Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-15 / 7. szám
Thursday, February 15, 1968 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 MÉLTÁNYOS ÉS JOGOS-E A SZÖVETSÉGI NYUGDÍJ SZÁZ SZÁZALÉKOS FELEMELÉSE? 1968-ban az Egyesült Államok, a jelek szerint 800 milliárd dollár értékű árut és szolgálatot fog előállítani. A kormány uj költségvetése 180 milliárd dollárt tesz ki. A 800 milliárd dolláros nemzeti jövedelem 50 milliárd dollár többletet jelent az 1967-es év jövedelméhez viszonyítva. E három adat lényegében megadja a választ arra a kérdésre, hogy méltányos-e a nyugdij 100 százalékos felemelése? Hogyan kapnak viszonylagosan magasabb nyugdijat a nyugati államokban? Mi a magyarázata annak, hogy Angliában, Nyu- gat-Németországban, Hollandiában, Norvégiában, Luxemburgban, Svédországban, az összes fejlett kapitalista államokban kevesebb a különbség a bér és a szövetségi nyugdij összege között, mint az Egyesült Államokban? A válasz erre nagyon egyszerű. Minden előrehaladott ipari országban a kormány hozzájárul a társadalombiztosítási kiadáshoz, legalább annyival, mint amennyit a biztosítottak és a munkáltatók adó fejében befizetnek. íme egy példa: Karl de Schweinitz “Ut Angliában a társadalombiztosítás felé” (England’s Road to Social Security) cimü könyvének 1961. kiadásában közölt adatok szerint, az ország társadalombiztosítási alapja a következőképen alakul: A biztosítottak adója.......... 192,000,000 A munkáltatók adója.......... 132,000,000 Az alap után járó kamat .. 15,000,000 A kormány hozzájárulása . . 519,000,000 E táblázat szerint mig a három első forrásból 339 millió font sterlinget fizetnek be a társadalombiztosítási alapra, addig a kormány 519 millió font sterlinggel járul hozzá ehhez az alaphoz. Honnan veszi a kormány a pénzt? Az angol kormány, mint minden más iparilag fejlett ország kormánya, az általános adóból utalja át a szükséges összeget a társadalombiztosítási alapra. Ha az amerikai kormány is ilyen rendszert vezetne be és az általános adóbevételből bizonyos összeget átutalna, mely egyenlő a biztosítottaktól és a munkáltatóktól bekollektált összeggel, akkor LEHETŐVÉ VÁLNA A NYUGDÍJ, A ROKKANTSÁGI, VALAMINT AZ ÖZVEGYEK ÉS ÁRVÁK BIZTOSÍTÁSÁNAK SZÁZ SZÁZALÉKOS FELEMELÉSE. Az Egyesült Államokban a helyzet a fentinek a megforditottja, vagyis a biztosítottak és a munkáltatók által befizetett összegnek csak egy részét fizetik ki nyugdij, stb. fejében, a fennmaradt ösz- szegből a kormány más kiadásokat fedez. Vagy nézzük meg a helyzetet más szempontból. A fejlett európai országokban minden olyan esztendőben, amikor a nemzeti jövedelem, az ország gyártmányainak és szolgálatainak értéke az előző évihez viszonyítva emelkedik, a nyugdijat felemelik. Egyedül ezen elmélet alapján, ha az Egyesült Államokban az 1968-as jövedelemtöbbletnek, az ötven milliárd dollárnak a FELÉT a társadalombiztosításra fordítanák, fel lehetne emelni a szövetségi nyugdijat, rokkantsegélyt, stb. 100 százalékkal. Mi a fontos: hadikiadás, vagy társadalombiztosítás? Az Egyesült Államok 1968-ban 80 milliárd dollárt költ a hadikiadásokra; ezzel szemben csupán 24 milliárd dollárt nyugdíjra, rokkant-biztosításra, özvegyek és árvák támogatására. Kérdezzük: helyénvaló volna-e a 80 milliárd dollár hadikiadást 24 milliárd dollárral csökkenteni és ezáltal lehetővé tenni a szövetségi nyugdíj, stb. száz százalékos felemelését? Vagy tegyük fel a kérdést- az erkölcstelen vietnami háborúra több mint 30 milliárd dollárt költünk ÉVENTE. Vagyis, ha befejeznénk a vietnami háborút és az arra elpocsékolt pénzt a társadalom- biztosításra fordítanánk, lehetővé válna a nyugdij, stb száz százalékos felemelése. A kérdés tehát: folytassuk a vietnami háborút továbbra is és erre pocsékoljuk az adófizetők pénzét, vagy fejezzük be a piszkos háborút és emeljük fel a nyugdijat, rokkantak, özvegyek és árvák biztosítását száz százalékkal? Jogos-e a nyugdij 100 százalékos felemelése? Csupán az erőviszonyok szabják meg, hogy mi jogos és mi nem. A középkorban jogos volt, hogy a földesur éljen az első éj jogával. Ezt a jogot elvesztette, amikor a jobbágy és a földesur között az erőviszonyok megváltoztak. 1936 előtt az Egyesült Államokban csak álom volt a munkanélküli biztosítás. Mihelyt a munkások megfelelő erővel rendelkeztek, képesek voltak kiharcolni a törvényhozó testületektől a munka- nélküli biztosítás törvénybe iktatását. Ezzel az “álom” valóra vált. A munkanélküli biztosítás éppen olyan méltányos volt a törvény beiktatása előtt, mint utána. De a jelenlegi társadalmi rendszerben nem azt a Johnson elnök egy un. egészségügyi “modell program” megindítását jelentette be Washington szegény lakosai számára, különösen az öregek részére. A program a főváros területén kezdené meg kísérleti működését, idővel más városokban is hasonló programokat vezetnének be. Washingtonban a National Medical Association, 97 százalékban néger orvosokból álló inézmény védnöklete alatt kezdenék meg a program kivitelezését, melyhez anyagi és technikai segítséget a szövetségi kormány, a District of Columbia és a Howard Egyetem nyújtana. A néger orvosszervezet elnöke, dr. Lionel F. Swan bejelentette, hogy a Department of Health, Education and Welfare, a “kiterjedt egészségügyi program” megindításához 60,550 dollárt utalt ki a szervezet alapítványának. Mindössze hatvanezerötszázötven dollárt! És ezzel akarnak Washingtonban megindítani “kiterjedt” egészségügyi programot, mely ha sikerre vezet, más városoknak fog például szolgálni! Ebből az összegből közegészségügyben gyakorlott vezetőt fog az alapítvány alkalmazni, aki a program keresztülvitelét koordinálja és kiterjezi; az ő irányítása alatt állapítják meg, hogy milyen egészségügyi szolgálatokra van szükség. Dr. Swan úgy gondolja, hogy Washingtonban már egy éven belül működésbe jöhet a tervezett egészségügyi központ. Megértjük, hogy Johnson elnöknek a közelgő New York különböző negyedeiben az utcán, nyíltan árusítják és veszik a kábítószereket anélkül, hogy valaki törődne vele. Olyan mindennapi látvány ez, hogy fel sem tűnik a járókelőknek, ha kis csoportokba összeverődött emberek, fiatalok és felnőttek gyors mozdulatokkal bonyolítják le az üzletet egymás között. A legnagyobb forgalom kábítószerekben a Harlemben van, a néger nyomortanyán, ahol a legtöbb elesett, letört, reményvesztett ember keres menekülést a valóságtól. A múlt hónapban egy városi tanácskozáson jelentették, hogy több mint 100 ezer rabja van a kábítószereknek New Yorkban és ezt a szenvedélyt csak úgy tudják kielégíteni, hogy lopnak — minden nap 100 dollár értékű lopást kell egyénenként elkövetniük, hogy a kábítószereket megvásárolhassák. Egyre több rendőrt küldenek a Harlembe, de ezek az utcai üzelmek mégis tovább folynak és egyre gyakoribban: lesznek. Harlem lakói, akik napról napra látják ezeket az utcai üzletkötéseket, monctjak, hogy többnyire fehér árusítók hozzák a kábító portékát a Harlemba. A csikorgó mdegben is az utcán várják őket a “vevők” és veszik a heroint, vagy más kábítószert, melyhez Szervezetük annyira hozzászokott, hogy nem tudnak meglenni nélküle. Az üzérek az utcán nagyobb bizionságbaj. ■ ié magukat, mint házon követelést emelik törvényerőre, ami méltányos, hanem azt, ami előnyös a gazdagok részére és amire a munkásosztály kényszeríti a törvényhozókat. A szövetségi nyugdij 100 százalékos felemelés© méltányos, de csak akkor válhat törvénnyé, ha a nyugdíjasok a szervezett munkásokkal és a haladó szellemű polgárokkal szövetkeznek és együttes erővel kényszerítik a törvényhozókat, vagy olyan képviselőket és szenátorokat küldenek a törvényhozó testületbe, akik törvényre emelik e méltányos követelést. ^ Ezért folytat az Amerikai Magyar Szó kampányt, ezért kérjük olvasóinkat, hogy szerezzenek aláírásokat arra a PETÍCIÓRA, melyben javasoljuk a szövetségi nyugdij száz százalékos felemelését. Egyedül ez a petíció-kampány nem fogja megváltoztatni a helyzetet. Ha azonban az amerikai szak- szervezeti mozgalom és minden más haladó Szellemű szervezet hasonló kampányt indít, akkor van lehetőség arra, hogy a szövetségi nyugdijat száz százalékkal felemeljék és ami ma még csak “álom”, az valóra váljon. Tehát tel a munkára! Szerezzünk aláírásokat a PETÍCIÓRA! Az Amerikai Magyar Szó Ügyvezető Bizottsága büszke arra, hogy ilyen érdemes mozgalom élén állhat. választásokhoz olyan publicitásra van szüksége, amellyel egyre hanyatló népszerűségét növelheti. Az elnök ki is jelentette: “Véleményem szerint ez a terv Washington szegény és öreg lakosai számára régen nélkülözött szükségletet fog kielégiteni.’‘ így szándékszik Johnson, mint a nép jótevője, érdemeket szerezni. Az egészségügyi modell-telep Washingtonban, a Howard Egyetem közelében 335 acre területet foglalna el és a Howard Medical School technikai és anyagi segítségével működne. A Fehér Ház jelentése szerint a működéséhez szükséges 3 millió dollár privát alapítványokból és hozzájárulásokból gyűlne össze. A tervek szerint az egészségügyi központ csoportosan rendelő orvosokkal ellátott klinikai épületből, lábadozó otthonból, társadalmi gondozó intézetből, öregek számára szolgáló lakóházból, adminisztrációs épületből és aggkori szolgálati intézményből állna és úgy szegények, mint nemszegények számára szolgálatot nyújtana. Ugyanott szakképző iskola is létesülne azokban az egészség- ügyi ágakban, amelyeknél munkaerőben a legnagyobb hiány van. A kormány szűkmarkú kezdeményezésével kétséges, hogy még ez az első, modell-telep is sikeresen működhet. Annál kevesebb kilátás van arra, hogy ilyen, vagy hasonló egészségügyi telepek másutt az országban létrejöhessenek, a megfelelő anyagi támogatás nélkül. belül, mert a vevők tönkrement idegállapotukban veszedelmesek. A rendőrtől nem félnek, mert azt messziről megismerik. A detektívek pedig szempt hunynak a “kis kócosokénak, mert ők fontosabb bűnözők után kutatnak és nem érdeklik őket az ilyen “pitiánerek.” Az üzérek az egyetemeket és az ifjúsági gyüle kezőhelyeket is látogatják. Sokan azért válnak üzérré, hogy a saját kábítószer-szükségletüket igy kielégíthessék. A rablások, lopások, utonállások és erőszakos támadások azért öltöttek olyan ijesztő méreteket, mert a kábítószerek használata olyan nagy mértékben elterjedt. Akik rabjai lesznek, semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezhessék a heroin vagy más szerekre szükséges pénzt. Mialatt a “kis kócosok” az utcán árusítják a mérget, ami használójukból emberi roncsot csinál, a háttérben valahol jól megszedik magukat a “nagy- fejüek”, akik lopják vagy külföldről csempészik óriási mennyiségben a kábítószereket. Ezek terjesztik, nyomják a kábítószerek használatát nemcsak a nyomorvidékeken, hanem a jómódú középre 7’-'.:' rropfcei között, az egyetemeken, sőt még a középiskolákban is. Beteg társadalmunk szomorú tüneménye, hogy ezek a méregárusitó kufárok zavartalanul kereshetnek milliókat a fiatalok, a szegények és szerencsétlenek életén. nyíltan árusítják a kábítószereket Irta: LUSZTIG IMRE JOHNSON SZŰKMARKÚ EGÉSZSÉGI PROGRAMJA
