Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-28 / 13. szám
Thursday, March 28, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 2. Aranyláz költséggel! Mit gondoljon a külföldi, de az amerikai közönség is? Hogy quem Deus vult perdere dementat (Akit az isten el akar pusztítani, előbb elveszi az eszét.) HELYREIGAZÍTÁS 1 A márc. 14i szám 3. oldalán “A szovjet Írókról” c. cikk első mondata helyesen úgy szól, hogy az U.S.-ban csak azokat a szovjet Írókat ünnepük, akiket propagandának használnak fel az USSR (nem az U.S.) ellen. * Az “Innen-Onnan” rovatban a második hir helyesen úgy olvasandó, hogy a “szocialistákat hipoWri* fákká (álszentekké) teszik.”- t ' Az öregebbek újra átélik az 1929-es hektikus napokat, amelyek elindították a világgazdasági válságot, annak minden következményével, egészen a. második világháborúig; azzal a különbséggel, hogy most már benne vagyunk a háborúkban, Vietnamban, Nigériában, Laoszban, Yemenben, parázslik a közelkeleti háború tüze, az U.S. Kambodzsát, Észak-Vietnamot fenyegeti invázióval, Kínát atombombával. Ahogyan 1929-ben összeomlott az “örök prosperitás” kapitalista mákonya, úgy most ráébrednek a tömegek, hogy megtévesztették őket a neokapitalizmus jelszavaival, amelyek el akarták velük hitetni, hogy megszűnt a kizsákmányolás, az osztályharc, a tömegnyomor és mindenütt helyébe lépett a jóléti állam. A világ pénzrendszerének kisebbik pillére, Anglia, kidőlt, most az erősebbet ostromolják a hullámok, az U.S.-t. A dollárválság mögött ott vannak az U.S. megoldatlan problémái, a rémületes katonai és háborús költségek, a városok leromlása, a faji kisebbségek elnyomása, a profit öncélusága, amelynek mindegy, hasznos, haszontalan vagy ártalmas cikkek termeléséből vagy szolgálatokból ered, olyan országban, amelynek majdnem végtelen természeti erőforrásait a birtoklási vágy pár nemzedék alatt már jórészt kifosztotta, amelynek földjét, vizét és levegőjét gyógyithatatlanul megmérgezi; s amelyben a lelkek és az elmék mérgezése a legveszedelmesebb, a sajtóban, rádióban, tv-n, filmen és iskolában. Mindezeknek a következménye a politikai és a vele párhuzamos pénzügyi konfúzió, mintha az un. vezetők kétségbeesésükben kiejtették volna kezükből a gyeplőt. Megijedt felelőtlen politikusok, megzavarodott pénzügyérek, megvásárolt áltudósok, mögöttük tudatlan és türelmetlen kongresszussal, becsapott és elvadított tömegekkel már megnyugtatni sem tudnak; már nemcsak nekik nem hisz senki, hanem (Franciaország kivételével) a pénzügyi nagyhatalmak együttesének sem, akik megígérték, högya dolláV 'értékét megvédik. A pánik- báh még egyéni balfogásokkal siettetik az összeomlást. Amikor a fontot leértékelték, Fowler pénzügyminiszter azzal rémitett, hogy következik a dollár csatája; persze mindenki megrémült és eldobálta dollárját. Amit sohasem tettek, elküldik vezetőiket a jegybankok megbeszéléseire — mire mindenki várja, hogy ott elhatározzák az aranyár felemelését, vagyis a dollár leértékelését. A Wall Street szenátora, Javíts, kétféle — szabad és kötött — aranyárat javasol, ami szamárság, mert ha a szabad aranyár magasabb, a kötött senkit sem érdekel. És igy tovább. Nem irhatok itt a sokat vitatott aranykérdésről, bár én is azt tartom, hogy az aranyra alapított nemzetközi fizetési rendszer nem ésszerű. De eddig szentnek tartották és a válságban nem jelenthető ki egyik napról a másikra, hogy eltérnek tőle. 23 éve azon alapul a kapitalista országok pénzrendszere, hogy a dollár egyenlő az arannyal. Ez alapon tartalékaik nagyrészét dollárban tartották, vagyis ez összegeket hitelezték az U.S.-nak, amely viszont ezen az adósságpénzen olcsón összevásárolta csatlós országainak legfontosabb vállalatait. A franciák évek óta figyelmeztettek ennek vészes következményeire, de csak kinevették vagy szidták őket, most pedig az egész földindulásért őket akarják okolni, holott ők vásárolják legkevésbé az aranyat, lévén a legnagyobb vásárlók az U.S. leghübb szövetségesei, németek, angolok, arabok, olajkirályok és persze elsősorban maguk az U.S. tőkései. A felelőtlen, ostoba játékot nem lehetett örökké folytatni. Nem lehetett volna az amerikai aranybeváltás bármilyen megszorításáról beszélni, mert hiszen a legkisebb is megdönti az egész pénzrendszert, bizonyítván, hogy a dollár nem váltható be mindig aranyra vagy hogy az amerikaiak nem költhetik el a külföldön a dollárt tetszésük szerint: ez esetben a dollár már nem volna szabad valuta. Ha már most valahol elhanyagolták a tűzvédelmet és a tüzek mindenfelé kitörnek, akkor hiába jelentik be, hogy átszervezik a városházát és a tüz- hivatalt, a tüzek nem alszanak ki. Ha most (márc. 14-én) fel akarják emelni a Federal Reserve Bank kamatlábát 6 százalékra (ami növelné a munkanélküliséget) és meg akarják szavazni a pótadót (ami a szegényeket sújtaná), attól a londoni, párizsi, zürichi aranyroham nem áll meg és a mai napon lehetséges, hogy máris megdől az egész nemzetközi pénzrendszer; mire ez a cikk megjelenik, az olvasók többet fognak tudni. És ha addig valami Kunst- griff-el gátat vetnének az áradatnak, ezzel sem volna semmi elintézve. A bizalom megszűnt, a mai rendszer már csak agonizálna. Hogyan lehetne másképpen, amikor éppen e lázas napokban ordította egy hatlábas tábornok, hogy még 206,000 katonát akar a vágóhídon! Még 8—10 milliárd dollár Náci de-eszkaláció Amikor most arról vitáznak, eszkalálják-e vagyis fokozzák-e a háborút, vagy de-eszkalálják, azaz csökkentsék, azt hiszem érdekes arról írni, hogy 1942/43 telén, 25 éve, náci Németországban is vitáztak erről. Megfordult a hadiszerencse, Sztálingrádot elvesztették, Afrikában megverték őket és a józanabbak a német náci pártban, kormányban, vezérkarban már nem bíztak a győzelemben, sajnálták, hogy tovább folyt a német vér és kedvezőbbre akarták hangolni a világot a németekkel szemben. A Führer, Ribbentrop secretary of state (külügyminiszter), Göbbels propaganda-miniszter, az expediciós seregek tábornokai voltak a héják (eszkalálók), Reichsmarschall Gőring s egyes nagykapitalisták voltak a galambok. Himmler, a Gestapo, SS és a haláltáborok ura habozott, végül a galambokhoz állt, hogy kimutatva humanizmusát, emberei majdan kegyelmet leljenek a győzteseknél. A héják be akartak rontani Svédországba, hogy elzárják a norvég ellenállók segélyforrásait; Spanyolországba, hogy Francot kényszerítsék fenntartás nélkül melléjük állni; Törökországba, hogy elzárják a Dardanellákat a szovjet hajók elől; elfoglalni Svájcot az ott levő entente diplomatákkal és zsidó menekültekkel. A galambok vissza akartak vonulni az előretolt vonalakról és a megerősített fővárosokban, Rigában, Minszkben, Varsóban, Kievben, Bukarestben, Szófiában, Belgrádban, Párizsban. Rómában tartani magukat, a vidéket átengedve a partizánoknak, időnként "search and destroy" (keresd meg és pusztítsd el) akciókat indítva ellenük. A bombázást Dél-Angliára és a Szovjetunió nyugati részére korlátozták volna, ha az ellenfelek a feltételeiket elfogadják. Náci és fasiszta ellenőrzés alatt választatni akartak az elfoglalt területeken, a németellenesek, semlegesek és baloldaliak kizárásával, hogy stabil németbarát kormányok alakuljanak. Hitler sasfészkében, a német Fehér Házban is suttogtak erről, hangosan nem beszélhettek, nehogy Hitlert felingereljék. A titkos liberálisok kimutatták, hogy a népirtás rossz üzlet lett; még egy deportált zsidó halála is többezer márka adminisztrációs és nyersanyag-költséggel járt. Némelyek aggódtak, ha igy megy tovább, az ő fiukat és vejü- ket is a frontra viszik. Szomorúan tapasztalták: barbár ázsiai s a dekadens nyugati ellenség nem becsüli a német emberéletet és visszalő. Végül is elérték, hogy Hitler kinyilatkoztatta, bármikor, bárhová elmegy a békéről tárgyalni, kivéve az istentelen Szovjetunióval, Titóval és a menekült kormányokkal; és ha a másik oldalon minden harcitevékenységet beszüntetnek és ő ezt ellenőrizte, véglegesen csökkenti a bombázást. A német diplomaták titkos tárgyalásokat is folytattak külföldön, de eredménytelenül. A makacs, destruktiv ellenfelek, Roosevelt, Churchill, Sztálin, De Gaulle, követelték, hogy a németek minden elfoglalt területről vonuljanak ki, bocsássák szabadon a foglyokat és deportáltakat; igy Hitler bebizonyította, hogy újra igaza volt, a zsidó-kommunista istentagadó világösszeesküvés nem méltányolja a német emberiességet, békevágyat és hogy hetek óta 30 százalékkal kevesebbet bombáztak. Nem értik a német létérdekeket Leningrádnál, Palermó- ban, Marseillesban és Tuniszban: ezért nemsokára a német csodafegyverek fognak beszélni. (Akkor még nem A és H betűvel, hanem V-vel kezdődtek.) A jó Himmlerben azonban az emberszeretet győzött. Megsúgta a Zsidó Világkongresszusnak és a cionistáknak, hogy kísérleti béke-akciót kezd. Napi 12,000 zsidó helyett csak 6,000-et fog elgázositani, kevesebb baloldalit és hadifoglyot fog megöletni. Egyes haláltáborokat bezárt, Auschwitzra és BeU seme korlátozta a “végső megoldást.” És várta a zsidók háláját. Sajnos, a zsidók okvetetlenkedtek, kérték az összes kemencék kihütését. Nem értették meg az SS-t, hogy ilyen óriás szervet nem lehet egyszerre leállítani, százezer ember és rengeteg gyár él belőle, a német nép nem tűrné el a presz- tizs-sérelmet. Érveik süket fülekre találtak, ezért üzemeik újra teljes kapacitással dolgoztak, sőt még elektromos számológépekkel növelték is precizitásukat. A háború tovább folyt, több mint két évig, de hála az akkori fegyverek primitívségének, csak 50 millió embert pusztított el. A minderről szóló dokumentumokat állítólag nemrég találták meg, de őszintén szólva én is kételkedem hitelességükben. Tudom, hogy Németországban is voltak óvatosak, akik szerették volna, hogy a káposzta is megmaradjon és a német kecske is jóllakjon és úgy akartak kiegyezni az ellenséggel, hogy az elismerje a németek külön, speciális jogait egész Európában és azt, hogy ők, a nemzetközi és a hadijog fölött állnak. De töhbet nem mertek mondani; nem attól féitpk, hogy nem választják meg őket. mert ott nem voltak választások, hanem hogy' levágják a fejüket. De ha netán ez okmányok hamisak is volnának, áll rájuk az olasz mondás: se non é verő, é ben trovato (ha nem tt igaz, jól eltalálta.) Levéltáros Egy hires bonni színész disszidált Nyugat-Németország egyik leghíresebb színész^ Wolfgang Kieling, március közepén búcsút mondott Bonn-nak és Kelet-Németországba disszidált. Levelet hagyott hátra barátainál, melyet azok most nyilvánosságra hoztak. A levélben Kieling azt Írja, hogy nem kiván többé Nyugat-Németországban élni. mert az “cinkosa az amerikai kormánynak, az amerikai négerek és a vietnami nép ellen elkövetett bűnökben.” Azzal vádolja Bonnt, hogy “hallgatásával és gyenge tiltakozásával” támogatja az Egyesült Államok kormányát, “amely a mai világban az emberiség legveszedelmesebb ellensége.” Az 1965-ben szerzett tapasztalatára alapozza ezen véleményét, amikor Los Angelesben filmezett és látta Wattsban a néger felkeléseket. Egyre növekszik azoknak a száma, akik Nyugat- Németországból keletre szöknek, ahol az életszínvonal napról napra emelkedik. Körülbelül 20,000-re becsülik azok számát, akik évente disszidálnak Nyugat-Németországból Kelet- Németországba. Albany, N. Y. — Az állami alkalmazottak 10 százalékos fizetésemelést kaptak. A legkisebb évi fizetésemelés 600 dollár. Az adófizetőknek ez lOi millió dollárba kerül évente. j m Saigon. — A dél-vietnami bábkormány börtönben tart békét hirdető demokratákat és a szakszervezeti mozgalom több vezetőjét. Ez azonban nem gátolja Meany urat, az AFL-CIO elnökét, hogy támogassa Johnson vietnami politikáját KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE!
