Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-09-04 / 34. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD LIBERÁLIS KÉPVISELŐK A FOGYASZTÓK VÉDELMÉT KÖVETELIK Kritizálják a Nixon-kormányt, hogy semmit sem tesz érdekükben Tizenhét liberális képviselő közös jelentést adott ki, amelyben élesen kritizálják a Nixon-admini- tráció semmittevő politikáját a fogyasztók érdekében. “A jelek arra mutatnak, hogy a kormánytól a fnoyasTtók semmit sem várhatnak”, mondja a — ö- * ■" “ jelentés. A képviselők Benjamin S. Rosenthal N. Y. Queens-i dem. képviselő vezetése alatt áttanulmányozták a kérdést és megállapították, hogy Nixon hivatalba lépésének hat hónapja alatt egyetlen javaslatot sem tett a fogyasztók érdekében és e téren működő kormányhivatalokban betöltetlen üresedések vannak. Ezek a tisztségek az igazságügyminisztérium fogyasztói tanácsadója, az állami autót biztonsági hivatal igazgatója és a fogyasztói pénzügyek országos bízottjának feje. ” Feltjinő^. hogy- az emök és kormánya semmi határozott intézkedést nem tett a fogyasztók érdekében”, mondja a jelentés. A Rosenthal-csoport 15 tagja törvényjavaslatot dolgozott ki, mely országos bizottságot létesítene a gyártott áruk biztonságának ellenőrzésére s ennek megvalósítását a csoport fő feladatának tekinti. Más biztonsági intézkedő mik és ja A gyári. \ lat magában 3 a a recept*® gyi megnevezését, az állandósított tOjas-inspeKciót a feldolgozó üzemekben és az egészségügyi minisztériumban uj hivatal létesítését, a gyógyszerek hatásosságának és biztonságának ellenőrzésére. A javaslatok között van még az egységárak feltüntetése, a házjavitási csalások kivizsgálása, az élelmiszerbolti bélyegek készpénzre való beváltása és a meg nem rendelt hitelkártyák postai kiküldésének betiltása. Mrs. Virginia H. Knauer, akit az elnök a “fogyasztói tanácsadó” jóhangzásu tisztségre nevezett ki, “indokolatlan”-nak és “szenzáció hajhászás”- nak minősítette a képviselők nagyon is szükséges jelentését és javaslatait. PUSZTULÁS MARADT A CAMILLE-ORKÁN NYOMÁBAN Többszáz halott és milliókra menő anyagi kár maradt a “Camille” nyomában Mississippi és Louisiana államokban. Az óriási sebességű széllel párosult felhőszakadások hatalmas területeket elárasztottak, falvakat, városokat rombadöntöttek. A megáradt folyók alapzatukról elmostak lakóházakat és a házak ezreit lakhatatlanná tették. Nagyon sokan, akik az árvizterületeken megmenekültek, mindenüket elvesztették. Mississippi partvidékein az ivóvíz szennyeződése és a megtört gázvezetékek miatt még egyéb veszélyek is fenyegették a lakosságot. Az orkán megszűntével a vihar-sújtott vidékeken az állami vezetőség hadiállapotot rendelt el s kirendelte a Nemzetőrséget a rend védelmére és a fosztogatók letartóztatására. A Virginia-i hegyekben legkevesebb 40-en vesztették életüket, amint a Camille nyomán megindult felhőszakadástól megáradt James-folyó elöntötte a vidéket. Az árvizsujtott területeket, ahol tudták kiürítették, de mégis sokan ott rekedtek. A mentők csak nagy nehézséggel tudtak az elárasztott házakba eljutni. Agnew alelnök Nixon elnök utasítására helikopteren megtekintette a szerencsétlenül járt területet és azt mondta, sokkal rosszabbnak találta a helyzetet, mint ahogy gondolta. “Amit láttam, megfelelt 100 szélvész pusztításának.” Szövetségi segélyt ^utalnak ki a vihar áldozatainak. Külön problémát okozott az élelmiszerhiány, mert a megszakadt villanyhálózat miatt a fagyasztók és hűtőszekrények nem működtek, az élelmiszer elromlott. Az üzletekben megromlott hús és hal eltakarítása még növelte a nehézségeket. A menekültek hosszú sorai álltak a Vöröskereszt és az Üdvhadsereg állomásai előtt, ahol ételt és ivóvizet osztottak ki. Louisianában a menekültek ezrei buszkaravánokon mentek vissza volt lakóhelyüket megtekinteni, de többnyire csak az árvíztől elmosott házuk alapjait találták. Legrosszabbul járt Plaqenine Parish, mely keskeny félszigetként 80 mérföldnyi- re nyúlik ki a Mexikói-öbölbe. A volt lakosok ott csak pusztulást találtak. Burás és Venice községek között 3 ezren vesztették el otthonukat, a házhelyeket tavak töltötték meg. Az újságcikkek szerint megszüntették a diszkriminációt a segélyosztásban, a sorbaálló kiéhezett árvízkárosultak között fehéreknek és feketéknek egyformán osztották ki az enni- és innivalót. De a N. Y. Times egyik cikke igy számolt be a Belle Chasse Vöröskereszt működéséről: “A hontalan négereket külön hajlékban helyezték el, több mérföldre a Belle Chasse Vöröskereszt védhelyétől. Mikor a buszok délre mentek a pusztulást megtekinteni, egyetlen fekete arc sem volt az utasok között ... Mr. Dinét és felesége négerek, havi 80 dollár segélyen élnek. Mr. Dinét egy cementkockán ült, körülötte rombadőlt háza elárasztott pöce- gödrének bűze terjengett. Mutogatta nyomorék kezén az égési seb helyét, amit múlt tavasszal egy kazánrobbanás okozott. ‘Nem tudok dolgozni’, mondotta remegő szájjal. ‘Nem tudok segíteni magamon. Csak ülök és félek, hogy sírni fogok.’ Sirt is és nagyon szégyelte, hogy nem tudott uralkodni magán.” TÍZEZREN TÜNTETTEK A HÁBORÚ ELLEN NIXON OTTHONA ELŐTT Csak két nappal előbb, pénteken, augusztus 15- én mutatta be az újságíróknak Mrs, Nixon az újjáépített és újonnan bútorozott nyugati Fehér Házat San Clemente-ben, de már vasárnap, 18- án, az elnök és családja uj otthona előtt tízezren tüntettek a vietnami háború ellen. Több mint ötezren vettek részt az egymérföldes felvonulásban a Nixon-kastély előtti utón és még legalább ötezren gyülekeztek már a délelőtti órákban, hogy a kora délutáni tömeggyülésen jelen lehessenek. Két nappal előbb magyarázta el kedvesen Mrs. Nixon az újságíróknak, hogy a ház belső díszítésében kevés kékkel és zölddel vegyitett arany és citromsárga színek dominálnak, “mert ezek igen szívderítő színek”, de “az elnök hálószobájában a piros, a legfőbb szín.” Piros a szőnyeg, piros és fehér az ágyteritő és az ágy fölött egy vietnami lakk-festmény van, mely a Mekong Delta egyik tájképét ábrázolja. Ezt egyik vietnami útja alkalmával hozta magával az elnök. Ott van az ágy közeiében egy piros, “hot line”-telefon, mely a hadsereg gombnyomásra működő biztonsági kapcsoló irodájával van összeköttetésben, A Peace Action Council hívására a vietnami háborúban részt vett, vagy hadi szolgálatot megtagadó fiatal katonák, fiatalok, papok, és sokan mások nem azért jöttek, hogy a kastély szépségét megtekintsék, hanem hogy kifejezést adjanak a széliében elterjedt háboruellenes hangulatnak és követeljék a vietnami háború megszüntetését, az amerikai csapatok azonnali kivonását. Az egyik tüntető, Willard Smith tengerészgyalogos káplár Camp Pendleton-ból, aki négy év és nyolc hónapi katonáskodásából két évet Vietnamban töltött és ott megsebesült, mondotta, hogy a közeli 25 ezer főnyi Pendleton táborban sok ezren ellenzik a háborút. A 800-at befogadó tábori börtönben jelenleg több mint 1,000 katonát tartanak, akik nem hajlandók Vietnamba menni. Japánból érkezett az egyik szónok: Toshiaki Yokoyama, a japán vasúti munkások szakszervezetének volt vezértitkára és négy évig a japán képviselőház tagja. Felhívta az amerikai népet, hallgassák meg azoknak a szavát, akik elszenvedték Hirosima és Nagaszaki rémségeit és szenteljék magukat a béke ügyének. A Southwest Jr. College fekete leánynövendéke, Tama Uhuru is szónokolt, bejelentve, hogy nemcsak a Fekete Diákszervezetnek, hanem a Kommunista Pártnak is a tagja. A szónokok között voltak: Andrew Pulley volt katona, a “Fort Jackson 8” egyike; Rev. Blase Bonpane militáns pap, akit kiutasítottak Guatemalából; Terence Hallinan, a “Presidio 27”-közül 14-nek az ügyvédje; a Welfare^ Rights Organization szószólója, Mrs, Loyce Perry és Don Duncan, a Green Beret volt tagja. A börtönből nemrég elbocsátott Carlos Montez és David Ramirez mexikói—amerikai Brown Beret vezetők is részt vettek. A tízezret kitevő tüntető tömeg főleg fiatalokból állt, de ott voltak köztük a Women Strike for Peace, az Emma Lazarus Club és más békeszervezetek tagjai is. A Tate-gyilkosságról A szenzációkból élő szennysajtó oldalakat irt Sharon Tate színésznő és négy társának meggyilkolásáról. Részletesen ismertették, hogyan találták meg a holttesteket, milyen ocsmány feliratokat irt a tettes a meggyilkoltak vérével, miként tekerte a színésznő harisnyáját annak nyakára, stb., stb. Arról azonban vajmi keveset írtak, hogy a gyanú ezen elborzasztó tett elkövetéséért egy Vietnam ban szolgált katonára hárul, mert ilyen és ehhez hasonló módon gyilkolnak az amerikai katonák Vietnamban. Erről ü' megrázó cikket a New York Postban Harriet Van Horn. Csak egy két mondatot idézünk a cikkből: A “Vietnam .. .a pusztába veszett hang” c. könyvből idézi (HVHji “Amerikai katonák letartóztatnak egy fiatal vietnami fiút, a buddhista egyház egy aktiv tagját. Minden kérdés nélkül hátrakötik a kezét és agyba-főbe verik, nap-nap után. Csupán amikor egy tisztességes tiszt veszi át a kihallgatást . . .engedik szabadon a letartóztatott ifjút.” Egy vietnami újságíró Írja: “Az amerikai katonák gyorsan jönnek, gyorsan gyilkolnak, gyorsan harácsolnak pénzt és gyorsan távoznak.” “Nem lehet behunyt szemmel, vagy tagadással leplezni azt a tényt, hogy az amerikai katonák ártatlan csecsemőket, ifjakat és aggokat gyilkoltak le. .. minden ok nélkül.” Murray Polner amerikai professzor: “Minden Vietnamban szolgált katona megváltozott emberként tér haza Vietnamból ottani tapasztalatai következtében.” A Trans-Action folyóiratban egy amerikai katona bevallja: “A fiú nem volt több 8—9 évesnél. Ott állt hátratett kezekkel. Rálőttem egyszer, többször, amig holtan esett össze. Kezében egy kis három incses kést találtam. Az én kezemben automatikus puska volt.” Ki tudja hány Sharon Tate-éhez hasonló gyilkosságot követnek majd el, amikor a több mint félmillió amerikai katona hazatér az Egyesült Államokba? 2 A/V\€RiKAI ^ r JpfcLqrifczr' Published weekly, except 2nd & 3rd week in July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0397. Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under the Act of March 21, 1879, at the P.O. of New York, NY. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $10,00, félévre S5.50. Minden más külföldi országha #>ev öttc 12 dollar, felevre $6.aö' v.. T 1 1 -I—I—M—^