Amerikai Magyar Szó, 1972. július-december (26. évfolyam, 27-49. szám)
1972-07-13 / 28. szám
Ert. as 2nd Class Matter Dec. 31. 1952. under the Act of March 2, 1879. at the P.O. of N.Y., N.Y. Vol. XXVI. No. 28 Thursday, July 13. 1972 AMERICAN HUNGARIAN WORD. INC., 130 E. 16 th St. New York, N. Y. 10003 Tel: AL 4-0397 ÁTLÉPTÜK n UHL ÉVTIZED KÜSZÖBÉT > PETŐFI SÁNDOR A XIX. SZAZAD KÖLTŐI Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félre tedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Újabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, a ki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! Lapunk, az Amerikai Magyar Szó betöltötte fennállásának hetvenedik esztendejét. Átléptünk a nyolcadik évtized küszöbén. Elődeink, akik a múlt században vándoroltak ki és akik a lapot megalapozták, Dózsa György, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor eszméivel jöttek az új hazába, majd ők és követőik Thomas Jefferson, Abraham Lincoln és Walt Whitman nyomdokaiba léptek. E nagy történelmi személyiségek tanításaitól átitatva, lapunk mindenkor a haladó tábor szerves részét képezte. A haladás híveinek köszönhető mindaz, ami jó, ami hasznos, ami a nép érdekét szolgálja. A haladás hívei kitartóan, önfelaldozóan és nagy áldozatok árán kivívták a munkanélküli biztosítást, a rokkantsági, és betegbiztosítást, a szövetségi nyugdijat, amit ma a fiatalság olyan természetesnek tart. Az elmúlt hét évtized folyamán sok, sok súlyos problémával birkóztunk meg. Ma, 1972-ben az emberiség helyzete nagyon bonyolult. Az Egyesült Államokban a megélhetés állandóan drágul. Az ország nemzetközi pénzügyi mérlege nagy deficittel küszködik, a Fort Knox-i aranykészlet állandóan csökken, hat millió a munkanélküliek száma. A bűnözés elburjánzása, a nemzeti és faji kisebbségek jogainak sárba tiprása, környezetünk elszeny- nyeződése, a közegészségi szolgálatok hiánya, a kábítószerek használatának egyre nagyobb terjedése és főleg az erkölcstelen indo-kinai háború folytatása és felfokozása, a lakosság nagy részét elidegenítette azoktól a társadalmi közegektől, melyek hivatva volnának e problémákat megoldani. E PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁÉRT KÜZDŐK SORAIBAN OTT TALÁLJUK SAJTÓNKAT. A múltban, a jelenben és a jövőben is Petőfi és Whitman szellemében folytatjuk hivatásunkat. Fogadalmat teszünk, hogy lapunk minden sora az amerikai magyarság hű érdekét szolgálja. Azon fáradozunk, hogy az ország minden polgára békében, biztonságban, jólétben éljen. Azon fáradozunk, hogy az ide kivándorolt és az óhazai magyarok közti barátságot elmélyítsük. Haladjunk továbbra is összefogással a világszabadság, a világbéke, a jólét és boldogság zászlajával azon az úton, amely nemes célkitűzéseink megvalósulásához vezet. WALT WHITMAN: HALLOM AMERIKA DALAT Vannak hamis próféták, a kik Azt hirdetik nagy gonoszán, Hogy már megállhatunk, mert itten az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók czáfolnak meg, Kik nap hevében, éjien-szomjan, Kétségbeesve tengenek. Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küzkodni kell. — Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. WALT WHITMAN (1819 - 1892) Hallom Amerika dalát, hallom sokféle szent énekét, a kézművesekét, mindegyik aszerint dalolja a magáét, hogy jókedvű-e vagy komoly, a magáét dalolja az ács, miközben a deszkáját vagy a gerendáját méri, azt dalolja a kőműves, amikor munkájához készülődik vagy abbahagyja a munkáját, azt a révész, ami az életéhez vagy a csónakjához tartozik, dalol a fedélzeti matróz a gőzhajón. Dalol a cipész, miközben a munkaszékén ül, a kalapos, miközben áll, hallom a favágó dalát, a szántó béreslegényt, ahogy reggel elindul, vagy ahogy délben megpihen, vagy amikor lemegy a nap, az anya gyönyörű dalát, vagy a dolgozó fiatal asszonyét, vagy a leányét, aki varr vagy mos, mindegyik azt dalolja, ha férfi, ha nő, amihez köze van, és nem egyebet, napközben azt, ami a nappalé — és éjjel hallom a robosztus, vidám sihederek csapatát: erőteljes, zengő dalaikat dalolják, ahogy csak a torkukon kifér.
