Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)
1968-11-07 / 43. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, November 7, 1968. Mexikóváros, október 26. Nem szerzett újabb híreket a labdarúgásnak az olimpiai torna fináléja. Pedig a mexikói szurkolók sokat vártak ettől a találkozótól, ám a játék küzdelemben, színvonalban egyaránt elmaradt a várakozástól. Hozzá kell tenni, hogy ez elsősorban nem a magyar csapat hibája volt. A bolgár együttes néhány játékosa a heves küzdelem közben elvesztette uralmát idegei felett, aminek következményeként hármukat kiállította a játékvezető, igy a mérkőzés nagy része már irreállissá vált. Kezdetben a csapatok szemmel láthatóan igyekeztek, de valószínűleg a nagy tét idegessé tette a játékosokat, a sok pontatlan átadás, lassú támadásvezetés nem vált a játék előnyére. Lassan-las- san a magyar csapat fölénybe került, de Menczel egymás után háromszor is jobbnál jobb helyzetben hibázott. Nem igy a bolgárok: a 22. percben a balszélről beívelt labdát Dimitrov fejjel továbbította Fatér kapujába (0:1). Ez a gól felrázta a magyar csapatot, mindjobban támadásba lendült és végre a 39. percben a védőkről kipattanó labdát Menczel kapásból lőtte a hálóba (1:1). Egy perccel később Nagy— Dunai II. ossz játék után a balösszekötő ügyes gólt lőtt (2:1). A bolgár játékosok nem adták fel a küzdelmet, s bizony a keménységük gyakran átlépte a szabályok engedte kereteket. A félidő vége előtt az előretörő Noskót Dimitrov felvágta és a mexikói Leo Diego játékvezető kiállította a bolgár csatárt. Egy-két perc múlva, egy újabb szabálytalanság után néhány bolgár játékos körülfogta a birót, eközben Ivkov a játékvezetőhöz vágta a labdát, majd Hrisztov ugyanezt tette. Leo Diego ezért őket is leküldte a pályáról. Szünet után a nyolc főre csökkent bolgár csapat ellen hamar eldőlt a mérkőzés: a 48. percben Novák beadásából Juhász fejelt a hálóba, majd nem sokkal később Dunai II. kitört, s a kifutó kapus mellett a bal sarokba gurította a labdát. (4:1)« A pályán inkább csak játszadozás folyt, s ez bizony nem tetszett a közönségnek, s hazai szokás szerint ülőpárnákat dobáltak be a játéktérre, (örömet csak az okozott, amikor hirülvették, hogy Mexikó nagy válogatottja Montevideóban 2:0-ra nyert Uruguay csapata ellen.) Eseménytelen percek közepette Juhász követett el szabálytalanságot, s a játékvezető a magyar fedezetet is kiállította. A találkozón a magyar válogatott, bár elmaradt eddigi teljesítményétől, már akkor előnyt szerzett, amikor még a teljes bolgár együttessel állt szemben. A három kiállítást eleve eldöntötte a mérkőzés végső kimenetelét. A magyar csapat győzelmének értékétől ez semmit sem von le, elérték céljukat: megvédték a Tokióban szerzett olimpiai bajnokságukat. A mérkőzés után Sir Stanley Rous, a Nemzetközi Labdarugó Szövetség elnöke adta át a magyar csapatnak az arany-, a bolgároknak az ezüst-, a japánoknak a bronzérmet. MAGYARORSZÁG: Fatér — Novák, Dunai, Páncsics. Nosko — Juhász, Szűcs — Fazekas, Menczel, Dunai II., Nagy. BULGÁRIA: Jordanov — Gerov, Hrisztakiev, Gadjarszki — Georgiev, Ivkov — Jancsovszki (A. Hrisztov), Zsekov, A. Hrisztov, Donev, Dimitrov. Oilmpia a vérbefojtoti diáksztrájk után... (Folytatás a 3-ik oldalról) világháború során hozták, a Mexikóban élő számos német náci-kém és hazaáruló ellen. De a háború befejezése után is érvényben hagyták, hogy a “társadalmi felforgatással” vádolt kommunista vezetők ellen alkalmazzák. (Ennek az alkotmányellenes törvénynek az alkalmazásával ítélték el 1959-ben az általános vasutassztrájk vezetőit 14—16 évi fegyházra, akik dacára, hogy büntetésük háromnegyed részét már elszenvedték, törvényellenesen még ma is börtönben ülnek. Azzal az indokolással, hogy — politikai meggyőződésükhöz mindmáig hi- vek maradtak.) Eleinte úgy látszott, hogy a kormány a népszerű diáksztrájkot békés utón engedményekkel óhajtja rendezni. A parlamentben tárgyalásokat kezdtek jogi szakértőkkel az alkotmányellenes kivételes törvény hatályonkivül helyezését illetőleg. De a többi diák-követelések teljesítése elől a kormány mereven elzárkózott. Annál is inkább, mert a diákok nyilvános tárgyalásokat javasoltak. Fennforgóit a veszély, hogy ezek a tárgyalások a közvélemény felrázásával az egész mai korrupt rendszer alapos változását fogják előidézni. Ezért a kormány az “erős kéz” politikáját tartotta alkalmasabbnak. Az alkotmány felrúgásával katonasággal megszállta az Egyetemi-Várost és a Műegyetem fakultásait. Tiltakozásként az egyetem rektora lemondott. A közvélemény további nyomására a kormány pár hét múlva visszavonta ugyan a hadsereget az Egyetemi Városból, de állandó katonai készültséget rendelt el. Annál is inkább, mert provokátorok és az U.S. sajtó egvrésze elterjesztette a hamis hirt, hogy a diáksztrájkkal a kommunisták az Olimpiát akarják megakadályozni. Ez nem csupán a kormány részéről befektetett kétezer millió pezo, hanem egyben Mexikó egész presztízsének elvesztését is jelentette volna. Tiz nappal az Olimpia megnyitása előtt, október 2-án a diákok kétszáztiz tagú sztrájkbizottsága békés népgyülést hirdetett meg a kedélyek megnyugtatására. A gyűlés a város szivében, az uj külügyminisztérium közvetlen szomszédságában, a “Három-Kultura” nevű téren (a spanyol hódítás előtti, alatti és a modern építőművészet remekeit egybefogó téren) tízezernyi jelenlevővel folyt le. A szónok éppen bejelentette. hogy az Olimpia idejére a sztrájkbizottság felfüggeszt minden akciót, amikor hirtelen lövések dördültek el a szónoki emelvény irányában és egy helikopterről adott fényjelre nehéz tankokkal és gépfegyverekkel felvonult hadsereg, minden előzetes figyelmeztetés nélkül sortüzet nyitott a védtelen diákok, nők és gyermekek ellen. Az alaposan előkészített katonai támadás után 40 halott és még több súlyos sebesült maradt a “Három Kultúra” téren. A lefogottak száma meghaladta a kétezret. A diáksztrájkot sikerült egyelőre vérbe- fojtani. Tiz nap múlva az Olimpiát ünnepélyesen megnyitni. De a világ tisztességes közvéleménye felhorkant a tömeggyilkosság ellen. Az olasz parlamentben interpelláltak, hogy hívják vissza az olasz atlétákat tiltakozásként Mexikóból. A világ különböző egyetemein tiltakozó gyűléseket tartottak. A párizsi “Le Monde” tudósítója megbélyegezte, hogy egy békés népgyülés védtelen jelenlevőire ismételt sortüzeket adjanak le. Mexikó nagykövete Delhi-ben, az ország legnevesebb költője: OCTAVIO PAZ azonnal lemondott megbízatásáról. Csak a megfizetett polgári sajtó és a diktatórikus kormánypárt igyekezett a borzalmas tömeggyilkosságot elködösiteni. Nem tévedek, amikor a jelenlegi kormány vér- lázitó terrorjának mérvét főként külpolitikai okokra vezetem vissza. Mexikó az 1910. évi véres parasztforradalom eredményeként mindvégig megőrizte anti-imperialista beállítottságát külpolitikájában. Ezért maradt kellemetlen szálkaként a szomszédos északi imperializmus szemében. Még- csak az utolsó évtizedben is az Egyesült Államok szakadatlan nyomása dacára sem hajlandó megszakítani a diplomáciai kapcsolatot a forradalmi Kubával. Nem kapcsolódott be az elrendelt gazdasági bojkott mozgalomba sem Kuba ellen és mint egyetlen latin-amerikai ország tart fenn légi kapcsolatot Havannával. A washingtoni diplomácia ezért volt kénytelen más taktikákkal élni. Röviddel ezelőtt az FBI (politikai rendőrség) főnöke: HOOVER hivatalosan jelentette, hogy “Mexikó északi városaiban hatalmas fegyverraktárakat halmoztak fel a kommunisták,” melyekkel fegyveres puccsot készítenek elő a kormány ellen. A jelentés annyira magán viselte a provokáció és felkinálkozás jellegét, hogy a mexikói kormány szükségét sem látta egy cáfolatnak. De közben a CIA (amerikai kémszervezet) fizetett ügynökei szorgalmasan dolgoznak Mexikóban. Befurakodtak az itteni titkos rendőrség és a fasiszta diákszervezet “MURO” soraiba. A diáksztrájk során ezek az ügynökök követtek el provokációkat (autóbuszok elégetését és rombolásokat). Ezek terjesztették a suttogó propagandát, hogy “a diáksztrájk célja az Olimpia megakadályozása." Az Egyesült Államok diplomáciája újabban csak katonai diktatúrákban látja a legalkalmasabb módszert a fenyegető forradalom elhárítására Latin- Amerikában. (Kennedy elgondolása: a békés kölcsönös segítség: Alliance for Progress már rég túlhaladott álláspont.) Ennek bizonyítéka a két legutóbbi katonai puccs Peruban s Panamában. La- tin-Amerikát márcsak földrajzi fekvése folytán is, az amerikai imperializmus a maga vadászterületének, zárt gyarmatának tekinti. Megint csak Mexikó az, mely ennek az elgondolásnak ellenszegül. így legutóbb határozottan visszautasította a Washingtonban kikovácsolt haditervet: hogy egy közös latin-amerikai hadsereg — Westmoreland generális tapasztalt vezetése alatt — álljon készen bánnely forradalmi mozgalom letörésére e földrészen. Még több nehézséget okoz, hogy a 14 nyílt- vagy burkolt latin-amerikai katonai diktatúrával ellentétben, Mexikó a szellemi vezetője annak- a többi három kormánynak, melyek mind nyíltabban szabadulni igyekeznének az Egyesült Államok gyarmati elnyomása alól. Diaz Ordaz mexikói köztársasági elnök, a washingtoni Kongresszus előtt nyíltan kijelentette, hogy országa nem hajlandó nyersanyagát potom áron exportálni az Egyesült Államoknak. Pár nappal ezelőtt viszont, a mexikói KÜLKERESKEDELMI BANK igazgatója: ARMEN DARIZ sajtónyilatkozatban kihangsúlyozta, hogy Mexikó bár eddig 70—80%-át exportálta nyersanyagának az Egyesült Államokba, most már másfelé is fog orientálódni érdekének megfelelőleg. Mint kihangsúlyozta, máris megtalálta az utat a szocialista államokhoz — köztük szülőhazánkhoz is — kedvező, kétoldalú kereskedelmi szerződések lekötéséhez. Az amerikai nagytőke, mely közel hárommilliárd dollárt (majdnem annyit mint Nyugat-Németország ban) fektetett be a fellendülő mexikói iparosodásba, aggódva nézi ezt a szeparatista igyekezetét. Még inkább azokat a megszorító intézkedéseket, melyeket a mexikói kormány hozott az Egyesült Államok számára életfontosságú kén- és mangánércek exportjának megszorítására. Közös vállalataiban (törvény szerint 49% amerikai és 51% mexikói tőke) kihasználva a mexikói alacsony munkabéreket, külön gyarmati profitját is féltve, az “erős kéz” politikáját sugalmazza mindjobban a mexikói kormánynak. Mint vágyálom lebeg előtte egy annyira kiéleződött válság Mexikóban, mely — ha nem vezetne is rögtön katonai diktatúrához — lehetővé tenné az Egyesült Államok katonai beavatkozását fényeseiéit lefektetett tőkéje védelme érdekében. Mert ez mindeddig csak vágyálom maradt, a diplomáciai viszony annyira feszült a két ország között, hogy a Johnson és Diaz-Ordaz közt már rég megbeszélt találkozást le kellett mondani. Ugyanekkor Nixon felajánlkozását is, hogy az olimpiai ünnepek alatt meg fogja látogatni Mexikót. A vérbefojtott diáksztrájk és utána a szinpom- pás olimpiai játékok nem oldották meg Mexikó égető belső problémáit. A 2 millió földnélküli parasztság éhségét, sem a városokban mindinkább növekvő nyomort. De minden remény meg van. arra, hogy a forradalmi hagyományokban felnőtt dolgozó osztályok saját erejükből fogják visszaszerezni jobb élethez való jogaikat és lerázni magukról a jelenlegi korrupt önkényuralmat. így lesznek valóban eloharcosai annak a feltartózhatatlan mozgalomnak, mely ez egész földrészen az amerikai imperializmus igája alóli felszabadulást célozza. A KILENCEDIK ARANYÉREM Magyarország—Bulgária 4:1 (2:1)
