Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-11-27 / 46. szám
Thursday, November 27, 1969 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 A PENTAGON HATALMA i. Pentagon, görögül a.m. ötszög, igy hívják Washingtonban a világ legnagyobb hivatalát, a hadügyminisztériumot, mely a Föld legnagyobb haderejét igazgatja, többet adva ki reá, mint minden más állam együttvéve, és nagyobb részét igényelve az állam összes kiadásainak, mint bármely más ország hadereje. Ennek a Behemotnak szentelt egy külön számot a “Progressive” folyóirat, megszólaltatva az ország néhány vezető politikusát és sok kiváló tudósát. Ebből a tanulmányból idézek itt, a második cikkben a kérdésben lefolyt vitából idézek majd. A lap szerkesztői bevezetésének cime: “A lelkiismeret válsága”, James Reston, a N. Y. Times vezércikkírójától véve a mottót: — A fegyverek ellenőrzése a világ legfontosabb politikai problémája, mivel a fegyverkezési verseny felemészt minden pénzt, amit a szegénység, a fajkérdés, munkaalkalmak, lakásépítés megoldása követel az egész világon. Ez — írják a szerkesztők — mindenütt látható ebben a gondterhelt országban. A városok, iskolák, egyetemek feszültsége nő, még a katonaságban is mind hangosabb az ellenkezés és engedetlenség. Az egész ország lelkiismerete válságban van. A feketék követelik 300 év óta elorzott jogaikat, az ifjúság a nagyhangú ígéretek teljesítését. De a hatalmasok nem tanultak. Természetes -nek veszik a legkirívóbb igazságtalanságot, a társadalom képtelen ellentmondásait, a megoldást a ködös jövőre halasztják. A Washington Post szerint a kormány, leszállítva a polgári kiadásokat, nem küzd az éhínség ellen, nem is hiszi, hogy érdemes vele foglalkozni. Pénz híján a kormány szerinti 22 millió éhező még a szegénység határát sem éri el. (Ez egyben válasz a kitűnő budapesti munkatársnak, aki azt hiszi, az U.S.-ban van elég pénz vajra is, légrakétákra is.) Pénz hiányában a kormány kevesebbet ad a Medicaid-re, nem emelheti fel az öreg házaspárok 118 dollár átlagos nyugdiját. (Talán tudják már Budapesten is, hogy ma New Yorkban 250 dollárnál kevesebb havi bérű lakást nem építenek.) De Vietnam felemészti az évi 30 milliárdot, amit Johnson már elfelejtett bizottsága az izgalmak okainak vizsgálására a minimális szükségletnek tartott. Hatástalan és máris elavult távrakétákra 22 milliárdot szavaztak meg, de újabb, költségesebb fegyver-fantáziák állnak megvalósítás előtt. Miközben otthonunk halálos veszedelemben van. Ez a következménye a bevételek torz elosztásának, az un. “honvédelem” rögeszméjének. Ezt igyekezett megvilágítani a nemrégen megtartott “Kongresszusi konferencia a katonai költségvetésről és a legfontosabb nemzeti célokról”, amely rámutatott a kül- és belpolitika militarizálására és a nemzeti célok helyesbítésének szükségére. De miként egy hasonló 1966. évi konferenciának, ennek is az anyagát titokban tartják a sajtó és a közönség elől. Ezért kell a “Progressive”-nek a konferencia részvevőit itt megszólaltatni. A nép szemben a Pentagonnal (Ezt a tanulmányt a következők írták: McGovern, és Nelson szenátorok, Brown, Burton, Conyers, Edwards, Fraser, Kastenmeier, Rosenthal, Ryan képviselők.) — Eisenhower figyelmeztette a nemzetet a Pentagon és a hadiipar egyesült hatalmának óriási veszélyére, de azóta 8 év alatt nem okultunk. 500 ezer milliót, vagy többet szórtunk a militarizmus molochjának szájába, katasztrófikus háborúba rohantunk Vietnamban, esztelenül beavatkoztunk Dominikában, 42 országgal kötöttünk beavatkozási paktumot — mig itt tovább nő a nyomor és a kétségbeesés. Mi itt be akarjuk mutatni az U.S. népének és magának a Kongresszusnak társadalmunk milita- rizálását; a “nemzeti biztonság” bürokratizálását, a Haderőt, a CIA-t, a National Security Councilt, a légi- és fegyveripart, a militarizált munkásságot, az uj katonai ipari középosztályt, ezt a borzalmas, önmagát szaporító szervezetet, amely elszívja a fedezetet a nemzet valódi szükségleteitől, iskoláktól, közlekedési vonalaktól, parkoktól, a vizek tisztításától. De mindennél sürgősebb a megegyezés a Szovjetunióval az ABM (anti-rakéta lövedékek) és MIRV (több-atombombás rakéták) ügyében, mert ha ezeket gyártjuk, további megegyezés lehetetlen, miután a MIRV-ek tartalmát nem lehet ellenőrizni. A legfontosabb, hogy a kérdés helyett: hogyan lehet túlélni a nukleáris háborút, azt tárgyaljuk: hogyan lehet azt megelőzni. Ezeknek a költségét nem lehet a “nemzeti termelés összértéke” alapján megítélni. Nem lehet összehasonlítani a “sztratoszféra laboratóriumok” költségét 600 ezer jobbra képes gettó-diák nyári tanfolyamával, a hadiszállítók túlfizetését 2,250,000 iskolázatlan gyermek tanításával és 20 millió rosszultáplált gyermek iskolai löncsével. 1959—68 között 551 ezer milliót költöttünk a “honvédelemre” közvetlenül, kétszer annyit, mint a lakásépítésre s a köznevelésre. A közvetett kiadásokkal 1967-ben 100 ezer millió volt a katonai költség, több mint minden szövetségi, állami és községi kiadás közegészségre, kórházra, nevelésre, nyugdíjra, közjólétre, munkanélküliekre és mezőgazdaságra. Amikor 20 millió amerikai él leromlott, patkányjárta házakban, még annyit sem építünk, amennyivel a lakosság szaporodik, legalább 10 millió az éhező és a gyermekek agya deformálódik tőle, 40 millió a szegény, orvosi és jóléti segítség nélkül és sok millióra nyomor vár, ha felnőnek, mert nem tudjuk őket iskolázni. A rakéták nem növelik termelő képességünket, csak egyeseket gazdagítanak. A polgári üzemek nem adhatnak a szakembereknek akkora fizetést, mint a hadivállalatok. A tudósok nem foglalkozhatnak az életek mentésével, inkább elpusztításukkal. Ezért képezünk ki 400,000 nemzeti gárdát és rendőrt “zavargás-elfojtásban”, katonai utón próbálva megoldani szociális és politikai problémáinkat. így hozzászokunk a fegyelemhez, életünk kikémleléséhez a számos belső kémszervezet által, megerősítjük a szegregációt és az osztálykülönbség rendszerét. Mert percek alatt orvoshoz szállítunk egy sebesültet a vietnami dzsungelbői, de ezt nem tehetjük a Mississippi-delta és az in- dián-rezervációk gyermekeivel. Ne azt kérdezzük: mik az oroszok, a kínaiak, hanem, hogy mik az amerikaiak? Akiknek két társadalmuk van, fehér és fekete, különálló és egyenlőtlen (separate and unequal) mint azt a rendkívüli Kerner-jelentés kimutatta. Mi az igazságot törvény nyel és renddel (law and order) helyettesítjük, a bűnöknél csak az utcai bűnöket keressük. De nem azt, milyen bűn agyonlőni egy 16 évest, mert tv-t lopott, éhenhalatni falusi gyermekeket, mert nem kapják meg a kiutalt felesleget. Milyen bűn a kétféle igazságszolgáltatás, az egyik a vagyont védi minden eszközzel, a másik nem törődik a. zsarolással, árdrágítással, kartellekkel, kereskedelmi csalással, a bűnszervezetek évi 22,000 milliós zsákmányával. Ezeket a bűnöket nem mutatja ki a statisztika, mi csak a szegény bűnözők ellen képezzük ki a fegyveres erőt. Évente 4 millió hagyja el a vidéki szegénységet, a városokba vándorolva, ahol nem táplálják, nevelik és alkalmazzák őket. Milliónyi diák lázong, mert csak olyan munkát találhatnak, amit megvetnek, olyan háborúért kell dolgozniok, amiben nem hisznek. Egyetlen nukleáris háború legalább 120 millió amerikai életet követelne, s ez ellen — alkotmányos megbízatását megsérve — nem véd a Pentagon, mert egyetlen védelem a biztos béke volna. A Pentagon és a Kongresszus katonai bizottságai nem vizsgálják meg a katonai kiadásokat; a budget-kihallgatásokon sok száz tanút hallgattak meg, csak kettő nem volt a Pentagon alkalmazottja. Az egész Kongresszust és a nagyközönséget senki sem kérdezte és hallgatta meg; ezért kell itt nekünk a kérdést vizsgálnunk. Peregrinus (Folytatjuk) TOVÁBB TART A RAKÉTATÁMADÁS BUPRAHG ÉS DUCLAP AMERIKAI TÁMASZPONTOK ELLEN SAIGON. — A Nemzeti Felszabadító Front csapatai továbbra is rakétatüzben tartják a Saigontól 110 mérföldre északi irányban lévő két amerikai támaszpontot: Buprangot és Duclapot. Frank Simmons altábornok, a támaszpontok parancsnoka nagy meglepetését fejezte ki, hogy a szabadságharcosok folytatják a támadást annak ellenére, hogy az amerikai repülőkről 5,000 bombát ejtettek a támadók álláspontjaira. “Nem értem, hogyan élhetik keresztül ezt a bombatámadást és meglepő, hogy ily gyorsan ismét készek a támadásra”, mondotta Simmons altábornok. “SAJAT SZEMEMMEL LATTAN A VIETNAMIAK LEMÉSZÁRLÁSÁT" - MÓNIJA EGY ŐRMESTER WASHINGTON, D. C. — “Többségük nő, gyermek és férfi volt. Nem láttam köztük egyetlen katonaköteles korút sem. A 20. hadosztály első zászlóaljának C századához tartozók legtöbbje résztvett a tömegmészárlásban” — mondta Michael A. Bernhardt őrmester. “Songmy falu közelében, a század parancsnoka kiadta a parancsot: Ezt a falut fel kell égetni. A lakosok mindegyike V. C., el kell őket pusztítani.” “Senki sem titakozott a parancs ellen. Amikor bevonultunk, a század legnagyobb része kikergette a lakosokat kunyhóikból, csoportokba terelték és puskával, gépfegyverrel halomra lőtték őket.” Hasonló tanúvallomást tett Michael Terry közkatona, akinek vallomását a Times of London közölte: “Behatoltak a faluba és mindenkit lelőttek. Senki sem szólt egy szót sem, csak kirángatták őket kunyhóikból és agynlőttek mindenkit. Másokat egy gödörbe tereltek és ott — igazi náci módra — halomra lőtték őket.” A “vizsgálat” folyik William L. Calley hadnagy és David Mitchell őrmester ellen. «* A Magyar Szó harcol az igazságért, a dolgozók javáért* V i g a s z d i j Vert hadak és vakmerő remények — mondta a magyar költő, de Írhatta volna amerikai is. Hadai, a világ legerősebb, legöldöklőbb fegyverekkel, legmodernebb technikával felszerelt hadereje, egy bábkormány óriási hadseregével és az öldökléshez segítségül hivott más bábkormányok ágyutöltelé- kével együtt, annyi jóslás és ígéret után mind messzebbre kerültek a győzelemtől. Ennek reménye vakmerőnek bizonyult és meghiúsultak azok a remények is, hogy végre a kormány véget vet az amerikai katonák pusztulásának és a vietnami és laosi népek irtásának. Kárpótlásul most a kormány és a hadvezetőség egy uj szorzószámmal örvendezteti meg a zászlólengető hazafiak szivét. Idáig azzal vigasztalták a fiaikért, férjükért gyászoló vagy azokért aggódó szülőket és feleségeket, hogy minden elesett U.S. katonára tiz ellenséges áldozat jut; most felemelték a szorzószámot, már ötven vietnami katonát (és hány civilt?) ölnek meg minden egyes U.S. veszteségért. Sajnos, a gonosz újságírók már a tizet sem hitték el. M.
