Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)
1968-12-05 / 47. szám
Thursday, December 5, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Vége a lakodalomnak Irta: Somogyi Zoltán 1Q,G0Q élet - se ide, se oda? E sorok írásakor az a helyzet, hogy a saigoni “kormány” — hetekig tartó makrancoskodás után — végre nagykegyesen hajlandónak mutatkozik a párizsi tárgyalásokon résztvenni, de csak azzal a feltétellel, hogy ott a vezérkolompos szerepe őt illeti meg, nem pedig az Egyesült Államokat. És akármilyen hihetetlenül is hangzik: Washington •— nem csekély ábrázat-vesztés árán — ebbe a szerepcserébe bele is egyezett. .. Ilyenformán a Johnson-adminisztráció enormis büszkeségén — alig néhány hónapon belül — a harmadik súlyos csorba esett. Az első Johnson március 31-i beszéde volt, amelyben bejelentette, hogy “a béke érdekében” visszalép az újbóli jelöltetéstől és meginstál- ta Hanoit, hogy küldje ki képviselőit a tárgyalások megkezdésére. A második a bombázás beszüntetése volt — héthónapos huzavona után. Hirtelenében nem is tudnám eldönteni, hogy a három csorba közül melyik ütött mélyebb sebet Johnson kevélységén. De annyi bizonyos, hogy egy igazi államférfi, aki képes arra, hogy az adott körülményeket józanul és tárgyilagosan mérlegelje, mindhárom megaláztatást elkerülhette volna. Persze, igen elenyésző azoknak a száma — és én nem vagyok közöttük —, akik Lyndon B. Johnson-ban igazi államférfit véltek felfedezni... Ez a legújabb fordulat — a vezérkolomposi szerep átengedése a Thieu—Ky kettősnek — szinte burlesque-szerü komédiaként hat. Hogy a világ Jegfélelmetessebb katonai hatalma, amelynek támogatása nélkül ezek a hazaáruló kalandorok sohasem vergődtek volna zöld ágra és — mi több! — 24 óráig sem tarthatnák meg szédületes jövedelmű tisztségeiket, eltűrje és zsebrevágja, hogy ezek a senkiháziak fittyet hányjanak a kreátoraiknak és úgyszólván statiszta-szerepre degradálják őket — hát kérem, ehhez hasonló frappáns jelenet tudtommal még nem játszódott le a világtörténelem színpadán! Nem csoda, ha a világ egyik fele haho- íázik, a másik pedig megdöbbenten csóválja a fejét Washington eme újabb kolosszális balfogása felett... Ha a Johnson—Rusk—Clifford triumvirátusnak ezt a példátlan lépését célravezetőnek vagy csak félig-meddig is biztatónak látnám, akkor azt mondanám: Több is veszett Mohácsnál! De csak vaksággal sújtott, kelekótya egyének remélhetik: ahol a “mi oldalunkon” Ky és társai — a legvérszomjasabb héják — lehetnek a hangadó szószólók és a másik oldalon Hanoi és a Felszabaditó Mozgalom (Vietcong) képviselői ülnek, ott majd hatékony, eredményes, békés megoldásra törekvő tárgyalások fognak folyni. Először is nem hiszem, hogy a Hanoi-i oldal szó nélkül elfogadja a Saigon-i kalandortársaság reprezentánsait, mint egyenrangú feleket. Ismeretes, hogy a saigoniak a Vietcongot nem tekintik magukkal egyenrangú félnek, még pe dig azért, mert szerintük a Vietcong nem egyéb, mint Hanoi ügynöke és kiszolgálója. Hanoi most — sokkal helytállóbb indokolással! — kijelentheti, hogy a saigoni érdekcsoportot nem tekintheti egyenlőrangu tárgyalófélnek, mert ez egyrészt a létrejöttét, másrészt a fennmaradását egyedül egy idegen hatalom illetéktelen beavatkozásának köszönheti. Mig tehát a saigoni ‘kormány’ egy idegen hatalom közbejötté nélkül meg sem születhetett volna és még kevésbé maradhatott volna a nyeregben eleddig, a Vietcong mozgalom idegen segitség nélkül született meg és idegen hadsereg védelme nélkül — egyedül a saját népére támaszkodva — folytatja felszabaditó küzdelmét mind a mai napig és régen befejezte volna a felszabaditás müvét, ha Washington nem küldött volna — 10,000 mérföldnyi távolságból — egy félmilliós ármádiát, hogy ott egy törpe kisebbséget képviselő, népellenes harácsbanda életének a meghosszabbítását biztosítsa. Ez az érvelés a saigoniak “vezetőszerepe” ellen sokkal érvényesebb, sokkal logikusabb, mint a saigoniak kifogása a Vietcongnak a párizsi tárgyalásokon való részvétele ellen. De ha Hanoi és a Felszabaditó Mozgalom képviselői — a béke létrejötte érdekében — mégis hajAmikor lapjaink a diadalmas űrutazásokról számolnak be olvasóiknak, amikor milliók figyelik az emberi agy alkotta űrhajókat, amelyek a világűr ismeretlen, misztikusnak tűnő jelenségeit vizsgálják, vagy a világűr csodálatos titkait tárják fel, igen kevesen gondolnak azokra a rajztáblákra, vagy számadatok fölé hajló, dolgozó, tervező mérnökökre, akiknek munkája hivta életre korunk legnagyobb csodáját. A tervezés és modell-készités gyakorlatilag befejeződött. Már csak apróbb javitások, módositá- sok szükségesek ahhoz, hogy az ember meghódítsa a Holdat és a Marsot. Az űrhajó készen áll arra, hogy a Föld röghöz kötött lakóját egy uj, ismeretlen bolygóra szállítsa és a legmerészebb emberi álmot megvalósítsa. Senki sem tudja, hogy az ember mit fog észlelni, vagy találni a Holdon, de azt már is észleljük, hogy a tervek befejezésének közeledése mit jelent itt, a Földünkön a tervező tudósok és mérnökök részére. Ezekről az észleletekről számol be a Wall Street Journal nov. 6-i számában megjelent cikk: Munka- nélküli üremberek. A cikk Írója, Huntsville, Ala- bamába viszi az olvasót és néhány tervező sorsának ismertetésével megrázó képet fest arról az egzisztenciális bizonytalanságról, amely a tőkés gazdaság velejárója és még a kiválóan képzett és sokáig elkényeztetett szakembereket sem kerüli el. Huntsville egyike azoknak a helységeknek, ahol a szövetségi kormány az űrkutatásokkal és élőké szitő munkálatokkal kapcsolatban nagyarányú, úgynevezett “Space Flight Center”-t létesített. A legkiválóbb tervező és kutató szakemberek ezrei tódultak ide és a 20,000 lakosú városka az elmúlt évek alatt 150,000 lakosú nagyvárossá fejlődött. A város egyben központja a hadsereg “Missile Research” programjának is. Valóságos kis Eldorádó- ja lett a hadászati és űrkutatási területen működő szakembereknek, akik kitűnő fizetéseket élveztek. Az ingatlanok értéke hatalmas mértékben növekedett, nagyszabású építkezési munkálatok kezdődtek a letelepedni kívánó családok részére. És mert a vásárló erő egyre nőtt, az üzleti élet egyéb ágai is virágoztak! Vígan folyt a lakodalom! A kísérletek azonban ez esztendő őszén végzetesen közeledtek a befejezéshez. A tervezők közül sókan előre látták a fejleményeket és felmondás nélkül igyekeztek a gazdasági élet egyéb területein elhelyezkedni. Ez a folyamat nemcsupán Huntsvilleben, de az ország egyéb tervező központjaiban is megmutatkozott. Természetesen az átállás békés termelési ágakra nem olyan egyszerű, mert ezek az emberek a hadászati, vagy űrkutatási tervezésen kívül nem rendelkeznek kellő gyakorlattal egyéb területeken és az előző magas fizetést sem képesek részükre biztosítani. Az önkéntes kilépés és uj egzisztenciák létesítése nem hozott sok eredményt. A tervezők legnagyobb része kénytelen volt kivárni a felmondást, amely könyörtelenül bekövetkezett, még hozzá elég vastagon. Olyan arányban, amilyen arányban a kormány űrkutatási tervezete csökkentette az ürkulandók lennének szóbaállni ennek a bitorló klikknek a képviselőivel, akkor is előrelátható, hogy a Ky vezetése alatt álló tárgyalócsoport, amelynek az élete és a jövője forog kockán és amely tudván tudja, hogy békekötés esetén az ő napjai meg vannak számlálva, olyan magatartást fog tanúsítani a párbeszédek során, amely zsákutcába juttatja a tárgyalások menetét még akkor is, ha feltesszük, hogy Washington komolyan keresi a kibontakozás útját... Hiszen Saigon éppen azért követeli magának a vezérszólamot, mert attól remeg, hogy Washington egy bizonyos ponton hajlandó lesz némi kon cessziókat tenni, sőt türelme fogytán arra az álláspontra helyezkedhetik, hogy: “Az áldóját, én teremtettelek, én tartottalak életben a mai napig, tehát jogom van ahhoz, hogy — önző, makacs, esztelen viselkedésed láttára — elejtselek. Nem vagy méltó további támogatásomra. Ha nem tetszik, mehetsz Kukutyinba zabot hegyezni!” Washington is nagyon jól tudja, hogy Thieu és cinkosai ezért húzódoztak a párizsi tárgyalásokon való részvételtől, ezért zsarolták ki a vezetőszerepet maguknak, ezért állították a hajlíthatatlanul konok Ky-t a delegáció élére és ha Washington tatásra előirányzott évi összeget 6 milliárd dollárról 4 milliárdra. Mi történik az állásaiktól megfosztott üremberek- kel? Erre a kérdésre ad feleletet a cikk írója, amikor megszólaltatja a felmondás által sújtott ürembe- reket. Bruce L. Porter 43 éves mérnök, aki segítséget nyújtott az Apolló űrhajó megszerkesztésében, szeptemberben vesztette el évi 12,400 dolláros állását. A Brown Engineering Co. alkalmazottja volt. Hosszú kutatás után Mr. Porter talált egy alacsonyabb fizetéssel járó ideiglenes állást 800 mérföldnyire, Wichitában. Természetesen ott kell hagynia családját Huntsvilleben, ahol letelepedtek. Robert J. Schaffer 42 éves főmérnök a Brown Engineering Co. alkalmazottja volt, évi 15.600 dolláros fizetéssel. Amint mondotta, az ország csaknem valamennyi komolyabb tervező és kutató irodája elutasította álláskérelmét. Komoly szakmai tudása és gyakorlata ellenére 75 géptervező vállalat el sem olvasta bizonyítványait és kérelmét, mert űrkutatással foglalkozott. Mr. Schaffer és családja jelenleg a megtakarított pénzükből és a helyi heti 44 dolláros munkanélküli biztosításból él. A megtakarított összeg rohamosan csökken, hiszen 3 fiatalkorú gyerek és feleség eltartása tekintélyes összeget emészt fel. Ám nemcsak a megtakarított összeg vész el, hanem az idők folyamán beruházott tőkebefektetés is. Korábban ugyanis (Folytatás a 12-ik oldalon) RÖVIDEN Bonn, Nyugat-Németország. — Törvényesen helybenhagyott nyilvános házat helyeztek “üzembe” ebben a városban, két átalakított épületben, ahova már 50 prostituált beköltözött. Az “Eros Központ” uj lakói nemcsak a helyi, hanem frankfurti, düsseldorfi, párizsi és marseillaisei prostituáltakból is állanak. A szomszédok tiltakozása ellenére nyitották meg a központot. <é Naha, Okinawa. — A Ryukyu-szigetek e fővárosában egy 61 éves haladó szellemű egyént választottak meg polgármesternek. Az Okinawa Socialist Masses Party egyik vezetője, Ryosho Taira megválasztása az ellenzéki pártoknak már második győzelmét jelenti; azt a növekvő követelést fejezik ki, hogy a szigetek adminisztrálását az U.S. haladéktalanul adja át Japánnak. • Newark, N. J. — A Black Panther párt irodájába két fehér férfi bombát dobott egy gyorsan robogó autóból. A robbanásban a párt N. J.-i vezetője és három párttag megsérült. ® A Hálaadás ünnepi hétvégen 690-en haltak meg forgalmi balesetben. A szomorú statisztikában Kalifornia vezetett: ott 57 haláleset volt, Texasban 44, Ohioban 39 és New Yorkban 35. mégis belement ebbe a lehetetlen elrendezésbe, ezzel a saját békeszándékának az őszinteségét teszi kétségessé. Hanoi ezt a kétkulacsos politikát bizonyára nem lesz hajlandó értékelni és engedményekkel jutalmazni. Ha Washington valóban komolyan kívánja a békét, óriási baklövést követett el, amikor beadta a derekát ennek a zsarolótársaságnak, ahelyett, hogy — szülő- és gyámatyai mivoltánál fogva — érvényt szerzett volna az akaratának, mondván: “Ha az a béke, amit én tudnék kivívni számotokra, nektek nem kell, akkor pakkol- jatok és lóhalálában meneküljetek Svájcba vagy Franciaországba, ahol összeharácsolt millióitok várnak rátok — mert én tovább nem vagyok hajlandó ápolni és eltakarni benneteket! Good-bye, have a nice trip!” Végeredményben — megjósolom — úgyis pontosan ez fog történni. Ki tudja: hány emberéletet menthetnénk meg, ha MOST adnánk ki az útját ennek az enyveskezü bandának, ahelyett, hogy hosszú hónapok meddő vitái után tennők ugyanazt?! Avagy egy újabb 10,000 amerikai fiú élete már se ide, se oda?! írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M.
