Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)

1970-12-10 / 48. szám

Thursday, Dec. 10, 1970. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Cáriról még az ellensége sem állíthatta volna, hogy szeret inni. Nem mintha erkölcsi kifogásai lettek volna ez ellen, hiszen liberális és mindent megértő szellemnek vallotta magát. De gyakran hallotta, hogy az apja (akire nem emlékezett) iszá­kos volt, és ezért a lelke legmélyén úgy érezte, nem szabad lerészegednie. Nem ivott, legfeljebb ünnepnap egy-egy pohár bort vagy egy korsó sört, ha társasággal volt, és nem akart feltűnést kelteni Majdnem antialkoholista volt, eszébe se jutott, hogy szesz van a világon. Anyjának azt Ígérte, hogy egyáltalában nem fog inni. Egyetlen gyermek volt, szerette édesanyját, de az asszony túlságos gyengéden nevelte. Cárinak később nehezére esett alkalmazkodnia olyan em­berekhez, akik nem bántak olyan gyengéden vele. Miivel azonban Sommerville-ben nem kínálkozott jó állás, Chicagóba ment dolgozni. Havonta egy­szer hazament hétvégére,szombat délután felült a négyórás buszra, és vacsorára már hazaért gyer­mekkori otthonába. Falusi vaj, friss tej, otthon sült cipó: ez volt a vacsora. Utána, ha nyár volt, a hüvösödő estében bement édesanyjával a városba, hogy elintézzék a szombat esti bevásárlást. Télen vagy átmentek va­lamelyik szomszédhoz, és ott kukoricát pattogtat­tak, almabort ittak, vagy pedig őhozzájuk jöttek át a jó barátok, a nappaliban ültek, beszélgettek, ócska Victoráljukon régi lemezeket játszottak — Souza-indulókat, Nora Bayes, Bert Williams vagy Caruso fölvételeket, olyasmit, amit mások már réges-rég eldobtak vagy elfelejtettek. Mindez ke­délyes volt, ódivatú, egészen más, mint az italozá­sok, amilyeneket chicagói hivataltársai szoktak rendezni. Carl tehát megfogadta az édesanyjának és ön­magának, hogy nem iszik. Azon a bizonyos délutá­non mégis ott állt egy Clark utcai italüzlet hosszú pultjánál, és meglepetten hallotta a tulajdon hang­ját, amint azt mondja: — Kérek egy üveg bort. — Milyen bort? — kérdezte a segéd kurtán. — Azt ott — mutatott Carl egy sor hosszú nya­kú fiaskóra a középső polcon. Úgy esett, hogy az ujja éppen annál a polcnál állapodott meg. Fogal­ma sem volt a borok nevéről, fajtájáról. — Az édes bor — közölte a segéd. — Nem baj — válaszolta Carl, mert azt akarta, hogy minél hamarabb megkapja, amit kért, és el­mehessen. A segéd becsomagolta az üveget, átadta a vissza­járó pénzt, és már a következő vevőhöz fordult. Carl fogta az üveget és kiment. Lassan lépkedett, pedig alig várta, hogy hazaérjen. Sose kivánta még ennyire az italt. Betérhetett volna valahová, mert sok kocsma, italbolt mellett haladt el, de nem szokott hozzá, hogy kocsmában igyék, igy hát hazament a szobájába. A tágas, sötét, öreg penzióban minden csendes volt. Teremtett lélekkel nem találkozott a hall­ban, ahogy fölment a széles nyikorgó lépcsőn. Va­lamennyi lakó elment dolgozni. Kedd volt, és Carl is a munkahelyén lett volna, ha aznap délben tá­virat nem érkezik a hivatalába, amelyben értesítik, hogy az anyja hirtelen megbetegedett, menjen ha­za azonnal. Carl tudta, hogy délután négy előtt nem indul autóbusz. Most még csak egy óra. Ha­marosan elindul a buszhoz, de most szükségét érzi egy korty italnak. Férfinál mindennapos dolog, hogy alkohollal csillapítja felborzolt idegeit. Regé­nyekben egy kupica konyakot hajtanak fel ilyen­kor, de Carl a konyaktól rosszul lesz Jobb a bor, mert gyengébb. Szobájába érve a kalapját sem akasztotta be a szekrénybe, máris föltépte a papirt és kihúzta a dugót az üvegből- Kivette a fogkeféjét a sublóton álló pohárból, és a poharat harmadáig megtöltötte a borostyánsárga borral. Megpróbálta kiszorítani gondolataiból a kérdést, hogy anyja vajon meg­hal-e. r™ -- t/Cbé. ill RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva t------- —........ L HAZAFELÉ Irta: LANGSTON HUGHES *"*★★★★★★★★★ ★ ★★★★★★★★ “Add, hogy ne!” — fohászkodott magában. És felhajtotta a bort. Leült az ágyra, hogy kifújja magát. Azelőtt sose fulladt ki a lépcsőmászástól, de most heve­sen kalapált a szive, homlokán verejték gyöngyö­zött: levetette kabátját, nyakkendőjét, ingét, és indult, hogy lemossa az arcát. De nem, előbb becsomagolja a kézitáskáját. Az­tán hirtelen eszébe jutott, hogy nincs ajándéka az édesanyja számára — de még mielőtt ezt vé­giggondolta, megtorpant. Ez nem szombat, nem a havonta egyszeri hazalátogatás szombatja. Kedd van, és a zsebében ott lapul a távirat, amely egy csapással megzavarta élete ritmusát: “Anyád súlyos beteg, gyere azonnal.” John és Nellie Rossiter gyerekkora óta szom­szédaik. Nem ijesztenének rá ok nélkül. Anyja nyilván csakugyan súlyos beteg, igy hát ajándé­kon nem kell a fejét törnie. A faliszekrényhez lépett, hogy elővegye kis táskáját, de a keze nem mozdult. A bor ott sárgállott mellette a hosszú nyakú fiaskóban. Melegen, édesen, tilalmasán. A szobában nincs senki. Senki az egész házban, legfeljebb — talán — a háziasszony. Igazából az egész óriási Chicagóban nincs senki, akivel meg­beszélhetné a nagy baját. Ha az ember a kis fize­tésből eltartja az anyját, penzióban lakik, esti tanfolyamra jár, könyveket kell vásárolnia, ak­kor bizony kevés ideje marad rá, hogy barátokat szerezzen, lányokkal járjon. Nagyvárosban nehéz egy fiatalembernek ismeretséget kötnie. Carl teletöltötte a poharát és kiürítette. Aztán kinyitotta a sublót felső fiókját; elővette a mos­dóholmiját, és kirakta az ágyra. A másik fiókból kivett két inget. Talán jobb lenne hármat vinni, sőt négyet. Ez most nem vikend. Talán nem árta­na, ha vinne még egy öltő ruhát — hátha sokáig lesz beteg az édesanyja, egy hétig, vagy még to­vább kell otthon maradnia. Vagy talán vigye el a sötét ruháját, hátha... Olyan érzése volt, mintha ököllel gyomorszájon vágták volna. A félelem szétterjedt egész testé­ben. Reszketve rogyott az ágyra. — Szedd össze magad, öreg. — A saját hangja csengése vigasztalta egy kicsit. Meglátta barna arcát a tükörben, és gyengén rámosolygott. — Légy férfi. Ezúttal szinültig töltötte a poharat, és egy haj­tásra kiitta. Soha életében még nem ivott ennyi bort, Ízlett neki a szivét melegítő, édes ital. Fel­állt, kihúzta magát, egyszerre olyan magasnak érezte magát, mintha a feje a mennyezetet érin­tené. Aztán énekelni kezdett. Maga költötte dalt énekelt, amelyik újra meg újra elölről kezdődött: Ta-vasszal a rózsa Rózsanótát énekel. Ta-vasszal a rózsa Nótát énekel... Levetkőzött, fölvette a fürdőkabátját, gondo­san fenékig ürítette a borosüveget, aztán — to­vábbra is énekelve — lement a hallba, s onnét a fürdőszobába. Teleeresztette a kádat vízzel, bele­ült. A viz a kádban meleg volt, akár a bor. Carl jól érezte magát; eszébe jutott az árnyékos, fü­ves kis lejtő anyja kertjében, ahol egy barackszi- nü leánykával játszott, amikor még egészen kicsi fiú volt. Carl gyorsan felült a kádban, vizet loccsintott a hátára, fejére. “Talán bizony részeg vagy? Vagy mi lelt? Mi jut eszedbe? így gondolsz az anyádra, aki talán ezalatt hald... Te! Ide hall­gass! Elfelejtetted, hogy el kell érned a négyórás buszt? És most itt berúgsz az útra.” Reszketett. Szive nagyon gyorsan vert, olyan gyorsan, hogy Carl elnyúlt a fürdőkádban, s a jó meleg vízben kifújta magát; egészen belemerült, csak a feje állt ki belőle. Jó hangja volt, és a maga költötte nóta a ró­zsákról igazán jól hangzott édesboros leheletével Összekeveredve; igy hát Carl felállt a kádban, törölközőért nyúlt, és vidáman kieresztette a hangját. Egyszer csak kopogtattak az ajtón, — Mi van odabenn? A háziasszony hangja volt. Nyilván meghallot­ta odalent, hogy Carl énekel, és feljött a hallba. — Semmi, Mrs. Dyer! Semmi az égvilágon! Csak éppen kedvem szottyant énekelni. — Maga az, Mr. Anderson ? Mit keres ilyenkor itthon ? — Haza kell mennem anyámhoz, mert be... — Csuda jó kedve van, amint látom. Igazán nem értem.. . Hallotta odakinn a háziasszony csoszogó léptéit, amint lement a lépcsőn. “Az anyám...” Szédülés fogta el. “Az anyám;.!’* A szeme égett. Erősen meg kellett markolnia a kád két oldalát, hogy ki tudjon szállni. Részeg vagyok, gondolta. Részeg! ' Végigcsoszogott a halion, szobájába érve áz ágyra borult, és fejét a párnába temette. Karját a feje fölé nyújtotta, és megkapaszkodott az ágy rézrudjaiban. Szégyellte magát. Ahogy arccal a párnára borulva feküdt, vaksö­tét volt körülötte a világ. Haldoklik az anyja? Nem! Nemi De ő berúgott. A sötétben úgy rém­lett, anyja kezét érzi a fején, mint kisfiú korá­ban, és hallja a hangját: “Légy okos, Carl. Légy jó fiú. Tartsd magad tisztán. Anyád szeret. Vi­gyáz rád. Légy jó, és sose felejtsd el, amit anyád tói tanultál.” Aztán a rózsák a maga költötte dalból, körtán­cot jártak a fejében a borral, amit megivott; úgy érezte, elárulta anyját, otthonát azzal, hogy ró­zsákról meg tavaszról énekelt, és kocsiról meg csinos barna lányokról álmodozott, amikor a ka­bátja zsebében, ott a szék hátán, ott lapul az a sárga távirat. Ha becsukja a szemét, az ágy megáll. Vissza­fojtotta a lélegzetét. Mélyebben fúrta fejét a pár­nába. Mozdulatlanul feküdt. Minden sötét és me­leg. És csend. Hosszú idő múlt el igy. — Mr. Anderson! Hé, Mr. Anderson! A sötétben valaki a nevén szólitotta, nagyon messziről, aztán valamicskével közelebbről, de még mindig messze; aztán valami távoli ajtón kopogtattak. — Mr. Anderson! Most más közelről szólt a hang, erősen, élesen.” Az ajtó kinyílt, fény árad£ be rajta. Egy kéz ráz­ta meg a vállát. Carl felnyitotta a szemét. Ott állt Mrs. Dyer, sötéten, terebélyesen és rosszallón, meglepetten nézett le rá. — Be van rúgva. Mr. Anderson ? — Nem én. Mrs. Dyer — válaszolta Carl kábul- tan, és pislogva nézett fel háziasszonyára, mert szemét vakította a villany, amelyet Mrs. Dyer felkattantott. — Vidékről keresik telefonon. Mr. Anderson. Keljen föl. Gombolja be a fürdőkabátját. Szalad­jon le a hallba a telefonhoz, de gyorsan! öt perce kiabálok. (Folytatás a 12-ik oldalon) í Figyelem, New York és környéke! s J NAGY SZTÁROK FILMJEI í Dénes György. Gobbi Hilda, Gőzön Gyula, Jávor $ J Pál, Kiss Manyi, Latabár Kálmán, Latabár Ár-! j J pád, Németh Marika, Peti Sándor, Rózsahegyi j * K., Sárdy János és sokan mások £ * « J BRÓDY SÁNDOR örökbecsű színmüve: c í a tanítónő 5 J (Tóth Flóra szerelme) * 5 J Uj átdolgozásban filmre irta: Bekefi István, * * zene: Polgár Tibor, rendező: Keleti Márton $ J valamint jj * Szirmai Albert legszebb zenéjü nagyoperettje: j MÁGNÁS MISKA J Filmre irta: Békefi I., zenéjét filmre átírta: £ * Fényes Szabolcs, rendezte: Keleti Márton J >f 1 ' ^ J VASÁRNAP, december 13-án két előadás * J délután 3 órakor és 6 órakor *■ • '''$P t ■i '2 í Robert Wagner High School £ j színháztermében * 220 E. 76. St. (Manhattan) a 2-3 Ave.-k között £ * ltT,. . r * r- „V j J * Jegyek $3.00 személyenként (egységesen) > j jf Kaphatók és telefonon megrendelhetők: B|uchs-i * J baum Public Service Agency, 1563 Second Ave.; £ J tai St. sarok) Tel.: 628-5771 (bármikor hjyhatöt * 9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom