Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-29 / 22. szám
Thursday. May 29. 1969. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1 A halál csókja Nixon elnök latin-amerikai inspekeiós körútra küldte Rockefeller newyorki kormányzót, nézné meg, hogy és mint mennek a dolgok ottani banánültetvényeinken, olajtelepeinken, gyárainkban, bankjainkban? Erősen kézbentartják-e a kormányzás gyeplőjét fizetett bennszülött ügynökeink? Rockefeller kormányzó mindjárt körútja elején rájött arra, hogy Közép- és Dél-Amerika népének véleménye nem igen változott a jenki imperializmussal szemben Nixon legutóbbi ottani látogatása óta, ami az ötvenes évek közepén volt és amidőn is Caracas Venezuelában a diákok — bocsánat a kifejezésért — leköpték Mr. Nixont, aki akkor még'csak alelnök volt. Hondurasban, a latin-amerikai államok legkisebbjében és legelmaradottjában több, mint ezer egyetemi diák tüntetett viharosan a dollárimperializmus megszemélyesitője, Rockefeller ellen. A hondurasi kormány zsandárjai rálőttek a diákokra, egy halott és több tucat súlyosan sebesült diák vére lett a biborszőnyeg, melyet egy népáruló kormány terített pénzadó gazdája lábai elé. De ahogy a magyar közmondás huncut-komolytalansággal állítja, akinek pénzt adott az isten, annak észt is ad ám! Saját eszét, meg a pénzzel vásárolható, garmadával vásárolható, kapható és eladható bérencek és lakájok eszét. Bizonyára valamely tanácsadója sugallhatta neki az ötletet, hogy ez a sajnálatos sortüz az alkalom, amelyben be kell bizonyítanunk Latin-Amerika és az egész világ népének, hogy milyen fából vannak a jenkik, különösen a milliomos jenkik faragva! Menjen ki Mr. Rockefeller az utcára és mutassa meg Honduras népének, hogy milyen barátságos, csupasziv ember a tipikus dollár-imperialista! Persze előzőleg a rendőrség és a katonaság jól “megtisztította” az utcát a “gyanús elemektől” és azután Rockefeller, miként a tudósítók jelentették a rádión — “kiment a tömeg közé”, kezet fogott sokakkal és "csókolgatta a bébiket." Remélem, ezt a történelmi aktust megörökítették az amerikai és helybeli fényképészek. Kétezer esztendő óta, Judás csókja óta, kevés hasonló aktus vált egy egész történelmi korszak ennyire tökéletes szimbólumává. Statisztikai kimutatás van arról, hogy Latin-Ame- rikában minden nap, ismételjük, az év minden egyes napján hozzávetőleg SZÁZ GYERMEK hal éhen. Évente tehát 36—40,000 gyermek. Statisztika szól arról is, hogy azok a dél-amerikai gyermekek, akik felnőnek, legfeljebb 40—50 esztendőt remélhetnek megélni, legtöbbjük nyomorral, szenvedéssel telítve. A sok közül csak egy konkrét adat: Bolíviában az ónbányászok átlagos élethatára 37 év! Ki, vagy kik Ítélik éhhalálra a dél-amerikai gyermekek tízezreit? Ki, vagy kik ítélik korai halálra Közép- és Dél-Amerika népének százmillióit? A mostoha természet talán? A sovány talaj? Szárazság? Árvíz, járványok? Nem! Latin-Amerika a világ legtermékenyebb kontinense, amely egymaga képes volna az egész emberiséget táplálékkal ellátni. Argentina a világ egyik legnagyobb búza- és hústermelő országa. Brazília természeti kincsei szinte felmérhetetlenek. Venezuela olajkincsei a közelkelet mesés olajvidékével vetélkednek. De a mérhetetlen gazdagság közepette évente 40,000 gyermek hal éhen, tízmilliók pusztulnak el életük derekán. Miért? Azért, mert e roppant gazdag kontinens minden kincsére az amerikai olaj, fém, banán-kar- tellek és nagy bankcégek, Rockefeller és társai tették rá a kezüket! A bennszülött lakosság korlátlan kizsákmányolásából felharácsolt haszon egyré- S2ével Wall Street megvesztegeti a bennszülött uriosztályt, elsősorban a katonai klikkeket, a na- gyobbrészét pedig átszivattyuzzák a nagy newyorki és egyéb amerikai bankok mérhetetlen kincses- kamráiba. De a fiatalság, hazafias értelmiség, ipari munkásság egy része már ott is öntudatra ébredt és készül a harcra a telhetetlen Wall Street-i Moloch ellen. Ha egy olyan kicsiny, elmaradott köztársaságban, mint Hondurasban 1,000 egyetemi diák tüntetett balsorsuk okozói, Nixonék és Rockefellerek ellen, akkor nyilvánvaló, hogy reng a föld a Rio Grandétól délre is. S ezen nem fog változtatni Rockefeller, de még Nixon színlelt barátsága sem. Rockefeller—Nixonék most a “csók diplomáciával” próbálkoznak. így próbálják a rászedett, kizsákmányolt tömegek haragját magukról és politikájukról elterelni. Ki tudja, talán Nixon másik megbízottja, Rogers külügyminiszter, aki most Vietnamban tart terepszemlét az elnök számára, a vietnami bébiket csókolgatja. Persze nem a Irta: BERKOWITZ GIZI Végig olvastam több ország lapjainak jelentését a MÁJUS ELSEJEI ünnepélyekről. Meglepő, menynyit változott a világ, mióta az első Május Elsejét ünnepnappá fogadta a munkásosztály. Hatalmas haladás mutatkozik úgy számban, mint fejlődésben. A századfordulón 30 millió főt számlált a munkásság az egész földkerekségen. Az azóta eltelt fél évszázad alatt számuk félmilliárdra növekedett. A 20. század elején csak 10 millió dolgozó tartozott szakszervezetekbe, napjainkban már 230 millióról beszélnek. Ebben a nők számottevően szerepelnek. A világ összdolgozóinak egyharmada nő, akik nagyban hozzájárultak a fejlődéshez, az anyagi értékek előállitásához. De kik élvezik ezeket a javakat? A néptömegek, vagy egyes csoportok, személyek? Ez mindig az illető országban uralkodó gazdasági és politikai helyzettől függ. Természetesen más a dolgozó nő értéke és előnye a szocialista országokban. A szocialista szországokban a nők jogait az alkotmány és a törvények védik MINDEN területen. Ez viszont az Egyesült Államokban még csak papíron van meg. A gyakorlatban nem igen tapasztalható. A szocialista országokban sem nyert még ez a kérdés teljes megoldást, mert sajnos vannak előítéletek a nőkkel szemben. Az egész világon az egyik legbonyolultabb női kérdés a munkabeosztás. Hogyan tudjon a nő eleget tenni kettős hivatásának? Hozzájárulni a család anyagi gyarapításához és teljesíteni háziasszonyi, feleségi, anyai kötelezettségét? Ezek nemzetközi problémák, melyeket a világ asszonyai közösen tárgyalnak meg Helsinkiben, a junius 14. és 17. között megtartandó Nemzetközi Demokratikus Nő Szövetség konvencióján. Meghívták a konvencióra minden mozgalom, szervezet képviselőit, valamint különböző társadalmi, vallási és politikai rétegekhez tartozó egyéneket is, akiket érdekelnek a vitára bocsátott témával kapcsolatos kérdések. A kongresszus témája: “A nő szerepe a modern világban.” Ez minden olyan kérdést magában foglal, amely a nőket érdekli. Egyik kimagasló pontja a napirendnek: “A nők szerepe a békéért és leszerelésért.” Továbbá a szabadságjogok védelme és a harcban való részvétel, a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatok, stb. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal adatai szerint nagyon szomorú a gyermekek élelmezésének helyzete. HATSZÁZMILLIÓ éhező gyermekről számolnak be. A munkanélküliek száma világszerte emelkedik, ami nem nagy reményt nyújt az éhező gyermekek sorsának javulásához. A lakáshiány majdnem minden országban probléma Ezek és ezekhez hasonló témák kerülnek a Kongresszus elé, melyre már eddig 91 ország jelentette be részvételét. Sajnálatos, hogy az amerikai nők hivatalosan nem tartoznak a Szövetségbe, de egyénileg nagyszámú nő vesz részt a kongresszus tárgyalásain és kiveszik részüket a Szövetség munkájából is. Itthon is az élen járnak a béke megteremtése érdekében és résztvesznek minden küzdelemben, ami minden anyának közös ügye, hogy gyermekeik jobb oktatásban részesüljenek az iskolában. A drágaság napjainkban már olyan magas fokra hágott, hogy a legtöbb szegény család asztalán B-52 bombáitól darabokra szaggatott, vagy napalmtól félholtra perzselt vietnami kisdedeket, hanem a vietnami kvizlingek jól ápolt és gondozott gyermekeit. Ez az émelyítő, álszenteskedő, barátságosság nem fog megtéveszteni senkit sem — Latin-Ame- rikában, de másutt sem. Tudják, jól tudják, egyre többen tudják, hogy még abban a pillanatban is, amikor ez az álszent imperialista csókot nyomott egy hondurasi gyermek orcájára, valahol La- tin-Amerikában egy gyermek halt éhen, vagy sorvadt el Rockefeller és társai kielégíthetetlen kincsszomja és engesztelhetetlen politikája következtében. nincs megfelelő élelem. Még a tisztítószerek, mint szappan, szappanpor, stb. is olyan drágák, mintha luxuscikkek lennének. Mikor fognak már az anyák és asszonyok csatlakozni azokhoz, akik a fenti célokért küzdenek? A legégetőbb szükségesség ma azokhoz csatlakozni, akik tiltakoznak a fiatalok halálba küldése és megbénítása ellen, ami nem szolgálja az amerikai nép érdekét, csupán néhány gazdag embert tesz még gazdagabbá: Sok szülő elitéli a fiatalság elégedetlenségét, lázongását, ahelyett, hogy meghallgatná őket. Ők olyan Amerikát akarnak, ahol minden dolgozó munkája után rendes lakásban lakhat és rendes megélhetése van, bármilyen a színe és az egyetemen megfelelő tanításban részesül. A békét minden ember részére biztosítani kell, mert csakis békében lehet elérni, hogy földünkön az élet minél szebb és emberibb legyen. JAMES FORMAN KÁRTÁRITÉST KÉR A FEHÉR TEMPLOMBAN A TEMPLOMGYÜLÉS MEGTAPSOLTA A FEKETE VEZETŐT James Forman, a National Black Economic Conference (fekete gazdasági szervezet) militáns szószólója megjelent a presbitériánus egyház közgyűlésén a texasi San Antonió-ban és ott rövid beszédet mondott. Az egyházvezetők meghívására mondott beszédében Forman a presbitériánus egyházat “fehér, fajgyűlölő intézmény”-nek nevezte, melynek olyan nagy befektetett vagyona van, hogy nem lehet többé vallásos intézménynek tartani. Ugyanez áll az ország többi, nagy protestáns egyházaira is. Beszédét több ízben helyeslő tapssal állították meg a jelenlevő delegátusok és más vendégek. Mr. Forman elismételte az előző nap New Yorkban, az ottani presbitériánus központban elhangzott követeléseit: — Adja az egyház a New Mexico-i földbirtokait a mexikói-amerikaiaknak. Adja a déli államokban levő földbirtokait a National Black Economic Development Conference-nek. Fordítsa a 80 millió dollárt kitevő alapítványi pénzét a “Fekete Kiáltvány” programjának megvalósítására. Az egyház adja fel minden dél-afrikai tulajdonát. Fordítsa évi jövedelmének 60 százalékát a fekete program kivitelezésére. Ennyivel tartozik az egyház — mondotta Mr. Forman — azért az évszázados elnyomásért, amely- lyel a fehér intézmények a feketéket kizsákmányolták. * Igaza van Mr. Foremannak a követelések felállításában,, de kihez intézi követeléseit? Igaz, hogy az egyházak mértéktelen nagy vagyonnal rendelkeznek és faji megkülönböztetést gyakorolnak. De a főbünös mindebben mégis maga a fennálló kizsákmányoló rendszer, amely elsősorban a belföldi kisebbségek és a tengerentúli színes népek kizsákmányolásán és elnyomásán alapszik. Berlin. — A Német Szövetségi Köztársaság Legfelsőbb Bírósága felmentette Hermann Heinrich fasiszta gyilkost azzal a magyarázattal, hogy zsidó foglyokat “parancsra” lövetett agyon. A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján több száz fogva tartott fasisztát helyeznek maid Figyelő A társadalmi haladás
