Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-20 / 8. szám
Thursday, February 20, 1969. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Most vagy soha! Szilárd meggyőződésem, hogy az évtizedes arabizraeli konfliktusnak a felszámolására — a felszínes látszat ellenére is — a nemzetközi légkör sohasem volt és talán sohasem lesz olyan kedvező, mint pont ezekben a napokban. Adva van az ENSZ biztonsági tanácsának az egyhangú határozata, a világ négy vezetőhatalmának a harmonikus készsége a békés megoldás keresésének a kérdésében és — ami egy árnyalattal még ezeknél is többet nyom a latban! — az arab hivatalos világ minden eddiginél konciliánsabb magatartása és állásfoglalása, amint az kifejezésre jutott az Egyesült Arab Köztársaság elnökének, Nasser-nek a Newsweek számára adott nyilatkozatában. Ebben a nyilatkozatban kijelentette, hogy cserében az izraeli haderőknek a megszállt területekről való visszavonulásáért Egyiptom — s feltehetően a többi arab ország, amely határos Izraellel — hajlandó teljesíteni Izrael legitim követeléseit, többek között a hadiállapot megszűntét, Izrael területi integritását és a szabad tengerhajózáshoz való jogának a tiszteletben tartását. Ugyanakkor természetesen kihangsúlyozta a palesztinai menekültek problémájának a szükségszerű megoldását is. Ez volt tudomásom szerint az első eset, hogy Nasser hajlandónak mutatkozott Izrael állami létét, szuverénitását, területi épségét és egyéb, független országokat megillető jogait beleszőni a mondanivalóiba és ha nem tévedek: ennek a lényegesen megváltozott hangulatnak és hangnak a létrejöttében a Szovjet-diplomáciának nem csekély szerepe lehetett... Tragikus melléfogás és rövidlátás volna Izrael részéről, ha a körülményeknek ezt az ő szempontjából ilyen kedvező konstellációját nem igyekezne kiaknázni az utolsó unciáig. Mikor lesz alkalma újra együtt találni a négy vezetöhatalmat (Angliát, Franciaországot, az Egyesült Államokat és Szovjet- oroszországot), valamint az ENSZ teljes apparátusát abban az egyhangú, közös igyekezetben, hogy a régóta vajúdó és katasztrofális következményekkel terhes közel-keleti háborúságnak végetvessen — mindkét fél megelégedésére?! S mikor fog Izrael újra ilyen békés szellemű kijelentést hallani Nasser szájából, ha ezt a nyilatkozatot engedi elmenni a füle mellett?! Attól félek: SOHA! Nem mindennapos jelenség az, hogy ez a négy hatalom és az ENSZ egy bizonyos világfontosságu kérdésben ennyire egységes az elérendő célt illetőleg. Az is szinte példanélküli körülmény, hogy az arab világ elismert vezetője és szószólója olyan húrokat penditett meg legutóbbi nyilatkozatában, amelyek Izrael minden barátjában — és a világbéke minden őszinte hívében — a megkönnyebbülés és bizakodás jóleső érzését ébresztették. Merem állitani, hogy 1967 júniusa óta — a közelmulti kedvezőtlen bonyodalmak dacára is! — nem volt egyetlen pillanat, amely különb alkalmat nyújtott volna Izraelnek, hogy békére való törekvésének az őszinteségét cselekvő módon demonstrálja, mint a jelen pillanat, amely az ENSZ-nek, a négy nagyhatalomnak a hathatós támogatását és közreműködését biztosítja számára, hogy állami léte és biztonsága többé veszedelemben ne forogjon. Ennél többet Izrael azelőtt sem követelt a maga számára.. . Miért ne érhetné be ennyivel most?! Egy szóval sem mondom, hogy a békekötés, amire most alkalom kínálkozik, minden sajgó sebet be fog hegeszteni, minden vélt vagy valódi sérelmet jóvá fog tenni és a két nép — máról-holnapra elfeledve a közelmúlt minden tragikus eseményét — egymás szivére fog borulni, mint két elidegenedett, de később egymásra talált testvér — noha ez volna az ideális lépés... A gyűlölködés nem fog megszűnni; arab részről az izraeli-ellenes propaganda, ha csökkent mértékben is, folytatódni fog; az arabok, kivált a palesztinai eredetűek, az izraeli népre, mint betolakodott idegenre fognak tekinteni, amely kiszorította őket a szülőföldjükről — de mindez százszorta elviselhetőbb úgy Izrael, mint a többi népek szempontjából, mint a jelenlegi állapot, amelyben a két ellenfél vállig fel- fegyverzetten néz farkasszemet egymással és sohaKi tudatlan és ki tájékozatlan? A “Szabad Európa” magyarországi híreinek szerkesztője megtámadta Fekete Sándort, a budapesti “Szülőföldünk rádió” speakerjét, mivel ez szemére vetette Teller Ede magyar származású amerikai atomfizikusnak, hogy “a halált propagálja.” Azt mondja a szerkesztő: “a főhazacsalogató (amit ő nyilván bűnnek tart) úgy látszik nincs tisztában Teller tudományos munkásságának világszerte elismert jelentőségével és amikor ocs- mány hangon támadja, a saját tudatlanságát és tájékozatlanságát leplezi le.” Nem ismerem Fekete Sándort, de igaza lehet a Magyarországi Hirek-nek, a nukleáris fizikához bizonyára nem ért sokkal többet, mint a Hírek szerkesztője. Rádió-előadását sem hallottam, de a “Hírek” híréből kitűnik, hogy nem Teller tudományos munkásságát keveselte, hanem politikai uszításait sokallta és ebben nem hogy tájékozatlanságát árulta volna el, hanem egyetért az atomfizikusok tudományos világának szinte minden, Teller-nél nagyobb nagyságával, Einsteintől kezdve. Hans Bethe és Isidor Rabi, akik az élő fizikusok legnagyobbjai közé tartoznak, a legélesebben támadták Téliért, amiképp az egész tudományos világ elitélte őt Robert Oppenheimer ellen indított, McCar- thysta szellemű üldöző hadjárata miatt. Oppenhei- mert Kennedy és Johnson elnökök igyekeztek kárpótolni a Teller és Lewis Strauss milliárdos “admirális” részéről elszenvedett üldöztetéséért. Dühödten támadta Teller az egyetlen tudóst is, akinek két Nobel-dija van, Paulingot, mivel nem akarta tűrni, hogy Pauling a békéért küzdött és óvta a világot a nukleáris robbantások révén az emberiség egészségét fenyegető veszélyek ellen. Paulingot is, miként Oppenheimert “kommunista felfogás és kapcsolatok” címén támadta Teller, ami ellen a világ tudósainak ezrei tiltakoztak. Teller, aki a biológiához nem ért, Paulingot, a legnagyobb élő biológust azzal vádolta, hogy a veszélyek elleni óvással a Szovjetuniónak tett szolgálatot, holott Teller szerint “fallout” (lecsapódás) veszélye nincs, az csupán “red herring” (a fantázia szülötte). E felfogásával Teller szembe került Kennedy elnökkel, aki azt válaszolta: “Nagyon nehéz volna Teller követeléseit a robbantások tekintetében kielégíteni”, Humphrey akkori szenátor pedig azt mondta: “Minden felelős egyetértett abban, hogy a Teller által kívánt számú robbantásokra nincs szükség.” És még az atom- és hidrogénbomba sem elégítette ki Teller lelki szükségleteit. Gyengének tartotta azokat és erősebb fegyvereket követelt, miként a kobalt-bombát és a neutron-bombát, amire Hans Bethe ezt válaszolta: “Kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Teller neutron-bombája a mi nemzedékünk hóditó-kulturájának a kifejezése. Azt jelenti: öld meg a kommunistákat, de kíméld a szép épületeket!” Szerencsére sem Kennedy, sem Johnson, sem Kruscsev nem hallgattak Tel- lerre, aki — a nevesebb atomfizikusok közt egyedül — az atmoszférikus robbantások folytatását követelte. Megkötötték az egyezményt, amely (miután már borzalmas károkat okozott tízezrek egészségének és a tudósok szerint már eddig is jóvátehetetlen módon károsította a levegőt és a növényzetet) legalább a Föld ezúton való további fertőzését megállította — egyelőre. Sajnos, Teller csak a legismertebb, de nem as egyetlen példája az emigrált tudósoknak (és Íróknak, politikusoknak), akik sovinizmusban, milita- rizmusban, antikommunizmusban túl akarják kiabálni a született amerikai, angol stb. tudósokat és nem véletlen, hogy Teller az ultra-konzervativ politikusok hive és szorgos tudományos kapcsolatba lépett az igazi “dr. Strangelove”-al, a hidrogén- háború szörnyeteg teoretikusával, a német származású Hermann Kahn-nal, akiről a Magyar Szó nemrégen közölt egy leleplező cikket. Mindezek közismert dolgok, aki pedig — mint a Magyarországi Hírek szerkesztője — nem ismeri őket, az ne vádoljon másokat, akik ismerik, tudatlansággal. fWWIVIf * *• MIT MONDANAK A MÁSIK OLDALON Nasser, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke mondotta az arab népek szolidaritási konferenciáján (amelyen a külföldi küldöttek között sok zsidó is volt): — Értelmes dolog-e, hogy több ezer éves legendák ürügyet szolgáltassanak fegyveres invázióra, hogy kiűzzék hazájából Palesztina népét és onnan uj invázióval fenyegessék a többi népet a Nílus és az Eufrátesz között? Elfogadható-e józan ésszel a lerohanásnak az a megokolása, hogy visszaszerzik “az ígéret földjét”? Nem inkább annak az ürügye ez, hogy az imperializmus uralkodjék a világnak stratégiailag, politikailag és gazdaságilag egyik legfontosabb területén, hogy azt megbontsa közébe plántálva egy idegen testet, amely elpusztítja annak egységét és akadályozza haladását? Az arab világ történelme folyamán sohasem volt antiszemita. Sosem üldözte a zsidókat. A zsidók náluk találták a legnagyobb türelmet, mindig ez uralkodott az arab világban. Az arabok szimpátiával voltak a zsidók iránt, amikor a nácik üldözték őket. (Ez nem teljesen igaz. Szerk.) — Hát az araboknak kell hazájuk egy részének elvesztésével fizetni a német nácik zsidóüldözéséért? És az Egyesült Nemzetek egy fegyveres támadásra azzal válaszol, hogy tűzszünetet rendel el anélkül, hogy a támadót eredeti állásába visszapa- rancsolná? Volt-e már eset arra, hogy a támadó a megtámadott szerepét játssza (volt!) és azt követelje, hogy az ő biztonságát védjék? Előfordult-e, hogy egy ország lábbal tiporja az Egyesült Nemzetek egyhangú határozatát és a nemzetközi jogot? (Előfordult!) És hogy azokat nevezzék terroristáknak, akik hazájuk felszabadításáért küzdenek? sem lehet tudni, hogy — emberi elszámitásból, félreértésből vagy egyenesen rosszindulatból — mikor válik ez a sokat-vitatott terület a bibliai Armageddon borzalmas csataterévé... S ha ez bekövetkezik: sem az ENSZ tagállamait, sem a fent- emlitett négy vezetőhatalom mindegyikét nem fogjuk ugyanazon az oldalon találni. És amikor ezek az erők. amelyek a béke keresésében ma egyek, de háború esetén akár kényszerűségből, akár önkéntesen szembefordulnak egymással, NINCS AZ A PRÓFÉTA, aki meg tudná mondani: a két szembenálló oldal közül melyik lesz a győztes? A legvalószínűbbnek az a feltevés látszik, hogy az ilyen összeütközésből senkisem kerül ki győztesen — mindenki, aki életben marad, csak vesztes lehet! Ha Izrael most megragadná az alkalmat és késznek mutatkozna — egy ilyen ritkán együtt található erőkombináció segítségével — a békés közeledés első lépését: a megszállt arab területek kiürítését végrehajtani és arab szomszédaival békét kötni, az elkövetkező évek során módja lesz különféle formában bebizonyítani az araboknak, hogy az ő jelenléte nemcsakhogy nem ártalmas, hanem egyenesen kívánatos az ő szempontjukból. Az la* raeli nép leleményessége, műveltsége és jóakarata ebben az irányban csodákra volna képes, amint a tegyverek zaja elül. A testvéries szellem szebb-- nél-szebb gesztusaival hovatovább meg tudná győz ni a most még ellenséges érzületü, gyanakvó arab- ságot arról, hogy nincsenek expanziós szándékai, nem akarja bekebelezni egyik országot a másik után, nem óhajtja kizsákmányolni őket és főképpen nem kíván egyetlen külföldi hatalomnak az ottani helytartója és kiszolgálója lenni. Ha az amerikaiak egy-két évtizeden belül jóbarátságba tudtak keveredni a németekkel és a japánokkal, mi* ért ne volna egy hasonló “csoda” lehetséges at arabok és Izrael között??? é Rev. Gross fenti cikke a nagy newyorki liőzi« atar miatt késve érkezett és igy előző lapszi> fiunkból kimaradt.
