Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)
1968-08-29 / 33. szám
Thursday, August 29, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 13 ZSIGA — két leleffedő, nagy fül, négy görbe láb, a mellsők sokszorosan csavartak, göcsörtösek, hosszú, hegyes orr, három számmal tágabbra méretezett bőr, zsemlebarna, itt-ott már őszülő szőrzet — egyszóval Zsiga, hűséges kársam és házőrző dakszlim a veranda kövén fekszik. Elnyulva- emyedve, minden porcikáját odakinálva a napsugárnak, rezzenetlen. Szemhéja háromnegyedrészt lecsukódva, pislognia se kell, csupán ráncos lomlokán rándul meg olykor a laza bőr, ha le- gyecske száll arra. Egy bölcs fekszik ott, a világról való teljes, egyetemes ismeretek tudora, filozófusa, aki rendszerét fölépítette, nincs benne hézag, egyetlen iiányzó tégla, nincs nyitva maradt kérdés széles e mindenségben, meglepetés többé nem érhefci, életművét lezárta, és most elsütkérezik még a napon. Alig lélegzik, alig vegetál — egyszerűen csak van. , Fekszik. ‘ Arra se moccan, amikor kerékpáron a reggeli bevásárlásra indulok. — Zsiga! — intem a kapuból. — Vigyázz a házra! Ha valaki illetéktelen bé akarna hatolni, ugasd meg, harapd meg! — ő «säk a szemével rebbent rá, fektében, kifordult füllel, hogy rendben van, minek erről annyit fecsegni, úgy is tudja, nem ma jött ide Ceglédről. S aztán még kéjesebben dől és nyújtózik el a meleg kövön, szinte ráragadva, ráöntve, mint az ingatlan egy tartozéka, kerti szobor vagy tereptárgy... Jó másfél óra múltán amikor visszatérek, s az országút felől belesek a kerítés poligónum-füg- gönyén, Zsiga hajszálnyira ugyanabban a helyzetben hever, még a bal füle is pontosan akképp kifordulva. Nem vesz észre, s csupán, amikor megkerülöm a telket, és lentről, a vízpart felől nyitok be, neszei föl, hogy itthon vagyok, megjött a gazKarinthy Ferenc: ZSIGA da. Akkor meglepő fürgeséggel szökken telpra, és buzgón—dühösen megugat egy fehér hajú bácsikát, valami ártalmatlan nyugdíjast, aki fönt az országút túlsó járdáján, gyanútlanul porosz- kálva végzi egészségügyi sétáját. Majd rám sandít, hogy mit szólok hozzá, lógó füllel és farokkal oda is tórleszkedik lábamhoz, behajtani a jutalom-vakarást. Bizonyít. Ha jelen a főnök, dolgozni, hajtani, teljesíteni kell. Igazolni, hogy megérdemli a kosztját, megszolgálja a bérét, szükség van a státuszára. Ha nincs ott a gőré, csak fekszik döglik a napon, akár a betörő is átléphet rajta. VAN Zsigának egy régi ellensége, bizonyos Bundi, négy házzal arrébb, Mészáros Ágiék fekete pulija. Ha kutyánkat este utolsó sétájára viszem, már ötven-hatvan lépésről rástartól a kerítésre, mérges, csaholó-acsarkodó rohanással. Akkor aztán benn a Bundi, kinn a Zsiga, száguldoznak fel-alá a kert utcai frontja hosszában, mindig ugyanúgy, oda-vissza, oda-vissza, vérszomjas ugatással verve föl az éjszakát, habzó szájjal, tajtékozva, veszett, tehetetlen dühükben egymás helyett már a drótrácsot marva és harapdálva, föl-alá, egyre föl-alá. Alig birom továbbhivni-von- szolni Zsigát — visszafelé aztán kezdődik elölről az egész. Érthetetlen, rejtélyes számomra ez az elemi, sötét gyűlölet, hiszen soha életükben semmi dolguk, bajuk, ellentétük, konfliktusuk nem volt egymással, kerítés nélkül nem is találkoztak, felségterületük még csak nem is határos, és a két kutya gazdái között is példás a jó szomszédi viszony — miért hát ez a szűnni nem akaró, elkeseredett, permanens háborúság? Milyen tüskét vertek szivükbe, hol a szikra, melytől lángra gyultak, a vér, ami bosszúért kiált, s amitől elborult máskor oly szelíd és hü kedélyük? Egy éjszakán aztán rájöttem... Fél kettő felé járhatott, későn kerültem haza, de Zsiga ilyenkor is zsaroló erőszakosan követeli a sétát, már az ajtóban vár, a fogason lógó nyakörve felé ficánkol, előre-előreszaladva mutatja az utat a kerti kapuig. Az utcán azután úgyis, a pórázt kitépve-vonszolva elindul: most kezdődik; majd az a minden esti kutyakomédia... De nem, ma éjjel, csodálatosképp, semmi zaj vagy nesz, hiába készitém föl rá a fülem, állitem be a heccrö idegeimet. S ahogy közelebb, a veszélyzónába érek, ime, mit látok: a kapu nyitva, Bundi kinn áll a járdán, mellette a mi Zsigánk. Tökéletes, háborítatlan egyetértésben, békességben szaglász- szák egymást, dörgölőznek, össze-összedugjálfl nedves, hideg orrukat, még csak egy morgás se hallik. Meglep, meg is nyugtat, hogy ilyen jóba lettek; egy-egy dicsérő veregetes mindkettőnek kijár. De hát Bundinak nem itt a helye, az utcán, éjjel fél kettőkor: szépen visszatessékelem a kertjükbe, a kaput is rácsukom. Erre, mintha egy dühös karmester intett volna be: abban a pillanatban a rácsnak ugranak, Bundi bent, Zsiga kívülről, vérfagyasztó vonitás, ugatás, rohannak őrjöngve fel-alá, a dróthálót ostromolva, föl vont innyel, csörgő nyállal, fel-alá, oda-vissza, fel-alá. Persze, hiszen közöttük a kerítés. Nem tudom, hol és mikor történt, de megesett vélem, mint ahogy bárkivel bármikor és bárhol megeshet, tény az, hogy méltatlankodva felkiáltottam: í’; ' ' !': ’■ ,rí ” — Node kérem, most már igázán nincs többé idegem! ■ .És jól láttam, amint egy fekete-szemüveges, fe- fiérfógu Valaki szaporán jegyzett előttem a noteszába. ' — Mit jegyzett olyan serényen? 'j— Azt, hogy önnek nincs többé idege! Máskor meg igy kiáltottam fel: . — Node kérem, elvégre nekem is vannak idegeim! A fekete-szemüveges, fehérfogu Valaki — láttam — ezúttal is bejgeyzett valamit a noteszába. — Mit jegyez már megint? — Azt, hogy önnek is vannak idegei. — Node kérem méltatlankodtam ismét máskor, nem is tudom már, hogy hol és mikor, de tény, hogy méltatlankodva felcsattantanv — Node kérem, ehhez aztán végképp nincs idegen! És idegességemet persze fokozta a fekete-szemüveges, fehérfogu Valaki, a kaján és fáradhatatlan jegyezgető. Nem állhattam meg, és rendeutasitó- an méltatlankodtam: — Node kérem, micsoda mód ez? — Feltételes — mondta szenvtelenül. — Ha egy ember azt jelenti ki, hogy nincs többé idege, máskor meg azt, hogy neki is vannak idegei, és megint máskor azt, hogy végképp nincs idege, azt feltételesen azzal is gyanúsíthatnánk... Gyorsan forogtak fejemben a kerekek. És forgásuk persze feltételes meghajtású volt: — Ha egyszer az egyik és máskor a másik, és harmadszor valaki megint ezt vagy azt mondaná — hol és hogyan állnánk voltaképpen a szavahihetőséggel? A sok feltételes mód enyhén szólva következetlenségre. .. ingatagságra... esetleg álnokságra vallana... 1 — Elég! Állítsa le! A fekete-szemüveges, fehérfogu Valaki hirtelen leállította feltételes meghajtású kerekeit.-----Nos, akkor hát vannak vagy nincsenek idegei? — kérdezte kajánul végül is. — Vannak, csak ziláltak. Az ilyenek, épp az ilye- :iek tették tönkre, mint amilyen maga! — Úgy? — szólt kajánul — szóval vannak idegei, csak ziláltak. Amint látom, önnek igen fonák ielfogása van az idegrendszerről, ön összezavarja íz idegrendszer helyét, elferdíti az idegrendszer AZOK A BAROMI IDEGEK szerepét... az idegrendszer kölcsönös hatását... — Elég! Állítsa le, kérem, azt a feltételes meghajtásúját! Hogy milyen a felfogásom az idegrendszerről, nem is tudom, de valószínűnek tartom: nincsenek különösebb bajok az idegrendszerről kialakult felfogásommal. Az idegeim hogy hol vannak, hol nincsenek —- több mint valószínű bajok lehetnek. Komoly elváltozások. Nem vitás tehát, hogy a jövőben fokozottabb gonddal kell kímélni ezt a zilált maradékot. Munkanapokon kezdtem hát nem magammal vinni az idegzetemet. Otthon hagytam: hadd pihenjen, ráfér. Más emberek izgulnak, idegeskednek a sok ilyen-olyan igazság és igazságtalanság közepette, én meg töknyugodt vagyok és adom az ostobát. Nem győznek eleget csodálkozni rajtam, illetve azon, hogy szemlátomást megváltoztam. Persze fogalmuk sincs az én különmeghajtásu leleményemről. Bizonyos idő eltelte után gondoltam egyet, hogy kipróbáljam, javult-e már valamelyest ennek a zilált maradéknak az állapota: beviszem, hadd látom, hogyan reagál egyre s másra. Vesztemre tettem: a sok idegesítő körülmény között — az értelmetlenség, az a kiadós, mármint időbelileg kiadós uzsonnázgatások és feketézgetések, hajlongások és lajhárság jóvoltából — az én maradékom oly mér-------ÚJBÓL KAPHATÓ!-------ORSZÁGH LÁSZLÓ Angol-magyar és magyar-angol ZSEBSZÓTÁR két kötetben Ára kötetenként $2.50 és 25 csnt posta- és csomagolási költség Megrendelhető a Magyar Szó Kiadóhivatalában, 130 E. 16th Street, New York, N. Y. 10003 vü hanyatlást mutatott egy nap leforgása alatt, hogy megfogadtam: soha többé nem teszem ki ilyen megpróbáltatásnak. Node vasárnap és ünnepnapokon, gondoltam, csak magammal viszem. Ügyvédem; ezeken az enyhébb napokon igazán nem árthat. Rosszabb volt még a munkanapoknál is: mert elrontani, kérem a vasárnapi idillt, megkeseríteni az emberek ünnepi hangulatát, ugyebár mégsem illik. "í Kénytelen voltam belátni, ilyen idegzettel nem való vagyok az emberek közé: se vasárnap, se munkanapokon. Rajtam már csak az segíthet, ha uj idegzet után nézek. Olvasom,- de hallom is lépten-nyomon, hogy itt meg itt új szivet, uj vesét, uj szemet... ültetnek át e kiérdemesült szervek helyébe. És idegzetet? Telefonáltam égy távoli országban élő neves professzornak. — Ideget még nem ültetünk át, kérem. De hamarosan elkezdjük az idegrendszer-átültetési kísérleteinket — mondta a professzor. — Ha óhajtja, előjegyezhetem. Milyet óhajt: cerebrális vagy autonom idegrendszert? — Ezt önre bízom, professzor ur. — Hogy lélegzik kérem? — Bajosan. Alig kapok levegőt. — És az emésztése? — Sok mindent nem tudok megemészteni. — Akkor autonom idegrendszerre van szüksége. Mindenekelőtt a szimpatikus idegre. — A szimpatikusra? Ő, igen: először is arra! — Ha meglesz, értesíteni fogjuk uram. — Köszönöm, professzor ur. De nem győztem kivárni az értesítést. Felhívtam hát egy másik, kevésbé távoli országot. — Engedelmet kérek, de előbb állatokon fogjuk kikisérletezni — jelentették ki. — Kérem, én szívesen eltekintek ettől. Kísérletezzék ki rajtam. — Előjegyezhetem önt, de nem bizonyos, hogy a közeljövőben sorra kerülhet. És milyen idegzetre van szüksége: vékonyra vagy vastagabbra? — A vastagabbra. Sodronyokat ültessen át. .. — Az lehetetlenség. Élőbe csak élő anyag ültethető át. Csak emberi, esetleg ló- vagy baromi idegzetről lehet szó művi utón... — Persze nem emberit, baromi idegzetet kérek. Mert az értelmes emberekkel még csak boldogulok valahogy... Á
