Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-09-23 / 36. szám
12 AMERIKA! MAGYAR SZo — HUNGARIAN WORD Thursday, Sep. 23. 1971 ATTICA UTÁN Most, hogy a vihar elmúlt — egyelőre— nincs más hátra mint a porfelhő leülepedése és a romok eltakarítása. Nem egészen. Mert valami még hátra van, és az talán a legfontosabb, az pedig a “post mortem”, vagyis a kivizsgálása annak, hogy mi történt, miért történt és, hogy ki hibás, felelős azért ami történt. A tragédia, az “Atticai Mészárlás” eseménybeli részleteit ma már mindenki úgyszólván teljesen ismeri aki az újságokat, legalább is aki a New York Times-t, olvassa. Mégis érdemes röviden felvázolni, hogy mi történt, hogy aztán innen tovább mehessünk megfontolásainkban. Az atticai állami börtönbe, amelyet börtön helyett “javító intézményinek neveznek /mintha egy szebb elnevezés megváltoztatná a benne uralkodó viszonyokat/, akárcsak majdnem minden állami és szövetségi börtönben, az ott elzárt bennlakók ellátása és a velük való bánásmód, közismerten és már hosszú idők óta, súlyos kifogásokra ad okot és orvoslásra vár. Különösen éles ez a viszonylat ha elgondoljuk, hogy a börtönlakók zöme fekete és portorikói, mig az örök majdnem kizárólag fehérek. Attica esetében most kiderült, hogy a rabok már két hónappal előzőleg benyújtották kérvényüket a panaszok orvoslása vegett a börtőnigazgatósághoz, ami persze válasz nélkül maradt. Most kiderült az is, hogy kéréseik jogosak és méltányosak voltak, amit bizonyít az is, hogy a 28 kérelmet engedélyeztek a tárgyalások során. Mikor már betelt a pohár, látván, hogy kéréseik süket fülekre találtak, 38 őrt tuszul ejtve, fellázadtak. Hogy elkeseredésük milyen mély volt, semmi sem bizonyítja jobban, mint a köztük uralkodó teljes egység és a tökéletes fegyelmezett - ség. Miért történt ami ezután történt? Miután a 28 kérelmet az igazgatóság engedélyezte, amivel elismerte azok jogos és méltányos voltát, természetes volt, hogy a rabok cselekedetükért teljes büntetlenség biztosítását követelték. A hatóságok ellenjavaslatára a rabok további időt kértek a megfontolásra. Néhány órával ezután, mielőtt a gondolkodási idő lejárt volna, megtörtént a felsőbb hatóságok parancsára elrendelt ostrom a bőrt ónépület ellen, az akkorra már összegyűjtött hatalmas csendóri és katonai erők részvételével. Ez a nagyszabású felkészültség arra mutat, hogy a hatóságok nem vettek részt a tárgyalásokban jóhiszeműen. Hogy miért, azt könnyű megérteni. Elsősorban “presztízs” kérdése volt, hogy a hatóság nem engedhet “gonosztevők” kéréseinek büntetés nélkül. Másodsorban a lázadásnak mélyenjáró politikai jellege is volt, amennyiben a rabok higgadt politikai értelemmel és bírálattal fogalmazták meg kéréseiket, ezek között valóságos vallásszabadságot, olvasmányaiknak cenzúrától való mentesítését és, hogy bárkivel szabadon, cenzúra nélkül közlekedhessenek akár levélben akár szóbelileg. Ki a hibás, ki a felelős azért a vérengzésért, ami történt és aminek eredménye 42 ember halála volt? Senkise tagadja, hogy a raboknak volt idejük bőven békés megoldásra várni, másfajta megoldás nem szolgálta volna érdeküket és nem is vitt volna eredményre. A hatóságoknak annyi idejük volt a további tárgyalásra amennyit arra szánni kívántak. Nyilvánvaló, hogy a felsőbb hatóságok nem kívánták a tárgyalásokat tovább folytatni, mert nem kívánták az egyetlen fennmaradó kérdést, az amnesztiát megadni, és ehelyett inkább az erőszakos beavatkozás lépését választották. Ez a felsőbb hatóság pedig nem volt más, mint Rockefeller kormányzó, aki elismerte, hogy ó' adta az utasítást az ostromra, és hogy ezért vállalja a felelősséget. Rockefeller kormányzó döntésére elnyerte Nixon elnök azonnali helyeslését is, tehát ő is osztozik a felelősségben. Most pedig rátérhetünk az események legszomo- rubb megnyilvánulására, a lakosság nagy tömegeinek felfogására és gondolkodásmódjára. Sajnos, az emberekbe emberöltőkön át belenevelték a vak hitet és bizalmat az amerikai igazságszolgáltatás tökéletességében, és a bírók istenszerfi , csalhatatlan és apai jósággal eltelt pártatlan igazságosságában. Ebből következik, hogy aki egyszer a börtön falai mögé került, az igazságos és méltányos Ítélet utján került oda, tehát megérdemelte büntetését. Innen némi logikai ugrással, a közvélemény szerint, min-' denki aki börtönben van, "gonosztevő" és mint ilyen, ki van zárva az emberi szimpátiából, tekintet nélkül arra, hogy rablógyilkos-e vagy csak hamisan tanúskodott, avagy csak egy cipó kenyeret lopott. Es mindez a tündérmeseszerű legenda fennmaradt évtizedeken át, dacára annak, hogy majd minden héten hallani esétekről, amelyek kétségbe vonják ezt a bírókba vetett vak hitet — feltétlen tisztelet a nagyszámú kivételnek —, vagy magánéletükben elkövetett botlásaik, vagy bírói minőséi gükben kimutatott gyengeségeik miatt. Gondoljun a New York-i bíróra, akit meg lehet vásárolni; « Long Island-i felsőbirósági bíróra, aki hivatalé 50,000 dollárért vásárolta meg; a számos esetre amikor a bírónak döntést kell hoznia olyan ügyek ben, ahol az egyik féllel érdekkapcsolatban áll, stb. Kevesen tudják, hogy szegény és tudatlan emberei részére a bíróság által kijelölt ügyvéd leggyakrabban azt tanácsolja a vádlottnak, hogy vallja bűnösnél magát, tekintet nélkül arra, hogy ártatlan-e, vágj nem, hogy igy enyhébb Ítéletet nyeljen, amiéri költségektől és fáradtságtól kiméli meg a biróságol és az ügyvédet. Innen van az, hogjcigejiis, börtö neink teli vannak ártatlan emberekkel, akiknél nem volt elég pénzük es tudásuk, hogy elkerüljék a börtönt. Fontoljuk meg azt is, hogy amikor a bíró kiszabja az ítéletet, az az itelet, mondjuk, három évi elzárást jelent, nem pedig azon felül embertelen, sót állati bánásmódot és rossz ellátást is. És mindezen túl, társadalmunk, hipokrata módon úgy mondja “letudta bűnét a társadalommal szemben.” De ez nem felel meg a valóságnak, mert társadalmunk szemében, a büntetett előéletű, élete végéig “büntetett előéletű” marad, kitaszítva a társadalomból családjával együtt: ritka kivétellel, nem tud rendes alkalmazást találni, akármennyire megavult is. És a büntető hatóságok nem tesznek semmit a segítségére. A büntető elmélet szerint a törvény a bűnözőt fizikailag kizárja a társadalomból egy időre, de a valóságban, örökre kizárt marad, társadalmunk fogyatékosságai és előítéletei miatt. Ha most még, mindezen túl, azt látjuk, hogy a börtönlakók túlnyomó többsége fekete, portorikói és más kisebbségbeli, hozzávetve a sajnálatosan el- teijedt faj és kisebbség gyűlöletét, nem csoda, hogy a nagyközönség soraiban olyan embertelen, 200 évvel visszamaradt érzelmekkel találkozunk, amely úgy véli, hogy agyon kellett volna lőni mindnyájukat, mindjárt az első nap. A huszadik században élünk, vagy a XVIII.-ban? Gondolkozzunk csak egy kicsit, még ha nehéz és kellemetlen is, még ha újszerű konklúziókra vezet is. Amiért egy ember börtönben van, azért az még mindig ember marad. Vágó Oszkár Lemondott a főbíró WASHINGTON, D. C. Hugo L. Black, szövetségi főbíró, aki 34 éven át töltötte be ezt a tisztséget, egészségi állapota és magas kora miatt lemondott tisztségéről. A biró most 85 éves. Ezzel a lemondással most Nixon elnöknek megadatott a lehetőség, hogy az üresedést olyan személlyel töltse be, akivel elérheti célját, hogy a Legfelsőbb Bíróságban szajaize szerinti konzervatív töŰbseget érjen el. m JWWWWVWVWWWWtfVVVVWWVWWWWVWWWMWWWWVWSWWWWWVWWVWWftftWWWW/WVWWVMWWtfWWWWVWtf ÜGYEK MINDENKI A NEWYORKIKAGY SZÜRETI MULATSÁGON! “f a Castle Harbour Casino- és Parkban, 1118 Havemayer Ave., Bronx, N.Y. (Esős idő esetén zárt helyiség.) — Finom ételek, italok, házi sütemények, kellemes szórakozás. "Forog a kerék". Bazársátor. Zene. — Door prize és szép sorsolási tárgyak. — Belépődíj előreváltva 75 cent, az ajtónál 90 cent, gyermekeknek díjtalan. — HOZZUK EL BARÁTAINKAT! — TÁMOGASSUK A MUNKÁSOK SAJTÓJÁT! — ÚTIRÁNY: Az IRT Lexington Ave. subwayval, • Pelham Bay vonalon a Castle Hill Ave.-ig, onnan 4 block a Powell Avenue-ig, és egy block a Havemayer Avenue-ig. — KOCSIVAL: Az East River Drive-on a Bruckner Boulevardra, a Castle Hill Avenue-ig. WVWWUWWWVVVVVVUWWMWWWVWUVWVVWVVWWVVVWVWVWWVVVVVVVWWWVWUVVHAAAtWVVUMAMNWVVVVWVVUIAMMNVVWWWI Russell G. Oswald, Állami Börtönügyi Biztos, tárgyal a rabokkal.
