Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-22 / 8. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 22, 1968 Munkás és szakszervezeti hirek V • __________'_______'_______________ _________ LEMONDOTT ABEL UR Február 9-én a liberális kispolgárokból és több “baloldali” szakszervezeti vezérből összetett Americans for Democratic Action Végrehajtó Bizottsága 67 szavazattal 47 ellenében indorszálta Eugene McCarthy szenátor elnökjelölését. E döntést követően I. W. Abel, az acélmunkások, Louis Stul- b^rg, a női szabók és Joseph Beirne, a hírszolgálatig műszerkészítők szervezetének elnöke lemondott aq “ADA” vezetőségi tisztségéről. E három “munkásvezér” száz százalékban támogatja Johnson vietnami politikáját és igy lemondásukkal tiltakoznak McCarthy jelölése ellen. Rá kell mutatnunk, hogy az International Ladies Garment Workers Union tagjai New York legalacsonyabb bérért dolgozó munkásai közé tartoznak. Három évtizeddel ezelőtt, amikor a női ruhaipari Szervezet élén haladó szellemű vezetőség állt, a munkások bére a többi ipari munkásokéhoz viszonyítva magas volt. Miután azonban David Du- binsky, majd veje, Louis Stulberg vette át a szervezet irányitását, a munkások helyzete állandóan rosszabb lett. Nem tartottak lépést sem a munkabérek, sem egyéb mellékjuttatások emelése terén a többi szervezetekkel. Arra is rá kell mutatni, hogy I. W. Abel, akit a tagság három évvel ezelőtt harcias program alapján választott meg az acélmunkások szakszervezetének országos elnökévé, a szervezet végrehajtó bizottsága elé olyan javaslatot terjesztett, hogy ha az acélmunkások kollektív munkaszerződése lejár és nem jön létre egyezmény a munkáltatókkal, akkor a munkások ne lépjenek sztrájkba, hanem a fennálló ellentéteket “Egyeztető Bizottság” elé vigyék döntésre. i A tagság nyomására a végrehajtó bizottság elvetette I. W. Abel javaslatát. Abel ur magatartása minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy nem lehet két ellenkező irányban futó lovon egyszerre nyargalni; nem lehet Johnson bűnös háborús politikáját támogatni és ugyanakkor hűségesen képviselni a tagság érdekét. c-w> Johnson elnök most újabb adót próbál a munkások vállára helyezni és ugyanakkor arra kéri az ország dolgozóit, hogy ne álljanak elő “túlzott” bér- követelésekkel. Közben a közszükségleti cikkek ára állandóan emelkedik és a munkások hétröl- hétre, egyik fizetéstől a másikig élnek, állandó gondok közepette, hogy miként fedezzék a család szükségleteit: élelmet, lakást, ruházkodást és orvosi költségeket. Úgy véljük, hogy akik McCarthy szenátor jelölését támogatják, akik ellenzik Johnson vietnami politikáját, azok hűségesebben képviselik a női ruhaipari, acél és hírszolgálati műszerkészítők érdekeit, mint Abel Stulberg és Beirne urak. Lecke az osziályfiarcrél I 60,000 rézbányász, rézfinomitó és rézfeldolgozó tnunkás immár hét hónapja sztrájkban áll. Johnson elnök háromtagú egyeztető bizottságot »evezett ki a hosszan tartó sztrájk felszámolására. A bizottság tagjai: George C. Higgins, katolikus főpap, ár. George C. Taylor, egyetemi tanár és George E. Reedy, Johnson elnök volt sajtótitkára. A Phelps Dodge, a Kennecott Copper, az Anaconda és az American Smelting and Refining vállalat képviselői a bizottság előtt kinyilvánították: 1. Nem hajlandók a szakszervezetekkel tárgyalni másként, mint helyi (nem országos) alapon. 2. Nem hajlandók a tárgyalásokat ismét felvenni addig, amig a szakszervezetek nem csökkentik követeléseiket. 3. A vállalatok helyzete nem engedi meg a munkások követeléseinek teljesítését. A munkások sztrájkja ugylátszik addig tart majd, amig a rézkészletben előálló hiány és a sztrájk által beállt profitcsökkenés nem kényszeríti a résztröszt fejedelmeket álláspontjuk megváltoztatására. 1966-ban az ország négy nagy réztrösztje a következő tiszta jövedelemről számolt be: Anaconda .................. $132,408,000 Kennecott Copper .... $125,375,000 American Smelting and Refining............$70,214,000 Phelphs Dodge...............$82,169,000 És a trösztök szószólói még nyugodt arccal merik mondani, hogy: sajnáljuk, de nincs módunkban eleget tenni a munkások túlzott követeléseinek. Mivel a sztrájk a múlt év közepén kezdődött, 1966 az utolsó év, melyről tiszta kép tárul elénk a munkáltatók hasznát illetően. 52 DOLLÁR SZÖVETSÉGI NYUGDIJAT KAP HAVONTA Levelet kaptunk a napokban Cleveland, O.-ból, az Amerikai Magyar Szó egyik hűséges olvasójától. íme a levél: “Tudatom a tisztelt szerkesztőséget, hogy megkaptam a kalendáriumot. Sajnálatomra nem tudtam hamarabb a pénzt beküldeni. Mint öreg nyugdíjas sok a gondom s kevés a jövedelmem. Havonta 52 dollár nyugdijat kapok. Ebből 35 dollárt lakbérre és öt dollárt telefonra költők. Ami megmarad, abból kell megélnem. Itt küldök 3 dollárt a kalendáriumért.” A. M. • E gazdag ország szégyene, hogy életük alkonyán százezrek kénytelenek a szűkös szövetségi nyugdíjból tengetni életüket. Ez az oka annak, hogy az Amerikai Magyar Szó a szövetségi nyugdíj száz százalékos felemeléséért harcol. Vannak, akik kétségbe vonják ennek a jogosultságát. A. M. nyugdija február hónaptól kezdve $58.76 lesz. Ennek kétszerese $117.52. Kérdjük: lehet ebből az összegből tisztességesen megélni? A választ mindenki megadhatja, aki ismeri a jelenlegi árviszonyokat. A. M. levele arról is tanúskodik: milyen áldozatkészek az olvasóink. Aki havi 52 dollárból a két dolláros naptárért 3 dollárt küld be, az tanúságot tesz önfeláldozásáról, mely az egyetlen magyarázata annak, hogy a haladó szellemű magyar lap megjelenése biztosítva volt az utolsó 66 esztendőn át és folytathatja munkáját az amerikai magyarság igaz érdekeiért. Köszöntjük A. M.-t és mindazokat, akik hozzá hasonló ragaszkodást tanúsítanak lapunk iránt. ígéretet teszünk olvasóinknak, hogy minden akadály leküzdésével folytatni fogjuk a küzdelmet, mely minden dolgozó biztonságát, egészségét és jóvoltát van hivatva valóra váltani. A hires orvoshoz beállít egy ember, akinek sokféle panasza van és minden panasz alapos vizsgálatot és kikérdezést igényel. A diagnózis megállapítása után az orvos részletesen elmagyarázza mit kelle tennie. A beteg megköszöni, felkel és már az ajtónál van, de nem jut eszébe, hogy fizessen, amikor az orvos udvariasan figyelmezteti: “Orvosi tanácsomért sziveskerjék 5 dollárt fizetni.” “Ja kérem — feleli a beteg —, csakhogy én nem fogadom meg az ön tanácsát.” 5 RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA [ « 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. ■ ■ (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. ■ " Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- ■ ■ Mitzvah-torták. — Postán szállitunk az ország J minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva A réztröszt fejedelmei összetartanak és egységfrontban ellenzik a munkások jogos követeléseit és a szakszervezetek letörésére törekszenek. A Kereskedelmi Kamara és a Gyárosok Országos Szövetsége támogatja őket ebben a célkitűzésben. Az AFL-CIO-ban tömörült 17 millió szervezett munkás viszont szilárdan támogatja a rézbányászok, rézfinomitók és feldolgozók gigászi harcát, mely — reméljük — a munkások győzelmével végződik. Ismét elvetették a vezetők ajánlatát JOLIET, 111. — A Caterpillar Tractor vállalat 5,000 munkása sztrájkban áll január 16-a óta. Az International Association of Machinists vezetői már két ízben “megegyeztek” a vállalat szószólóival az uj szerződés részleteiben. Igen ám, de a tagság mind a két Ízben elvetette a vezetők tanácsát és visszautasította a vállalat “utolsó” javaslatát. A sztrájk tovább tart. : APRÓSÁGOK : Kovács Erzsi rovata * Már nemcsak az ágy alatt, de az ágyban is keresik a kommunistákat. Az egyik újság ismert Írója esküszik, hogy igaz. Nem ő találta ki. Be tudja bizonyítani, mert eltette a levelet, amit kapott. Ebben a levélben több “igazi amerikai” hölgy aláírásával az van, hogy minden bajnak a pálinka, de még annál is inkább a rossz nők az okai. A vietnami rossz nők. Ezek a hölgyek meg vannak győződve arról, hogy az amerikai katonák minden baját a vietnami prostituáltak okozzák. Szerintük a prostituáltakat az észak-vietnami kommunisták küldik az amerikai katonák után. Ezek a lánykák elszedik a katonák dollárjait — ezért romlik a dollár értéke — és azonkívül a katonák morálját is süllyesztik. Ezen segíteni kell, mert ezt az egész vietnami háborút képesek leszünk emiatt elveszteni. Persze, mint jó hazafiak, igazi amerikaiak, mindjárt orvoslást is ajánlanak. Azt ajánlják, hogy küldjünk Vietnambá “rendes amerikai prostituáltakat.” (Nice American call- girls.) Persze, ez nem olyan egyszerű, mint ahogy ezek az úri dámák elképzelik. Abból a szempontból nincs semmi gondom, hogy, nem találnak elég arra való leányt. Ebben nincs hiba. De Vietnamba nem mehet senki a State Department engedélye nélkül. Ez már egy kis akadályba kerül. Azonkívül ez igen sok pénzbe kerül. Honnan lehet ezt fedezni? Erre van egy tervük a nagyságáknak. Nem szabad, hogy az államot terheljük vele, mert igy is több pénzt költünk már a háborúra, mint kéne. Az amerikai néptől kell összeszedni az erre való pénzt. Gyűjteni kell. Országos gyűjtési kampányt kell indítani erre a célra. Nemes cél, hiszen azok a szegény gyerekek ott a harctéren eleget szenvednek, legalább gondoskodjunk róla, hogy semmiben hiányt ne lássanak. Nehogy a kedves olvasók azt higyjék, hogy én ezt most azért írtam meg, hogy gyűjtést indítsunk erre a célra. Dehogy is! Maga az újságíró, aki a levelet kapta, az is azon töpreng, hogy hogyan is kellene ezt a gyűjtést intézni. A templomokban igen nehéz lesz erre a célra gyűjtést indítani, először is azért, mert ha már gyűjtenek, az kell a templomnak és azonkívül nehéz lesz megmagyarázni a hívőknek, hogy ez az extra háborús kiadás mire megy. A többi női egyletekben is bajok lesznek, mert egész biztosan akad majd sok olyan, aki ilyesmire nem akar pénzt adni. Engem ez az egész csak azért érdekel, hogy most, amikor a kedves Prezidentünk éppen az adókat sózza a nyakunkba, hogyan fogja ezt is velünk megfizettetni? Már utazási adó lesz, ha ki akarunk menni az országból. Ezt milyen néven fogják elintézni? Vigalmi adó? Tényleg, legjobb lesz, ha egymás között gyűjtenek majd a jó hazafiak. Mi pedig találunk majd jobb helyet a pénzünknek és jobb megoldást Vietnamban. Igaz?
