Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-06 / 14. szám
Thursday, April, 6. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD ziurat is összevagdalta a derék állat. Most már biztosra vettem, hogy Pityut ezek után eltávolítják a háztól. — Pityunak feleség kell, hiszen fiú. Azért viselkedik ilyen furcsán — döntött másnap a családi konzílium. — Te jóisten! Ezek még egy dögöt hoznak! — hült arcomba a vér. Valóban. Egyik reggel a háziúr megkért, hogy munka után vásároljak egy szép fiatal nösténypapagájt. Mire a madárkereskedóhöz értem, már kész volt a haditervem. — A legvadabb fiatal himpapagájt kérem! — Miért éppen a legvadabbat? — csodálkozott a kereskedő. — Szeretem a fiatal, vad állatokat, — ámítottam el. — Hát most az egyszer szerencséje van. Jenővel úgysem bírok. Ma ölte meg az ötödik társát. De olyan szép állat, nincs szivem elpusztítani. Olcsón magának adom. Titkos örömmel vittem Jenőt, aki egész úton rágta a kalitka drótrácsát. — Tényleg vad! — szorítottam magamhoz. A háziasszony sápadtan, kisirt szemmel fogadott. Férje is komor, mogorva hangulatban volt. — Mi történt? — Ne is kérdezze! Pityu kirepült az ablakon és le- csanott rá egy leselkedő macska. Nem tudtuk megmenteni. Megette, előttünk ette meg szegényt! — zokogott keservesen a néni. Hirtelen felragyogott az arca. Megpillantotta nálam a madarat. — Oh, hisz ez olyan, mint Pityu volt. Maga aranyos, drága ember! — lelkendezett és kivette a kezemből a kalitkát. Jenőt ki akarta emelni, hogy megcsókolja, mire az felborzolta tollát és a néni szájába harapott. Utána nekem ugrott és csipegetni kezdte a fülemet. — Kicsit vad még, de majd megszelídül — állapította meg a föbérlö. — Kár, hogy nem érhettem meg a nászukat! — sirt tovább a néni, majd megkérdezte: — Hogy nevezzem a drágát? — Klárinak — hazudtam szemrebbenés nélkül. Klári, illetve Jenő sokkal vadabbnak bizonyult, mintsem, hogy reméltem. Mindnyájunkat összevissza csipkedett. Most már őszintén sajnáltam Pityut. Hiszen ö csak a fülemet csipkedte, de ez a Jenő-Klári az arcomat is szabad prédának tartja. Nem bírtunk vele. A macskában reménykedtem, de az nem bukkant elő. Megtudtam, hogy Pityu felfalója, a drága cirmos kimúlt végelgyengülésben. Mindennap azzal a reménnyel mentem haza, hogy hátha történek valami Jenövei. De roppant szívós állat volt, semmi nem ártott neki. Nem tudom, mi történt vele, mert két hét múlva felmondtam a szobát. Ahol most lakom, ott nincs papagáj. Három macska mászkál a szobámban. Anya és két fia. Szalonnát nyugodtan tarthatok otthon, mert csak a kolbászt szeretik. Esténként az ágyamra masznak és kórusban dorombolnak. Hogy mit csinálok? Tűrök. Innen már nem költözöm el. Elöbb-utöbb meg kell barátkoznom az állatokkal, megaztán kutyákkal a hasamon nem szeretek aludni. Veszélyes kalkulátor — Képzeld, majdnem megházasodtam — kapott el barátom az utcán. Olyan hangsúllyal mondta, mintha a vonat akarta volna elgázolni, ezért meghallgattam történetét. — Tudod, nemrég a Horgászcsalétekgyártó Ktsz. üzemgazdasági osztályára kerültem, elő-és utókalkulátor jelöltnek. Micike gondjaira bizott a főkönyvelő. Micike volt a fökalkulátor. Erre hamar rájöttem, ugyanis már az első nap elökalkulált nekem néhány gorombaságot, mert három tizedessel elszámoltam magam és asszonynevén szólítottam. Micike elvált asszony. Amikor jelentkeztem nála, megkérdezte, hogy kalkuláltam-e már életemben, ha igen, előre, vagy utólag. Mindig utólag szoktam, mert előre sohasem stimmelt, — válaszoltam neki. Megígérte, hogy mindenre megtanít. Két hét múlva már én főztem a legjobb feketét a ktsz-nél. Micike meg engem puhított. Türelmem fogytán volt — tudod, Micike nem egy szépség, Tina Picára hasonlít. De hát beosztottja voltam. Egy nyári napon megígérte, hogy minden szakmai fortélyra megtanít, otthon, a lakásán. Elmentem. Meg kell hagyni, nagyszerűen elökalkulált mindent. Az asztalon egy üveg konyak, a lemezjátszón andalító tangó és én megtanultam. . . — Kalkulálni? — vágtam közbe. — Csókolőzni — helyesbített barátom és folytatta gázolási, akarom mondani, a házassági kísérlet történetét. — Megtanultam csókolózni, meg amit kell, ha egy hölggyel kettesben van az ember, de kalkulálni még két hónap múlva sem. Gyűlölni kezdtem Micikét, már a kávéfözés sem ment úgy. Áthelyezésemet kértem. Micike meg a kezemet. Kitört a botrány. A bérelszámolóba menekültem a “fájó” emlék elöl, Micike mellé pedig az 59 éves Düdülye bácsit osztottak be kalkulátor inasnak, mivel a főkönyvelő veszélyes munkakörnek látta a helyemet fiatalember szamára. Képzeld öregem, két hét múlva Düdülye bácsi felesége in flagranti érte a férjét Micikével. A veszélyes kalkulátort csak a nöbizott- ság mentette meg mozgalmi munkájára hivatkozva. Az elnök, a főkönyvelő és a személyzetis határozati javaslattal léptek a közgyűlés elé, amelyre Micikét nem hívták meg. Férjhez kell adni, mielőtt a vállalat többi férfiúja is áldozatul esik neki. A választás egyhangúlag Ramacsra esett, aki megrögzött agglegény, öt helyezték Micike mellé tanulónak. — Es elvette? — szóltam közbe megint, mert már kissé untam az utókalkulált sztorit. — A fenét! Ramacsnak már volt nője, meg aztán rájött, hogy Micikének már hat férje volt, de egyikük sem tudott kijönni vele. Micike ugyanis mindenből többet kalkulált a kelleténél. Ezért aztán női kalkulátort vettek fel. — Na végre! — nyugodtam meg. — Sajnos, Micike ügyét igy sem sikerült megoldani. Most már ketten vadásznak férjre, felbolygatták az egész céget. — Nincs megoldás? — kérdeztem letörve. — Dehogynincs — válaszolta barátom. Az elnökünk rendelt egy nagyteljesítményű komputert, ami két kalkulátort helyettesit. — No és mi lesz Micikéékkel ? — lepődtem meg a váratlan fordulaton. — Semmi öregem! Mire a gép megérkezik, a két kalkulátor már régen nyugdíjban lesz. ***** árnyéi Tibor KÖRNYEI TIBOR: Albérletben Pityuval 7 Bizakodva léptem át az új albérletem küszöbét, Hosszas kísérletezés után végre sikerült normális la kást kapnom. Gyönyörködve néztem körül a szer bábán. Szép, modern, ízléses bútordarabjai azonnal elnyerték tetszésemet. A fotel kényelmes, a rekamic lágy, puha, a szekrényben egész ruhatáram elfér, az ablakon besüt a napsugár — állapítottam meg. Kinéztem a konyhára is. Föbérlőm megengedte, hogy alkalmasint tojást süssek magamnak. Ekkoi ért az első meglepetés. Éktelen rikácsolással egy zöld madár ereszkedett a váltamra és csipkedni kezd te a fülemet. — Pityu, Pityu, Pityuka! — mutatkozott be re kedt, de érthető hangján. Forgolódtam, mégsem szállt le a vállamről. Ugráltam. Azt hitte, hogy ját szom és örömében még vadabbul csipegette a füle met, hajamat. Megpróbáltam levenni a vállamről. erre dühösen ujjamba vágott kemény csőrével. Egy újságpapírral végülis lezavartam és felszabadult só hajjal tértem vissza szobámba. — Oh kérem, mi nagyon szeretjük az állatokat. Azért nem tartjuk Pityut sem zárva. A szabadság neki is drága, — mondta a háziasszonyom. Valóban jólelkú emberek lehetnek. Egy papa gájnak is megadják a jogot, hát mégegy albérlőnek, aki ember — gondoltam és napirendre tértem az előző napi incidens fölött. Azért lehetőleg kerültem a konyhát. Érzékeny vagyok a fülemre. De estén ként mégis csak muszáj volt valamit ennem. Vala hányszor beléptem, Pityu a váltamra szállt és csip kedte a fülemet. — Incselkedik a kis huncut! Hát nem aranyos? — nevetett rám a háziasszony. — Az anyád, büdös bestia! Hogy dögölnél meg! — gondoltam magamban, de arcomra barátságos mosolyt erőltettem. Türelmes ember vagyok. De amikor már nemcsak a lavórban, hanem a fogmosc poharamban is találtam . . . izé. . pöttyöket (meri Pityu nem hazudtolta meg származását, illetve a városi verébbel való rokonságát) elhatároztam, hogy felveszem vele a harcot. Ha váltamra szállt, kész tyüs kezemmel le tuszkoltam. Ilyenkor felborzolta tollát és az arcomba vágott. Napokig hadakoztunk igy. Két hét alatt tökéletesen megvaditottam, Háziasszonyom szokása volt, hogy mutatóujjál kinyújtotta a papagáj felé és gügyögött neki — Pityi, Pityi, Pityuka! Kit szeret a Pityuka! Egy ilyen alkalommal Pityu a gazdájának is neki ment. Ujjába, majd arcába csípett. A háziasszony rémültén felkiáltott, amikor arcáról kiserkent a vér — Jóságos ég! Mi ütött ebbe a jámbor állatba! Maga érti ezt? — Hihetetlen, hogy ilyen aranyos jószag mire ke pes — lepleztem örömömet. Még azon a héten a há