Amerikai Magyar Szó, 1971. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1971-04-01 / 13. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, ApriU, -971 Március végtelen fénye 1848 IRTA: DEÁK ZOLTÁN 1945 123 évvel és két héttel ezelőtt, egy ködös, borús tavaszi hajnalon, még napfölkelte előtt, négy fiatal ember tartott megbeszélést egy pesti lakáson. 25 é- ves volt a legidősebbjük, a másik három kora 21 és 23 év körül volt. Nem kevesebbről, mint a magyar nép sorsa megváltoztatásáról, a magyar nemzet szabaddá, önállóvá tételéről, a magyar forradalom megindításáról tárgyaltak. A februári párizsi forradalom után Spanyolország és Olaszország is forron- gani kezdett. Varsóban is lázadás tört ki és végül, az előző napon, március 14.-én megérkezett a hir: Becsben is eldördült a forradalom első villáma: a bécsi diákok, a forradalmi fiatalság megbuktatta Met- ternichet, szembeszállt a hadsereggel, melynek sor- tűze öt diákot ölt meg. A császár kényszerült a nép követeléseit teljesíteni. A történelem félreérthetetlen módon napirendre tűzte a magyar forradalmat. Erről tárgyalt a négy fiatalember. Neveik: Petőfi Sándor, aki a legidősebb volt közöttük —, Jókai Mór, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula. A négy fiatalember megállapodott abban, hogy a forradalmat még aznap meg kell indítani. Első lépésként a sajtót fogják felszabadítani, aztán népgyülést tartanak, amelyen felszólítják a pesti népet a Kossuth által szorgalmazott, az általuk megfogalmazott és a magyar nép jogos követeléseit összefoglaló 12 pont elfogadására. íme a 12 pont: Mit kíván a magyar nemzet: LEGYEN BÉKE, SZABADSÁG, EGYETÉRTÉS: 1.) Kívánjuk a sajtószabadságot, a cenzúra eltörlését. 2.) Felelős minisztériumot Budapesten. 3.) E- venkénti országgyűlést. 4.) Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. 5.) Nemzeti őrsereget. 6.) Közös teherviselést. 7.) Az úrbéri viszonyok megszüntetését. 8.) Esküdtszéket. 9.) Nemzeti Bankot. 10.) A katonaság esküdjön fel az alkotmányra. 11.) A politikai és státusfoglyok szabadon bocsátását. 12.) Uniót. EGYENLŐSÉG! SZABADSÁG! TESTVÉRISÉG! A 12 pont kézirata Jókai zsebében volt. Petőfi zsebében is volt egy kézirat. A két nappal azelőtt irt Nemzeti Dal szövege. A négy fiatalember, miután megállapodott a Petőfi által javasolt teendőkben, nemzeti színű kokárdát tűzött kabátjara, szivük fölé és “lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal” megindult a Pilvaksz- ba. A pesti utcán a kora hajnali csönd honolt. Az e- gész éjjel szemetelő eső elállt. A nap, talán csak néhány pillanatra kibújt a sűrű ólmos fellegek mögül. Ki tudja e pillanat áhítatát, egy nép szabadsága születése vajúdásának legelső pillanatait lerögzíteni? Tóth Árpád, nagy költőnk sorai jutnak eszünkbe: “ Egyszerre két tűzfal között kigyult A keleti ég váratlan zsarátja, Minden üvegre száz napocska hullt S az utca szennyén szerteszét gurult A végtelen fény millióm karatja...” A “vegtelen fény”, Március végtelen fénye egy tűnő pillanatra aranyszönyeget hintett a sáros pesti utcára es glóriát szőtt négy fiatal magyar feje kó- re... Ez a négy fiatalember vitte azon a márciusi hajnalon a magyar sors fordulását, a magyar nép fel- emelkedését ígérő magyar testamentum igéit! Ezt az evangéliumot, a 12 pontot, a Nemzeti Dalt, nemcsak ők Írták! Amikor a 12 pontot fogalmazták, ott volt velük a magyar nép legnagyobb, leghűségesebb fiainak szelleme. Az élőké ép úgy, mint a holtaké. Ott volt velük, mindjárt az első pont, a sajtószabadság követelésénél a börtönben sínylődő Táncsics Mihály szelleme. A felelős magyar minisztériumot követelő 2. pont lerögzitésénél lehetett-e nem gondolniuk a magyar szabadság másik frontján, a parlamenti fronton Pozsonyban küzdő Kossuth LajosraZA harmadik pont, az évenként tartandó országgyűlés követelése beiktatásánál a Jókai Mór. honalapító Árpád pusztaszeri üzenetet hajtották végre. A hitük, meggyőződésük miatt gályarabságban sinylödött és elpusztult magyarok emléke rémlett lelkűkben, amidőn a negyedik pontot vetették papírra. Hunyadi János, Mátyás király, Zrínyi Miklós szelleme diktálta tollba a nemzeti örsereg követelését, Szécsenyi István szelleme töltötte be a kis szobát, amidőn a Nemzeti Bank létesítését szorgalmazták. » ( Es egyszer, a hirtelen beállt csendben, a félhomályban egy máglya lángjai világoltak fel;a perzse- lödő emberhús émelyítő szaga töltötte be a szobát és Jókai és társai hallani vélték Dózsa György kiáltását: “ Fiaim, szabadítsátok fel a parasztokat, töröltessétek el az úrbériséget...’ ^ Figyeljük meg. A 12 pont legelső szava, “Béke” az ótestamentum prófétáinak békeintelmét visszhangozta, a záró sorok viszont: “Szabadság, Testvériség, Egyenlőség” a francia forradalom világrengető jelszavait. Ezsajastól Dantonig, Árpád vezértől Kossuthig, Petőfiig, két és fél millénium legnagyobb eszméit ölelte fel a 12 pont... a magyar evan gélium! Ez vitte a négy fiatalembert azon a hajnalon a Március végtelen fényével bearanyozott utón! . . - «* A Nemzeti Dalt sem irta egyedül Petőfi! A kanyargó Tisza segített írásában, melynek partjain oly nagyon szeretett elmélázni nyári napok al- konyulatánál. A szép Kiskunság is suttogott fülébe, ahova szive, lelke mindenhonnan visszavágyott. A délibábos ég alatt kolompoló gulya, a tanyákon túl, a puszta mélyén álló magányos csárda is segített Írni. És a róna, “melyet átölel a Tisza, Duna karja, a— melyet ölében, mint kedves mosolygó gyermekét az anya, ügy tartja../ Ezért az anyáért, a drága magyar anyaföldért, a magyar haza szabadsága kivívásáért vette Petőfi kezébe a tollat talpra szólítani, harcba hivni a magyar népet. S ö látta a magyar népet a vers Írásánál. “ E' egyik kezében az eke szarva, a másik kezében a kard. igy látni a szegény jó népet.” Es ez a szegény jó nép most ezt súgta a fülébe: Sándor fiam, “Itt az i— dő most vagy soha...” És ekkor már ott tolongtak a kis szobában elődei, az évszázados magyar fájdalom lantosai, a múlt magyar költői, akik századok óta keseregtek a magyar nép fájdalmai fölött, álmodozva a felszabadulás napjáról. Ott vélte látni a kis szobában pislogó mécses fel-felvillanó lángjánál Szkha- rosi Horváth Andrást, emigy panaszkodni: “ Idegen nép, országodban nyakadra ült neked Tisztessége nagyobb lészen, hogy nem mint teneked O fo le'szen, te fark lészesz, parancsol teneked...” Homályba veszett Szkharosi Horvath, de rögvest feltűnt Tinódi Lantos Sebestyén, fájó sziwel pengetve lantja húrjait: “ Sírva veszikól most szegin Magyarorszag Mert tőle távozék hangosság, vigasság...” Egy évszazad, egy pillanat és ime Rákóczi egyik Kuruc vitéze panaszkodik sírva: “ Hol van országodnak öröme, vigsága, Hol szép regulája, privilégiumai, Hol tündököl napja ragyogó csillaga Eltűntének, vagyunk idegenek rabja...” “Vagyunk idegenek rabja”, mormolta utána Petőfi. “Rabok vagyunk, rabok voltunk, kárhozottak ősapáink”, gondolta. Aztán egy hang suttogott a fülébe:“Serkentsd álmából a magyart” és hozzátette: “Kelj fel azért magyar.” Petőfi feltekintett. Egy mosolygó arc, Csokonai Vitéz Mihály tekintett rája, aztán ő is eltűnt. Ez az, gondolta Petőfi. Erre van szükség: kelj fel magyar! Állj talpra! Talpra magyar! Mielőtt papírra vethette volna a lelkében vajúdó sorokat, Tiborc a paraszt lépett be, fővegét levéve és azzal törölve könnyeit: "... Ha éhenveszni nem kívánkozunk s ha egy beteg feleség vagy egy szegény himlös gyerek megkívánván, lesújtunk egy rossz galambfiát, tüstént kikötnek...” “Elég!”, kiáltott fel Petőfi, nagyot csapva Öklével az asztalra. Kezébe vette pennáját és Írni kezdett: “Talpra magyar, hi a haza! Itt az idó, most, vagy soha, Rabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok. A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk...!” Vasvári Pál.
