Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-30 / 18. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 30, 1970. NYOMORÉK VETERÁNOK A KÓRHÁZBAN ÉS OTTHON Naponként hallunk a rádión és a televízión az elesettek és sebesültek számáról, azután mindenki napirendre tér felettük. Legfeljebb az üt néha szeget a fejünkbe, hogy az ellenségből MINDIG több esik el, még pedig lényegesen több. Hogy lehetséges az? A halottakat eltemetik — tudjuk — és sebesülteket, legalább itt New Yorkban, nem látunk. Ha valaki utazik, a vasútállomásokon, vagy éppen a vonaton összetalálkozhat néhánnyal, de ha nem lát belőlük, akkor nem is jut eszébe, hogy a rádión bemondott számok nagyon sok vakot, kéz és láb nélkülit s ki tudja még mily másféleképpen elnyo- morult fiatalembert jelentenek. Ilyen például Max Cleland kapitány, aki mindkét lábát és jobb karját elvesztette Vietnamban 23 hónappal ezelőtt. Hosszú és fáradságos utazás következett Cleland kapitány számára sebesülése után. Először a harctéri szükség kórházba, onnan Japánba került egy kórházba azután hadikórházba az Egyesült Államokba. Itt formálisan elbocsátották a hadsereg kötelékéből és átszállították a Veterán Adminisztráció kórházába s végül hazament Lithonia, Georgiába. Több mint 13,000 olyan vietnami veterán van, mint Clelan kapitány, akiket elbocsátottak a hadsereg kötelékéből s akik ugyanazon mentek keresztül, mint ő. Sok élete végéig nyomorék, sokat fájdalmak kínoznak és talán legtöbben lehangoltak és zavarodottak. Mindez nem csupán a sebesülésből származik. Van valami, ami főleg a vietnami háborúnak tu- lajdonitható. Sok szakértő, aki a háborús veteránokkal foglalkozik, azt állitja, hogy a vietnami sebesültek teljesen különböznek a más háborúk sérültjeitől. A modern technikával, a helikopter segítségével sokkal rövidebb időbe kerül, mig a sebesült a kórházba jut, igy sikerül sokkal több orvosi segítséget nyújtani és több életet megmenteni. De a veterán kórházakban nincs elég orvos és ápoló személyzet. A sebesülések ebben a háborúban pusz- titóbbak, az ellenség sokkal közelebb van és igy fegyverei is hatékonyabbak. A Veterán Adminisztráci nem könnyen adja a 100 százalékos rokkantsági státust, csak többszörös amputálás, végtag-bénulás, vagy vakság esetén. Otthonukban sem boldogok ezek a szegény fiuk. Az otthoni beszélgetések, a háború elleni célzások is bántják őket. Lehet, hogy megegyeznek e véleményekkel, de annál inkább érzik szerencsétlenségüket. Sajnálják önmagukat és hat hónap is eltelik, mig lélekgyógyászok ki tudják rázni őket ebből a lelkiállapotból. Egy 19 éves tengerész-gyalogos elkeseredetten ezt mondta: Azt hiszem, bármelyik háború jobban megérdemelte volna a lábamat, de nem ez. Valamikor valakinek meg kell magyaráznia, miért voltam ott! TERJED A KÁBÍTÓSZEREK HASZNÁLATA Iskolásgyermekek, a középosztály gyermekei is a heroin áldozatai lesznek Elrettentő újsághírek adják tudomásul a new- yorki közönségnek,' hogy az iskolákban járvány- szerüen terjed a kábítószerek használata. A városi Addiction Services Agency egyik megbízottja, James Dix azt mondja, hogy “egy átlagos középiskolában 5 vagy 100 tanuló adhat heroin injekciókat magának — nem lehet tudni pontosan, hogy mennyi.” A jelentésekből és fiatalkorú árusítókkal, heroin-használókkal, tanárokkal, rendőrökkkel és szakértőkkel folytatott beszélgetésekből, interjúkból kitűnik, hogy nemcsak úgyszólván minden középiskolában árulják ügynökök ezeket az ártalmas szereket, hanem még az alacsonyabb fokú iskolákban, sőt a privát és felekezeti iskolákban is. Iskolába járó, vagy a kimaradt diákok maguk az árusítók, akik ezzel uj, jövedelmező “foglalkozást” szereztek maguknak. Vannak köztük akik állandó alkalmazásban vannak a heroin feldolgozói és csomagolóinál ahol azt átlátszó tasakokba adagolják. Vannak, akik önállósították magukat, nagyban veszik a heroint és ők maguk adagolják. Ez a veszedelmes üzleti vállalkozás már meghozta a maga halálos eredményét. Egyre több fiatalkorú, sőt gyermek hal meg a heroin használatának következtében. A múlt évben 900 ilyen eredetű elhalálozásból 224 áldozat serdülő korú volt, 20 közöttük 15 évnél fiatalabb. Az is figyelemreméltó, hogy egészen fiatal iskolásgyermekek egyre nagyobb számban árusítanak heroint és más erőteljes hatású kábító vagy stimuláló szert, melynek a fiatalok rabjaivá váltak. A város egyes illetékes hivatalai szerint legkevesebb 25,000 fiatalkorú rabja van a kábítószer szenvedélynek. Attól félnek, ha megfelelő intézkedés nem történik, a nyárra könnyen 100,000-re mehet fel ezeknek a száma. Nemrégen még csak a fekete és portorikói gettókban terjesztették a kábítószereket, de most már a fehér középosztály iskoláiban is komoly problémává fejlődött a heroin és más szerek terjedése. A városi hatóságok különböző helyeken elvonó központokat állítottak fel, ahol fizikai és lelki kezelésben részesítik a kábítószer használatában vagy eladásában többszörösen rajtakapott fiatalokat, akiknél az injekciózás megrögzött szokás lett. Egyes esetekben sikert érnek el, vannak esetek, hogy a fiatalok maguk segítenek a további elvonó munkában. A legtöbb esetben, mivel ugyanabba az iskolába, környezetbe kerülnek vissza, újból a veszedelmes szenvedély rabjaivá válnak. De akik kezelésben részesülnek, azok a kivételes esetek. A heroint szabadon árulják, használják az iskolákban anélkül, hogy bármi hatásos intézkedéssel megakadályoznák őket ebben. A Mafia van mögötte Úgyszólván nyílt titok, hogy a Mafia bűnszövetkezetnek van nagy érdekeltsége a heroin és más kábítószerek terjesztésében és ők azok, akik a háttérben működnek és nyomják az árusítást egyre fiatalabbak között. Sok jólértesült megfigyelőnek, szakértőnek az a véleménye, hogy részben a rendőrség korrupciója akadályozza meg, hogy az igazi bűnösöket kézre kerítsék. A Harlemben és más gettókban a lakosok saját szemmel látják, amint a sarki rendőr nemtörődömséggel szemet huny az utcai nyílt árusítóknak, máshova néz, hogy ne vegye észre mi történik körülötte. Feltételezik, hogy a rendőrök is jutalékot kapnak az üzletből. A heroin elterjedéséhez hozzájárul az is, hogy mig azelőtt 5 dollárba került egy tasak belőle, ma már ezeket 3—2, vagy 1 dollárért árusítják. A város minden részében be lehet szerezni. Egyes gettó utcákat szupermarket néven emlegetnek, oly sok árusító kínálja ott a különböző kábítószerek változatait. Queens kerület középosztálybeli Rego Park vidékét Sales City-nek nevezik, ahol különböző pirulákat, LSD-t és heroint lehet könnyen vásárolni. Queensben az egyik high school-t “piac”, egy másikat “patika” néven emlegetnek. A megfigyelőknek, riportereknek tudomásuk van arról, hogy az iskolákban gyakran a folyosókon, vécékben, vagy zsúfolt gyüléstermekben adják be maguknak a diákok az injekciót, néha még az osztály hátsó üléseiben is, ahol az elfoglalt tanár nem veszi észre. A rehabilitációs szakemberek azt mondják, nagyon nehéz meggyőzni a fiatal árusítókat arról, hogy helytelen dolgot követnek el. Naponta többszáz dollárt megkeresnek, a legdrágább ruhákban járnak, autót vásárolnak. Az egyik tanár mondta, mit felelnek neki diák heroin árusítók, akiket próbált meggyőzni, hogy adják fel ezt az ártalmas üzletet. Azt mondják, ötször annyit keresnek, mint a tanárok, hát miért adják fel? Mit lehet tenni? Az elvonókúrák, tanárok részéről való prédiká- lások, letartóztatások, bebörtönzések, más bűnt* tések és ezernyi más elgondolás sem jelent alapvető megoldást erre a fiatal generációt fenyegető szörnyű problémára. Természetesen elsősorban a kábítószerek eladását nyomó nagy bünszövetkezeSok az egyetemi végzettségű? Még nemrégiben lépten, nyomon olvashattuk az ifjúsághoz címzett biztatásokat: Ne hagyjátok el a iskolát! — Ha jó állást akarsz, legyen meg hozz a tanultságod! Most aztán azt látjuk, hogy alig va rájuk szükség. A múlt év áprilisában egy korporáció vezetője ezt hangoztatta: Hogyan lehetne az ifjú egyeteme végzetteket meggyőzni ebben a nyugtalan korbar hogy az üzleti világ kielégítő alkalmat ajánl? Ez é áprilisában pedig ilyen kijelentést tett egy másil Kinek van szüksége az egyetemi gyerekekre? mindez egy év leforgása alatt. A College Placement Council megállapítása szc rint az állásajánlatok száma 20%-kal csökkent tavalyival szemben. Ez a visszaesés nagyobb, min látszik, mert az utóbbi tiz évben az egyetemi hal gatók száma megkétszereződött. Az ajánlat emelke dett, a kereslet megcsappant. A Wall Street-i és többi nagy pénzintézmények nem járják az egyt temeket alkalmazottak toborzására, de a meglév alkalmazottak egy részének elbocsátási lapoka adnak. Bizony ez gazdasági pangásra mutat, amit Washington is alig tagadhat. BÉKE-TANÁCSKOZÁS Badenben (Ausztria) katolikusok tanácskoztak a békéről König bécsi biboros-érsek elnöklete alatt Megállapították, hogy a rendőri tortúra (a foglyo) kinzása) a kormánypolitika szerves része a követ kező országokban: Brazília, Görögország, Dél-Aí rika, Dél-Vietnam, Haiti, Zanzibár és a közép-kele ti országok. A határozat szerint: nemzetközi irodá alakítanak a foglyok kínzásának nyilvántartására az Egyház hivatása, hogy megbánást tanúsítson mert gyakran együttműködött ilyen erőszakos kor mányrendszerekkel; ki kell küszöbölni minden faji megkülönböztetést az egyházakból, elitélik a fajüldözést az U.S feketék ellen, a középkeleti arab- és zsidóüldözési a kínai, indiai és mozlem kisebbségek üldözésé' Ázsiában és a szudáni négerüldözést; elismerésüket fejezik ki Rhodézia katolikus püspökeinek a fajüldöző Smith-kormány elleni hős küzdelméért; elitélik az apartheidet (faji elkülönítés) Dél-Af rikában, Namíbiában, Rhodéziában, Angolában és Mozambikban; helyeslik, hogy sokan nem hajlandók katona szolgálatot teljesíteni igazságtalan háborúban, erkölcstelen parancsot teljesíteni; igazságosnak tartják a dél-afrikai és latin-a: kai elnyomott népek passzív ellenállását és geriht. harcát az elnyomók ellen; számukra a felszabaditáí jelenti a békét. (Mind több katolikus pap és laikus küzd világ szerte társadalmi igazságért, a felszabadításért és a békéért. Amerikai magyar papok nevei nincse nek köztük.) teket kell lefülelni s ártalmatlanná tenni. Meg kell tisztítani ezektől a gettók utcáit, iskoláit, de még azon is túl a gettókat kell felszámolni. Rendes, tiszta, modern iskolákat kell építeni a fiataloknak és kulturális intézményeket, sportpályákat, hogy ne az utcán kelljen eltölteni szabad idejüket. önkéntelenül az a kérdés vetődik fel: a közép- osztály gyermekeinek mindez megvan, miért válnak mégis egyre nagyobb számban a kábítószerek rabjaivá? Ezt analizálva sokan arra a véleményre jutnak, hogy a fiatalság általában kiábrándult • fennálló társadalmi rendszerből. Ezt mutatja az ’ hogy minden intézménye ellen lázadozik. De az vesztett illúziók helyett a fiatalság többségén^ még nincs más pozitív hite, elgondolása, elvi meggyőződése, ami kiutat jelentene a jelenlegi bűnös rendszerből. A fiatalság többségét még nem hatják át azok a meggyőződések, amelyek egy jobb, uj társadalom felépítéséhez szükségesek. Csak azt tudják, hogy kátyúban vannak, amiből nincs kiút. A kábítószerek és a stimuláló LSD élvezetén keresztül való “élmények” számukra a valóságtól való elszabadulást jelentik.