Amerikai Magyar Szó, 1972. július-december (26. évfolyam, 27-49. szám)
1972-12-21 / 49. szám
Thursday, Dec. 21. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 HérVéci £evéc "SAROKBA FESTETTE MAGAT..........." E pillanatban fogalmam sincs, lesz-e Karácsonyra fegyverszünet és utána béke Indokínában, de azt tudom — s tobbizben meg is Írtam —, hogy a Nobel-díjra áhítozó nagy békeapostol: Nixon, aki egy egész nemzedékre kiható békének a megteremtésére vállalkozott, legalább két-három Karácsonynyal korábban lerakhatta volna a béke alapjait — sokkal olcsóbban! —, ha komolyan kereste volna a kibontakozás útját. De a mi Legfelsőbb Hadúrunknak az volt a rögeszméje — és ezt gyakran hallhattuk legintimusabb bizalmasainak a szájából —, hogy az Egyesült Államoknak “az erőfölény pozíciójából kell tárgyalnia az ellenseggel,” ami magyarul azt jelenti, hogy ő akarja diktálni a békefeltételeket. Ez viszont egyenlő volna a győzelemmel. .. Hat azt senki el nem vitathatja Nixon-tól, hogy o valóban mindent megtett négy éven át, hogy ezt az erőfölényt meggyőzően, minden kétséget kizáró módon demonstrálja: kiterjesztette a hadviselést Kambodzsára és Laoszra (ő ugyan a háború “leszűkítésének” nevezte ezt a lépését); olyan bombazu- hatagot bocsátott Északvietnámra, amilyenhez foghatót a történelem nem ismer; saigon-i szövetségesének: Thieu-nak a légierejét felépítette a világ harmadik legnagyobb légiflottájává; haditengereszetét komoly tényezővé fejlesztette; szárazföldi hadait — a legmodernebb felszereléssel es kiképzéssel — egymillión felüli armadává izmositóttá; a haiphong-i kikötőt: Északvietnám életforrását aknablokád alá vette es megközelithetetlenne tette a segítségre kész országokból származó szállítmányok számára — nincs olyan elképzelhető fegyveres pusztitó-akció, amelyet ne alkalmazott volna a szabadságharcosok ellen négy hosszú éven át, hogy a kívánt erőfölényt napnál világosabban bebizonyítsa — ÉS MIRE MENT VELE?! A felszabadító erők ma is — a Nixon jóvoltából elszenvedett minden csapás után — ragaszkodnak hosszú évekkel ezelőtt lefektetett alapelveikhez! Magyarán: Nixon minden erőfeszítése, hogy a szabadságharcosokat térdre kényszerítse és hogy ö diktálhassa a békefeltételeket, kudarcba fulladt. . . Pedig ezek a nixon-i erőfeszítések nem csekély áldozattal jártak. Húszezernél több amerikai élet veszett oda, százezernél több amerikai katona sebesült meg (és ezeknek egy tekintélyes része belehalt a sérüléseibe, de nem kerül a hetenként publikált veszteséglistára!), közel kétszáz főnyi, friss hadifoglyot szállítottunk Hanoi nak és az amúgy- is erősen megtépázott államkasszából legalább hatvan billió dollárt fecséreltünk el. . . S mindezt csak azért, hogy az erőfölényünket — amiben soha senki nem kételkedett! — bebizonyítsuk. . . Szinte megesik az ember szive rajta: a sors — no meg a vietnámi hazafias erők mesébe illő hősiessége és áldozatvállalása — megfosztotta Nixon-t attól a dicső szereptől, hogy győztesként diktálhassa a békefeltételeket. De szegénynek szembe kell néznie egy még ennél is megalázóbb fejleménnyel: két- három Karácsonnyal korábban — amikor az ö Thieu barátja még nem volt olyan nagylegény, hogy ellenkezni mert volna Nixon utasításaival — sokkal könnyebb lett volna ökelm'et rábírni, hogy egy Washington és a felszabadító erők között létrejött írja: Rev. Gross A. László B. p., Th. ML A tagság akarata győzött a bányász szakszervezetben Megtörtént a hihetetlen. Arnold R. Miller rokkant west-virginiai szénbányász kiütötte a nyeregből a beágyazott W. A. (Tony) Boyle-vezetöséget. Boyle visszaélt elnöki tisztségével, megszegte a szervezet alapszabályát, amikor kinevezte a kerületi elnököket, ahelyett, hogy a tagság választotta volna azokat, nem adott elégséges nyugdijat a nyugalomba vonult bányászoknak és nem kenyszeritette a bányavállalatokat a törvényben előirt védelmi intézkedések betartására. A december 1—8 között tartott választás eredménye: AZ ELNÖKI TISZTSÉGRE: Miller: 70,373 Boyle: 56,334 ALELNÖKI TISZTSÉGRE: Mike Trbovich: 66,910 Leonard Pankovich: 54,440 T1TKAR-PÉNZTÁRN0K1 TISZTSÉGRE: Harry Patrick: 68,696 Willbert Killion: 54,645 Miller es tarsai a “Bányászok a Demokráciáért” jelszóval folytattak a harcot az önzó es a tagság erdekeit figyelmen kívül hagyó vezetőség ellen. William B. Bryant szövetségi biró rendelte el a választást, miután Millerek áltál Boyle ellen hozott vádak igaznak bizonyultak, de 1969-ben tartott választást hatályon kivid helyezte, mert számos rendellenességet bizonyítottak a Miller által alkalmazott ügyvedek. Millerek győzelme történelmi fontosságú. Bebi- zonyitották, hogy lehetséges a tagság érdekeit sértő szakszervezeti vezetőséget kibuktatni tisztségükből. NIXON VISSZA TÁNCOL WASHINGTON, D.C. “A béke nincs kezünkben” — mondotta Henry Kissinger, Nixon elnök nemzet- biztonsági tanácsadója a sajtókonferencián, melyen a Vietnámi Demokratikus Köztársaságra akarta hárítani a felelősséget a béketargyalasok zsákutcába jutásáért. “Nehéz lesz Kissingernek meggyőzni a világ közvéleményét, hogy az észak-vietnámiak a felelősek a tárgyalások holtpontra jutásáért” — irta Anthony Lewis, a New York Times politikai kommentátora. “Azonban nincs kizárva, hogy az amerikai nép elhiszi Kissinger magyarázatát,” — irta Mr. Lewis. A tény az, hogy Nixon elnök legújabb magatartása nem mas, mint októberben a két fel (USA és VDK, Kissinger és Le Dúc Tho) között létrejött szerződés felboritása. Nixon meg akarja változtatni az októberben létrejött szerződés alapelveit, amikor követeli az észak-vietnámiak kivonását, Thieu diktátor hegemóniájának biztosítását Del-Vietnám egész területére, valamint az Észak- es Del-Vietnam közti Semleges Zóna állandósítását. Nixon parancsára felfokoztak mind Dél, mind Észak-Vietnám térségeinek bombázását. A párizsi tárgyalások felfüggesztése óta az amerikai légierő a háború leghatalmasabb támadását intézte e térségek ellen. George McGovern azzal vádolja Nixon elnököt, hogy közvetlen a választások előtt félrevezette a szavazókat, amikor azt a hitet keltette bennük, hogy a vietnámi háború befejezésének küszöbén állunk. megegyezést elfogadjon, mint ma, amikor egy hatalmas, pazarul felszerelt hadsereggel, tengeri és legiflottával rendelkezik — ma már ó akarja diktálni a békefeltételeket és olyan vakmerő, hogy egyenesen és nyilvánosán szembeszáll Nixon-nal, nap-nap után előáll újabb teljesithetetlen követelésekkel és újabb akadályokat gördít a kibontakozás elé. Nixon alaposan megjárta saigon-i barátjával. De ha valaki hisz az isteni — vagy ha úgy tetszik: történelmi — igazságszolgáltatásban, az egy csöppet sem lepődik meg az utóbbi hónapok kaotikus fordulatai felett. Előrelátható volt, hogy egy erkölcstelen bázisra alapított álláspontnak elöbb-utóbb vereséget és megaláztatást kell elszenvednie. És én hirtelenében képtelen vagyok nagyobb és pőrébb erkölcstelenséget elképzelni, mint egyfelől az unalomig hangoztatni, hogy “mi Délvietnám önrendelkezési jogáért harcolunk”, másfelől pedig ragaszkodni ahhoz, hogy a diktátor Thieu, aki erőszakos úton jutott hatalomra és csak egy minden képzeletet felülmúló rémuralom segítségével tudta magát evekig a nyeregben tartani, megmaradjon a délvetnámi nép nyakán. . . Nixon négy hosszú éven át valósággal ajnározta Thieu-t; elhitette vele, hogy ó a szimbóluma, megtestesítője, letéteményese “Délvietnám függetlenségének és ö’nrendelkezesi jogának,” amelynek megvédése viszont Nixon megváltozhatatlan célkitűzésé; nem csoda tehát, hogy a kis mitugrálsz diktátornak — Nixon jóvoltából — ugyancsak megdagadt a feje és messze túlnőtte azt a szerepet (a quisling- báb szerepét), amit Washington eredetileg szánt neki. Nixon hatalmas lovat adott alája és most a kis deszpota nem hajlandó arról leszállni. Nixon-nak pedig nincs elegendő erkölcsi bátorsága ahhoz, hogy Thieu-t lerántsa a lóról, mert attól tart, hogy a nagyvilág ezt a lépést úgy magyarázna, hogy az Egyesült Államok megbízhatatlan szövetségesnek és hűtlen baratnak bizonyult, hiszen ime: Thieu-t is cserbenhagyta. . . Egyszóval: Nixon — mint az angol szólás-mondás tartja — a sarokba festette magát (“painted himself into the corner”). A sarokból csak a befestett padló Össze-visszagázolasával es sajatmagának a bema- szatolásával kecmereghet ki. . . Közben pedig a beké késik, a bombák zápormodra hullanak, emberek ezrei elpusztulnak — a békeapostol nagyobb dicső» } sebére. (1972. december 16.)
