Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-02 / 18. szám
Thursday, May 2, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 MONDTÁK ÉS ÍRTÁK Le Monde, Párizs, ápr. 10. Martin Luther King halálos Ítéletét megjósolta Malcolm X néger vezér pár nappal azelőtt, hogy őt magát meggyilkolták. Azt mondta, az ő módszere ellentéte King erőszak- mentes politikájának, amely jobban kidomborítja a fehérek brutalitását a négerek ellen. De olyan szellem uralkodik Amerikában, hogy “kérdés, a két véglet hirdetői közül ki esik előbb áldozatul: én vagy King.” Russell Baker, a kitűnő szatirikus, N. Y. Times, ápr. 11. Fehér Amerika olyan hévvel vadászik a vagyonra, hogy megcáfolják a népbölcsességet: “úgyse viheted magaddal” és “pénz nem boldogít”. Pedig a tulajdon hajszája sok boldogtalanságot okoz, és gyomorfekélyt, idegösszeomlást, családi bomlást, a gyermekek elidegenedését. Grayson Kirk, a Columbia Egyetem elnöke, ápr. 13. Az U.S.-nak oly gyorsan ki kell vonulnia Vietnamból, amennyire lehetséges. Mindaddig semmi szociális, gazdasági és politikai problémáját nem oldhatja meg. Országunk helyzete veszedelmesebb ma, mint bármikor a polgárháború óta. Marlon Brando, a színész. “A fehér amerikaiak semmit sem tettek, hogy megértsék fekete honfitársaikat.” Ezt 3000 négernek mondotta, akik a “Fekete párducoknak” a rendőrök által megölt egyik vezetőjét, a 18 éves Bobby Huttont gyászolták. így folytatta: “A fehérek 400 évig mondták nektek, hogy tenni fognak értetek. De semmit sem tettek.” Mr. Samuels, kereskedelmi államtitkár. “A szegények 255 dollárért vesznek egy tv-t részletre, melyért az eladó 109-et fizetett; downtown megkapható $159 készpénzért. De a szegény negyedekben az eladás 93 százaléka részletre megy.” A Chase Manhattan Bank elnöke, az Üzletemberek Nagypénteki Reggelijén: “Országunk morális válsága olvasható a cikkekben az utcai rablásokról, a járhatatlan parkokról, a bünhullám növekedéséről.” (Elfelejtette hozzátenni a nagypénteki lelkiismeretvizsgálásban, hogy ahány dollárt e bűntettekben elrabolnak, annyi 1000 dollárt rabolnak a trösztök, monopóliumok, kartellek, kamatcsaló bankok, árdrágítók, panamisták, telekspekulánsok, hadiszállítók. És ahány embert megölnek az utcai gyilkosok, annyi 100-at ölnek meg a háborúban, ahová ezek elküldik a szegényeket, annyi 100-an halnak meg balesetben és — idő előtt — betegségekben, alultápláltságban, az ipartól mérgezett levegőtől és víztől, mérgező orvosságoktól, hiányos orvosi szolgálattól.) E. J. Primeau, Manchester N. H. katolikus püspöke, a Nemzeti Katolikus Nevelő Társaság elnöke. “A katolikus oktatóknak növendékeiket nem a status quo (a meglévő viszonyok) tiszteletére, hanem arra kell nevelniük, hogy forradalmárok legyenek. H. Jack Geiger, M. D., Mississippi Tufts-Delta egészségügyi központjának vezetője irta a N.Y. Times-nak: A bajok külső jeleit foltozgatjuk, patkányharapást gyógyítunk, ahelyett, hogy a patkányokat kipusztitanók, élelmibélyegeket osztogatunk ahelyett, hogy kiküszöbölnék s falusi munkanélküliséget, faji félelemben és előítéletben rendőri fegyverraktárakat töltünk meg, ahelyett hogy az igazi bűnökkel törődnénk: a slum-lakásokkal, slum- neveléssel, slum-állásokkal vagy állástalansággal •— és halott csecsemőkkel. Fr. Billoux, v. miniszter, a francia kommunista párt egyik vezetője a progresszív és antiimperialis- ta pártok római kongresszusán: Követeljük a Földközi-tengeri U.S. bázisok felszámolását, a VI. U.S. flotta kivonulását, 1969-ben az Atlanti-Paktum meg-nem-ujitását. Elitéljük a CIA beavatkozását Görögországban és a diktatúrát, amelyet ez uralomra segített. Elitéljük a portugál és spanyol fasiszta diktatúrákat. Követeljük Ciprus függetlenségét a NATO-tól és az Izrael által megszállt területek kiürítését. A hamburgi Spiegel nek írták egy levélben, arra célozva, hogy most a német burzsoa és nácisajtó ugy gyalázza a diákságot, mint Hitler alatt a zsidóságot: “Véget kell vetni annak, hogy a világdiákság (a nácik úgy mondták: világzsidóság) destruáL- ja, aláássa hazánkat; követeljük a diákmentes Né* Rácz László: A világ munkásságának ünnepe: Május Elseje Évről-évre világszerte a legkülönbözőbb egyházi-, vagy nemzeti ünnepnapok ismétlődnek meg a naptárakban. Nemzedékről-nemzedékre hagyományként ünnepük ezeket. Vallásos szertartásokkal — körmenetekkel — vagy a nemzeti lobogó alatt, felvonulásokkal. Igen sokszor anélkül, hogy az ünnepnap jelentőségével — eredetével — tisztában lennének. De van egy nemzetközi ünnepnap: május elseje, melyet maga a munkásság legosztálytudatosabb élcsapata hivott életre. Párizsban 1889 julius 14-én — a Bastille bevételének századik évfordulóján — teremtődött meg ez az ünnepnap. Amikor nemzetközi tanácskozásra jöttek össze, az akkor még gyermekcipőben járó szociaüsta munkáspártok képviselői. Abból a célból, hogy egységes harci programot állítsanak össze a világ dolgozói felszabadítására. A párizsi kongresszusra, hetvenkilenc évvel ezelőtt húsz országból összesen 467 kiküldött jelent meg. A zömük a fejlődöttebb ipari országokból: Anglia, Németország, Franciaország és Belgiumból. Ezen a napon született meg a nagy történeti szerepet játszott II. Internacionále. Az első In- ternacionále, a tudományos szocializmus mestereinek Marx és Engels-nek felhívására: “VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK”, még évtizedekkel azelőtt jött létre a 48-as polgári forradalmak bukása után. De már a 70-es években a német— francia imperialista háború után megsemmisült, mert az Internacionále vezetői — kevés kivétellel — elárulták a proletáriátus nemzetközi érdekeit. De 13 év múlva már újra megérett az idő a nemzetközi munkásösszefogásra. így született meg a II. Internacionálé. Mindjárt a megalakuláskor ez osztálytudatos határozatokat hozott. Ezek legfon- tosabbja igy hangzik: “A dolgozók meghatározott napon minden országban és városban egy és ugyanazon a napon nagy tüntetéseket rendeznek, felszólítva a hatóságokat, hogy a munkanapot törvényesen 8 órára korlátozzák. Egyben követelik a párizsi értekezlet többi határozatainak megvalósítását.” Mert előzőleg az “Amerikai Munkásszövetség” már 1890 május elsejére országos jellegű tüntetést határozott el, a párizsi értekezlet jóváhagyta, hogy világméretekben minden évben május elseje legyen a nemzetközi munkásság forradalmi ünnepnapja. Ilyen történeti előzmények után vált május elseje az osztálytudatos proletáriátus nemzetközi ünnepévé. Miután lassanként a nyolc-órás munkanap valóra vált, a proletáriátus nemzetközi szolidaritásának, a tőkés elnyomás lerázásának, a békéért való küzdelemnek kifejezőjévé. A nemzetközi munkás ünnepnap a századforduló utolsó évtizedében, de még későbbi évtizedeken át is, erőpróbát és kiéleződött osztályharcot jelképezett. A mind szélesebb dolgozó tömegeket átfogó szociaüsta mozgalomnak véres harcokkal, szenvedésekkel kellett az uralkodó osztályoktól kikényszeríteni, hogy május elsejét elismerjék. Szülőhazánkban ismetelten súlyos véráldozatokkal, rendőr-csendőri beavatkozással kellett minden május elsején megküzdenie. Horthyék fehér terrorja idejében, csakúgy, műit később Hitler Németországban az osztálytudatos munkásosztály csak illegálisan ünnepelhette május elsejét. Csak a cári elnyomás lerázásával 1917-ben, valamint szülőhazánkban a proletárdiktatúra idejében 1919-ben. vált május elseje a győzelmes proletáriátus elismert ünnepévé. E sorok írója számára felejthetetlen élmény, hogy az első igazi május elsejei munkásünnepet Budapesten élte meg. Piros zászlók erdejében vonultak fel a gyárak dolgozói. Alkalmi tribünökről szónokoltak a magyar munkásság legnevesebb képviselői. Felvirágozva vonultak fel az ifjúmunkások tizerei. Tábláikon a büszke felírással: “MI MÁR NEM LESZÜNK A TÖKE RABSZOLGÁI.” (Egy emberöltőnek kellett leperegnie, hogy ez a fogadkozásuk valóraváljék.) Az utcákon fegyveres vörös katonák, kik lelkesedéssel hirdették, hogy saját elhatározásukból mennek a frontokra, hogy megvédjék a szocialista hazát. A 79 év előtt életrehivott munkás ünnepnap: május elseje, ma már a világ egyharmadát kitevő szocialista országokban a GYŐZELEM ÜNNEPE. De ugyanakkor reménytkeltő fényjel és biztatás a még tőkés, vagy éppen félgyarmati kizsákmányolás alatt senyvedő százmilliónyi munkás- és paraszttömegek számára, hogy az igazi május elsejét elszánt harcok során kikényszeritsék. Küzdelmeikben segítőjük a 14 szociaüsta ország nemzetközi proletárszolidaritása. . . NEM SZAVAK, HANEM TETTEK KELLENEK Egyre világosabb és egyre több konzervatív forrásból ismerik el, hogy csakis a vietnami háború felszámolásával lehet megfizetni a sürgős, nagy társadalmi programok megvalósításához szükséges költségeket. A háború további folytatásával még az eddig javasolt terveket sem lehet keresztülvinni. A háború kimerítette az ország gazdasági erejét, a dollár értéke megingott és Johnson intézkedései csak ideig-óráig tudják a pénz elértéktelenedését elodázni. Gazdasági és pénzügyi körökben annyira tudják ezt, hogy a tőzsde, amely eddig minden háborús eszkalációra nagy föllendüléssel reagált, most a békehírekre, lehetőségekre reagál ilyenképpen. A városi gettók és általában mindenütt, a szegények problémáinak megoldására az elnök egyelőre csak szép szólamokat ajánl. Az ékesszólások, különösen dr. Martin Luther King meggyilkolása után üresen hangzanak a fekete lakosság számára, sőt, ezek az üres ígérgetések még jobban felbőszítik a gettók amúgy is felháborodott lakóit. A legokosabb, amit Johnson elnök tehet, hogy őszintén betartja békekeresési ígéretét és minden energiáját a háború megszüntetésére fordítja. Csak ez oldhatja meg az ország pénzügyi problémáit és ez lenne az első lépés az un. “faji kérdés”, de valóságban egy nyomorgó kisebbség gazdasági és WIAMimWWWIAftfWMWVWWtAAAMWWIIWWVWUWVWUWU metországot!” (Akkor úgy mondták: zsidómentes -Németországot.) társadalmi kisemmizettségének felszámolására^ A háború befejezése az ország érdekeinek szempontjából elkerülhetetlenül szükséges. Akármilyen gazdag az ország, a kongresszus nem lesz képes a népet úgy megadóztatni, hogy az a háborúra és a társadalmi forrongások megoldására is elég legyen, anélkül, hogy a dollár értéke le ne romoljon. Ezért jobban teszi az elnök, ha a szép szólamok és a kongresszus előtt elmondott szép beszédek helyett tettekkel bizonyítja, hogy nem üres ígéret a béke óhaja és a dr. King halálának alkalmával elhangzott, sokat ígérő fogadalma. A tettek a ^szavaknál hangosabban beszélnek. Repülőszerencsétlenség Afrikában 123 utas vesztette életét, mikor április 20-án egy Boeing 707 repülőgép Délnyugat-Afrikában, Windhoek-nél lezuhant. Mindössze hat utas maradt életben. A fontos diplomáciai okiratokat, amelyeket Thomas Taylor, amerikai polgár vitt magával Dél-Af- rikából, megtalálták a roncsok között. Japán diplomáciai iratokat is keresnek, valamint 700,000 dollár értékű gyémántot, amelyeket Johannesburgból Londonba szállítottak. ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ!
