Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-14 / 20. szám
Thursday, May 14, 1970.- AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1 Ml 7oRTfMtt(*z ÖhA&Ab-AN Képek Magyarország gazdasági életéből 20 éves Dunaújváros Idén ünnepli alapításának huszadik évfordulóját Magyarország kohászati centruma, a Dunai Vasmű. Tavaly termelési értéke már megközeli- tette a hét milliárd forintot, s csupán a nyugati országokba irányuló kivitele hatmillió dollár volt. A mü a múlt évet 880 millió forint nyereséggel zárta, ez évre 950 millió forintos nyereséget tervezett. Most több mint 600 millió forintos beruházással uj, folyamatos öntőmű építését kezdték meg, s jelentősen bővítik a meleghengermű, valamint a csőgyári kapacitást is. Kábelgyár Balassagyarmaton A magyar kábelipar jelentősen bővíti acél- alumínium kábeleinek termelését. E sodronyok előállítására Balassagyarmaton uj gyárat építenek, s méreteire jellemző, hogy csarnoka több mint tízezer négyzetméter alapterületű lesz. Az uj kábelgyárban megindul a műanyag-szigetelésű vezetékek gyártása is. A beruházásra 200 millió forintot költenek, s az üzem 1970-ben lép termelésbe. A magyar ipar egyébként évente több tízezer tonna különböző kábelt exportál külföldi megrendelőinek. Borkősavgyár Még a nyáron megkezdi működését Kunfehér- tón Magyarország első borkősavüzeme, amelynek beruházásaira több mint 130 millió forintot költenek. Az uj gyár berendezéseit Olaszországban Vásárolták, s évente 5,800 mázsa borkősavat állítanak majd elő. A gyógyszer- és a konzervipar e fontos anyagát ezután nem kell külföldről beszerezni, s igy évente mintegy 600 ezer dollár importot takarítanak meg. Körmendi tápszergyár A nyugat-magyarországi Körmenden dán berendezésekkel uj tápszergyárat építenek. A próbatermelés a jövő év végén indul, s teljes kapacitással 1972 elején helyezik üzembe. Naponta körülbelül 50 ezer liter tejet dolgoznak fel csecsemő-tápszernek, majd később tovább bővíti a termelést. Az uj gyárban úgynevezett aerosol gyógy szerüzemet is létesítenek majd, elsősorban légúti megbetegedések gyógyszereinek gyártására. Olaj az Alföldön Magyarország olajtermelése idén megközelíti a két millió tonnát. Korábban az olajmezők szinte kizárólag a dunántúli körzetben helyezkedtek el, újabban azonban mind jelentősebb az Alföld olajipara is. Idén először haladja meg az alföldi olajtermelés az 1 milli tonnát, mig gázkutjai több mint 3 milliárd köbmétert bocsátanak az ország rendelkezésére. 6.5 milliárd kutatásra Magyarországon az elmúlt évben a nemzeti jövedelemnek 2,5 százalékát fordították kutatásifejlesztési célokra. Ez összegszerűen mintegy 5.5 milliárd forintot jelentett. Az országban csak nem ezer helyen folyik kutatás, s az e munkában részvevő dolgozók száma mintegy 55 ezer fő. A lakosság számához viszonyítva Magyarországon 0,56 százalék dolgozik különböző kutatóhelyeken, összehasonlításként: Csehszlovákiában ez az arány 0,91, Lengyelországban 0,46, Jugoszláviában 0,14, Franciaországban 0,35, Olaszországban 0,10. Jellemző a kutatási munka intenzitására, hogy az ilyen célra fordított kiadások az elmúlt tiz évben körülbelül megkétszereződtek. 1960-ban ugyanis az össz-nemzeti jövedelemnek még csupán 1,2 százalékát fordították kutatási-fejlesztési kiadásokra. Magyar-mexikói vállalat Mexikó City-ben megnyitották a múlt évben alapított mexikói-magyar közös vállalat szerszámgép termét. A magyar TECHNOIMPEX kezdeményezésére a mexikói Cortez céggel, Cor- tac S. A. néven közös tőkével hívták létre az uj vállalatot, amelynek feladata magyar szerszámgépek dél-amerikai forgalmazása és a szerviz- szolgálat ellátása. Egyelőre csak magyar gépeket hoznak forgalomba, de felmerült a közös gyártás lehetősége is. Az amerikai kontinensen ez az első magyar tőkére alapított közös vállalat. Sandos kooperáció A svájci Sandos Gyógyszeripari Részvénytársaság, valamint a budapesti Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár együttműködési szerződést irt alá különböző készítmények gyártására és forgalmazására. A svájci cégtől a magyar vállalat különböző speciális Sandos-készitmények előállitásához három éven át alapanyagot kap, majd ezt követően a budapesti gyár megkapja a licencet, s 1973- tól az alapanyagot is Magyarországon állítják elő. Ez a kooperáció lehetőséget ad a biológiai és farmakológiai kutatások összehangolására, valamint különböző uj készítmények kölcsönös kipróbálására is. Hamarosan svájci delegáció érkezik Budapestre és megtárgyalják, hogy a Sandos-cég milyen magyar gyógyszerek gyártását és forgalmazását veszi át magyar partnerétől. Traktorgyár Indiában Magyar-indiai közös traktorgyárat létesítenek. A magyar konstrukciójú traktorokba indiai gyárt mányu motorokat szerelnek. Az előzetes tervek szerint a közös gyár évente mintegy tízezer traktort állít majd elő. A Bharatpurban épülő gyár berendezéseit — elsősorban szerszámgépeket — a magyar ipar szállítja. A budapesti traktorgyár segítséget nyújt az indiai üzem személyzetének betanításához is. A gyár igazgatója indiai, főmérnöke pedig magyar lesz. A magyar fél a részvények mintegy 30 százalékában érdekelt. 10 millió dolláros szerződés A budapesti Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat 10 millió dolláros keretszerződést irt alá a montreali Caristrap céggel, melynek lényege: a magyar fél a kanadai vállalat dokumentációja alapján megkezdi a különböző csomagológépek gyártását, s ebből nagyobb mennyiséget szállít kanadai partnerének. Az első megrendelés értéke 800 ezer dollár.. A két fél tárgyal egy Budapesten létesülő közös kanadai-magyar vállalat létrehozásáról is, amely a kanadai eljárás alapján Budapesten gyártott anyagokat és gépeket Magyar- országon, valamint más országokban értékesítené. Mélytengeri flottát szervez Magyarország Magyarország tengeri flottája 19 hajóból áll, s ezek tavaly összesen 440,000 tonna árut szállítottak. A hajók elsősorban a Földközi-tenger medencéjében, valamint Közel-Kelet térségében közlekednek, de a flotta uj, 6,240 tonnás hajói Nyugat-Európa kikötőiből Közel-Kelet térségéig, sőt Indiáig is fuvaroznak. A magyar hajózás idei programja tovább bővül: négy hajóval menet- rendszerű járatot indítanak Velence-Trieszt és Közel-Kelet, illetve Koper-Rijeka és a Közel-Kelet között. A közeljövőben várható a magyarspanyol tengerhajózási egyezmény aláírása, s ezután rendszeres járat indul a portugál és a spanyol kikötőbe is. A magyar tengerjáró hajók általában 1,300 tonnásak — és magyar gyártmányúak. A flotta két 6,240 tonnás tagját viszont Bulgáriától vásárolták. A tervek szerint néhány éven belül kiépítik Magyarország első mélytengeri flottáját, s ehhez további nagybefogadó képességű hajókat importálnak. A 600 tonnás hajókon kívül 10—12 ezer tonnásakat is vásárolnak, s az uj mélytengeri flottával a magyar tengerhajózás megkezdheti a transzkontinentális fuvarozást is. Filmet forgatnak a Baradfa-barlangban Az aggteleki Baradla-barlangban megkezdődtek az előkészületek a kékszakállú herceg vára forgatásához. A világhírű cseppkőbarlangban e hónap közepén fognak hozzá Bartók operájának forgatásához. A földalatti “mesevilág” hatalmas hangversenytermében, a cseppkövek romantikus-rusztikus hatású háttere képezi majd a felvételek egyik színpadképét. “Szerepet kap” egy-egy jelenetben a “bagolyvár”, valamint a “csipketerem” is. Ez utóbbiban rendezik be a darab kincstárkamráját. A felvételek egy részét a csehszlovák területre eső domicai cseppkőbarlangban forgatják majd. Dr. Seifert Géza, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke Juda Léb Levin moszkvai főrabbinak meghívására a Szovjetunió fővárosában utazott. EGYHÁZI KRÓNIKA A századik. — Nemrégiben szentelték fel a dunántúli református egyházkerület Csopak-paloz- naki megújult templomát. Veszprém megye két szomszédos kis falujának reformátusai járnak a puritán egyszerűségű templomba, amelynek rend- behozatala alapjában véve nem különösebb esemény, valami azonban — mint ezt dr. Bakos Lajos püspök felszentelő beszédében kifejtette — mégis azzá avatta. A csopaki és paloznaki hívek hajléka ugyanis kereken a századik megújult református templom a második világháború befejezése óta. A századik, de — nem az országban, csupán egyetlen egyházkerületben, egyedül a Dunántúlon. Kivül-belül megszépült a templom, rend behozták a tetőzetét, felújították az orgonát, villamosították a harangok kongását és még sok apró javítást elvégeztek. A századik templom, csak a reformátusok dunántúli egyházkerületében. És mennyi-mennyi templom van még országszerte, más felekezetek templomai, amelyek az elmúlt huszonöt esztendőben születtek újjá az állam, az egyházak és nem utolsó sorban a hivők áldozatkészségéből. Rómában, a Pápai Magyar Egyházi Intézetben öt uj hallgató kezdte meg tanulmányait. • Uj magyar katolikus hittankönyvek készülnek. —A pályázatra, amelyet ez ügyben hirdettek meg, 70 pályamű érkezett, ezekkel a magyar püspöki kar által összehívott bizottság foglalkozott. A bizottság javaslatát a püspöki kar bírálja felül, s aztán döntenek a kiadásról. • A Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség kegyeletes ünnepséget rendezett a budapesti gettó felszabadulásának huszonötödik évfordulóján. Megkoszorúzták a Wesselényi és a Kertész utca sarkán — a gettó egykori főbejárata előtt — elhelyezett emléktáblát. I SOBEL OVERSEAS CORP. I ß ® © IBflfA rÄiiAVIlÄKÜpA 210 EAST 86th STREET, NEW YORK, N. Y. 10028 © ;© IMVfl rOUuI NOlVaEu - telefon: (2i2) 535-6490 I UTAZÁSI IRODA - IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE S ® <§) SZÁLLODA FOGLALÁS — FORINT UTALVÁNY — VIZUMSZERZÉS K |) LÁTOGATÓK KIHOZATALA — GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK ^ H IKKA Magyarországra — TUZEX Csehszlovákiába ||