Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-12-23 / 49. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Dec. 23. 1971 Soha egyetlen ünnep se zendül olyan mélyen keresztül az emberi világon, mint a karácsony ünnepe. Hogy hol, s mikor lobbant fel ez után az ünnep után a vágy az emberi lélekben, senki sem tudhatja. Nyilvánvalóan akkor, amikor már nagyon nagy volt a vágy, a halmozódó vészben, öldöklésben a megnyugvás, az emberi lét biztonsága után. Felsirt az égre az emberi szivekből a sirás, zokogás: békét, békét, és békességet végre! S mennél nagyobb darabokban szakadtak le az emberi világra a tragédiák, annál zengöbb és fájdalmasabb volt ez a sikoltás. De mind máig hiába volt minden erőfeszités, az immár kétezer év óta elénekelt tengernél is nagyobbra áradó zsoltáréneklés, a megint és megint kétezer karácsonykor elhangzó prédikációk az emberiség változatlanul igy, vagy úgy, de öli egymást. Valaha a szeretet hirdetése közben a gyűlölet növekedésén még csak dárdával, nyillal, karddal, srapnellal ölték a népek egymást, majd tankkal, ma rakétával és a repülőgépek százával, ezrével,özönével. . . Karácsony van. Kék és piros és fekete és mindenféle szinü betűkkel leirva, kinyomtatva, hogy a békesség ünnepe. Ünnepeljük a karácsonyt és reméljük, hogy majd egyszer ez lesz az igazi béke és boldogság! Hiszen. . . erre az ünnepre fel volt függeszt - ve minden parasztot, népet gyötrö intézkedés. Szüneteltek az adóbehajtások, félre volt téve az árverés és a bíróság elé való idézés, amint a kalendáriumok és újságok írták: hogy: törvénykezési szünnapok. És amikor elmúltak az ünnepek. . De hát ez még a kisebbik része az egésznek. A háborús karácsonyok és az elbukott törekvésekbe süllyedt karácsonyok. . . Milyen szerencsés ember az, akinek fájdalmát és szenvedéseit csak a bőre, a karja, húsa érzi. De akiben ordít a fájdalomtól a megalázott- ságtól a lélek! Nem. Az emberi szenvedést leírni, kimondani, se Írónak, se papnak nem lehet. De hogyan lehetne hát akkor másnak? Ezen a karácsony előtti időben jobban fellobbannak a lelkemben a régi gyötrelmeim, várakozásaim, szenvedéseim, és soha nem halványuló hitbeli felfogásaim az emberi élet majdani teljes győzelmében, mint valaha. S most alig bírhatok ezek az emlékezések, de inkább ujraélések. A különböző frontokon, vagy hinterlandokban az első világháborúban, és az egymást követő, de soha meg nem szűnő erőfeszítésekben. . . Lesz valaha megnyugvás egyáltalán? Jelent-e a karácsony az emberi világ számára annyit ezután, mint ameny- nyit legalább eddig jelentett? Mert valamit jelentett. Minden évközi embertelenségek és kizsigerelések dacára jelentett, hiszen, ha kicsi időre is, de minden embertelenséget elhomályosító megfakitó valamit adott erre a néhány napra. Az ünnepi harangzúgás, kialakult népszokások, betlehemes játékok, vagy csak egyszerű kántá- lások. A templomok szószékeiről elhangzott prédikációk! Hitet adtak ezek. S nem annyira, (vagy éppen nem) a túlvilági üdvösségről (tisztelet a kivételnek,) hanem inkább a mindennapok küzdelmeiben! S ma ? Nagyon összekuszálódtak akaratok, tettek, fogalmak. Az ünnepi harangszók most is zúgnak, énekek most is zendülnek, ünnepi prédikációk most is hangzanak a szeretetröl, a megváltásról és a karácsonyi fegyverszünetekről, most is kezdenek tárgyalni az egymással életre-halálra küzdő felek a frontokon. Mégpedig: a Földgolyó nyugati világa a keleti világgal. Vagyis: Észak-Amerika Dél-Azsiával. Az egyik fél alig mérhető idegenből, a másik fél pedig otthon. A harcmezöre lép, ha kilép a házból az ajtón. . . Akár fiatal, akár vén, vagy ember, vagy gyermek, vagy asszony. . . Nincs mit beszélni, okoskodni, vagy . . . uram bocsásd, politizálni. Ez a tény. Tehát ez az igazság. Na de, most kovetkezhetik aztán az a félelmes nagy kérdés: tegyük fel, hogy Észak-Amerikának mint nagyhatalomnak sikerül letörölni a Dél-Azsia földjéről az ottani népet, saját fensöbbségi helyze - tét sikerül biztosítani mindaddig amig világ lesz a világ? Nem hiszem. Mert nem igaz. Hány meg hány nagyhatalom megpróbálta már ezt, boldog Isten, és soha, senkinek se sikerült. Az igazságot meghamisítani soha nem lehet. Hiszen. . . a karácsony ünnepe is azt bizonyítja, minden egységes hitté szervezett, vagy tömöritett ünnepléssel szemben, hogy ma nekem, holnap neked. Nincsen irgalom. Csak ott és akkor, ha az emberi világ elérkezik egyszer ahhoz a karácsonyhoz, amely az egyetemes emberi világ ünnepe lesz. Éneikül nincs nyugodalom és nincs ostoba és kegyetlen háború nélküli élet. S minthogy a mesebeli “száz köszönöm se ér egy krajcárt” a legtisztább egyéni tettek és szándékok nélkül se ér semmit a bármilyen jókívánság. Én tehát minden eddiginél több, igazabb társadalmi rend jegyében kívánok mindenkinek Boldog Karácsonyi Ünnepeket ! ADY ENDRE: * / KARÁCSONY /. Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének. Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves, kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma. II. Bántja lelkem a nagy város Durva zaja. De jó volna ünnepelni Oda haza. De jó volna tiszta szívből - Úgy mint régen - Fohászkodni, De jó volna megnyugodni, De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben udvözülni. III. Ha ez a szép rege Igaz hitté válna. Óh de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra. Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgotha nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget, Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni. . . Karácsonyi rege Ha valóra válna. Igazi boldogság Szállna a világra. . . SZABÓ PÁL
