Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-13 / 7. szám
Thursday, February 13, 1969. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD A CSUKA Megvádolták a csukát, hogy bőbeszédű. Szabályos birósági idézést kapott, meg kellett jelennie a tárgyaláson. — Adja elő a védekezését! — mondta a bíróság elnöke, a papagáj. A csuka hallgatott. — Jóból mondom, hogy védekezzék! — figyelmeztette az elnök. A csuka még mindig hallgatott. — A részletes, tényfeltáró vallomás enyhítő körülmény — ordított az elnök. A csuka azonban csak hallgatott. — A hallgatás beismerés! — fenyegette emelt hangon az elnök. A csuka csak hallgatott, hallgatott. — Gúnyolja a bíróságot? — ordította az elnök. Hallgatott szegény csuka. El is ítélték a csukát, de nem kezdhette meg büntetése letöltését, mert a papagáj még mindig beszél: az Ítéletet indokolja a perrendtartás szabályai szerint. ÁLLATKERT Elfogták a vadászok a majmot meg a fiát, (Az is majom volt, csak fiatalabb, természetesen.) Ketrecbe zárták, és vitték őket az állatkertbe. — Ne félj, apám — mondta a fiatal majom. — Nem hozok szégyent a nemzetségtől Dacolni fogok a faggyal s a kánikulával, megeszem a kavicsot is; alkalmazkodó leszek és igénytelen. Majd én megmutatom! — Nem tanácsolnám édes fiam — szóit az apja. — Tudod valamit az állatkertről. Ha dacolni fogsz a faggyal, hidegben tartanak, tehát fázni fogsz életed végéig. Ha ellenállsz a kánikulának, nem védenek ellene, és megsülsz. Ha nem válogatsz az ételben, úgy jársz, mint a víziló, s csak szénát kapsz, aztán jól kinézel. Ha engedelmes leszel, minduntalan olyasmit követelnek tőled, ami ter- hedre lesz. Ha okosnak mutatkozol, mindent megtehetnek veled, mert bíznak a belátásodban. Néhány majomtársad, természetüknél fogva szerények, kedvesek, igénytelenek és a viszontagságoknak ellenállók, megtanulták a leckét. Nehezen kezelhetőnek mutatják magukat és kényesnek, tehát mogyorót, mandulát, datolyát, mandarint kapnak. Butának játsszák magukat, tehát mindent kétszer magyaráznak meg nekik, igen szelíden. A ÁLLATOK KARNEVÁLJA Irta: ABODY BÉLA türelemmel úgy áll a dolog, hogy ezt mindig csak az egyik fél gyakorolja. Ha te türelmes vagy, gazdád türelmetlen lesz. Ha te vagy türelmetlen: gazdád kénytelen lesz türelmes lenni. Ennyi az egész. TANMESÉK Megjelent a ló az Állatok Könyvkiadó Vállalatánál. Meg sem állt a farkas szobájáig, aki a vállalat igazgatói tisztét töltötte be. — Legújabb müveim — mondta a ló, tekintetét lesütve, miközben izgatottan igazgatta szemvédőjét. —No ennek őszintén örülök — mondta a farkas. — Maga kedvelt szerző, bár — talán fejméretei miatt — kissé pesszimista. Summa summá- rum: elő velük! Jó müvek a lómüvek! —Tessék — mondta a ló. — Embermesék. Tetszik tudni, egyszerű történetek, szemre olyanok, mintha csak mesék lennének, és úgy Írtam, mintha a szereplő emberek beszélni tudnának. —Fájdalom, ez esetben nem kérjük — mondta a farkas. — Tudja kollégám, rázós műfaj ez. Kétértelműek ezek a történetek: mindig megsértődik valaki. Maradjon a szorgos méheknél, a hűséges kutyáknál, a nyájas macskánál, a hős oroszlánnál vagy a tréfás majmoknál. Van itt téma elég! Embermesét ne. A KROKODIL Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy krokodil. (Volt persze több is, de most erről az egyről van szó.) A krokodil rettegésben tartotta a környéket. Mindent megpróbáltak az állatok, hogy kedvére tegyenek, de hiába. Hízelegtek neki: hasztalan. Jött a nyúl. — Te vagy a világon a legerősebb — mondta a krokodilnak. — Valóban? —kérdezte a krokodil epésen, és hamm, bekapta a nyulat. — Te vagy a világon a legbátrabb — mondta a mókus. — Tényleg? — replikázott a krokodil, és hamm, bekepta a mókust. — Te vagy a világon a legharciasabb — mondta a teknősbéka. — Igazán ? — gúnyolódott a krokodil, és hamm, bekapta a teknősbékát. — Te vagy a világon a legszebb — mondta a kigyó. — A legszebb? — kérdezte a krokodil, s egy pillanatra elakadt a lélegzete. — Köszönöm, barátom, szigorú, de igazságos birálatodat. örülök, hogy te is észrevetted. Tárgyilagosságod jutalma nem fog elmaradni. A RÓKA Nagy gézengúz volt a róka. Tyúkot lopott, ki- szürcsölte a kacsatojást, átharapta a növendék: nyulfiak torkát. Húzódott is, meg mindent összepiszkított. Hiába no, ilyen volt a természete. Tudta róla mindenki. Nem is kedvelték az állatok. Egy nagy szerencséje volt a rókának: a ravaszsága. Nyájas volt és alázatos. Mindenkihez volt egy-két kedves szava. Tudták az állatok, hogy egy fikarcnyi igazság nincs benne, amit hizelegve hajtogat mindenkinek, akivel csak találkozik, de azért meghallgatták: jólesett. Meg aztán az oroszlánokat mindig dicsérte. Nem mondta ki határozottan a róka, de sejtette, hogy amolyan unokaöcs- féléje az oroszlánoknak. Ezért aztán megtűrték, és csak a háta mögött súgtak össze. — Nagy kópé ez a róka koma, megéri a pénzét! Nincs jelleme, ez az igazság. Teltek-multak az évek, megöregedett a róka, szép szőrét elhullatta. T. i. ezüstróka volt, tényleg szép volt a szőre.) S ahogyan vénült, változott a természete is. Nem volt már sem ereje, sem kedve a ravaszsághoz. Türelmetlen lett és goromba, senkinek sem köszönt vissza. összesúgtak az állatok: — No lám, becsületes lett a róka koma! — Az ám: mindenkit megmar! — Kellemetlen lett, nehéz elviselni! Ez az: megjött a tisztessége! Nem ravaszkodilö már! Nyílt jellem! Micsoda fejlődés! így aztán tisztelet övezte a rókát. Pedig mióta öreg' lett és mogorva, még többi tyúkot pusztított meg kacsát is. Sőt a meglett nyulakat is megtámadta. S egyszer az oroszlán barlangja elé piszkitott. Igaz, ezt az egyet másnap a menyétre fogta. “LAJOS KIRÁLY NYAKTILÓ JA” Amikor a fent idézett ujságcimet olvastam, magam is azt hittem, hogy valami népdalról van szó, s már dúdoltam is magamban: “Lajos király nyaktilója, bumsztirári ratitom tirárom...” Aztán kiderült, hogy kegyeletsértő félreértésről van szó. A hir arról tudósítja olvasóit, hogy Párizsban busás áron megvásárolta valaki azt a nyak* tilót (guillotine), amellyel XVI. Lajos francia királyit kivégezték. A hir olvasása közben nemcsak az jutott eszembe, hogy milyen kedves kis szobadísz lehet az uj tulajdonos meghitt hajlékában ez a történelmi ereklye, hanem az is, hogy vajon kinek a birtokában lehetett ez a figyelemre méltó emléktárgy. Még az is átfutott az agyamon, hogy a gyanútlan vásárló talán minden hájjal megkent lelkiismeretlen nyaktilóhamisitók áldozata, aki a maga romlatlan leikével szélhámosok hálójába került Hosszas kutatás után sikerült megtalálnom Párizsban egy kis montmartre-i utcában az Első Francia Ereklyeforgalmi Vállalat központi irodáját, amely különben egy kis szobácska, de hatalmas raktár nyilik belőle. A tulajdonos, Monsieur Hauhagnaux (ejtsd: Hóhányó) igazgató eloszlatta aggályaimat: — A nyaktiló valódi. Egy Bourbon-hercegtő! vásároltam, aki cigarettát árul kisebb kávéházakban, de gyakran kínozza pénzzavar, mert szeret inni. Alaposan megvizsgáltam különben a szóban forgó nyaktilót, márkás darab, rajta van “Made in Japan”, s tudjuk, hogy a japánok komoly emberek. Csak örvendetesnek lehet tekinteni, hogy az emberekben egyre nagyobb a régi történelmi emléktárgyak iránti érdeklődés. — Milyen ereklyék találtak gazdát mostanában? — kérdeztem. HUMOR — Nem panaszkodhatom — mondta az igazgató. — Lehetséges, hogy a jómódú amerikai turisták igy akarnak megszabadulni csökkenő értékű dollárjaiktól, de mindenért jó árat fizetnek. Az elmúlt héten sikerült eladnom a gordiusi csomót, Prokrusztész ágyát és Caesar kockáját, amelyet tudvalevőleg elvetett. Van, aki régi kardokat gyűjt, s elképzelheti, milyen nagy volt az illető öröme, amikor Damoklész teljesen jó állapotban levő kardját meg tudtam neki szerezni. Megbízott, hogy kutassam fel a föld alól is isten kardját, az esetleg Attila sírjában található meg, s talán ugyanott isten ostora is előkerül. Megjegyzem, már nyomon vagyok. Vannak aztán kockaköveim a Hadak útjáról, néhány vályú Augiász istállójából, megvan Kolumbusz tojása is, sajnos, törött állapotban. Miközben az igazgató beszélt, a raktárból brekegést hallottam. — Hát ez mi ? —Ezek Galvani békái. — Élő állatokat is be tud szerezni ? — Hogyne! Megvannak a capitóliumi ludak, továbbá Bálám szamara, a sátán kutyája, aztán az a cethal, amelyben Jónás három napig tartózkodott, s más történelmi haszonállatok. Megyjegyzem, Ikarosz szárnyai is előkerültek, egészen jó állapotban vannak, csak egy kicsit megolvadt rajtuk a viasz. — Látom, modern dolgok is vannak itt. Például ez a gitár. — Az nem gitár, kérem, az Nero lantja, de lehet, hogy Orpheuszé. Néha nehéz felismerni aa egyes tárgyakat. Az a tőr valószínűleg Brutusé, de lehet, hogy Corday Saroltáé. Ezt majd a kereslet dönti el. Diogenész hordóját és Arkhimédész csigáját nem lehet eltéveszteni, de vigyázni kell, mert sok a szélhámos a szakmában. Nemrég egy ócska motoros yachtot akartak rámsózni, mint Noé bárkáját. — Magyar vonatkozású emléktárgyai nincsenek? — Dehogy nincsenek, kérem szépen! Itt vau Monsieur Botond buzogánya, Madame Deák vászna, és az a pózna, amellyel Toldi Miklós megmutatta Buda felé vezető utat. — Vannak a vevőknek különleges kívánságai is? — De még mennyire! Lejártam a lábamat, de megszereztem Marcus Aurelius zsebóráját és Hannibál géppisztolyát. Nem riadok vissza a fáradságtól. Jelszavam: a vevő mindenekelőtt. Elismerően néztem körül az évezredekről beszélő raktárban. — Jó szakma ez! — bólintottam. — Itt minden, időtálló. Az igazgató legyintett. — Ahogy ezt ön elképzeli! Hogy csak egy példát mondjak: Newton almája rámrohadt, s már csak mint Schiller almáját tudtam eladni. Feleki László Ö JUT ESZÉBE öregem, ahányszor csak látlak, mindig Skro- petz jut eszembe! — Hogy az ördögbe, hiszen abszolút nem hasonlítok rá! — Az igaz, de ő is pont harminc dollárommal tartozik. ___9.
