Amerikai Magyar Szó, 1971. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1971-03-18 / 11. szám
Thursday, March 18, 1971 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 A segédházfelügyelönőnk-kel jó barátságban vagyok. Becsülöm kitartó szorgalmát, respektálom férfihez illő erejét és irigylem töretlen lelkesedését, ahogy a kazánról beszél, — a kazánról, amit szénnel táplál októbertől-áprilisig, nap mint nap, hogy ne fázzunk. Gizuska néha kedves is. De hogy is mondjam csak... ezzel a felfogásommal nem mindenki ért egyet... Hogy miért? A nehéz munka bizony sok és jelentős energiát emészt fel, s ezért — gyakran szomjas és iszik. És nem vizet iszik.... De olyankor kedvesebb, mint máskor. Olyankor nem mogorva, durva arca szinte megszépül és olyankor sír. • Egyszer is sírva mesélte el, hogy ezelőtt negyven évvel, amikor Pestre jött szolgálni egy gazdag kocsmároshoz, hogyan járt: — Tizenhat éves voltam és én mosogattam a borospoharakat. Az úrnak sok barátja járt a kocsmába. A különszobában ittak, sokat ittak, én meg néztem őket az ajtóból, mert szépen énekeltek: »Lennék én rózsa, rózsabimbó...« Az űr is velük mulatott és egyszer csak azt mondta, menjek le a pincébe. hozzak fel új butéliákat. Aztán utánam jöttek a fiatal-> urak és az úr, aztán mindegyik ... — Ne sírjon, Gizuska, ne sírjon. — De sírok. Aztán tetszik tudni, soká beteg voltam, meg úgy maradtam. Az úr elküldött. Lakott a házban egy jó-' szívű ügyvédnő, aki haragban volt vele, merd azt mondták, Hogy egy* időben vele is úgy volt. Az azt mondta, hogy pö- röljem be gyerektartásért, majd az ő ura, az ügyvéd úr viszi az ügyet. Elvesztettem a pert, mert az úr azt mondta, hogy sokan voltak. Meg hogy én akartam. Meg is esküdött rá. A bíró igen sajnált. Megkérdezte, hogy ki a gyerek apja, de én nem tudtam megmondania ... — Ne sírjon. Gizuska, kedves, ne sírjon. — Aztán egyik kocsmából a másikba kerültem és a sok szívbánattól, meg a sírástól mindig innom kellett. Sokat dolgoztam, zsákoltam, mint a férfitrógerek, a gyerek miatt. Mert nem adtam ki senkihez! Én neveltem ... ipart adtam a kezébe. Férjhez is adtam. Derék, jó ember az ura, jó melós, jó kereső, mégis itthagytak ötvenhatban, nem is tudom, hogy miért. Kedden este még olyan jóízűen ette a szilvásgombócot. Azt mondta: Mutter, holnapra süssön egy kis oldalast a káposzta mellé, nem számít, koszt vasz koszt... Meg azt is mondta, hogy másnap este fejrant után beüvegezi a Balázsék ablakát, mert azok a koszos ellenforradalmárok összelőtték. Nem is értem, nem is értem ... Már meg volt a pénzük is az új konyhaszekrényre, de magukkal vitték, meg két üveg rumomat is. Most új helyre mentek szerencsét próbálni, mert ott, ahol voltak, Bueszeireszbe nem sikerült. A lányom azt írta, hogy szívesen enne egy kis jó lecsót, sok tojással. A harisnyája a Füredinénél maradt a szemfelszedésbe, — majd egyszer Jtalán elmegy érte. XJgy kell neki, úgy kell, még azt is bánom, hogy sajnálom őket. Együtt van már újra a pénz a konyhaszekrényre, nem írtam meg nekik. Csak a kis unoká- ' mat sajnálom ... Gizuska zokogott, egész teste vonaglott belé. Pár héttel később megint sírás hangulatban találtam. Most azért sírt, mert nyugdíjba megy majd a télen, megérdemelt. kemény munkásélet után: — Nekem kijár, azt mondták a szakszervezetben is. Tetszik látni, most majd nyugdíjas leszek, pénzem is van, időm is lesz, csak unokám nem lesz .., Pedig most már mindennap tiszta ruhában járhatnék, a kezem se lenne szenes és kimehetnék vele a Kossuth térre... Tegnapelőtt az utcánkban találkoztunk. Nagy szomjúságot csillapíthatott le, mert nagyon sírt: — Nem írnak a gyerekeim egy sort se. A kis unokám ... a kis unokám! Megdöbbentem. Gizuskát ilyen. mélyről fakadóan még nem hallottam zokogni. — Mi baja a kis unokának? — Semmi, csak hatéves lesz az aranyos és én úgy szeretnek nótát küldeni neki: »Este van már késő este ...« Gizuska sírva dúdolt az utcán, égy Ezüst-desszertet mor- zsolgatott a kezében és tétován elindult. Nem szóltam utána, nem is mondtam neki, csak gondoltam: — Gizuska, drága, ne sírjon..-. ‘ > R. Farkas KláriIIIIMIillllllllMMIMIIilllllllMIIIMIMIIMIIIIIIMIIIMMIMIMIIIIIIIIIIIMIMIIIIIIMIIMMIIIIIIIIII Rudasék a környék mintaházaspárjának számítottak egészen addig, míg meg nem született enciánkék Wartburgjuk. A kocsi a pasaréti társasház előtt állt, éjjel-nappal, mert garázst nem sikerült szerezniük hozzá. Az első hetek után már az egész Vadrózsa kos észrevette, hogy valami történik náluk. Hűvösödé őszidő volt. Rudasék földszinti lakásából vastag, fekete villanyzsinór kígyózott a járda mellett álló kocsihoz, amely alatt erős kifric égett drótvázas foglalatban Melegítette az alvázai és hűtőt. Nappal még csalc sikerült elkerülnünk a keresztbefutó csapdát, az éj sötétjében azonban majdnem a nyakunkat törtük ki rajta. I Az autó később furcsa, önálló életet kezdett. Látszólag teljesen öntevékenyen magában dohogott, berregett órákig, fényeit villogtatta, majd sebzett vadállatként felhördült hirtelen. A megrendült járókelők csak később fedezték fel, hogy a Wartburg tulajdonosa a kocsi alatt fekszik egy szivacs szőnyegen és piszkál rajta valamit. Las- sankint megszoktuk Rudas kocsi alól előremeredő két lábát, míg felsőtestének émléke fokozatosan elmosódott bennünk. A felesége se látott többet belőle. Rudas minden szabad idejét a Wartburg alatt töltötte. Akkor már megsajnáltuk az asszonykát és a kocsit Mes- sálinának neveztük el. Rudas éjszakára ezüstösen csillogó műanyagborítást rakott rá és megláncolta arra a néhány órára, míg kénytelen volt kimászni alóla. De e szüzességi öv ellenére sem veszítette szem elől. Felesége, hosszú lelkitusa után elárulta egyik szomszédnőjének, hogy férje minden öt percben az ablakhoz rohan és kiles az utcára, csatangoló huligán hordák nem vesznek-e erőszakot védtelen imádottján. Persze erőszakot vettek rajta. Éles késsel négyzet alakú nyílást hasítottak ki a borításból, és fekete festékkel ráícták az autó kényes meztelenségére: „Hülye mosómedve!” Rudas majdnem beleőrült. Egyesek szerint, attól kezdve sörétes puskával őrizte a kocsiját a kapualjból. A hétvégek sem teltek mással, mint áldozatos kocsiszolgálattal. Az autótakarítás volt a% egyetlen, amibe Rudas nagylelkűen belevonta az asszonyt is. Minden mozdítható belsőség az ülésekkel együtt a műanyagtakarós járdára került. Rudasné porszívózott, söpört, rázogatott, püf- fölt, csiszolt, férje pedig illatos, habzó mosószerben fürösztötte a karosszériát. Az ablakokat úgy kiglancolta, hogy felrobbant rajtuk a napfény. Nem volt egyetlen lihegése, gyöngéd simoga- tása, részegült pillantása, amely ne a Wartburgnak szólt volna. Szegény feleségén fagyott kocsonyaszemmel keresztül nézett, mint a levegőn. Rudasné lefogyott. Szemén látszott, hogy sokat sír. Kapkodni kezdett. Még az SZÍNHÁZI LEVÉL John Guare színmüve, a HOUSE OF BLUE LEAVES, a 79 East 4.-ik utcai Truck and Warehouse Theatre új színdarabja, Clive Barnes, N.Y. Times kritikusa szerint avant-garde, tragikomikus színmű es nagy dicséretet érdemel. A tény az, hogy ez a mű, mely kitűnő színészekkel kerül előadásra,zűrzavaros, egyoldalú képet ad a régi amerikai “nagy álomról,” azaz arról, hogy kis akarattal és munkával milliókat és nagy hírnevet szerezhet egy tehetséges ember. Artie Shaugnesy (Harold Gould), a Central Park Allatkertjének alkalmazottja, áldozata ennek az ábrandnak, úgyszintén fia, Ronnie (William Atherton), gyenge elméjű, szokott katona, és Bonny Flingus (Anne Mears), a szeretője. Felesége, Bananas (Katherine Helmond) órültségi rohamai alatt azt hiszi, hogy kutya. Artie, aki dilettáns zeneszerző, azt képzeli, hogy barátja segítségével, aki gazdag filmdirektor, olyan hires és gazdag lesz, mint Irving Berlin. Ezt az álmot csak úgy valósíthatja meg, ha a feleseget elmekórházban helyezi el, amelynek ezt a jóhangzasú nevet adta: HOUSE OF BLUE LEAVES. Bonny, a kedvese, folyton serkenti, hogy küldje a Bellevue kórházba Bananast, hogy ő feleségül mehessen a jövendőbeli gazdag és hires Artie zeneszerzőhöz. Hirtelen a filmdirektor és felesege meglátogatja Artiet. A direktor felesége, aki hallgatószer nélkül teljesen süket, előbb érkezik meg. Nem hall semmit, mert a fülhallgató nem működik, és igy nem érti meg, hogy Bananas őrült, hogy Ronnie éppen föl akarja robbantani a pápát (az idő’ 1965 október 4, amikor a pápa meglátogatta New Yorkot). Ronnie ezzel a merénylettel akar hírneves lenni. Úgy történik, hogy a pápa helyett felrobbantja a lakást, ami megöli a filmdirektor feleségét, és két apácát, akik valahogy betoppantak a szobába. A filmdirektor megérkezik a katasztrófa után. Sir egy kicsit a felesége halála felett, de a csinos, furfangos bár buta Bonny Flingus, a zeneszerző kedvese, könnyen megvigasztalja. Artie azt hiszi, hogy vegre elérte álmát - gazdag lesz és hires. Elmegy Hollywoodba a kedvesével. Feleségét a Bellevue kórházba teszi. Az álmai nem teljesülnek. A színészek kitűnőek. A színdarab hibája az, hogy csak Amerika félrevezetett áldozatait mutatja be, remény nélkül, hogy vannak józan elemek is a társadalomban, akik nem élnek ábrándoknak, hanem megértik Amerika igazi problémáit - a háborút munkanélküliséget, inflációt, elnyomást, és hajlandók küzdeni Amerikát es a világot fenyegető veszélyek ellen. ^ y utca szájának ismert kövér Misóckinétól is megkérdezte, mit csináljon. Férje elszedi minden keresetét. Egy harisnyát sem vehet magának. Az autóhoz azonban napról napra újabb külföldi krémeket, szarvasbőröket, huzatokat, IKKA-olajal, zsebporszívót, légkondicionáló készüléket, vázákat, mütyüröket hurcol haza, és nem engedi, hogy kivegyék belőle a minivizort. . Végül is bekövetkezett a mindenki által várt tragédia. Rudas elhagyta a feleségét egy zuglói örökgarázsért. Csak úgy juthatott hozzá, hogy elvált és házasságot kötött a garázs özvegy tulajdonosnöjével.
