Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1969-03-27 / 13. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 27, 1969. SPORTHÍREK II. Dózsa-Dunaujváros 3:1 (1:1) A nézők örömmel látták, hogy az eltiltott Bán- kuti kivételével mégis valamennyi játékos játék­ra jelentkezett, de hogy nem teljesen egészsége­sek, azt a mérkőzés bizonyította. A máskor gör­dülékeny, szellemes akciók elmaradtak, s a Duna­újváros nemcsak hogy ellenállt, hanem a 8. perc­ben vezetést is szerzett: Nagy B. lövése a vetődő Szentmihályi könyökéről pattant a sarokba (1:0). Később az U. Dózsa mezőnyfölénye mind nagyobb lett (Bene három esetben is nagy helyzetben hi­bázott), s a 43. percben egy kapu elé Ívelésnél Vadas játékvezető úgy látta, hogy Oláh kézzel ért a labdához és ezért a 11-es pontra mutatott. A büntetőből Solymosi lőtte a labdát a bal sarok­ba (1:1). Szünetben Baróti edző két fiatalt vetett be (Tóth A., Juhász) Dunai II. és Nagy L. helyett, s a találkozó fokozódó izgalmakkal folytatódott. Az 51. percben Zámbó belemenését minősítette sza­bálytalannak a biró, de a ll-esböl Csörgő a kapu­fát találta el. Az elszalasztott dunaújvárosi lehe­tőség után, most már szinte állandóan Aczél ka­puja előtt pattogott a labda, s az 53. percben a lankadatlan lelkesedéssel küzdő lilák próbálkozása eredménnyel járt: egy kavarodás végén, Göröcs 7 méterről a hálóba talált (2:1).-— Minden jó, ha vége jó —- mondogatták az új­pesti szurkolók, miközben már hazafelé indultak. Közvetlenül a befejezés előtt ugyanis Göröcs meg­szerezte az U. Dózsa harmadik gólját is (3:1). Aztán a mérkőzésre a pontot egy kiállítás tette fel: a szabálytalankodó Oláht kizárta a játékve­zető a játékból. A mérkőzésen az U. Dózsa a vártnál nehezeb­ben győzött, de hát már a szerdai VVK-visszavá- góra is gondolt. A dunaújvárosi csapat várakozá­son felül, ügyesen játszott. A két csapatból Dunai ÜL, Zámbó, Fazekas, illetve Aczél, Formagini és Ajtony volt a legjobb. U. DÓZSA: Szentmihályi — Káposzta, Solymo­si, Noskó — Dunai III., Zámbó — Fazekas, Gö­röcs, Bene, Dunai II. (Tóth A.), Nagy L. (Ju­hász). DUNAÚJVÁROS: Acézl — Formagini, Oláh, Ruppert, Ajtony — Somogyi, Nagy — Kovács, Szimacsek, Csörgő, Végh. MTK-Egyetériés 2:1 (1:1) Eleinte nagy7 volt a “barátkozás”, az MTK- és Egyetértés-játékosok egymásnak adogatták a lab­dákat. . . A sok hiba miatt még jó helyzet sem akadt, mig végre a 20. perc meghozta az első gólt, igaz, 11-esből. Galambos elhúzta Sárközi lábát, a büntetőből Dunai a labdát a bal sarokba lőtte (1:0). A fotóriporterek az Egyetértés kapuja mögött vártak újabb gólra — hiába. A 30. perc­ben Karába uj oldaláról mutatkozott be: egymás után két bombaszabadrugást küldött kapura, az ’’eTsoF'Varga L. védte, de a másodikat csak kiütni tudta, és a jó tempóban érkező Gór á bal sarokba lőtte csapata idei első gólját (1:1). Jobb játékot vártak a nézők a második félidő­től, de inkább csak a küzdelem hevességének le­hettek szemtanúi. Sátorit, a vendégcsapat kapi­tányát — harmadik figyelmeztetés után — Szil- vási játékvezető kiállította, s ugyanerre a sorsra jutott közvetlenül a befejezés előtt a “kakaskodó” Takács és Harangi is. A két pontot eldöntő gólt a 76. percben Kiss beadásából Szuromi fejelte a kapuba, a labda Varga L. kezét érintve jutott a bal sarokba (2:1). MTK: Hajdú — Oborzil, Dunai, Készéi — Sa- lánki, Szucsányi — Török (Takács), Kiss, Mártha, Sárközi, Szuromi. EGYETÉRTÉS: Varga — Sátori, Józsa, Sóvári — Galambos, Szántai — Karába, Laczkó (Pál), Gór, Mohácsik (Varga Gy.), Harangi. IMVVWMVtMMUVIIVUWiMWMIAAAfWVIMWWWtAAm KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBBI MAS IS TANULHAT BELŐLE! Megkezdődött a Ferencváros uj sportstadionjának építése — Befedik a Vasas-pályát — Hosszú évek vajúdása után megkezdődött a fe­rencvárosi uj sportkombinát építése. Egyelőre a klubház alapozásán dolgoznak az építők, s a pá­lya, a lelátók és egyéb berendezések munkálatai a jövő évben kezdődnek. A program szerint az uj, korszerű Fradi pályát 1972-ben vehetik birtokuk­ba a játékosok. A terv készítésénél már figyelembe veszik, hogy az Üllői-ut — Könyves Kálmán körút kérész teződésénél uj, nagyforgalmu közlekedési csomó­pont lesz. Ide tervezik ugyanis az Észak-Dél irá­Az Egyesült Államok sok mindennel dicseked­het. Találunk itt gyönyörűnél gyönyörűbb hegy­vidékeket, a természet adta szép Painted Desertet, Arizona datolya-, banán- és narancs-ligeteit, Flo­rida Everglade-jét és igy tovább. De egy ország sem “dicsekedhet” olyan folyó­val, amely tűzveszélyes lenne. Ez csak az Egye­sült Államokban létezik, még pedig Clevelandon, a Cuyahoga folyó. Annyi salétrom, foszfor és egyéb vegyi-szenny zudul naponta e folyóba a városok szennycsator­náiból és a folyó menti üzemekből, hogy szine csokoládébarna és egyesek szerint ha a folyóba égő gyufát dobnak, az lángra lobbantaná. A folyó szennyes vize az Erie tóba ömlik. Nem csoda, ha e hatalmas tó vize is fertőzött, mely olyan méreteket öltött, hogy Barry Com- monnert, a Washington Egyetem biológusát a kö­vetkező nyilatkozatra késztette: “A fertőzött Erie tó arra figyelmeztet bennün­ket, hogy gyors iramban lakhatatlanná tesszük a Földet az emberek számára.” Noha nem minden biológus hajlandó ily követ­keztetésre jutni, egyhangú a tudósok közt az a vélemény, hogy az Erie tó fertőzött vize “biológiai robbanás” előjele. A szennycsatorna a tóba ömlik Cleveland szennycsatornái időközönként fel­mondják a szolgálatot és ilyenkor a napi 30 mil­lió gallon szenny minden vegyi tisztítás nélkül az Erie tóba ömlik. Ha ehhez hozzátesszük a Detroit, Akron, Cleveland városokban lévő autó, gumi és acélgyárakból kiömlő salétrom, nitrogén és egyéb vegyi selejtet, akkor fogalmat alkothatunk arról, hogy a közel 10 ezer négyzetmérföldet kitevő to mennyi szennyet tartalmaz. Kihalt a csuka és a tok (sturgeon) A szenny kiirtotta a tó csuka- és tokhal állomá­nyát. A múlt század végén a tó vidékén sokan ha­lászatból és vadkacsa-vadászatból éltek. Erről ma már csak könyvekben olvashatunk. 1960-ban a tóba folyó olaj 10,000 vadkacsát pusztított el. Clevelandtól negyven mérföldre nem lehet a tóban fürödni a vízszennyeződés miatt. A tóba beözönlő vegyi-szenny egyes biológusok szerint 30—125 láb vastag réteget képez a tó fe­nekén. Egyes biológusok szerint e réteg felszínén vasat tartalmazó anyag keletkezik, mely idővel felbontja a vastag réteget és ez lehetetlenné teszi, hogy bár­mily módon megtisztíthassák és ihatóvá tegyék a tó vizét. Erre utalnak a biológusok, amikor a “biológiai robbanás”-t említik. Ha ez bekövetkezik, akkor 11 millió amerikai vízszükséglete veszélybe kerül. A szövetségi kormány néhány millió dollárt irányzott elő az Erie tó állapotának kivizsgálására. Ismét a biológusok úgy vélik, hogy ha a szövet­nyu földalatti vasút egyik megállóját. A labdaru­gó stadion harmincezer néző befogadására lesz alkalmas, a sportkombinátban két edzőpálya, két kézilabdapálya is lesz, sőt tervezik az ország else fedett jégkorong-pálvájánaklétesitését is. A ter­vezők a futball-pálya lelátóit úgy alakítják ki, hogy azok minden pontjáról egyformán jól lehet majd látni a játékteret. Felszerelik a Fradi-pályát hatalmas világitó-berendezésekkel is, s igy alkal­mas lesz esti villanyfényes mérkőzések lebonyo­lítására is. A Vasas Fáv utcai sporttelepét teljesen felújít­ják, átépítik, bővítik. Az építészeknek itt köny- nyebb a helyzetük mint a zöld-fehérek sporttele­pén, hiszen a Fáy utca környéke jóval tágasabb az Üllői útnál. Itt egyébként korszerű fedett uszo­dát is építenek. A tervezők az uj lelátókat külön­leges könnyű műanyag-tetővel kívánják befedni, amely mint egy sátor borul föléjiik. Ez a tervezett első magyar fedett futballpálya jelentősen hoz­zájárulhat a labdarugó idény meghosszabbításá­hoz is. ségi kormány nem milliókat, de milliárdokat köl­tené az Erie tó vizének megtisztítására, az sem volna elegendő. Az Erie és a Bajkál tó Az Erie tó a világ 12-ik legnagyobb tava. A Bajkál tó a Szovjetunióban, a világ legnagyobb édesvizü tava. Fennállt a veszély, hogy a Bajkál tó is az Erie tó sorsára jut, de a szovjet kormány rendeletet adott ki, mely szerint egyetlen ipari üzem sem működhet a tó környékén, amely nem állít be szennytisztitó rendszert. így védi meg a szovjet hatalom a Bajkál tó tisztaságát, a felmér­hetetlen mennyiségű halkészletét és páratlan szép­ségét. Miss Amerca uj szerepben Miss Meyerson, aki 20 évvel ezelőtt szépségéért a “Miss America” cimet kapta, uj szerepben mu­tatkozott be. New York polgármestere kinevezte a 350 alkalmazottat foglalkoztató "Office of Consum­ers Affairs" igazgatójává. Első beszédében az Iroda 200 üzletember tagja előtt azzal fenyegetett, hogy nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a nevét, amelyek ellen túlságosan sok a panasz a közönség köréből, mert “ha az iratok között elrejtik őket, ezzel eltitkolják a csalásokat.” így volt eddig, mert az iroda általában nem védte meg a fogyasztókat, akik torkig vannak a végtelen részletekkel silány árukért, az üzletek “önszabá­lyozásával”, csalárd minőségi dicsérettel olyan la­pokban, amelyek ezt a hirdetések fejében adják, közönyös hivatalnokokkal és tétlen irodákkal. Havanna. — Kuba felvette a diplomáciai kap­csolatot a Vietnami Felszabadító Fronttal. • Albany, N. Y. — Több mint 15,000 közép- és felső iskolai tanuló New Yorkból 200 autóbuszon az állam fővárosába ment, hogy követelje Rocke­feller kormányzótól: ne csökkentse a közoktatásra előirányzott összeget, mert az lehetetlenné tenné több ezer szegény szülő gyereke részére, hogy ta­nulmányait folytassa. • Jeruzsálem. — Golda Meier, Izrael uj miniszter- elnöke sajtónyilatkozatban azon véleményét nyil­vánította, hogy Izrael nem hajlandó elfogadni a négy nagyhatalom közbelépését a közel-keleti kér­désben. Ragaszkodik ahhoz, hogy közvetlen tár­gyalások utján jöjjön létre a béke Izrael és az arab államok között. • Washington, D. C. — Nixon elnök Theodore Hesburg-ot, a Notre Dame Egyetem elnökét nevez­te ki a Polgári Jogok Bizottsága élére. ELLENTMONDÁS. EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ! A TŰZVESZÉLYES FOLYÓ, VAGY VESZÉLYKÉN 11 MILLIÓ AMERIKAI VÍZKÉSZLETE

Next

/
Oldalképek
Tartalom