Amerikai Magyar Szó, 1971. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-20 / 20. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 20, 1971 Egy amerikai újságíró, Fred Branfman, aki folyékonyan beszéli a laoszi nyelvet, az International Volunteer Services szolgálatában négy évet töltött Laoszban. Az elmúlt évben több, mint 1000 laoszi menekülttel beszélt, akik az u.n. Ho Chi Minh útvonal menti falvakban laktak. Elmondották, hogy 1964 óta állandó bombázásban volt részük, de ottmaradtak, mert élelmezésükhöz elegendő rizst kellett termelniük, a háziállatokat is gondozni kellett, azonkívül nem akarták az öregeket, gyermekeket állandó vándorlásnak kitenni. De legtöbbet az 1969-es bombázásokról beszéltek, amikor az amerikai repülőket Laosz felé irányították, melyek olyan gyakran jöttek, hogy a lakosok szinte meg sem tudták számolni ókét. Egy öreg ember vallomása szerint “ a repülők úgy jöttek mint a madarak és a bombák úgy hullottak, mint az eső. Egy 37 éves rizstermelő farmer elmondta, hogy Xiengkhouang környékén vértengerré vált a vidék és minden elpusztult, jó barátok, gyermekek, öregek voltak a legsajnálatraméltobb áldozatok. “ Azelőtt boldogan éltünk, a rizsföldeken és kertekben dolgoztunk, sok eredménnyel, de a háború természete megváltozott, elvesztettük földjeinket, teheneinket és bölényeinket. Az eget elborították a repülök és a bombák állandó robbanását lehetett a hegyekben hallani. Más nem maradt nyomukban, mint a kráterek” — mondta. Habár az emberek legtöbb idejüket a barlangokban és földalatti menedékeken töltötték, naponta legalább egyszer még is ki kellett menniük a földekre dolgozni, élelmet koldulni valami szerencsésebb szomszédtól és a jószágot megetetni.Közben nagy volt az esély, hogy repeszbombák érik őket, tépik darabokra, vagy napalm égeti el testüket, vagy elevenen temetik el őket az 500 fontos bombák. A Plaine des Jarres ma már lakatlan pusztaság. Egy 35 éves menekült asszony irta: Minden nap és minden éjjel jöttek a repülök és bombát szórtak reánk. Hogy életünket menthessük, földalatti lyukakban éltünk. Sokféle és fajta bomba volt...Láttam, “VÉRTENGERRÉ VÁLT A VIDÉK” amint az unokatestvérem meghalt a mezőn. Kétségbeesve, jajveszékelve rohantam a házak felé. így éltek és haltak az emberek a háború következtében a sok repülőtámadás közepette. Végül már nem maradtak házak, tehenek, bölények is elpusztultak, kő, kövön nem maradt, mást nem lehetett látni, mint a vérvörös földet. Ha erre gondolok — mondta a farmer az újságírónak— most is elfog a borzalom. Annak ellenére, amit átéltek, azok, akikkel beszélt Mr.Branfman, aránylag szerencsések voltak,- mert már a legrosszabbon túl vannak. Jelenleg Laoszban és Kambodiában a polgári lakosság milliói élnek hasonló körülmények között. Az indokínai gerillák már régóta megtanulták, hogy kis csoportokban, többnyire éjjel, állandóan egyik helyről a másikra menjenek az erdőkben, a- hol az amerikai műszerek nem képesek őket megtalálni és az óránként 600 mérföldes sebességgel menő repülők nem tudják őket eltalálni, s hogy minél több repülőgépet állítanak szolgálatba, a bombázás egyetlen célja marad, mint Robert Shaplen, a Foreign Affairs áprilisi számában irta: “az ellenséges területek társadalmi és gazdasági életét tönkretenni.” AMERIKAI ÚJSÁGÍRÓ KÍNÁBAN A Nagoya, Japánban tartott asztalitenisz világ- bajnokságon résztvevő 13 versenyzőt a Kínai Nép- köztársaság kormánya meghívta látogatóba Kínába. Velük együtt a kínai kormány amerikai újságíróknak is látogatást engedélyezett. Tilman Durdin, a New York Times riportere 1 hónapi ott-tartózkodá- si engedélyt kapott. Az asztalitenisz csapat már visszatért az Egyesült Államokba és elismeréssel nyilatkoztak a Kínában tapasztalt vendégszeretetről és benyomásaikról. A kínai városokat látogató újságírók hosszú, részletes riportokat küldtek az amerikai napilapoknak. Durdin többek között a következőket irta: “A délelőttöt a Kantoni Ipari Kiállításon töltöttem, melyet úgy a kínai vezetők, mint a külföldi üzletemberek az eddigi legjobb és legnagyobb kantoni vásárnak tekintenek. A kiállított gyári gépek, farm-traktorok és aratógépek, a ruhaféle, a tranzisztoros rádiók, a varrógépek, a főzőedények mind jó minőségűek és tartósak, de nem választékos kinézé- süek. K'b. 3000 külföldi üzletember tartózkodott a kiállítási csarnokokban, olyan érdeklődéssel, mintha nagy vásárlásokra készülődnének.” Pekingről igy irt Durdin: “A kommunista kormányzat megszüntette a Ming és Ching dinasztiák ősi fővárosának méltóságteljes, középkori jellegét. Nincsenek mar többé városi falak és a magas kapuk legtöbbje is eltűnt. Ezek helyébe széles utakat építettek. A város sok régi épülete helyén barakk- szerű, tornyos házakat építettek. Peking régi bája nincs többe, de a lakosság, kék vagy zöld egyenruhája ellenére is az önbizalom és az emberi méltóság tudatának érzetét kelti. Céltudatosan özönlenek a széles utakon, gyalog vagy kerékpáron. Csak itt-ott lehet gépkocsit látni.” Egy másik amerikai újságíró, John Roderick Kantonból jelentette: “Huszonöt évvel ezelőtt Kína szegény és elmaradott ország volt. Azóta sokat fejlődött, de még ma is egyike a javakban szűkölködő országoknak. Ipari és mezőgazdasági termelése rendkívüli fejlődést mutat 1949 óta, de ez a 720 millió főt számláló ország nem az a gazdasági nagyhatalom, aminek lennie kellene és ami valószínűleg idővel lesz.” i “Shanghai valamikor Ázsia “bűnös városa” volt, ahol koldusok kéregettek. Az éhes riksahuzói fiuk, BÉKÉS ATOMERŐMÜVEK A SZOVJETUNIÓBAN A Szovjetunió legújabb ótéves terve az atomerővel működő áramfejlesztő telepek nagyméretű ki- terjesztését szabja meg. Az 1971—75. évekre szoló tervjavaslat, amelyet a március 30.-án nyíló partkongresszus elé terjesztettek, óriási, egyenként 1 millió kilowattos reaktorok építését írja elő, melyeknek mindegyike 1 millió család villanyáram szükségletét látja el. A folyó év kezdetéig összesen 80 nukleáris fejlesztő állomás működik a világon, együttesen 25 millió kilowatt kapacitással. Ezekből három, összesen 1,5 millió kilowattot termelő állomás a Szovjetunióban van. Az űj ötéves terv szerint a szovjet energia kapacitást 6—8 millió kilowattal emelik, vagyis öt év alatt 10 százalékkal növelik a mindenfajta áramszolgáltatást. A távoli északi Murmansk-tól a déli Örményországig hat különböző helyen építik fel az atomerőmüveket. Leningrádban,Kurskban és Kiev mellett az új erőmüvek mindegyike idővel 2 millió kilowattot termel. A Szovjetunió nyugati nagyvárosainál azért építik az uj fejlesztőket, mert a hagyományos tüzelő anyagokban, petróleumban, földgázban, szénben nincs közeli forrásuk. A sarkvidéki Murmanskban pedig azért szükséges atomerö áramfejlesztőket építeni, mert nem lenne gazdaságos vezetékeket hosszú, lakatlan erdős vidékeken át lefektetni. A Káspi-tenger északkeleti partján, Sevcsenko- ban épülő atomerőmüvei együtt viz—sötalanitó berendezést is építenek. • •••••••••••••• a szennyes nyomortányák, a haldokló szegények városa volt. Megrázó volt az ellentét a nagy gazdagság és a nagy nyomor között. Ma már nincsenek koldusok, nincsenek riksák: és haldokló szegények az utcákon. Nincsenek többé se szegények, se gazdagok; helyette olyan egyformaság van, ami soha sem létezett. Úgy a finom ruhák, mint a rongyok helyett, formátlan kék és zöld öltönyöket, sapkákat és vászon cipőket hordanak. A francia divattervező vagy az olasz szabó éhenhal- na Kínában.” “Ahol valamikor milliók vesztek éhen, ma mindenkinek van mit ennie. Az egyszerű emberek egészségeseknek, erőteljeseknek és megelégedetteknek látszanak.” “Nagy különbség a 25 évvel előttihez képest, hogy még a legrégibb épületeket is rendkívül tiszták, szeméttől mentesek és még a falvakba vezető hosszú utak is jól gondozott park-utaknak látszanak.” “Nyilvánvalóan a politikai rendszer megváltozása társadalmi változásokat is hozott. Tolvajlás alig fordul elő. Hotelszobám ajtaját távollétem alatt nyitva hagytam. Ez nem jelenti azt, hogy nem fordul elő bűnözés, mert létezik ilyen, de sokkal ritkábban.” Az új erkölcs a legfontosabb. Ez természetesen kommunista és nem kapitalista erkölcs, ami azt jelenti, hogy senki sem kap gyomorfekélyt a pénzszerzési hajszában. De az “individualizmus” csúnya szó náluk.” “Még csak néhány évvel ezelőtt a kínaiaknál a tanulást csupán a gazdagok engedhették meg maguknak, de a mai Kina a technikusok, a szorgalmas gyári munkások és farmerek országa, akik inkább a munkának, mint az élvezetnek élnek és akik eszmékért, nem egyéni előrehaladásért lelkesednek.”
