Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)
1973-09-20 / 36. szám
Thursday, Sep. 20. 1973. Nem jött level, igy egesz heten vártuk a szom hatot. Kimentünk az állomásra. De Laci bácsi nem érkezett meg sem a deli, sem az esti vonattal. Emma néni kicsit csóválta a fejét, nezegette a faliórát es még kiküldött bennünket a kilencoras vonathoz is. Ez a vonat munkasokat hoz, es csak szombaton közlekedik. i . . . / Elindultunk Edinával. Nem nagyon siettünk. Meg csak fele utón jártunk, amikor hallottuk, hogy a szerelvény elhagyja az állomást. De nem fordultunk vissza. En sokat lödorgok az állomáson. Amikor nem jón vonat és nagy csend van, a síneken szoktam egyensúlyozni, es egyikről a másikra ugrálok. Mar sötétedett. Szembetalálkoztunk a leszállókkal. Kigyultak az utcai lámpák. Egyszer csak Edina előre szaladt. Egy pillanatig nem is láttám, mert eltűnt az emberek kozott. Aztán már jött visszafelé Laci bácsival. Fogtak egymás kezét. Edina rám ; / nezett es nevetett. — Szerbusz, Lenka — mondta Laci bácsi. Megveregette az arcomat... Kicsit lemaradtam tőlük. Hagytam, hadd beszélgessenek. De csöndben mentek előttem. Laci bácsi hátrafordult. Megvárta, amig utolérem ókét, és ezt mondta: — Hat hogy vagytok? Azt feleltem, hogy nagyon jól. Edina meg se mukkant. Pedig egesz heten jókat játszottunk. Mondhatta volna ó is ugyanezt. Csak nagysokara szolalt meg: — Minden vonathoz kijöttünk ... Hol maradtál ilyen sokáig? Laci bácsi átölelte, egeszen lehajolt hozza: — Valami dolgom volt. De hétfőn szabadnapos vagyok. Nem kell gyorsan visszafordulnom. Nagymama jól van? ; Megint lemaradtam. Ereztem, feleslegesen megyek mellettük. A kapunál el akartam köszönni, de Laci bácsi azt mondta, menjek csak be, mert a táskájában nekem is hozott valamit. Ennek megörültem, de nem mutattam. Ugyan milyen ajándékot kaphatok tóle. Amikor kinyitottuk az ajtót, Emma néni összecsapta a kezet. Csak ennyit mondott: — Nahat! 1 t ff » Laci bácsi odalepett hozza,es mindkét oldalon megcsókolta. Aztán gyorsan leült, mint aki nagyon faradt, es megkérdezte, mi újság. Emma néni levett a szögről egy törülközőt, es elkezdte dörzsölni a kezet. Azt felelte, itt nem történik soha semmi érdekes, inkább Laci bácsi meséljen, hogy vele mi van, mi újság azóta, hogy nem volt itthon. — Legalább gyakrabban jöhetnél — mondta kicsit szomorúan. Majd hozzátette, hogy azelőtt nem erőltette ezeket a látogatásokat. De most mas a helyzet, mert Edina is nagyon varja a szombatokat... Laci bácsi köhecselni kezdett. Megfigyeltem, ezt akkor teszik a felnőttek, ha nem tudnak válaszolni, vagy zavarban vannak. Nem is mondott semmit Emma néninek. Csak ult es hallgatagon simogatta Edina arcát. ..ff » / 1 A szoba középén álltám, egyik lábamról a másikra nehezedtem. Ekkor Laci bácsi ram nezett: — Mig el nem felejtem. — lenyült az asztal ala, olebe vette a táskáját: — Hoztam nektek valamit, gyerekek, 1 / (i — Majd két egyforma csomagot húzott elő. Színes spárgával voltak átkötve. Az egyiket én kaptam, a másikat Edina. Sohasem kaptam meg ajándékot idegentől. Nem is tudtam, hogy most mit csinálják vele. Edina bontogatni kezdte a csomagját az asztalon. Laci bácsi biztatott: — Na,fogj hozza te is. i .... r A szép masnira kötött sparga összegabalyodott a kezemben. Végül mégis egyszerre bontottuk ki. Irodaiéin MARTON KLÁRA: Az ajándék /* ....................................- ■ ............ ...................................... i Két egyforma selyemblüzt kaptunk. Mindkettő feher volt es lepkes mintájú. Edina lepkei rózsaszínűek voltak, az enyeim kekek. — Hogy össze ne tevesszetek okét — mondta mosolyogva Laci bácsi. Edina odament hozzá, es átölelte a nyakát. Eszembe jutott, ha en kaptam valamit a nagymamától, sose csókoltam meg erte. Csak megköszöntem. Valahogy igy volt rendjen. Nagymama csak karácsonykor és husvetkor csókolt meg. Különben nem szokott. Nem mertem odamenni Laci bácsihoz, s meg csak azt sem mondtam, hogy köszönöm. Mar nem volt erdemes, mert eleg sok idő eltelt a csomag kibontása óta és nem is figyelt rám senki. A villany ele tartottam a blúzt. Vékony selyemből készült, at lehetett látni rajta. Soha nem volt ilyen szép blúzom. Nagyanya lánykori ruhájához hasonlított. Az muszlin anyagból készült, es nem pillangók, hanem margaréták fenyeskedtek rajta. Nagymama többször kiveszi a szekrényből es sokáig nézegeti. Egyszer azt mondta, ha majd nagyobb leszek, nekem adja. Egészen besötetedett. Az utcai ablak nyitva volt. Apró kis szárnyas bogarak jöttek be rajta. Ott röpködtek a villanykörte köriil„ Éppen arra gondoltam, hogy haza kellene indulnom, amikor nyilt az utcai kapu. Megismertem nagymama lépéseit. Csattogott a papucsa. Megállt odakint az ablaknál és kicsit behajolt: — Itt van ez a lány? Mindjárt észrevett, hiszen ott acsorogtam a szoba középén. — Ideje lenne hazamenni — mondta —, mert a vacsora regen elkészült, csak rád var az asztalon. Laci bácsi kiköszónt: „Csókolom!” Erre nagymamának egyszerre barátságosabb lett az arca: — Megjött a várva-vart vendeg? — kerdezte. — Gyere be, Ilonka — szolt ki Emma néni. — Nincs meg olyan késő. Nagymama ellepett az ablaktól, es maris a szobában termett. t m r — Mi az a kezedben? — kerdezte, amikor meglátta a lepkés blúzomat. Mielőtt válaszoltam volna, Laci bácsi igy szolt: , i t — Hoztam a gyerekeknek egy-egy szép bluzocskat. — Hozzam fordult: — Legalább tetszik? Bólintottam es megköszöntem az ajándékot. Most mar jobban ereztem magam. Nagymama kezebe vette a blúzt. Zizegett a selyem, ahogy nezegette: — Igazan nem kellett volna — mondta mosolyogva. Majd előhúzta a kályha alól a kisszeket es leült. Később pedig kezembe nyomta a kapukulcsot: menjek haza, vacsorazzam meg és feküdjek le, ö is jón nemsokára. Otthon fölvettem az uj selyemblúzomat. Odaáll- tam a tűkor ele. Olyan tükrünk van, amely a földig er, es mindkét széle behajlitható. így az ember megnézheti magat oldalról is, sot, a háta közepet is lathatja, ha ügy fordul. Egészen belehajoltam a tükörbe. Máskor is észrevettem, hogy a szeploim nem látszanak villanyfényben, tehát sokkal szebb vagyok, mint nappal. Eszembe jutott a tánc, amelyet Anyák napjan adtunk elő az iskolában. Mária néninek van egy lemezjátszója. Nagyon modern lemezeket szokott rárakni. A zenét, amit akkor dudoltunk, nem lehet leírni, mert nincs szövege. Azt kell ismetelni refrénként, hogy dubi-dibu-du... Táncolni kezdtem. Olyan erdekes volt. Mintha a lepkek is röpködtek volna. Aztán lefeküdtem, mert elfáradtam. Nem vártám / i / f meg nagymamát. Neztem a sötétségét. A szoba mennyezeten rengeteg csillag fenylett. Hol elaludtak, hol kigyultak. Arra gondoltam, meg sosem figyeltem meg, hogy koromsötétben csillagokat látni. En is igy várhatnám aput. Csak tudnom kellene, hol lakik. írnek neki egy hosszú levelet, biztosan válaszolna, es el is jönne, ha megkérnem. Nagymama azt mondta, nem erdemes apuval foglalkozni. Nagy ritkán cim nélkül levelezőlapot kaptunk tőle, semmi mast. Eddig sose voltam szomorú, ha apura gondoltam, csak most, amikor hazaértem a blúzzal. Úgy képzeltem, hogy magas, es fekete haja van. Ha most találkozna velem, sokat beszélgetnénk, es biztosan nem hagyná itt a nagymamával. Nagyapa elárulta volna, hogy hol lakik, ha tudja. De őt már nem kérdezhetem meg. Nagymama pedig, ha érdeklődöm, csak legyint. Nyitva akartam tartani a szemem, de minduntalan lecsukódott. Hirtelen nagy világosság támadt, és megnyikordult az utcai kapu. De nem nagymama lepett be az udvarra. A lépések sokkal erősebbek voltak. Aztán valaki megállt a nyitott ablaknál. Felterdeltem az ágyon, hogy kinézzek az udvarra. Sose láttám még apát, de mindjárt rájöttem, hogy o* az. Kezét nyújtotta. En meg kiléptem az ablakon. Csodálkoztam,hogy eltűnt a viragoskertunk. Helyette hosszú országút vezetett el a házunk előtt. Egy p * i r f lo legelt a szélén felkantarozva. Apa odament hozza es felült a hátára. Intett, hogy én is kövessem, de mintha földhöz ragadt volna a lábam, nem tudtam elindulni. A lo nyerített, apa meg egyszer biztatott, s mivel nem mozdultam, elvagtatott... Nagymama ült az agyamnál <Azt mondta, ébredjek fel, a tehenet ki kell vinnem legeltetni, mert ma lekeste a csordát. — Jól van — mondtam. Aztán, amikor otthagyott, meg egy kicsit szorítottam a szemem. Arra gondoltam, talán meg meglátom apat, ahogy távolodik a lovon. Részlet a szerző Elment a vonat című, a Móra könyvkiadónál megjelenő regényéből. ___________ GYORKE ZOLTÁN VÍZPARTON Halcsontvázak szikkadnak a fűben, hangya-hadseregek ostroma után. Kopoltyúk lezárt rácsai között átzuborog a langyos délután. Térdig vízben felhúzott szoknyájú füzek öblítik hálóingüket. Vízfenékre süllyed az árnyékuk, Vajon ki kötött a nyakukba követ? Vastag idomú szoborként állnak a foguk közt csendet őrlő tehenek. Lepényt szaggatnak izzó homokra, ventillátor-farkuk űzi a legyet. Árnyékába húzódik az erdő, a délibáb lépcsői leomlanak. Füttylasszót dob nyakamba egy rigó, gyújtásként ég el bokor tövén a nap. Csillag-pikkelyek száradnak az égre; libegve száll le a tájra az este. Hold-ejtöernyöje a fákon akad. Por és harmat ül a levelekre. OOOOOOOŐŐO' —----------------- 9
