Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-15 / 24. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 15. 1972 50 éve, I922.március 30-án hal! meg HUGONNÁI VILMA az első magyar orvosnő (1047-1922) Hugonnai Vilma ötven évvel ezelőtt halt meg, és 75 évvel ezelőtt avatták doktorrá. Bizonyára e sorok olvasóit is érdekli, hogy milyen volt a doktorasszony életútja. E jelentős kettős évforduló kitűnő alkalomnak kínálkozik, hogy az első magyar orvosnő életének egyik legemlékezetesebb és legdöntőbb eseményét felelevenítsük ( lexikai adatok es Kertész Erzsébet “Vilma doktorasszony” cimü ifjúsági regénye alapján), és egyben azt is megtudjuk hogyan lett orvos. * * * * 1897. május 14.-ét írunk. Napsütéses májusi délelőtt van. Ma egy igen ünnepélyes eseménynek szemtanúi a meghívottak. A központi egyetem épületében a négy kar doktorjelöltjeit egyszerre avatják doktorrá az ötven éves Hugonnai Vilmával, az első női orvosnővel. Az első padsorban Wartha Vince műegyetemi tanár, a férj ül sötét diszmagyarjában. Körülötte a családtagok és kedves ismerőseik. Az ifjú medikák, akik már másodéves hallgatói az egyetemnek, kiváncsi tekintettel néznek a doktorasszonyra. Hugonnai Vilma egyenes tartásü, karcsú, magas asszony, szőke haja fehér a halántéka táján. Történetét valamennyien ismerjük, tudjuk, hogy micsoda hallatlan energiával, szívóssággal harcolt, micsoda akadályokkal kellett megküzdenie, amig idáig jutott. Grófnő és orvosnő létére nagyon szerény. Amikor vége lett az avatásnak, az egyik fiatal lány hatalmas csokor virágot tartott a kezében, társ - nőihez fordult s azt suttogta: — Most. . . most menjünk oda! A többiek húzódozva néztek egymásra, de aztán mégis megindultak az orvosnő felé. Látszott rajtuk, hogy magukban nagyon formálgatták a mondatokat, mivel köszöntik majd az első magyar orvosnőt, akit ötvenéves korában avattak doktorrá. Tudták, hogy Hugonnai Vilma egyike azoknak, akik az ö útjukat tették könnyebbé. Azt, hogy ők egyetemre járhatnak, neki és szerte a világban néhány ilyen elszánt társnőjének köszönhetik. A csokrot tartó lány hirtelen mozdulattal átnyújtotta a virágot, s beszélni akart. De a szépen elgondolt mondatok helyett nyakig pirulva, mindössze ennyit tudott mondani: Köszönjük! Az orvosnő, aki férjébe karolva kifelé indult a teremből, első pillanatban értetlenül nézett a kezébe nyomott hatalmas csokorra és a feszengő, izgatott fiatal lányokra. De a következő másodpercben megértette, mit jelent a virág, mit jelentenek a sugárzó tekintetek, mit jelent a kurta “köszönjük” szó. Magához ölelte a virágot átnyújtó fiatal teremtést, majd a mellette álló kislányára nézett. Es mintha mindazt hallotta volna, amit mondani akartak, mosolyogva felelte: — Igen, nektek már köny- nyebb lesz! E megható, ünnepélyes pillanatok után magam is a gratulálok közé vegyültem. Miután gratuláltam, arra kértem a doktorasszonyt, hogy néhány feltett kérdésemre válaszoljon, röviden ismertesse azt a küzdelmes utat, amit eddig megtett. — Mikor határozta el, hogy orvosnő lesz? Végső elhatározásában mi játszott döntő szerepet? — Pesti leánynevelö intézetben tanultam. Még kislány voltam, amikor már lázadoztam a férfiaknak a nőkről alkotott véleménye ellen. Érthetetlennek, sőt sértőnek találtam, hogy a fiúgyerekeknek jobban örülnek, mint a lányoknak. Gyakran hajtogattam: ha minden lányt éppen úgy járatnának iskolába, mint a fiukat, s ugyanannyi ideig tanítanák Őket, akkor nagyon hamar meglátnánk, kinek rövidé bb az esze: a fiuknak vagy a lányoknak. Miért tartanak minden nőt ostobának? Nem gondolnak arra, hogy a történelemben meg irodalomban hány kiváló nő volt? Brunszvik Teréz, Teleki Blanka, Zrínyi Ilona, Lorántffy Zsuzsanna és még sorolhatnám tovább. Ilyen kirohanásaim alkalmával mondogatták is rokonaim: no, nézd, ilyen szép kislány, méghozzá menyasszony, és mégis a női jogok harcosa. Hagyja a harcot a csúnyáknak és szegényeknek! így kezdődött, majd úgy folytatódott, hogy férjhez mentem. Megszületett csakhamar Gyuri fiam. Rövid idő alatt úrrá lett rajtam a régi érzés, ágaskodott bennem a sok éven át féken tartott indulat. Bár lenne önálló életem, hivatásom, ami betölt - só-; hajtoztam. Mert mi vagyok én? Amióta feleség vagyok feleslegesen lézengek, hol ide kapok, hol oda, de szüksége senkinek sincs rám! — hajtogattam. A régi nóta, megint a régi nóta! Hát menjen, tanuljon! — mondta a feijem egy alkalommal, majd hozzáfűzte: Igaz, nálunk nem tanulhatnak a nők, de külföldön már igen. Zürichben nőket avattak orvossá, s ezzel kezembe nyomta Jókai lapját, a Hont. Valóban, a zürichi egyetemen orvosnőket avattak. Ekkor határoztam el, hogy külföldön elvégzem az orvosegyetemet. Férjem nem akadályozott ugyan meg ebben, de nem is örült elhatározásomnak. — Mi történt az egyetem elvégzése után? — Kint megszereztem az orvosi diplomát. 1879- tól 1890-ig a zürichi kórház sebészeti osztályán dolgoztam. 1890-ben tértem haza. Sajnos itthon nem ismertek el orvosnak, csak bábának tekintettek. Közben családi életemben is lényeges változás állt be. Első férjemtől elváltam, majd évek múlva másodszor is férjhez mentem. Kollégáim közül sokan azt hitték, hogy az új házasság és az, hogy negyvenegy éves koromban egy kislányt szültem, talán végre nyugvópontra jut egy kényes kérdés! Eddig ugyanis az egyetem tanári karát időnként nyugtalanította, hogy bábaoklevél védelme alatt végzek orvosi praxist. Ez szabálytalanság volt, megakadályozni nem akarták, s a szolidaritás azt követelte volna, hogy kiharcolják a minisztériumban diplomám nosztrifikálását, de senki sem emelte fel ezért szavát. Azt gondolták, hogy a továbbiakban nem fogom erőszakolni diplomám elismerését, de tévedtek. Kitartó, szívós harcomban nagyon sokat köszönhetek második férjemnek, aki mindig biztatott, és hangsúlyozta, hogyha elismernék a diplomámat, ha a bábacégér helyett orvosi táblát szögezhetnék a kapu alá, akkor megengedné, hogy dolgozzam. Meg kellene újra próbálni! — mondogatta — ,de majd talán akkor, ha nem Trefort lesz a miniszter. O ugyanis konokul ellenállt minden újfajta törekvésnek. A várakozás nehéz idejét Veres Pálné és leánya, Rudnay József né tették könnyebbé, aki kb. egyidős volt velem. Noha ö már első hazasságom’idején szeretett volna barátságot kötni velem, most valóban elmélyült barátságunk. Rudnayné egy alkalommal az egyik estélyen a fülembe súgta: Édesanyámnak titkos tervei vannak veled! Veres Pálné mosolyogva mondotta, hogy semmiféle titkos terve nincs, csak kérése lenne hozzám: hajlandó vagyok-e az Országos Nöképzö Egyesület iskolájában egészségtant tanítani fiatal lányok részére? Igen, — válaszoltam, és 6 évig adtam elő itt egészségtant. Emellett a Szabad Líceumban is előadásokat tartottam. Időközben külföldi ajánlatot is kaptam. Schröder kormánytanácsos Bécsböl, a közös pénzügyminiszter megbizásából azért jött, hogy állást ajánljon fel nekem Boszniában. Ott ugyanis 384 ezer nő él, mind mohamedán vallásu, s a Korán tiltja a mohamedán vallású nőnek, hogy férjén kívül más férfi is lássa. így betegség esetén orvos nem vizsgálhatja meg. Ha én elvállaltam volna az állást, akkor ezek a nők orvosi kezelésben részesülhettek volna. Igen nagy érdeklődéssel hallgattam az idegent, de az ajánlatot muszáj volt visszautasítanom, ugyanis sem férjemet, sem gyermekemet nem hagyhattam itt. — Meddig kellett várni még diplomája elismeréséért? — 1895 őszén már rebesgették, hogy Wlassics kultuszminiszter meg akarja nyitni az egyetemet a nők előtt. A rendeletre novemberig kellett várni. 18.-án Erzsébet királyné neve napjának előestéjén engedélyezte Ferenc József az egyetem három szakosztályának, az orvosinak, a bölcsészetinek és a gyógyszerészetinek, hogy nőket is felvehessenek hallgatóknak. Júniusban tettem le az első és decemberben a második szigorlatot. Belgyógyászatból Korányi professzor vizsgáztatott, de a vizsga hamarosan átcsapott beszélgetésbe. Ebben az évben igen boldog karácsonyt ünnepeltünk. A sok ajándék között legjobban annak a kis fehér zománctáblának örültem, amelyen mindössze ennyi állott: MED. UN IV . Dr. HUGONNAI VILMA Rendel: hétköznapon 3-tól 5-ig. A harmadik szigorlatra tanultam a legtöbbet. Éppen olyan örömmel tettem ezt, mint annak idején Zürichben. Es a szigorlatok után végre elkövetkezett a mai nap, amikor doktorrá avattak. * * * * * * * Hugonnai Vilma, amikor doktorrá avatták, azt mondta: — Igen, nektek már könnyebb lesz! A kijelentés óta 75 év telt el. Vajon igaza volt-e az első magyar orvosnőnek? Igen. A statisztikai adatok legalábbis ezt bizonyítják: a közegészségügy területén dolgozóknak csaknem 100 %-a nő. A doktorasszony valóban könnyebbé tette az orvosi hivatást választó fiatalok útját. Dr. MÉRŐ ÉVA
