Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-25 / 4. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 25, 1968 Az Egyesült Államok népesedési történelmének jelentős mérföldkövéhez érkezett: lakosságának száma elérte a 200 milliót. A lakosság első 100 milliója 300 év alatt alakult ki, a második 52 év alatt. A harmadik 100 millió előreláthatóan 30— 35 év alatt — a becslések középaránya szerint 200Q-ig — alakul majd ki. • • • Franciaország lakosainak száma történelme során első ízben érte el az 50 milliót. A párizsi statisztikai hivatal már előre reklámozta a nagy eseményt, amely azután az elektronikus számítógépeket igazolta. Szeptember 27-én megszületett az £0 milliomodik francia, Sibyile Lemoine, a 39 éves Maurice Lemoine rendezőpályaudvari vagonosztályozó csapatvezetőnek és 29 éves feleségének negyedik gyermeke. Azon a napon 2250 csecsemő született. A statisztikai hivatal sorshúzással döntött, ki legyen az ötvenmillicmodik. A sorshúzás Sibylle-nek kedvezett. A szerencsés négykilós sztárt az állam ötezer frankos betétkönyvvel ajándékozta meg s ezen felül tömérdek ajándékot ka- pott. • • • A bolíviai hadsereg vezérkari főnöke, Alfredo Óvandó tábornok megerősítette a hirt, hogy a bolíviai kormány a legtöbbet ígérőnek eladja Che Guevara harci naplóját. Már jó ideje hire járt, hogy ezért az 1966 novembere óta vezetett becses naplóért, mely a bolíviai gerillaháboru harci eseményeit tartalmazza, magas ajánlatokat tettek. Az egyik amerikai kiadó már 100 ezer dollárnál tart az “áralkuban.” Egyes fotokópiaoldalak már megjelentek a piacokon, jó pénzért persze. A bolíviai kormány méltó önmagához. • • • Kennedy elnök "kinevezett" gyilkosának, Lee Harvey Oswaldnak a felesége — jelenti az International Herald Tribune — pert indított az amerikai kormány ellen: férje lefoglalt személyes ingóságainak ellenértéke fejében 500 ezer dollárt követel1. Az egykori Oswaldné — mert már régen férjhez ment másodszor is — kártérítési igényében háromszáz tételt sorol fel, köztük egy pénztárcát; a téngerészgyalogság elbocsátó levelét, melyben Oswaldot nem-kivánatos személynek deklarálják; vádászkéseket; ingeket és szvettereket. E tárgyak aligha érnek 500 ezer dollárt, de a bánatos ex- özVegy alighanem megkapja a pénzét. Ennyit megér az amerikai kormánynak a kapóra jött és halálával fölöttébb komótossá lett elnökgyilkos. • • • Bőmbayben nemzetközi turisztikai kiállítást rendeztek. Az NSZK külön pavilonban mutatta be országa szépségeit és sajátos karakterisztikumait. Az utóbbi közül is a legjellegzetesebb egy Deutschland cimü térkép volt, mely “Gross-Deutschland” 1937- es határait mutatta. A bombayi szovjet főkonzul követelte a térkép bevonását, mert az “igényt emel más szuverén államok, köztük a Szovjetunió egyes területeire.” • • • Kínában hivatalosan is rehabilitálták a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom egykori rákfenéjét a személyi kultuszt. Legalábbis ezt a benyomást kelti az a cikk, mely a Sanghai-i Wen Hui Pao lapban jelent meg — j.slenti Pekingből az AFP. — A cikk-cime: "Végtelenül akarjuk imádni Mao elnököt"* az alcím pedig: "A személyi kultusz elleni oppojdció ellenforradalmi természetének vizsgálata." A cikk nagy lendülettel fejtegeti, hogy "Mao a legnagyobb élő marxista—leninista", s hogy "ragyogó gondolkodásának a kínai nép és minden forradalmi nép tisztelettel, hűséggel, imádattal és végtelen kultusszal adózik. Mao elnök szivünk legvörösebb napja: ez a kiáltás hangzik el az egész világ forradalmárainak ajkáról." Érdekes, hogy ezt eddig nem tudtuk. • • • ^Szvetlána Allilujeva, Sztálin Amerikába dezertált leánya, aki szenzációvá felfújt emlékirataival önti el a polgári sajtó hasábjait, nemcsak uj névre talált — a Spiegel egyik olvasója a hasfájditóan érzelgős múlt századvégi német giccs-irónő után, Szvetlána Courts-Mahlerovának nevezte el —, hanem uj papára is. Egyik remekművéből tiszteletINNEN-ONNAN Interjú Albók Jánossal Lapunk szerkesztője interjú keretében elbeszélgetett Albók János, kiváló amerikai magyar fényképésszel, aki gyönyörű munkájával már több esetben kiváló sikert aratott. Az amatőr fényképészetet olyan magas művészi nívóra emelte, hogy kiváló folyóiratok, mint a Coronet és a New Yorker, stb. is felfigyeltek müveire és közölték képeit. A New York Városi Muzeum pedig Albók János fényképeiből 1938-ban sikeres kiállítást í'endezett. Albók János neve most újból országszerte előtérbe került, amikor január 7-én, vasárnap délután a WCBS televízió programján megjelent és a program keretében művészi munkájáról beszélt. Szerkesztőnkkel való interjújában elmondotta élettörténetét. E küzdelmes és eseménydus életnek a története úgy gondoljuk olvasóinkat is érdekelni fogja, ezért az alábbiakban közöljük: Ha valaki betekint fénykép gyűjteményembe, önkéntelenül felteszi a kérdést: mi késztetett arra, hogy üyen témájú felvételeket készítsek? Hogy ezt kellőképpen tudjam megmagyarázni, gondolatban, az idők távlatából visszatérek kis városunkba Munkácsra, ahol születtem. Az itteni életünk szorosan fűződik gyermekkorunk emlékeihez. A szépnek, a jónak és a szenvedésnek emlékein át éljük le életünket. A szülői háznál drága szüléink, az élet küzdelmeiben fáradságot nem ismerve, szeretetben nevelték gyermekeiket. Már az ő küzdelmükből megismertük az élet nehézségeit, de különösen az iskola padjai között, ahol könyvek hiányában nem volt könnyű jeles és kitűnő bizonyítványt szerezni. Az elemi iskola negyedik osztályának végeztével kitűnő bizonyítványt vittem haza és örömmel reménykedtem, hogy művészeti pályára mehetek. Drága szüleimnek fájt a szivük, de megmagyarázták, hogy hat gyermek mellett engem nem küldhetnek felsőbb iskolába. így lett vége a szép álomnak. A küzdelmes évek Tizenhárom éves koromban szabóinas lett belőlem. Hauszler János szabónál tanultam a szabóságot és az élet művészetét is: hogyan lehet tudással és becsülettel érvényesülni. Tanonckodásom alatt iskolába jártam és az iskola végeztével ezüst érmet kaptam, ezzel a felírással: “Jeles tanulókból lesznek kitűnő mesterek — 1911.” Az iskolában kaptunk könyvet, igy könnyű volt a tanulás. Iskolatársaim közül Szerencsi Jóska is festőművész szeretett volna lenni, de ő borbély lett, én pedig szabó. Múlt az idő, én már két éve szabó-tanuló voltam, mikor a tanulók munkájából kiállítást rendeztek. Én kaptam az első dijat: körzőkészletet. Boldogan vittem haza a kitüntetést, drága szüleim örömkönnyek között öleltek át. Hauszler János tanítómesterem büszke volt rám. Engem fiaként szeretett. Három és fél év alatt kitűnő szabó lett belőlem. Eljött az idő, hogy továbbtanulás céljából Budapestre menjek. Bucsuzásnál a mester a másik két tanulóhoz fordult és azt mondta: “Ilyen fiam nem lesz több, mint te, Jani.” Megölelt és sírva vettünk egymástól búcsút. 1913- ban Pesten dolgoztam^ különlegesen finom munkán és ott is megálltam a helyemet. Ma itt, Amerikában is nagyon értékelem azt a tudást, amit ennél a szabómesternél elsajátítottam. 1914- ben jött a világháború és a mesterrel együtt az egész szabómühelyt besorozták katonának. Tizennyolcadik évemben voltam. Visszakerültem Munkácsra, ott soroztak be. Az egész háborút katonai szolgálatban töltöttem. Katonaságom alatt nagy baj történt drága apámmal, ő katona-szabó volt és egy nap a szemei felmondták a szolgálatot. Kettőt látott, még a tüt sem tudta többé befűzni. A család nagy szegénységbe került és a háború második évében két kis húgom a szenvedéseknek áldozatul esett. Drága apám nem tudta túlélni ezt példányt küldött a New Yorkban élő Kerenszkij volt orosz miniszterelnöknek, aki az októberi forradalom elől megszökött. A most 89 éves Kerenszkij szépen megköszönte Sztálin lányának figyelmességét és levelében “szellemi leányának” titulálta a hölgyet. Minden zsák megtalálja a foltját, minden Szvetlána az igazi apját. a nagy csapást. 1917 karácsonyán 10 napos szabadságot kaptam. A munkácsi vasútállomáson Károly öcsém várt és szomorúan tudatta velem a borzalmas valóságot. Számomra összedőlt a világ. Csak a temetőben mondhattam búcsút drága szeretteimnek. Soha életemben nem tudom elfelejteni drága, jó apámat, akit segíteni akartam, ha annak eljött volna az ideje. Drága anyánkat és testvéreinket rengeteg csapás és szenvedés érte. Az első világégésnek 1918-ban vége lett. A katonaságtól hazakerültem Munkácsra, ahol drága anyámat és két testvéremet leírhatatlan körülmények között találtam. Nekem sem volt pénzem, de megosztottam velük minden falat ennivalót, mely bizony, nagyon kevés volt. A család ruha és cipő nélkül volt. De hamarosan mégis ott kellett hagynom őket, fel kellett mennem Pestre, a szabóságot gyakorolni és iskolába járni. Pestről segítettem a családot. Ott ért utói a kormányválság, ott éltem át az eseményeket. 1919 tavaszán látogatóban voltam otthon. Pár nap alatt Munkácsra is eljutott a forradalom szele. Pestre már nem lehetett visszautazni. Gyorsan határoztam és berendeztem egy kis szabómühelyt. Megkezdődött az emberfeletti hajsza, de napról napra jobb körülmények közé került a család. Barátaimmal is újra élesztettük a gyermekkori barátságot és 1920 első hat hónapjában, barátok között csendesen éltük napjainkat. Az egy évi munkateljesítményemet nehéz lenne leírni. A gyors pénzszerzés vágya hajtott ide, ki Amerikába. Úgy gondoltam, ha otthon egy év alatt ilyen szép eredményt tudtam felmutatni, kinn, Amerikában három év alatt legalább 5 ezer dollárt tudok szerezni, hazamegyek és abból szép szabóságot tudok berendezni. Búcsút vesz a szülőhazától 1920 december 23-án mondtam búcsút drága szülőhazámnak, anyámnak, testvéreimnek, jó barátaimnak és sokat szenvedett népünknek. Ezzel otthoni emlékeimnek csak egy kis részét mondianfeT. Ha úgy karácsony táján szállonganak a hópelyhek, gondolataim odaszállnak testvéreimhez, barátaimhoz, népünkhöz, azzal a kívánsággal, hogy éljenek békében és boldogan. A magyar nép fiai százezer számra hagyták el szülőhazájukat a szenvedések miatt és más földön kerestek boldogulást. Szorgalmas munkájukkal itt, az uj hazában ezt sokan meg is találták. 1921 január 18-án érkeztem ide, az Ígéret földjére, 18 napos vihar és háborgó tengeri ut után, azt lehet mondani, egy kis csónakon. Ez az egész ut regénybe való. Pénz nélkül tettem meg az utat és közben nagyon beteg is voltam. Közel New Yorkhoz uti- társaimnak elmondtam, hogy megérkezéskor nekem egy fillérem sincs és tettem nekik egy ajánlatot. Otthonról magammal hoztam fényképezőgépemet és felkértem őket, álljanak egy csoportba és én lefényképezem őket. Adjanak valami előleget a képekre és azzal egyideig kisegítenek. Másnap reggel ez megtörtént és 24 dollár áru képet rendeltek. Kaptam 12 dollár előleget, melyből a kiszálláskor 8 dollárom maradt, 4 dollárt élelmiszerre költöttem. Ellis Islandról szerencsésen lekerültem és beléptem az ígéret földjére. De 1921-ben nagyon alacsony munkabérek voltak és az én három éves tervem füstbe ment. Láttam, hogy ilyen alacsony bérek mellett lehetetlen összehozni a tervezett ötezer dollárt. Hazaküldtem pár dollárt, amit meg tudtam takarítani, de szorgalommal, hétről hétre (Folytatás a 12-ik oldalon) A/V\€R3KAI r /ßl£zytf£zr' Published every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0397 Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under thé Act of March 2, 1879 to the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $10,00, félévre §5.50. Minden más külföldi ország- /íS£p&H5j5^84 ba egy évre 12 dollár, félévre ff.AO ___ ___ ____|______
