűnös, bűnhődjön, s ha kikerült a börtönből, visszatérhet a munkás­életbe es munkajavai visszaszerezheti tekintélyét. 0 most került ki a börtönből. Joga van a munkához, a társadalomnak segítenie kell. Es kikből all a tár­sadalom? Belőlünk. Nekünk kell ót segítenünk! Hálásán nezett a sarokba, a fiatal munkásra. Vegre egy megértő ember. De az emberek tovább röhögtek. A röhögés a szivéig hatolt. Ekkor ellepett a pulttól, anélkül, hogy kert volna valamit, s megindult hajlott hattal a kijárat fele. Az utolso asztalnál azonban eleje állt a gyarigazgato gépkocsi vezető je. Szetvetette a lá­bat, két kezét a zsebébe süllyesztette, s kissé ruga­nyosán hintaztatva magat, pökhendin odavetette: r l ; — Ne menjen meg, barátom, inkább fizetek ma­gának egy kifli... A szeme felcsillant. Vegre egy becsületes ember, áld melle all. De igaz is: art ö valakinek? Akkor, ott a munkásszálláson nem birt ellentállni annak a Pobjeda karórának, azt sem tudta, hogyan lopta el, azt sem gondolta, melyik munkastarsáe, zsebébe süllyesztette, hogy majd Jancsikat megajándékozza vele az ünnepekre. Lefülelték, két hónapot ült erte. Azóta a saját karorajat is eladta, ne emlékeztesse soha erre a becstelensegre. — Köszönöm, — rebegte a gepkocsivezetonek. Meg akkor is hálával tartozik neki, ha csak egy kif­lit akar fizetni. A gepkocsivezeto szeme azonban osszehuzodott, kiköpte csikkjét es felröhögött: — Fizetek egy kifli... veget. Az asztalnál ülök térdükét csapkodtak, a haho­tatol rengett a fal. Mintha kést szúrtak volna beleje. Arca paprika- vörös lett. Végignézett a gepkocsivezetón. Nem va­lami húsos alak, igaz, a fogdában kissé legyengült, de ha megkapná, odahenteritené az asztal alá. Az­tán sárgává vált az arca, felelem lopózott bele, a fogda türelemre intette. Egy börtön-jartnak már nem lehet igaza soha. Lesütötte a szemet, tovább lepett az ajtó fele. — Hallja, barátom, ne siessen meg, — állt elebe a gepkocsivezeto. Láthatóan tetszett neki a presszó­ban aratott hatas, hogy incselkedhet a megszegye- nitettel. A presszóban csend lett, mindenki ot fi­gyelte. — Maga orat lopott, ugy-e?Nem buta gyerek ma­ga! Biztosan tudja, hogy mert nem eszik meg a pé­kek a kifliveget. — A kiflivéget? — kerdezte remegve. — Nem tu­dom. De az orat visszaadtam, kéremszepen... — Na, figyeljen ide Csencselö Bencikem: ha meg­mondja, mért nem eszik meg a pekek a kifliveget, akkor fizetek maganak egy nagy kávét eg)' fel hu- bertusszal. — Azzal leült szetvetett labbal. mintha most is az igazgató kocsijában terpeszkedne,lábával a gázpedálon, két kezet zsebredugtaes várta a hatást. Nemcsak o, az egesz presszó varta, mi lesz ebből? Sok idő telt igy el, amikor a gepkocsivezeto felug­rott, a sapadt emberke vallara tette a kezet. A ven­degek előre kuncogtak: — Latja Csencselőkém, entólem csak tanulhat. Ne törje a fejet, úgysem talalja ki. Hat tudja, azért nem eszik meg a pékek a ló fii véget, mert akkor... nem tudnak eladni a kiflit. Érti? A presszó felbődűlt, a gepkocsivezeto meggor- nyedve állati üvöltéssel röhögött. • i fi Undorral nezte a gepkocsivezetot, a nagy darab razkódva röhögő testet, a presszó üvöltő röhögését, aztán azt gondolta, mielőbb el kell innen menni. Megindult az ajtó fele, de a gepkocsivezeto újra HÉTVÉGÉN USZODÁBAN, TENGERPARTON, SÁTORBAN ES WEEKENDHAZBAN HASZNÁLJA ÖN IS A VILÁGHÍRŰ palma FELFÚJHATÓ GUMIMATRACOT USA területen kapható szaküzletekben, áruhazakban. KELSQ IMPORT, INC. 15 W 18th Street New York, N.Y. 10010 Phone: (212) 255-0099 elebeugrott, az arcaba röhögött, majd felfricskazta az allat. Nem, nem o, hanem magaban egy meg- fekezhetetlen rugó cselekedett: a keze ökölbeszo­rult, s az ököl mar ütött is pontosan a gépkocsi- vezető két szeme köze, az orrsovenyere, majd egyik lábát bedugta annak két laba köze, s meglökte. A hatalmas test hanyatvágódott. Az egesz presszó rárohant. A presszó-vezető ren­dőrt hivott: r — Ez az alak, ez a tolvaj, — ordítottak — kikez­dett az igazgató elvtars becsületes gepkocsivezeto- jevel, beleöklözött az arcába és elgáncsolta. Üssek agyon, biztos ur. A rendőr az arcaba nezett, majd felkiáltott: I If — Aaa, maga az, Rábái? Ismerem en magat, Rábái Gyula. Nna, kellett ez maganak. Maga visz­fi ^ f / / , * szaeso bűnös lesz. Minima másfél ev. Gyerünk! A sarokban a fiatal munkás felugrott, utat tort maganak, a rendőr ele állt; zsebéből igazolványt vett elő. V- ff — Törzs elvtárs, Kovács Béla vagyok. Itt az iga- zolvany, önkéntes rendőr is vagyok. Ezt az aljassá­got nem hagyhatom. Bemegyek az alezredes elv- tarshoz is, barmikor tanú vagyok, hogy ennek az embernek van igaza. Akar lopott órát, akar ült erte két hónapot. — Szeme fényben úszott, amikor a gépkocsivezetőre mutatott: — Ez gúnyolta ki, meg felfricskazta az allét. Szegyellje magat! — Fejet kö- rulhordozta a presszóban, arcizmai rángatóztak. — Es maguk is szegyelljek magukat! Mindenki! Mert en kiállók az atyauristen előtt is ezert a Ra­I • i , ll> baiert! — Gúnyosan vegigmerte az egesz társasagot. A rendőr idegesen tekintett szét: — Tényleg igy volt, emberek? Komor arcok tekintettek a rendőrre. Itt is, ott is bólintottak: igen, igy volt. Csak a gepkocsivezeto maradt szotlan. Kisurrant az ajtón. A vendegek sunyin behúzott nyakkal utána szállingóztak. A ren­dőr megpödörte bajuszát, s kis táskáját hasznalat- lanul oldalara lökve kifele indult. Az ajtóból meg erelyesen visszanézett. A sápadt Rábái is elindult haza. — Kérek egy duplát fel hubertusszal es egy korso sort. — A munkás mar a sarokban ült a helyen, az ajtó fele kapta a fejet. — Rábái szaki, legyen a ven­dégem. A dupla meg a fel hubertusz a magae. A fiatal munkás Rábái ala tette a székét: — Ide figyeljen! Van egy üres hely az en brigá­domban. Szalagon dolgozunk. Nem eppen kényel­mes munka, de jól megfizetik. Szállás is lenne, .... ill , 1 külön brigadszallasunk van. Szívesen beajánlom. Ez más cég, a szakiparnak dolgozunk. Na, vallalja? Két tenyer csapott egymásba. Denes Géza SIPOS gyula Emlék Mikor már magam is azt mondtam, minden elvégeztetett, értem nyúltak, síromból visszahoztak szerető kezek. Akikről sose tudtam, azok küldtek üzenetet. Amikor minden elveszett. A pékek félretették a kenyeret. Fáradtságomnak otthonok kínáltak új s új fekhelyet óvtak ölelők, visszahozók, az ágak és a gyökerek, jó szóval, kézfogással, fiatalok és öregek, így élek csak: általatok és veletek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom