Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-11-18 / 44. szám
Thursday, Nov. 18. 1971 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD JELLEMZŐ FOGADTATÁS írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. HADD SPEKULÁLJÁK EGY KICSIT EN IS. . A közeli napokban — 22 évi fondorlatos kirekesztés után — sorra kerül az igazi Kínának az ENSZ tagjai közé való beiktatása. Ez a nagyjelentőségű történelmi fordulat — érthető okokból— a közfigyelem fókuszába helyezi az orosz - kínai konfliktus sokrétű kérdését, amely immár több, mint egy évtizede erősen foglalkoztatja mind a baloldali, mind a jobboldali kedélyeket és amely egy hatalmas könyvtárt betöltő polémikus, spekulációs teorizálásnak vált kiapadhatatlan forrásává. . . . Röviddel a népi Kínának az ENSZ színpadán való megjelenése után a világ közvéleményének alkalma lesz — szemtanúi hitelességgel — megállapítani, hogy a rengeteg spekuláció közül melyik jár legközelebb a valósághoz. Nem kétséges: lesznek meglepetések úgy a baloldali, mint a jobboldali táborban, sőt talán a Harmadik Világ berkeiben is. . . A magam szerény “spekulációját” már a Detroit- ban megtartott 1963. évi országos lapkonferencia bankettjén ismertettem. Ezt a beszédet később — az akkori szerkesztő kérésére — átszabdaltam cikk-formájúvá, de még igy is csak két folytatásban lehetett leközölni. “TITÁNOK VISZÁLYA” cim alatt látott nyomdafestéket az 1964. május 14-i és 21-i számokban. Amit akkor mondtam erről a rendkívül fontos témáról, annak minden betűjét ma is állom. S mivel úgy érzem, hogy a nyolc évvel ezelőtt mondottakat ma sem tudnám különbül megfogalmazni, legyen szabad néhány részletet kivonatolnom ebből a meglehetősen hosszúra nyúlt cikkből: “Először is: a viszályt nem tartom annyira mélynek és elmérgesedettnek, hogy azt ne lehetne úgyszólván marol-holnapra elsimítani, ha mindkét félben el a megegyezésre irányuló igyekezet es komoly akarat. Ezzel nem akarom lekicsinyelni a konfliktus méreteit, hanem csupán azt óhajtom kiemelni, ha igazi ellenségek és versenytársak kozott is elképzelhető a kiegyezés, mennyivel inkább két olyan fegyvertárs között, akiknek a végcéljuk AZONOS?!" “. . . Napjainkban tanúi vagyunk, hogy a szociá- lizmus két óriása: Oroszország és Kina vezetői kozott komoly elvi es taktikai eltérések keletkeztek és ezek a differenciák mindjobban elmélyülnek. Ezt az áldatlan állapotot rendkívül sajnálatosnak és elszomorítónak találom. A hidrogénbomba és űrrepülés korában bizony üdvös volna, ha a két óriás tökéletes egyetértésben élne egymással. De ha ez az elhidegülés módfelett sajnálatos is, semmivel sem tartom tragikusabbnak és veszélyesebbnek, mint Titónak a 16 év előtti letérését az akkor érvényes es sérthetetlen sztálini vonalról. A történelem — a változó idők és körülmények komplekszuma — ezt a kérdést is tisztázta és szilárd meggyőződésem, hogy előbb-utóbb a kinai-orosz konfliktust is rendezni fogja. Ez nem is lehet máskép! Mert ha két egyén, két csoport vagy két nép ugyanazokért az eszmékért hévül, ideiglenes összekoccanások előfordulhatnak ugyan, de tartós ellensegeskedés nem fejlődhetik ki, mivel ennek a keserű levet az úgy előmenetele inná meg, már pedig az ügy mindkét félnek, mindkét csoportnak vagy mindkét népnek egyaránt szent es annak karat egyik sem akarja — tehát egymásra kell, hogy találjanak hamarosan.” A Kínai Népköztársaság ENSZ küldöttei ellen tüntettek a reakciós és fasiszta szervezetek tagjai a new yorki Roosevelt Szálloda épülete előtt, ahol a kínai delegátusok szállása van. A tüntetők között voltak a fasiszta Rév. Carl Mclntire követői. A Reverend időről — időre tüntetéseket szervez, követelve a vietnámi háború folytatását a győzelemig. Ugyancsak a tüntetők soraiban voltak a Nixon kormány politikáját támogató Young Americans for Freedom tagjai, akik a Republikánus Párt ifjúsági osztagát képezik. A kép felső részén a kínai delagáció néhány tagja látható, amint 14. emeleti lakásuk ablakából letekintenek a tüntetőkre. A tüntetők felgyújtottak a Kínai Népköztársaság zászlaját. wmiiiiiiiiiiiiimiimrmriww “Amikor a Moszkva és Peking között fennálló feszült viszonyról véleményt akarunk formálni magunknak, egy végtelenül fontos körülményt nem szabad figyelmen kívül hagynunk es ez az, hogy az oroszországi vezetőség az utolsó évtized során nagyon mélyreható személyi változásokon esett át és minden újabb vezető-egyeniség egy kis uj szint és izt adott a rendszernek. Ez sem meglepő, hiszen minden vezető rányomja az ő egyéni bélyegét az irányítása alatt álló intézményre. És minél nagyobb a vezető, annál jelentékenyebb az a jellegzetesség, amit hozzátesz a rendszerhez. Nos, Sztálintól Kruscsevig meglehetősen hosszú az ut és ha a mai helyzetet összehasonlítjuk all evvel ezelőtti állapotokkal, bizony hatalmas különbségeket látunk. De ezek a változások nem egyszerre, hanem fokról-fokra történtek. Ezzel szemben Kínában a Mao-tse-tung és Chou-en-laj politikai és ideológiai irányvonalában semmiféle változás nem történt, mert a vezetők a mai napig is ugyanazok, akik 11 évvel ezelőtt voltak. Ok nem állhatnak népük elé egy ilyen vallomássá: ‘Vegyétek tudomásul, elvtársak, hogy 11 éven át helytelen utakon vezettünk titeket, csakúgy, mint Sztálin is hibásan vezette Oroszországot.’ Ezt nem is lehet elvárni tőlük, mert ennek a logikus következménye az volna, hogy át kellene adni a helyüket olyanoknak, akik a hibák felidézésében nem voltak részesek. Ok nem prok- lamálhatják önmagukról, hogy ‘tegnap sztálinisták voltunk, ma pedig Kruscsevet követjük.’ Ez több, mint amennyit halandó emberi lényektől el lehet várni. . . ” “. . , De aziránt sincs semmi kétségem, hogy ha Kina is átesett volna olyan változásokon, mint Oroszország az elmúlt 11 év alatt, vagyis: Mao után következett volna valaki más, utána megint valaki más, majd ismét valaki más — mint az történt Oroszországban —, és ha Kina is elerte volna a haladásnak es fejlődésnek azt a szintjét, ahová közben Oroszország eljutott, hát a két ország között semmiféle elvi "vagy taktikai különbség sem volna. A ma mutatkozó nézeteltérés csak egy ideiglenes történelmi stáció, amely hamarosan a múlt emléke lesz. Nem ez az első ilyen zökkenő és talán nem is az utolsó — de egy egészséges eszme minden ilyen zökkenőt túlél és megerősödve kerül ki belőle!" “A szocialista világ két titánja közötti viszály bizonyos hamis illúziókat ébresztett azoknak az agyában, akik mindkét óriást egyenlőképpen gyűlölik és mindkettőt szeretnék lesöpörni a térképről — ha lehetne. . . ” “Ezek az illúziók meglehetősen széles skálát fognak be. Egyesek nem várnak ettől a konfliktustól sokkal többet, mint Kina fejlődési tempójának némi lelassulását, amit a szovjet-technikusok visszahívásának és egyéb anyagi támogatás beszüntetésének tulajdonítanak; mások arról ábrándoznak, hogy Oroszország — a fenyegető ‘sárga veszedelemtől’ való féltében — mindfokozottabban keresni fogja a Nyugat felé való közeledést és annak érdekében mindenféle —eddigelé elképzelhetetlen— koncesszióra lesz hajlandó; de vannak olyanok is, akiknek a vérmes reménysége odáig mereszkedik, hogy a két titán között fegyveres összeütközésre kerül a sor és milyen elbűvölően gyönyörűséges látvány lesz az, amikor a két ‘közös ellenség’ egymást mészárolja rakásra. . . ” “Hát nekem az az érzésem, hogy az a kukorica, amelyről ezek az éhes és nagyétvágyú ludak álmodoznak, SOHASEM FOG MEGTEREMNI! De azért hadd álmodozzanak. . .!” ****** A fentiekhez még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy ha a közeljövőben felbukkanó fejlemények megcáfolnák az én nyolc évvel ezelőtti meglátásaimat, minden habozás nélkül el fogom ismerni, hogy csapnivalóan rossz próféta vagyok. (1971. nov. 11.)
