Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)

1971-12-16 / 48. szám

Thursday, Dec. 16. 1971 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 KÉT HŐMÉRŐ A körzeti orvosnak két hőmérője volt. Az egyik rendszerint egy fokkal többet mutatott. Tudta ezt minden diák. S melyikünk ne töltött volna szívesen néhány napot a betegszobán?! No, persze makk- egészségesen. Az egyik délután Csizmadia Jóska szokatlanul levertnek látszott. A tünetekből rögtön láttam, mi baja lehet. Felénk ezt a betegséget iskola-undoritisz- nek hívták. Magam is ebben a nyavalyában szen­vedtem akkoriban, s igy kettesben elindultunk a körzeti orvoshoz. A szóban forgó hőmérők egy pohárban hevertek. Jóska nagylelkűen átengedte nekem a választás jogát. O úgyis lázas — mondogat­ta — tényleg: látszott is már rajta. Bár, ahogy ismer­tem öt, rögtön tudtam, mitől ilyen magabiztos. Dél­előtt befalt két egész krétát. Csak ö tüntethette el, a harmadik óra után már nem tudtunk a táblára Imi. Hát ettől volt a láza! Én szerencsés kézzel nyúltam a pohárba, mert 31 valahány fokot muta­tott a hőmérőm, igy Jóskával beutaltattunk a kollé­gium betegszobájára. Kis házi hospitálunkban vidám társaság gyűlt össze, kutyabaja sem volt ott egyikünknek se. Mihamar beletanultunk az űri életbe. A reggelinket ágyhoz hozták, utána délig hortyogtunk. Nem riasz­tottak tornával hajnalonként, nem kellett félni a fe­leléstől, dolgozattól. Szóval, paradicsomi életünk volt. Aztán a hét végén bált rendeztek a kollégium­ban, és mi aznap tanítás után meggyógyultunk. ÚSZIK A TUTAJ A Duna jókora szigetet alkot Esztergomnál. A keskenyebb ága közvetlen a város mellett folyik, hidak szelik át. A hömpölygő széles vizen túl pedig Csehszlovákia kezdődik. Az ötvenes évek közepén egy szabadstrand állt a sziget orrában, a Nagy-Duna partján. Négy kabin szolgált a szemérmes vetkőzödésre, bár akik a vizet látogatták akkoriban, némiképp előfutárai voltak a mai nudistáknak. Esztergom fürdőváros, meleg- vizű strandja, fedett uszodája, gőzfürdője van. A szigetre csak az üres erszényíi diákok jártak. Ma már hihetetlennek tűnik, de azokban az évek­ben nyáron mindig meleg volt. Nemcsak egy-két hetre, de májustól szeptember végéig. S mi ott lu­bickoltunk a Duna szürke vizében. Klottgatyásan, néha meg anélkül ahogy épp a kedvünk tartotta. A legtöbben bizony csak a parUfienti vízben ku- tyáztunk, akkoriban még nem tanították az úszást az iskolában. Hínárral dobáltuk egymást, meg iszap­pal. Vagy lehevertünk a gyatra pázsitra bámulni. Az ilyesfajta szórakozást hamar elunja a 14-15 éves nebuló. Még szerencse, hogy Stockbauer Jan­csinak eszébe jutott valami. Leszereltük a kabinok ajtait, s máris rajtuk hasaltunk a vizen. A Duna komoly folyó, nem ismeri a tréfát. A gyanútlan evickélőt mihamar magával ragadja. Alig pattantam fel ajtó-tutajomra, már vitt is az ár. Neki­sodort a partmenti nádasnak, aztán vont tovább a nyílt vízre. Rögtön inamba szaladt a bátorságom. Vészes segítség kiáltásokkal a folyóba vetettem ma­gam. Szabó Jóska eredt a tutajom után, én meg vad csapkodással a part felé igyekeztem. Heves vagdal- kozásom csekély eredménnyel járt, alig-alig közelí­tettem a vágyott föld felé. Mikor végképp kifullad­tam, megadóan leálltam a vízben. Társaim vad ha­hotájára ocsúdtam fel, mindössze térdig ért a viz. Hát igen, hadilábon álltam én az úszással is. S csak most döbbenek rá, mennyi mindent nem sikerült megtanulnom. A rossz nyelvek szerint írni sem. Sanyi magához szorította a kandurt, és megindult a kiserdőbe, hogy teljesítse apja parancsát: kivégez­ze a beteg, vén állatot. A szürke csíkos bundájú, nagybajszu jószág meg­adóan tűrte a fiú karjának szorítását. Nem nyivá- kolt, nem érezte a közelgő véget. Sanyi sajnálkozva cirógatta. Ahogy távolodott házuktól, növekedett szorongó érzése. Sohasem tartozott azok közé, akik lelkiismeretfurdalás nél­kül kínozzák az állatokat, bántják a gyengébbet, sőt, ha tehette, inkább még védelmükre kelt. De hát apja határozott, fához kell vágni a vén kandúr fejét. “Beteg állat, megfertőzheti a kishugodat, aki éjjel-nappal simogatja. Üsd agyon, ne engedd el, mert hazatalál!” — jutott eszébe apja figyelmezte­tése. Szomorúan ballagott hát a vesztőhely felé. A macska váratlanul dorombolni kezdett a szelíd si- mogatásra, és fejét szinte esdeklöen emelte a fiúra. Ha Sanyi most a lelkiismeretére hallgathatna, el­vinné jó messzire a macskát, és elengedné, hátha befogadnák valahol. Az utca végén piros ruhás lány alakja tiint fel. Sanyi megremegett. A piros ruhás lány Kati volt, a VII. B. osztály legjobb tanulója, akibe az osztály 12 fiú tanulója reménytelenül szerelmes volt. A kislány barnára sült bőre, ébenfekete haja, meggypiros szájacskája, huncut fekete szeme és fi­A MACSKA Irta: Környei Tibor tos orra méltán keltette fel a fiúk érdeklődését. No meg, hogy istenien tud súgni. Sanyi szinte önkivületben állt meg a lány mellett, köszönni is elfelejtett. — Szia Satyesz! Hova viszed ezt a szép cicát? — csengett a jól ismert hang. — Szervusz Katyusa! — hebegte zavartan Sanyi — orosz órán adták a kislánynak ezt a nevet — és vala­mi hazugságot keresett a válaszhoz. — A kiserdőbe viszem a kandurt. . . fához. . . ve­rem. . . a fejét. Apu azt mondta, muszáj — dadogta végül is az igazat. Kati szép szemébe nézett, képte­len volt hazudni. — Satyesz, ezt ne tedd! Kérlek, Sanyikám, ne tedd! Olyan helyes pofája van. Engedd el, jő, cserébe kér hetsz tőlem, amit akarsz — könyörgött a kislány. Sanyi érezte, hogy fejébe száll ez a dallamos csengő hang, és füle tövéig elpirul. Lenézett sovány lábszáraira, s sajnálta, hogy ma nem a hosszú nadrág­ját vette fel. Az felnöttesebb. Ha tudta volna, hogy találkozik Katival. . . Hirtelen a lányhoz fordult: — Szóval azt mondtad, kérhetek, amit akarok. Rendben van! Csókolj meg, és tiéd a macska örök­be. Sanyi már megbánta merészségét, de hát a kis­lány azt mondta, mindent megtesz a macskáért. Es Sanyi régóta kiváncsi volt már, hogy milyen ér­zés lehet, amikor a filmekben csókolóznak. — De. . . hát. . . én . . . még . . . nem . . .Hogyan kérhetsz ilyesmit Satyesz? — kérdezte Kati kissé megnyomva az utolsó szavakat, és arca tűzpiros lett. — Szóval te csak az állatokat szereted? Akkor búcsúzz el a macskától. Te megmenthetted volna a szörnyű haláltól. Szervusz, Katyusa! — bátorodott meg újra Sanyi, sejtve, hogy a kislány úgysem meri megcsókolni. — Butaságot beszélsz, Satyesz! Én az embereket is szeretem — nézett vivódva hol az indulni készülő fiú kék szemébe, hol pedig a fiú karján doromboló macskára, aki öntudatlanul várta sorsa beteljesedé­sét. — Jól van, most éppen nem jön senki, gyere a ka­pu alá, te zsarnok ! — fogta meg Kati a fiú kezét. Sanyival forogni kezdett a világ. Zavartan ölelte magához a macskát. — Add ide a cicát! — suttogta Kati. A tétován ácsorgó fiú szájára pici puha csókot cuppantott. Sanyi szive vadul kalapált, halántékában lüktettek az erek. Mire magához tért, már Katit és a macskát sem látta a téren. . . ^lllilllllllllíllllllimiilllMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIMIIMIIIIIII£ I SOBEL OVERSEAS CORP. I = I If If II rÁiiAVIIXIfCrA 210 east 86th street, new york, n. y. 1002« = = IIVIVA rOUulNQIluEb - telefon: (21215354490 _ = i UTAZÁSI IRODA - IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE | E SZÁLLODA FOGLALÁS — FORINT UTALVÁNY — VIZUMSZERZÉS = LÁTOGATÓK KIHOZATALA — GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK IKK A Magyarországra — TUZEX Csehszlovákiába = üiiiiMiimmimiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin Átányi Horváth László: (Budapest) ESZTERGOMI DIÁKMESÉK Kaszás István rcj:a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom