Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-12 / 7. szám

Thursday, February 12, 1970. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Száz mérföldes sebességgel száguldó nagy, fe­kete angol luxuskocsiban ülve Mr. Thomas be­csukta elegáns irattáskáját, utána hátradőlt a ké­nyelmes bőrülésen, szivarra gyújtott és elégedet­ten fújta maga elé a kékesszürke füstöt. Tegnap megkapta végre azt a harminc millió dolláros ren­delést, ami miatt hetek óta folytak a tárgyalások közte és a los-angelesi gyár igazgatója között. Azonkívül tegnap John, a kisebbik fia táviratban közölte, hogy a gyár utolsó részlegében is üzem­be helyezték az automata gépeket. Tehát neki most nagyon is meg volt az oka arra, hogy elége­dett legyen, hiszen a legszerencsésebben alakul az életében minden . Egy pillanatra elmosolyodott. Dehát mikor nem alakult az életében a legszerencsésebben minden? Hiszen huszonöt éves koráig mást sem tett, mint sportolt, szórakozott, udvarolt, meg néha egy ke­veset tanult. Harminc éves korában átvette a gyá­rat, mert a szülei egy vasúti katasztrófánál éle­tüket vesztették, két évvel később feleségül vett egy nála tizenhárom évvel idősebb nőt, aki 8 mil­lió dollár hozománnyal rendelkezett és vagyonát, valamint összeköttetéseit a Thomas -vagyon to­vábbi milliókkal való gyarapítására használtaiéi, s aki után ő tiz évvel később tizenkét milliót örö­költ ingatlanban és részvényekben. Közben, 1939 őszén egy évi makacs sztrájk után gyárát átköl­töztette West Virginiából New Yorkba, a szemé­be nevetve annak az ötezernyi gyülevész hadnak, amely akkor már félig-meddig az éhenhaláshoz közeledett és amelynek családtagjai közül — ahogy később értesült róla — rosszul tápláltság következtében néhányat el is vitt a halál, ő vi­szont csak nyert a sakkhuzáson, mert jelentős adókedvezményben részesült és igy gyárát újabb befektetésekkel növelhette. Azután jött a második világháború, a koreai háború és már évek óta folyik a vietnami háború; a háborúk pedig a gyáriparnak mindenkor ked­veztek. Tehát vállalata tovább erősödött, majd ti­zennyolcezer munkást foglalkoztató nagyvállalat­tá nőtte ki magát, azaz ma már vagy huszonnégy­ezer munkást foglalkoztatna, ha az elmúlt négy év alatt az automatizálás során hatezer munkást el nem bocsátottak volna. És most, hogy az auto­matizálást befejezték, még legalább ezer embert elbocsátanak. Gyárának automatizálása tulajdon­képpen régi álma volt, most hát megvalósult. Er­re büszke lesz, mig él. De gyerekei jövőjét illetően is nagyszerűen intézkedett, amikor Henryt a Wall Street egyik bankvezérének egyetlen lányával há­zasította össze, Johnnak, aki a gyár vezetésében már évek óta vele dolgozik, az egyik nyugati va- sutbáró dúsgazdag leányát szerezte meg. Catheri- net pedig egy déli milliomoshoz adta feleségül. S ő maga most születésének hatvanötödik évfordu­lóján anyakönyvvezető elé viszi Miss Clara Smithet és esküvőjüket egy húszezer dolláros vacsorán fogják megünnepelni. Utána Clara egy százötven- ezer dolláros briliáns gyűrűt és egy hatvanezer dolláros szőrmebundát kap tőle ajándékba. Az­után nászutra mennek, ütjük első állomása Brit­ish Columbia, majd Palm Springs, Key West, Mad­rid, Párizs, a Riviéra és Svájc következik. Minden­hol luxushotelek, Szórakozóhelyek, áruházak vár­ják majd őket, ami bizony sok pénzbe kerül. S mit nyújt ez a házasság neki? Nem kevesebbet, mint egy a virulásának teljében lévő harmincéves ezép asszonyt, egy húsz millió dolláros vagyon- társitást, ami a Thomas-név tekintélyét tovább emeli. TTTTTT'TVTTTTTTTTTT KÉT ÉLET Irta: TAKÁCS LAJOS (Cleveland(0.) ajtót, lebotorkált a nyikorgó falépcsőn és elhagy­ta a házat. De mielőtt nekivágott az északi irány­ban lévő utcának, egy percre megállt, mintha tá­jékozódna, hogy merre is induljon, hogy a gazda­gok lakta városnegyednek abba a részébe eljus­son, ahol Dawsonék laknak. Pedig nagyon is jól ismerte az utat, de meg kellett pihennie, mert a gyomrában és hátában erős fájdalmat érzett. Alig tudott lélegzetet venni. Inkább az. ágyban vol­na most a helye, mint az utcán, de nem maradha­tott ágyban, mert ma délelőtt el kell jutnia Daw- sonékhoz, akármilyen nehezen is. Sajnos csak teg­nap este tudta meg Mrs. Raytől, hogy a férje már két hét óta az ágyat nyomja szélütéssel és igy nem mehet többé Dawsonékhoz kertet gondozni, amiért minden héten húsz dollárt kapott, ő tehát most elmegy és ha valaki még nem kaparintotta el tőle ezt a heti egynapos munkát, akkor elvál­lalja. Dawsonék bizonyára örömmel fogadják, hi­szen ilyenkor ősszel a kertben mindig sok a ten­nivaló. S neki, Istenem, milyen jól jönne az a heti húsz dollár a kevés kis nyugdíjhoz, amiből a leg­jobb beosztás mellett sem futja egyik hónap ele­jétől a másikig. Pedig a legsilányabb ételeken tengődik, mégis több mint egy éve minden hónap­ban három-négy napig nincs mit ennie. Mint ahogy most is már a harmadik napja, hogy fel­bontotta az utolsó kanna kutyaeledelt, s azóta vi­zen kívül nem volt a gyomrában semmi. A nyug­diját pedig csak valamikor holnap kapja kézhez és ha lefizeti belőle a szobabért, megint csak alig marad néhány dollárja. De vajon nem előzte-e. meg már valaki Dawsonéknál, vagy ha mégis munkába állhat, birja-e az ásót emelni, a gereb- lyét huzni, vagy a füvágógépet tolni gyengeségé­ben? Hiszen mostanában olyan szerencsétlenül alakul az életében minden. Egy pillanatra nedvesség futotta el mindkét szemét és a szájában keserű iz gyűlt. Dehát mikor is alakult az ő életében bármi is szerencsésen? Hiszen már hét éves korában kora hajnalokon újságot hordott ki, délutánonként pe­dig fogta a cipőtisztító ládikát és a nyakába vet­te a várost. Tízéves volt, amikor az édesapját halva hozták föl a bányából, 16, amikor eltemet­ték az édesanyjukat, aki öt éven át mosással, va­salással igyekezett megkeresni ötödmagára a szű­kösnél is szűkösebb kenyeret. Akkor ő már közel egy éve a bányában dolgozott, de keveset kere­sett. Édesanyja halálakor, mint családfenntartót és szorgalmas, kitartó munkást, vájárrá léptették elő. Ez nagyobb darab kenyeret jelentett, de egyúttal a pokol legmélyét is, mert a szénporral telt, átforrósodott, gázos levegőben majdnem tel­jesen meztelenül, néha térdelő vagy félig fekvő helyzetben kellett fejteniük a szenet és amikor a munkaidő leteltével a keskeny vájatból előmász­tak, úgy néztek ki, mintha maguk is szénből len­nének, csak a szemük fehérje villant ki feketesé­gükből és mindannyiszor csodálkozva nézték egy­mást, hogy újra élve kerültek elő a pokol feneké­ről. De sajnos nem mindenki, mert a tárnabeom- lások, bányalégrobbanások megkövetelték a ma­guk áldozatait és szedte áldozatát a szénbányá­szok rettegett betegsége, a szilikózis is. így min­den hónapban öt-hat uj ember lépett a kasba, hogy leereszkedjenek a mélybe és a föld fekete gyomrával megemésztessék magukat. Egy napon az öccseire, Frankre és Johnra is rákerült a sor. De alig léptek a vállalat kötelékébe, máris elbo­csátották őket, mert az egyre nagyobb számban üzembe helyezett gépek úgy, mint annyi sok más bányászéból, az ő kezükből is kiütötték a csá­kányt. Más munkát meg nem kaptak a környéken sehol, igy fogták a vándorbotot, elindultak szeren­csét próbálni. Szuzan húga férjhez ment egy cle­velandi szabóhoz, igy ő egyedül maradt. De nem birta sokáig, megnősült. Mary is magyar szülők gyermeke volt, árva lány, nagy magányosságuk­ban tehát hamar összemelegedtek és házasságra léptek. Azután jöttek a gyerekek, 1922-ben Helen, 1923-ban Péter, 1924-ben Eugene. Szép, egészsé­ges, életrevaló gyermekek voltak, öröm volt látni őket. Akkor Mary is, ő is úgy érezték, hogy érde­mes élni, habár a bányában nehezen és sokat kel­lett dolgoznia. De a családi boldogság még ezt is feledtette vele. 1930 tavaszán azonban nagy baj történt: lezárt a bánya és egyszerre mintha a nap is lehullott volna az égről, olyan sötétség' szakadt rájuk. Munkát nem kapott sehol, pedig mindent elkövetett, amit ember megtehet, hogy tisztessé­ges utón kenyérhez jusson. Amit a felesége taka­rítással keresett, az csak a mindennapi sovány élelemre volt elég, de a lakbért nem tudták fizet­ni belőle; a házigazda kilakoltatta őket és hosszú, hónapokig egy elhagyott garázsban húzódtak meg. Keserves küzdelem árán egy vén házban kaptak szöba-konyhás lakást, de fűtésről, világí­tásról, meleg vízről szó sem lehetett, hiszen nem tudtak fizetni érte. Szegényes ebédjeiket és va­csoráikat petróleumfőzőn készítették el, azon me­legítettek vizet s a kemény télben a szoba hideg levegőjét is azzal próbálták egy kissé enyhíteni. Könnyes szemekkel kellett nézniök, hogy gyer­mekeikről mint szakad le a ruha, meg a cipő, me­lyek helyett nem tudtak másikat venni. Közben szomorú híreket hozott a posta innen is, onnan is. Frank és John bányaszerencsétlen­ség áldozatai lettek Michiganban, húgát, Suzant pedig nem sokkal később Clevelandon temették el. így múltak felettük az évek gyászban és nél­külözések közepette, de a vigasztalan fekete éj­szakát csak nem akarta virradat követnni. 1936 őszén végre a Thomas-müveknél mégiscsak alkal­mazták, mint segédmunkást, az öntődében, ahol hamarosan baleset érte: a kifröccsent olvadt acél egy diónagyságü helyen majdnem csontig égette a lábát. így félévig ismét tétlenségre lett kárhoz­tatva, majd amikor újra munkába állt, áthelyez­ték a kovácsüzembe, onnan meg a köszörűsökhöz. De ez az üzem sem volt jobb az előző kettőnél, mert a köszörüport vágni lehetett a levegőben, azonkívül egészségvédelmi és balesetvédelmi be­rendezések itt sem voltak. A munkások a köszö­rűgépek. mellett köpték ki tüdejüket, vagy egy- egy letört köszöriikő oltotta ki életüket. Az üzem­nek nem volt étkezőhelyisége, a mosdóban nem volt meleg viz, a takaritatlan öltözőben patká­nyok hancuroztak. A munkabérek az egész gyár­ban alacsonyak voltak, a követelmények a vállalat részéről túl magasak. A munkavezetők kezéből már csak a korbács hiányzott. 1937 tavaszán a Thomas-müveknél is megala­kult a szakszervezet és miután a gyár vezetősége nem volt hajlandó a munkabéreket emelni és az egyes üzemekben uralkodó tűrhetetlen állapoto­kon lényegesen változtatni, 1938 őszén sztrájkba mentek. Ezután ismét nehéz napok következtek. A tárgyalások során a két fél hajthatatlan ma­radt. A szakszervezet többször is gyűlést hivott össze és a vezetőség kitartásra buzdította az egy­re rosszabb helyzetbe kerülő munkásokat. Az egyik ilyen gyűlésen ő is szót kért, beszédét a gyáros is végighallgatta és látszott rajta, hogy amit hallott, azt sokáig nem fogja elfelejteni. A harc vége az lett, hogy egy év elmúltával a gyár elköltözött New Yorkba, nem törődve azzal, hogy kenyér nélkül maradt ötezer munkásának mi lesz a további sorsa. Igaz, hogy már akkor olyan hí­rek kaptak szárnyra, hogy a bánya ismét meg­(Folytatás a 12-ik oldalon) JÓKAI FILMFESZTIVÁL NEW YORKBAN február 15-én, vasárnap délután </, 3 órai kezdettel a Hunter College Assembly Hall-ban 69th St. a Lexington és Park Avenuek között Bemutatásra kerülnek: EGY MAGYAR NABOB és KÁRPÁTHY ZOLTÁN színes, szélesvásznú filmek I Számozott helyek — Belépődíj $2.50 ; Jegyek kaphatók a Magyar Szó Kiadójában A szegény padlásszoba félhomályában Mr. Ko­vács még egy utolsó pillantást vetett felesége és gyermekei arcképére, amelyek ott függtek a fa­lon egymás mellett, majd behúzta maga után az nSXS*3ÖS*3öí3^*SSS3ÖS3S3SS3SSSJS3»«3«3SS^^ I PAUUS TEXACO SERVICE 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan 5 £ GAS, OIL, BATTERY, TILE, AUTO PARTS \ \ Telefon: WA 9-9806 — SZŐKE PÁL, tulajdonos J ívwwvwwwvwwvwwvvwwwwwvwv KOCHIS JEWELER DIAMONDS, WATCHES, JEWELRY 18810 Allen Rd. — Melvindale, Mich. John Kochis watchmaker — Tel.: 3-5865

Next

/
Oldalképek
Tartalom