Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)
1968-10-31 / 42. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, October 31, 1968, RÓMA ÉS TOKIÓ EZÜSTÉRME UTÁN Zsivótzky Gyula aranyérmes Mexikóváros, október 17. Amire majd tíz év óta hiába várt, s ami balszerencsés körülmények között két olimpián, Rómában és Tokióban nem sikerült, az a mexikói stadionban végre megvalósult. Zsivótzky Gyula, a kitűnő sportember, a kalapácsvetés történetében még soha nem látott nagyszerű sorozattal legyőzte nagy ellenfelét, a szovjet Klimet és megnyerte az olimpiai bajnokságot. S jellemző a két nagyszerű riválisra, hogy a verseny után Klim az elsők között gratulált Zsivótzky Gyulának. A magyar olimpiai bajnok a ttieghatódottságtól válasz helyett csak megölelni tudta a tokiói győztest. j Köszönet... — Az életemet tettem fel arra, hogy egyszer olimpiai bajnok legyek — mondta később Zsivótzky Gyula. — Amikor ez két olimpián nem sikerült, sokszor nehéz napokat éltem át, már-már úgy gondoltam, abbahagyom. De mindig akadtak olyan igazi barátok, akik nem hagytak elcsüggedni. Nagyon köszönöm edzőmnek, Csermák Józsefnek, hogy ezekben az időkben mellém állt. A verseny során egymást követték a hallatlanul izgalmas pillanatok. Klim 72,24 méterrel kezdett, Zsivótzky ezt két centivel tuldobta. A második sorozatban Zsivótzky még 22 centivel javított, de a harmadikban már Klim (72,82) került az élre, mig Zsivótzky csak 72,54-ig jutott. Közben — s erről sem szabad megfeledkezni — Lovász, a 26 éves komlói bányateclhnikus élete legjobb eredményével, 69,78 méteres egyéni csúccsal előretört a harmadik helyre. Aztán Klim még nagyobbat dobott: 73,28-ra szállt kezéből a kalapács. S következett a sorsdöntő ötödik dobás, Klim eredménye kisebb volt az eddigieknél, és Zsivótzky állt a dobókörbe. Kicsit mintha ezúttal is bosz- szusnak tűnt volna, de ez inkább csak amolyan elszántság volt. Tökéletes forgás és szállt a kalapács. A 72 méteres vonalon túl ért földet a golyó, de vajon mennyit mérnek? Elromlott az elektromos jelzőtábla, Zsivótzky ott topogott a mérők körül, s egyszer csak azt lehetett látni, hogy örömében felemeli a kezét, összeszoritja az öklét. Aztán közölték: 73 méter 36 centiméter, olimpiai rekord. Még egy sorozat hátra volt, de sem Klim, sem Zsivótzky már nem javított. Maradt az eredmény: 1. Zsivótzky, 2. Klim, 3. Lovász,... 5. Eckschmidt. A három érmes kalapácsvető az ünnepélyes eredményhirdetés után egyhangúan igy nyilatkozott az interjuszobában az őket kérdező újságíróknak : — Minden idők legnagyobb kalapácsvető versenye volt! Világrekordok sorozatban De nem volt példa olyan versenyre sem, amilyet a hármasugrók vívtak. A nagy harc közbeni négyszer dőlt meg a világrekord, s ebből kettő éppen a győztes Szanyejev nevéhez fűződik, aki végül is 17,39 méteres ugrással — természetesen világrekorddal — győzött a brazil Prudenciő (17,27) és az olasz Gentile (17,22) előtt. Kalocsai idei legjobbja (16,45) is kevés volt a helyezéshez* 10. lett A 110 méteres gátfutásban az amerikai Davenport (13,3), női magasugrásban a csehszlovák Rezkova (182) lett az első, ez utóbbiban Csábiné. nem tudott átjutni a 174 cm-en és nem került a döntőbe. Az 5,000 méteren csak az utolsó métereken győzött a tunéziai Gammoudi (14:05), két kenyai atléta, Keino (14:05.2) és Temu (14:06.4) előtt. Végső olimpiai eredmények: Arany Ezüst Bronz Egyesült Államok ...................... 45 28 34 Szovjetunió 29 31 31 Magyarország ............................ 10 10 12 Német Dem. Köztársaság ... 9 9 7 Japán ............................................ 11 7 7 Német Szöv. Köztársaság .... 5 10 10 Lengyelország ............................ 5 2 11 Ausztrália ............. 5 7 5 Olaszország ................................. 3 4 9 Románia ........................................ 4 6 5 Franciaország ............................ 7 3 5 Csehszlovákia ................ 7 2 4 Anglia............................................ 5 5 3 AZ APOLLO-PROGRAM (Folytatás az 5-ik oldalról) ra fejlesztették, “kisebb” ellenlábasától, az amerikai légierők Titan 3. hordozórakétájától eltérően, amelynek őse: katonai ballisztikus rakéta. Az újabb Apollo-kisérletek Utaltunk már arra, hogy az amerikai űrkutatás anyagi válsága mind érezhetőbbé vált az Apol- lo-programnál. Nem csupán a tavaly januári baleset zavarta meg a dolgok menetét, hanem az űrkutatás lett a “bűnbak” is — ezen a költségtételen igyekeztek megtakarítani a vietnami háború kiadásait is. (Ez érthető: profitszerzési szempontból a Vietnamban túlsúlyban levő hagyományos fegyverzet gyártása a monopóliumok részére sokkal előnyösebb.) Különbséget kell tennünk az Apollo-program és a Saturn-terv között. Ez utóbbi a hordozórakétának a kifejlesztésére vonatkozott, mig az első az Apollo űrhajót és összes rendszereit magában foglalja — nagyjából mindazt, amit a Satum hordozórakétával bármiféle pályára lehet eljuttatni. A Satum rakéta különféle változataival kevesebb baj volt, sőt ez a hordozórakéta sokféle, érdekes, hasznos terhet “mellékesen” is felvitt, például a meteorvizsgáló Pegasus holdakat. A tragikus baleset az Apollo 1. jelii kisérletet megelőzően, földi próba közben történt, s az ekkor megindult vizs- gálatözön az Apollo 1. próbát sodorta el, majd igen alaposan módositotta a későbbi programot is, s főleg az űrhajósokkal történő kisérleteket törölték. Átszámozás, határidőmódositás, tömérdek kisebb kísérlet után kerülheti csak sor az újabb próbákra. A hosszabb biztonsági szünet után tavaly az Apollo 4-gyeJ folytatódtak a kísérletek, bár néhány váratlan üzemzavar meggátolta az eredeti program szerinti lebonyolítást. Úgy látszik azonban, hogy az okokat sikerült felderíteni, s igy továbbhaladhattak a mostani Apollo 7. kísérlethez, amelynek sikere után még ebben a naptári évben, karácsony körül az Apollo 8. repülése is időszerű. Egy ennyire bonyolult, összetett rendszerben, amely többfokozatú hordozórakétából, többféle űrhajóból (űrkabinból), sokféle ellenőrzőmüszer- ből, az adatokat átvivő rádiótelemetriai berendezésekből, s nem utolsósorban az egész repülés során napi 24 órás ügyeletet tartó különleges “földi” (valójában: szárazföldi és tengeri) mérő-ellenőrző állomások sorából áll minden kísérletnél, mindig lehetnek üzemzavarok. Most, az Apolló 7-ki- sérletnél egy ideig az űrkabin fűtése tette próbára az űrhajósokat, de volt még más egyéb zavar is, amelyek elhárításának módjából arra lehet következtetni, hogy az amerikaiak is sokat tanultak az Utóbbi két év alatt, és belátták annak a szovjet elgondolásnak a helyességét, amely szerint automatákkal kell előbb mindent megbízhatóan megöldani, mert akkor az ember (az űrhajó személyzet) a maga tökéletesebb logikai képességeivel csak fokozhatja a siker lehetőségét, nem válik éppen nehézségek forrásává, s kisebb lesz számára a veszély lehetősége. Az Apollo 7. után A mostani kísérlet jelentősége nagy az egész amerikai űrkutatás közeli jövője szempontjából is. A rendkivüli gondos előkészületek miatt remélik, hogy műszaki természetű, komolyabb zavar nem gátolja a kisérletet. Sehirra (a Mercury és a Gemini pilótája) parancsnoksága alatt W. Cunningham és Donn Eisele tizenegy napig maradt pályán. Ez volt egyébként az Apollo űrkabin első repülése emberekkel. Most már decemberre irányozzák elő a második ilyen repülést, amely az Apolló 8. jelzést kapta. Ezúttal viszont a Satura V. (tehát a nagyobb) hordozórakétát használnák, de mivel a Hold-leszálló egységben a földi próbáknál zavarokat észleltek, csupán egy dinamikailag hasonló modelljét inditják. A személyzet két igen tapasztalt ürpilótából áll majd (Frank Borman, a Gemini 7. Jim Lovell pedig a Gemini 10. egyik pilótája Feladatuk az S—IVB-fokozatnak keringési pályán való ismételt beindítása lesz. Jövőre, az első negyedévre tervezték be az Apollo 9. útját, ezúttal is Satum V. hordozórakétával. Apollo űrkabinnal és LEM Holdra szálló egységgel. A személyzet ismét két Gemini-ürpilótából áll (McDiwitt és Scott és mellettük az újonc Schweikart.) A további három kísérletre, tehát az Apollo 10., 11. és 12. útjára még nem mondanak dátumot. Mindháromhoz azonban a Satum V. hordozórakétát kívánják használni és a Hold-leszállást akarják előkészíteni. Az Apollo 10. lenne a “zenés főpróba”, bár még mindig Föld körüli pályán. Az Apollo 11 már Hold körüli utat tenne meg, s útját az összes körülmények kedvező alakulása esetén esetleg már a Holdon való leszállással is kiegészítenék. S végül az Apollo 12. repülésének kellene az amerikaiak első Hold-leszállásának lennie. E nagy program kiegészítéseképpen sok apróbb kisérletet is beiktattak, részben létfontosságú szerkezeti részletek kipróbálására, részben uj módszerek begyakorlására, leszállás a Holdra Foglaljuk most össze, hogy mi mindent kell a teljes Apollo-program végén — tehát valószínűleg az Apollo 12-vel — elvégezni. Hangsúlyozzuk, hogy eddig a teljes programról beszélünk, de egyszerűsítések, kihagyások, változtatások nemcsak lehetségesek, hanem valószinüek is. Induláskor az első rakétafokozat 6,5 percig ég, begyújt a második fokozat, a harmadik pedig Föld körüli pályára kerül. A Föld másfélszeri megkerülése közben minden rendszert, minden fontosabb berendezést kipróbálnak, majd begyújt a harmadik fokozat is és a Hold felé gyorsítja fel az égés végén leválasztott űrhajót, a készülékrekeszt és a Hold-leszálló egységet. A Hold megközelítésekor rakétás fékezéssel 160 kilométer körüli magasságban Hold körüli pályára térnek. Két űrhajós itt átmászik a Hold-leszálló egységbe és “jármüvét különválasztja az Apollo űrhajótól. A LEM — a Holdon leszálló egység — rakétás fékezéssel átmeneti pályára tér és a leszálláshoz kiválasztott területrész felé közeledik. A Hold felett 15 kilométer magasságban megkezdődik az erőteljes rakétás fékezés, amivel a 6,400 km/óra sebesség végül is 12 km/óra leszállási sebességre lassul. A LEM gólyalábakon éri el a Hold felszínét, majd az egyik űrhajós kiszáll — ez lesz az első (amerikai) Holdra lépés. Ha addigra már lesz másik űrhajós is a Holdon (nyilván szovjet expe- disió tagja), akkor némi tapasztalatcserére is mód nyílhat az emberi tudomány és technika e legnagyobb ünnepnapján. .. _ •}* Huszonnégy órával később a LEM felső része (a leszálló részt állványként használva) visszaindul a közben a Hold körül keringő Apollo űrhajóhoz: a Holdat megjárt űrhajósok itt visszamásznak az űrkabinba, a LEM-egységet leválasztják, bekapcsolják a rakétahajtómüveket, amelyek a Hold elhagyásához szükséges 10,000 km/óra sebességre gyorsítják az Apollo űrhajót. A Föld közelében, amikor a légkör fékező hatása érezhetővé válik, az Apollo űrkabint, leválasztják a többi műszeres, rádiós részről. Az űrkabin az utolsó 8—10 kilométert ejtőernyővel teszi meg és az óceán tükrén ér le. Nagy Ernő (Budapest)
