Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-11 / 2. szám
ÍOCThnrsday, January 11, 1968 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 j IMMMMmWVVWMAMMWWWWVVWVWWWtf ( I PAÁLIHÁTHÉ ROVATA jj 1 »WWWWX/XA/VWAA/WWWMVWWWXAAA/WWA* ' Nagyzási mánia Az év végén számítást csinálunk arról, amit nem végeztünk el a múlt évben és megvizsgáljuk, hogy érdemes-e arra, hogy az uj év teendői közé iktassuk. Mióta sovány nyugdíjas vagyok — amit nemcsak úgy kell érteni, hogy megvan még a lányos alakom, hanem inkább, hogy a nyugdijam kevés ahhoz, hogy koromhoz illő pocakot növesszek —, sok olvasónkkal együtt keservesen várom, hogy bölcs (?) és igazságos (?) törvényhozóink ne játsza< dozzanak ezzel a nyugdíjemeléssel. A mai nyugdíjból mindannyian soványitó kúrára kényszerültünk már akkor, amikor elnökünk, közel egy éve azzal akarta ellensúlyozni vietnami piszkos háborújával kiváltott utálatot, hogy javasolta a kongresszusnak, emeljék fel 15 százalékkal nyugdijunkat. Ez jó kortesfogás volt, amit a hatalomra vágyó republikánus honatyák azzal akartak ellensúlyozni, hogy 20%-os emelést javasoltak, mégpedig azonnal, mivel az utolsó emelés óta annyival drágult a megélhetés. Meglepett bennünket ez a szokatlan helyről jött jóindulat. De nem kell félni! Úgy a demokraták, mint a republikánusok értik a csíziót, nem sietik el a dolgot. Tárgyalta az ügyet a szenátus, a képviselőház, mindkettő többször is megszavazta a nyugdíjemelést, de ez még mindeddig nem mutatkozik a csek- keinken. Hát itt van a kutya eltemetve: mikor a szenátus megszavazta a 15%-ot, a képviselőház csak 12%-ot szavazott meg. Mikor az egyik 1967- re tervezte a felemelést, a törvényhozás fele csak 1968-as érvénnyel találta azt helyesnek. Márpedig ebből csak akkor lehet törvény, ha mind a szenátus, mind a képviselőház egyformán szavaz a százalékra és az időre vonatkozóan. Azt mondta régen a magyar paraszt — márpedig az tapasztalatból tudta —, hogy “a politika úri huncutság.” Szenátoraink és képviselőink a szegény nép kárára gyakorolják is ezt a huncutságot. Ilyenformán többször is egyeztetnek, újra határoznak, lopják az időt és lopják főleg a nyugdíjasoktól a megélhetéshez szükséges pénzt. Most újból összeegyeztették a két különböző javaslatot és márciusban talán meg is kapjuk azt a 13 százalékot, ha közbe nem jön valami. Mert a megegyezést még jóvá kel! hagyni és elnökünknek még alá is kell Írni. Ki tudja, addig még milyen baleset érheti a mi “kövérebb” csekkünket! Bezzeg, a jó urak nem játszadoznak, amikor a hadi kiutalásokat kell megszavazni! Bőkezűen és gyorsan szavazzák meg a milliárdokat, mert azt a tábornokok, a hadi ipar urai kapják. Ezeknek a halálkereskedőknek a kezében van a mandátumuk és az elnöki szék sorsa is. Ezek az urak adják a nehéz milliókat a választási költségekre. Ha a nyugdíjasok szervezkednének De itt 20 millió olyan ember sorsáról van szó, akinek a szavazata döntő súllyal esik latba, illetve ■ a választási urnákba. Döntő erővel bírhatna, ha ez a 20 millió öreg nyugdíjas szervezkedne és erélyesen lépne fel a politikusokkal szemben. így, szervezetlenül, nem sokat számítanak. ígéretet bőven kapnak, de azt betartani nem tartják kötelezőnek. Jó példa rá elnökünk, akit békejelöltként választott meg az amerikai nép, mégis ő terjesztette ki a szégyenletes, piszkos háborút. Lehet ezt másnak, mint nagyzási mániának nevezni, hogy az elnök es a törvényhozó urak a nép képviselőinek képzelik magukat? Erről a kérdésről sokat irtunk a múlt évben és írnunk kell az uj évben is, mert a megszavazott 13í;r-os nyugdíjemelést a drágaság, az árak emelkedése kivette a zsebünkből, még mielőtt megkaptuk volna. A szervezett munkások konvenciója Szépen mutatja a mi nagy demonkráciánkat az AFL-CIO konvenciója, melyet a munkások megbi- zottai Miamiban, a legelőkelőbb szállodában tartottak. Igen, ez az amerikai “demokrácia” diadala! Persze ez annyira demokrácia, mint amennyire a megjelentek munkások. A delegátusok közt ugyanis még lámpással is nehezen találhattunk volna igazi, gyárban dolgozó munkást. Ebben az előkelő szállodában a szakszervezetek Victor Perlő: ll( inni I IC II C^Y lllUUÓ Az újságcikkekben még mindig Amerika “20 milliós néger lakosság”-át emlegetik, az 1960-ban összeállított statisztika “nem-fehér” lakosai alapján. Ez számban is helytelen és szociológiailag sem állja meg a helyét. Az elmúlt nyolc év népszaporodásán kívül, a statisztika milliókat kihagyott. Azonkívül, az igazán jelentős adat a négerek, indiánok, más “nem-fehérek”, mexikói-amerikaiak, portori- kóiak és más spanyolnyelvüek összessége. Ezek az elnyomott népek, nemzetiségek és kisebbségek sokkal rosszabb viszonyok között élnek, mint a “fehér” többség. A hivatalos szaknyelv faji jellegű és zavart keltő. A japánokat, filipinókat, kínaiakat külön “fa- jok”-nak, nem nemzetiségeknek tünteti fel. A portorikóiakat “fehérek”-re és “nem-fehérekre” osztja fel. A mexikói-amerikaiakat csak akkor számítják “spanyol vezetéknevü egyéneknek”, ha megfelelnek a népszámlálási adatfelvevő “fehé- rek”-ről alkotott fogalmának és ha öt délnyugati állam egyikében laknak. A népszámlálási hivatalnokok aztán önkényesen osztályozzák az adatokat “faji” klasszifikációba. A népszámlálási statisztikusok kimerítően tanulmányozták a hiányosságokat és jelentésüket nemrégen nyilvánosságra hozták. Számításuk szerint a népszámlálási hivatal a nem-fehérek 8.2%-át és a fehérek 2.0%-át nem veszi számításba. Azt mondják, hogy 1967 áprilisában valóságban 26.1 millió volt a nem-fehérek száma s nem 23.9 millió, mint amit a hivatalos adat mutatott. Mexikóiak és porto- rikóiak korábbi szaporodását hozzávetőlegesen to- vábbvetitve, ennek valamelyes csökkenését is tekintetbe véve, számukat ez az Egyesült Államok területén 6.3 millióra emeli. A népszámlálás szakértői mondják, hogy a spanyolul beszélő lakosok számát éppúgy lekicsinyítik, mint a négerekét. Ezt tekintetbe véve és kikerekitve, számuk összesen 6.9 milliót tesz ki. A nemfehérek 26.1 milliót kitevő számához hozzáadva, ez összesen 33 millió. Ez a nem távoli 1968 áprilisáig továbbvezetve, a nemfehérek számát 34 millióra emeli, vagyis az akkori teljes 207 millió főnyi lakosság 16.4 százalékára, beleértve és tekintetbe véve, hogy a szakértők a fehér lakosság számát is alábecsülik. Azért olyan nagyméretű az elnyomott lakosság számának alábecsülése, mert a népszámlálási adatfelvevők gyakran egyszerűen nem mennek el a “kellemetlen”, vagy a “nehezen megközelíthető” városi, vagy vidéki gettókba. Azonkívül sok néger és spanyolul beszélő férfi kénytelen száműzött menekült módjára élni, hogy családjának meg legyen a betevő falatja a barbár “népjóléti” rendszerben, vagy a rendőrségi üldöztetést elkerülje. A népszámlálási szakértők úgy találják, hogy leglegreakciósabb képviselői gyülekeztek össze. Az ott hozott határozatokat a dolgozók egy töredéke, a “munkás arisztokraták”, a nagy összegeket kereső és a politikai reakciót kiszolgáló küldöttek szavazták meg. A munkás-demagógok akkor mutatták ki igazi énjüket, amikor szemérmetlenül ünnepelték a titokban becsempészett Johnson elnököt és megszavazták a szégyenteljes határozatot, amely szerint Amerika dolgozói helyeslik és támogatják a piszkos, vietnami háborút és amikor a fő-demagóg kijelentette, hogy mindent elkövetnek Johnson újraválasztásáért. Hogy a szervezett munkások legkevesebb 25 millió dollárt fognak arra költeni, hogy rábü’ják az amerikai népet Johnson újraválasztására. Már rég nem láttuk elnökünket olyan boldognak, mint az AFL-CIO konvención. Nemcsak azért vigyorgott, mert ott bizalmat szavaztak iránta és mert jó sok pénzt Ígérgettek az újraválasztásához, hanem azért is, mert ott megjelenhetett anélkül, hogy az ország dolgozói a szemébe kiálthatták volna a róla való véleményt. Senki sem róhatja fel Miami lakosságának, hogy ott nem piketelték az elnököt. Ez csak azért történhetett, mert — mint rendszerint az utóbbi időkben — az elnök ilyen utazásait titokban tartják. Senki sem tud róla, csak azok, akik az összejövetelekre becsempészik az elnököt. így védik meg attól, hogy az amerikai nép fejére olvassa bűneit. Még a mozgósított és készenlétbe helyezett miami-i rendőrség tagjai sem tudták, miért kellett szabad napjukat a poszton tölteni. nagyobb mértékben a java munkabíró korban lévő nem-fehér férfiak számát becsülik alá, mindennél fokozottabban a jelenlegi népszámlálási statisztikában. Ezek az adatok minden 10 nem-fehér, 20—• 24 éves korú férfi közül csak hetet vesznek számításba és 10 közül kevesebb, mint nyolcat a 25—40 éves korcsoportban. így a hivatalos számítások túlzottan lekicsinyítik a néger és spanyolnyelvü munkásság szerepét és különösen alábecsülik az óriási munkanélküliséget, amely ezeknek annyi szenvedést okoz. A Labor Department találomra megállapítja, hogy a statisztikában ki nem mutatottak között a munka- nélküliség kétszer olyan nagy, mint a kimutatott lakosság között. Hogy igazán milyen súlyos a helyzet, arról senki sem tud beszámolni. Mindezek mellett, a ki nem mutatott lakosság kétségen kívül sokkal kevesebbet keres, mint a többiek. így a négerek, spanyolul beszélők jövedelmi különbsége, a fehérekéhez képest sokkal nagyobb, mint amit hivatalosan beismernek. A munkában lévők számadatainak kiigazítása, a statisztikailag ki nem mutatottak tekintetbe vételével azt mutatja, hogy a nem-fehér és spanyolul beszélő munkások aránya (nem a vezető állásokban) nagyobb, mint létszámbeli arányuk. Mivel a bérezésben is nagy megkülönböztetés az osztályrészük, nagyon sokan kénytelenek hosszú órákat dolgozni; azonkívül lakóvidékükön mindenért magas árat fizetnek. Ezeket a munkásokat sokkal nagyobb mértékben zsákmányolják ki, mint a fehér munkásokat. Habár az elnyomott népcsoportok a lakosság egy* hatodát teszik ki, az ő munkájukból ered az amerikai kapitalisták profitjának ötöd, vagy negyedrésze. A 34 millió főnyi elnyomott nép az országban mérhetetlen fejlődési lehetőséget jelent. A mellőzésükre, vagy “legyűrésükre” irányuló reakciós faji igyekezet, nem járhat sikerrel és egész biztosan éreztetni fogja hatását a fehér lakosság egyes csoportjaival szemben, melynek tagjait a reakciósok, céljuk támogatására félrevezették. Az ország előrehaladásának kulcskérdése, hogy a fehérek együttműködjenek az elnyomott nép egyre militán- sabb harcaival. Különösen vonatkozik ez a 60,800,000 létszámú fehér munkásságra. Ha összeállnak a 12.500,000 főnyi nem-fehér és spanyolul beszélő munkássággal teljes egyenlőségükért folytatott harcukban való álhatatos részvétellel, megsokszorozzák az amerikai munkásság erejét és megteremtik a saját társadalmi és gazdasági radikális előmenetelükre, politikai és emberi jogaik kivivására szolgáló feltételeket. Nagyon szomorú, hogy az Egyesült Államok elnökét és kabinetjének tagjait itthon és külföldön rendőrséggel, katonasággal kell megvédeni attól, hogy a nép fejükre olvassa bűneiket. Ezt csak az orosz cárral és gyilkos bandájával tették a múltban, csak az a rendszer részesült oly közmegvetésben, mint most a Johnson-adminisztráció. Még egy dolog Van még a tarisznyában egy-két dolog, amire nem került sor az elmúlt évben. Ezek között egy nagyon fontos ügyre hamarosan kitérek. Ez a ’45- ben és ’56-ban megszökött magyarok gyalázkodása szülőhazánk és a szocialista országok ellen. Nem lehetek olyan öreg, hogy ezekről megfeledkezzem (pár év múlva kezdem meg nyolcadik évtizedemet). Addig is kérem lapunk olvasói közül azokat, akik olyan szerencsések voltak, hogy megkapták a Magyarok Világszövetsége kiadásában megjelent “Magyar Évkönyv” cimü 300 oldalas könyvet, hogy tanulmányozzák át ezt a kitűnő müvet, amely nagyszerűen bemutatja a szülőhaza életét. Ezzel a könyvvel könnyen megcáfolhatják a különböző reakciós piszkolódásokat. Bemutathatják azt a nagy fejlődést, amely szülőföldünkön a felszabadulás óta végbement. A kiadók, a Világszövetség vezetői és az írók köszönetét érdemelnek ezért a kiváló könyvért, mely- lyel szorosabbra fűzték az óhaza és külföldön élő magyarok közti testvéri kapcsolatokat. 1967. december.
