Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1969-03-10 / 10. szám

Ent. as 2nd Class Matter Dee. 31, 1952 under the Act of March 2, 1819, at the F.Q. of. N.Y., N.Y. Vol. XXIII. No. 10. Thursday, March 6, 1969. AMERICAN HUNGARIAN WORO, INC., 130 E. 16th St., New York, N.Y. 10003. Telephone: AL 4-0397. LÉPÉS ELŐRE William McChesney Martin, Jr., a Federal Reserve Board elnöke a kongresszus közgazdasági bizottsága előtt tett nyilat­kozatában kijelentette, hogy szigorú lépéseket foganatosíta­nak az infláció meggátiására. E kijelentés után ezt mondotta: "Már most is észlelhetünk egy lépést előre." Valóban észlelhetünk egy lépést. A szövetségi kormány Munkaügyi Bizottsága jelenti: ja­nuár hónapban a megélhetés New Yorkban 0.5 százalékkal emelkedett, ami azt jelenti, hogy ha a megélhetés minden hó­napban ennyivel emelkedik, úgy az évi emelkedés 6 százalék lesz, vagyis a legnagyobb az elmúlt húsz esztendőben. Martin ur optimista kijelentésével egyidőben hozták a hirt: a "HIP" biztositó diját 40 százalékkal emelik. Ez újabb drágulást jelent a megélhetésben milliók számára. Az autótulajdonosok milliói is 0.6 centtel többet fizetnek egy gallon benzinért, mint eddig. Ez is egy lépés előre — a nagy olajvállalatok részére. ESŐ UTÁN - KÖPÖNYEG Amikor az autóvásárló leszurkol három-négyezer dollárt egy autóért, abban a hitben teszi ezt, hogy e hatalmas összeg­ért jó karban lévő gépkocsit vásárol. Ma már az autóvásárlók milliói tudják, hogy tévedtek. A General Motors, mely nemcsak az ország, de a világ legna­gyobb magánvállalata, olyan autót dobott a piacra, amely az elégett benzint nem vezeti le kellőképpen. A szénmonoxid be­hatol az autófülkébe, ahol az autóvezető és a gépkocsi utasai ülnek. Mór eddig több autóutast megölt, ami arra kényszeri- tette a GM vállalatot, hogy felülvizsgálásra berendeljen öt­millió személy- és teherautót. A profitéhes magánvállalat a hibás autók piacra dobásá­val emberölésben bűnös, de biztosak vagyunk abban, hogy a vállalat igazgatóit nem idézik a törvényszék elé, nem emelnek ellenük vádat és nem kerülnek börtönbe. Elvégre is a szent magántulajdon és a profit sokkal fon­tosabb, mint néhány autóutas élete. FIGYELJÜNK FEL! Úgy véljük, helyes az a megállapítás, hogy az emberiség egyik — ha nem is legfontosabb — problémája, hogy egyez­mény jöjjön létre az Egyesült Államok és a Szovjetunió kö­zött az atomfegyverkezés megszüntetésére, a két nagyhata­lom lefegyverzésére. Ha ezt nem tudjuk megvalósitani, akkor csak idő kérdése, mikor érkezünk el a bibliai "itéletnap"-hoz, a harmadik, hid- rogénbombás világháborúhoz, amely az emberiség elpusztítá­sát jelentené. Ezért tekintünk aggodalommal G. Warren Nutter, a Vir­ginia Egyetem volt közgazdasági tanárának kinevezésére. Nixon elnök őt bizta meg, hogy a Pentagon vezetőit tanáccsal lássa el nemzetvédelmi és nemzetközi kérdésekben. Tudni kell ugyanis, hogy Nutter professzor irta Barry Goldwater külügyi politikai platformját az 1964-es elnökvá­lasztási kampány idején. Osztják ezt az aggodalmat a washingtoni liberális törvény­hozók is, akik attól tartanak, hogy Nutter ur oda hat majd, hogy elhalasszák az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti lefegyverzési tárgyalásokat. Az amerikai népnek nagy figyelemmel kell kisérnie G. Warren Nutter minden (politikai) lépését. HOL VAN A VASFÜGGÖNY? Támad országszerte a Nemzeti Felszabadító Front 300 amerikai ifjú vesztette életét a mait héten SAIGON. — A Nemzeti Fel­szabadító Front általános tá­madása már második hete tart. A támadás harmadik nap­ján Nguyen Van Thieu, Dél- Vietnam elnöke kijelentette: “Az ellenség támadása teljes kudarcba fulladt. Hétezer ka­tonát vesztett; támadó ereje kimerült.” Alig hangzott el ajkáról e kijelentés, amikor újabb je­lentések érkeztek, hogy az N.F.F. nem kevesebb, mint ötven katonai támaszpontot tart ágyú- és rakéta-tüz alatt. Az elmúlt héten 300 ame­rikai ifjú lelte halálát a dél­vietnami harcmezőkön, több mint bármely más hét folya­mán ez évben. A sebesültek száma több ezerre rúg. Az N'.F.r. támadása nagy zavart és felháborodást keltett úgy a vietnami amerikai ka­tonai körökben, mint Wash­ingtonban. A múlt hetekben az amerikai katonai körök ar­ról számoltak be, mennyi tá­madást intéztek a Nemzeti Felszabadító Front csapatai ellen, milyen enyhe az ellen­ség ellenállása, amiből azt a következtetést vonták le, hogy az amerikai hadsereg és csat­lósai a katonai győzelem kü­szöbén állnak. egyetlen kiút: beleegyezni egy koalíciós kormány felállításá­ba, az amerikai csapatok Viet­namból való kivonásába. Itt az ideje, hogy az ameri­kai nép e kívánságát félre nem érthető módon Nixon el­nök tudomására hozza. DE GAULLE MEGGYŐZTE NIX0NT A KÖZEL-KELETI KÉRDÉSBEN WASHINGTON, D. C. — Nixon elnököt fejedelmi pompával, nagy katonai cécóval fogadták, amikor vissza­tért európai körútjáról. A körút egyetlen eredménye: De Gaulle elnök meg­győzte Nixon elnököt, hogy a közel-keleti kérdés csupán a négy nagyhatalom — Anglia, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Franciaország — közös tanácskozása és dön­tése alapján oldható meg. Minden más kérdésben — a NATO megerősítése, a nyugat-európai államok közti feszült helyzet enyhítése, a vietnami háború felszámolása — még legoptimistább államférfiak és politikusok is várakozó állásponra helyez­kedtek. SIKERREL REPÜLT FEL AZ ‘APÖLL0-9’ ŰRHAJÓ CAPE KENNEDY, Fia. — A “Satum 5” rakéta sikerrel az űrbe röpítette az “Apollo-9”-et. Az űrhajó 11 percen belül elérte a 118 mérföld magasságot, amikor három utasával: James A. McDivitt, ezredes; David R. Scott, ezredes és Russel L. Schweickart mérnök — elindult Föld körüli pályára tiz napos keringésre. Az űrkutató tudósok szerint az “Apollo-9”-es űrhajó uta­sainak kell a legveszélyesebb kísérleteket végrehajtaniok, az űrkutatás kezdete óta. Pénteken két űrhajós egy folyosón keresztül átmegy ab­ba a készülékbe, mely júliusban a Holdra ereszkedik. E ké­Most, hogy az NFF csapatai sikeres ellentámadásba men­tek és Saigon, valamint az or­szág majdnem minden váro­sa ostrom alatt áll, azt állít­ják, hogy Hanoi megszegte az egyezményt, melynek alapján a Demokratikus Vietnami Köz­társaság bombázását beszün­tették. A tény az, hogy a bom­bázást Hanoi követelésére min den előfeltétel nélkül hagyták abba. A kérdés az, müyen utasí­tásokat adott Nixon elnök a Lodge nagykövet által vezetett amerikai küldöttségnek? A vietnami háborúból az szüléknek az űrhajósok a “Pók” becenevet adták, mert lábai­val pókhoz hasonlít. A “Pók”-ot kikapcsolják az anyahajóból, és önállóan folytatja majd útját. A “Pók” azonban képtelen visszatérni a Földre és ezért kell, hogy visszatérjen az anya­hajóhoz. Ez a kísérlet teszi az “ApoLo-9” utazást a legvesze­delmesebbé. A kísérletre azonban a szakértők szerint szük­ség van a sikeres Hold-repüléshez és az onnan való visszaté­réshez. Az űrhajó a terv szerint 10 napi utazás után csütörtökön, március 13-án, Bermudától délkeletre az Atlanti-óceánon tér vissza a Földre. LOS ANGELES, Cal. — “Bűnös vagyok, előre megfontolt szándékkal öltem meg Kennedy szenátort. Követelem, hogy ítéljenek halálra.” kiáltotta Sirhan B. Sirhan tárgyalásakor. Walker bíró megtagadta Sirhan követelését és figyelmeztette, hogy nem tűr több ehhez hasonló felszólalást. Mexikó portugáliai nagykövetének fiát, a világhírű hala­dó szellemű regényírót, Carlos Fuentest az amerikai hatósá­gok nem engedték partra szállni San Juan, Porto Ricoban. Magyarázat: "NEM KÍVÁNATOS SZEMÉLYISÉG." Bűne: úgy véli, hogy Fidel Castro a kubai nép érdekét szolgálja. Ehhez nem kell kommentár! London. — A kölcsön ka­matját 7 százalékról 8 száza­lékra emelték. Ezzel a lépés­sel óhajtják meggátolni az in­flációt. Montreal. — A kanadai vas- utvállalatok 4—8%-kal emelik a teherszállítási dijat. Ez ismét növelni fogja a megélhetés költségeit. A KORMÁNYZÓK ELVETIK REAGAN “BOSZORKÁNYÜLDÖZŐ” JAVASLATÁT WASHINGTON, D. C. — Az ország kormányzóinak kon­ferenciáján Ronald Reagan, Kalifornia reakciós kormány­zója azt javasolta, hogy az igazságügyminisztérium “foly­tasson tüzetes vizsgálatot, mik és kik okozzák a nem elszige­telt, hanem országos jellegű zavargásokat az egyeteme­ken ...” A “boszorkányüldöző” ja­vaslatot nem egyszer, de két­szer is leszavazták a kormány­zók. Ugyanakkor azonban Spiro Agnew alelnök a kormányzók tudomására hozta, hogy a szö­vetségi titkos rendőrség (FBI) állandóan figyeli az ország egyetemein végbemenő ese­ményeket. Közben az ország nyolc kü­lönböző egyetemének hallgatói egy, vagy más okból kifolyó­lag folytatják a hatalom elle­ni tüntetésüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom