Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)

1973-10-18 / 40. szám

Oct. 18. 1973. AMERIKAI MAGYAR SZÓ NAGYAPÁM Nagyapam 35 eve az ambitus előtti lócán sütké­rezett. En önfeledten bódorogtam a játékosan kór- befuto ösvényén akar a rügyező fák, serkenő füvek, nyiladozó bokrok a májusi fényben. Van úgy néha - az ember, hogy tudatat vesztve el, mint a keringő csillag, az alakjat vesztett felhő, vagy napnyugtakor az Estike remegő viraga. Egyszer aztan felneszei az ember, s újra itthon van a Földön. Az en lelkem is csordultig megtelt csodalatos erzesekkel a kinyilo termeszét láttán, s hogy könnyítsék tizenoteves ter­hén, az ambitusra szaladtam, megragadtam nagy­apam eres kezet. Szelíden osszemosolyogtunk es hallgattunk megbújva a pádon. — Hej-hej, gyerekem. — Aztan tenyerebe fogta arcomat, maga fele' fordította, s a szemembe nezett. — Mi lesz veled majd, fiam? Mi lesz? Nem nezed te a botlo földet, a fellegekben jársz. Láttám. Félszegen feszengtem, tétován. Semmit nem ér­tettem ebből. Verdeső pillákkal kerestem a tekinte- tét, de nagyapam mar akkor magahoz vont. De aztan eltipegett, magamra hagyott. Csak ebédnél jöttünk megint össze. Különös meghitten villantunk egymás­ra. Ebed után is úgy tettem, hogy körülötte legyek. Zsámolyt hoztam a lába alá, megtomtem a pipáját, s amikor elszendergett, labujjhegyen pipiskedtem, nehogy felébresszem. Az idő pedig telt, de nem ebredt fel. Lekutyorogtam nagyapam elé, úgy néz­tem-'néztem fájó ragaszkodással, es a szivem egy­szerre zsiborogni kezdett, mert valami sötét gondo­lat fészkét kezdett rakni bennem. Hogy nagyapó talán... meghalt. Annyira beledermedtem, hogy si­kítani se tudtam. Arca fakó volt, bajusza szálai nem csapkodtak ki-be a száján, nem lélegzett, szeme göd­rében pedig fekete árnyék ült. Torkon ragadott a döbbenet. S hogy szólni nem bírtam, megragadtam nagyapát es rázni kezdtem. > • , , — Na, na, mi az?— Es ramkerekedett az az árnyé­kos szeme. Zsibbadt tagjait kinyújtóztatta. — Hallod e fiam, olyan gyönyörűségeset álmodtam, minek költöttéi fel? Nem mondhattam meg az igazat, hogy halottnak néztem,hat csak toporogtam és hallgattam. De erez­tem bágyadt mosolyán, hogy belemlatott. Megsimo­gatott: — Mi egymástól ijedezunk mama, fiam! Vesze­delmes is az almodozo ember. ’ » i Elkacagta am magat nagyapam, mint a nagyok szoktak, ha a gyerekszáj valamit elhibáz. Megbán- tottan kokasztottam a fejem. Mondtam is, nem tudom, mert nevet. Nagyapam erre egeszen meg­zavarodott, magyarázni kezdett, hogy majd egyszer ertelmet veszem a szavanak, de akkor ö mar nem lesz, jobban teszem hat, ha a labam ele nézek okos fejjel: — Nem a csillagokban élünk, edes fiam, hanem itt a földön. . Az alomlovagnak pedig legyen... Valami okosat mondhatott nagyapam, de gyerek- eszemben nem ragadt meg. Nem is csoda, hiszen egesz délután a hancurozo felhőket néztük nagy­apával, mesebeli oriasok harcait láttuk, meg Janos vitézt a griff madár hátán, Tündér Donat menyasz- szony ruhában, rettentő lovasokat, törpékét es fin- toros manókat. Aztan az volt csak a gyönyörűség, amikor a nap keso délután tarkaUni kezdte a nyu­gati égboltot. A nehez aranyfenyek es bánkódó li­lák, vidám uvegzoldek es nevetős rózsaszínek, lib­benő ezüstök, sappado sárgák, porcelankekek és « f pirosak, biborak, hordok. Az am, a sok szin kiker­gette fejemből nagyapámnak azt a csuda mondását. Hat meg mikor a csillagokat lestük: a frissen kelő Esthajnalt, a sűrű Kotlost, a tündöklő Göncöl sze­keret és a Holdat a hegedülő Dáviddal. Utoljára azon az esten neztem az egre. Mert ahogy ott belefeledkeztünk a nézésbe, nagyapam egyszer- csak a fejéhez kap és leroskad ijesztő fehéren. Be­vitték a szobába. Két hétig élet-halál kozott lebe­gett. Mikor aztán végre újból kiülhetett az ambi­tusra, nem tudott beszélni, megnemult, megbénult. Ettől fogva en meséltem neki a felhőről, csillagokról, Hóidról, Napról, ahogy megtanultam tőle. Hanem azt az egy szót soha nem tudhattam meg nagyapámtól,soha. Vegleg álomlovaggá lettem. Föl­dön boüo, felhőkbe szálló. A testem még itt cup- >- pog a földgolyó sarában, de az eszem, lelkem, gon­dolatom az ég csillagvirágai, s a mezők virágcsillagai között repdes. • * ii i . i Szegény botorkáló nagyapam kitaposott utján. TERJESSZE LAPUNKAT ! HÉTVÉGÉN USZODÁBAN, TENGERPARTON, SÁTORBAN ÉS WEEKENDHÁZBAN HASZNÁLJA ÖN IS pH* A VILÁGHÍRŰ □alma FELFÚJHATÓ GUMIMATRACOT USA területén kapható Baküzletekben, áruházakban. KELSO IMPORT. INC. IS W 18th Street New York, N.Y. I001Ö Phone: 212- 255-0099 VASARflAP REGGEL irta: KOVÁCSI ZOLTÁN Béla már kora reggel óta kint kószált a kertben. Itt érezte jól magát, a virágok és a körülötte ug­rándozó Lapaj társaságában. Az iskolaévnek vege, kezdődhet az egész napos játék Takacs Gyuriek- kal. Takács Gyuriék heten vannak testverek; Gyuri, a legidősebb tizennégy éves, a legkisebb Jukka (az­nap lett óteves, hogy a kertben egyszerre nyíltak ki a piros-sarga tulipánok.) Béla figyelte a kert virágainak nyílását, a gyü­mölcsfák virágzását, a gyümólesbeérését — ez volt az ó nyári kalendáriuma. De Takácsék ma kirándulni mentek, ezért ilyen csendes a ház környéke. — No meg vasarnap is van, ilyenkor itt a Zuglóban is tovább alszanak az em­berek. Milyen jo is a Takács gyerekeknek — nincsenek soha egyedül. Takács bácsit meg soha nem latta részegen; ha ideje van, odaáll a gyerekek köze lab­dazni. Ha apa ilyen lett volna! Apró szívdobogás, remegés fogja el, még most is, ha ráemlékszik. Egész kicsi volt, mikor egyik éjsza­ka nagy kiabálásra riadt fel. Apját látta, amint dülöngélve piszkos, sáros ruhá­ban anyját akarta megölelni. Anyja eltaszitotta magátok: — Pfuj, reszeg disznó! Apja öklével anyja arcába vágott. 0 felsikoltott, reszketett, rázta a siras. Anyja odaugrott hozzá, felkapta és átrohant vele a szomszédba, Takacsekhoz. Ott töltöttek az éj­szakát. Néhány nap múlva apja öleire akarta ültetni, lovagoltatni — mert ezt nagyon szerette Béla. Húzódozott, elrántotta magát. — Anyád partján vagy te is! te bitang kölyök! nesze, majd adok én neked! Kiverem belőled ezt a konoksagot... Csattantak a pofonok. A piac meUett volt a vendéglő. Néha magaval vitte. — Ez a fiam. Anyámasszony katonaja. A habot a soróskorso tetejéről neki kellett le­nyalni. Undorito, keserű volt, fanyar képét vágott hozza. Józsi bácsi megsajnálta. — Mit itattok azzal a gyerekkel? Nesze, Beluskam éhből igyál. Kis pohárban valami pirosat nyújtott feleje. Na­gyot kortyolt belőle, aztán mégegyet. Finom izű édes, csak erős, csipte a torkát — könnyezett tőle. A társaság röhögött. — Tudja ez mitől döglik a légy! Aztán arra is emlékszik, hogy cirkuszban voltak mind a hárman. Együtt nevettek a bohocokon, amint csetlettek-botlottak bukfenceztek. Akkor meg szerette az apjat. Olyan jo, nyugtató volt, amikor erős nagy tenye­rében erezte a kezet. Most bárhogy is erőlködik, halványan sem tudja maga elé idézni az apja arcat. 1956-ban eltűnt, akkor o négy éves volt. Sokáig •em tudtak róla semmit. Jani bácsi mikor vissza­ött meselte, hogy kint Kanadaban találkozott vele. Valami nővel el együtt. KIOLVASTAD A LAPUI? ADD TÓVAUI MAS IS TANULHAT ML6LB / / DENES GÉZA: ___ 9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom