Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-14 / 11. szám
Thursday, March 14, 1968 j! PAÁL MÁTHÉ ROVATA 1 AA#WV\AAAAAAAAfWVWVVWWWW\AAAAA/VVwS A csillagászat és lapunk Nagy érdeklődéssel olvastam Schalk Gyula cikkét, amelyben egy olvasónk megjegyzésével szemben több mint egy oldalon védi csillagászati cikksorozatát. Nem olvastam még olyan Írást, amelyet nagyobb szeretettel írtak volna valamilyen tudományos témáról, mint Schalk Gyula Írását a csillagászatról, a csillagászat szépségeiről és fontosságáról. Nem hiszem, hogy olvasónk ezt kétségbe vonná és valószínűleg ő is, mint jómagam, nem Schalk cikkeinek tartalmát kifogásolta, hanem azok hosszúságát és nem alkalmas helyen való meg jelenését. * Nem tartom magam írónak. Sem regényt, sem verset, vagy még inkább tudományos értekezést nem vetek papírra. De mint egyszerű munkásember, aki kereken 65 éve ír politikai, társadalmi kérdésekről, a gyakorlatban tanultam meg, hogy írásnál tekintetbe kell venni a lap irányát, célját. A Magyar Szó nem üzleti vállalkozás, hanem a dolgozók érdekeit, társadalomátalakitó törekvéseit szolgálja. Ezért nem alkalmas arra, hogy 12 oldalas terjedelméből, amelyből a hirdetések, egyleti hirek amugyis 3 oldalt elvesznek, 10—15 héten keresztül egy egész oldalt elvont tudományos kérdésre szenteljenek, különösen, ha megértéséhez hosszú előtanulmányok kellenek. A Magyar Szó olvasóinak túlnyomó többsége idősebb munkásember, akiknek fiatal korukban a tőkés társadalmi rendszer nem adott lehetőséget magasabb tudományok megszerzésére. Bármüy szép is a csillagászat megértése és a Föld, bármily “jelentéktelen tényező, szinte kiterjedés nélküli pontocska” az égitestek nagy atlaszában, mégis itt élünk, ezen a “pontocskán” és lapunk terjedelmét az itteni kérdések kell, hogy lefoglalják. A vietnami, a közel-keleti, a. koreai béke kérdése, az imperializmus megfékezése, a nyugdíjasok szomorú helyzete, a magyar-amerikai barátság ügye, a Magyarországot és a többi szocialista országot ért rágalmazás visszaverése és az igazság megismertetése lapunk hivatása. Ez az egyetlen amerikai magyar lap, amely ezt a hivatást vállalta és tőle telhetőleg teljesiti is. Ezért nem szabad lapunkat hosszú, egész oldalas csillagászati cikkekkel megtölteni, vagy különösen 20 oldalas tanulmánnyal, amelyben Amerikát és egyes városait nekünk — akik életünk nagyobb részét már itt töltöttük —, fedezik fel, bármily jók és érdekesek is e cikkek — mert az vitán felül áll, hogy Schalk Gyula másai értékesek. Csillagászati cikkei füzet formájában, a New Yorkról és Los A'ngelesről szóló, nem kevésbé kiváló Írásai, egy magyarországi folyóiratban biztosan nagyon érdekelnék az olvasókat. Természetes, hogy lapunknak is kell foglalkozni tudományos kérdésekkel, de nem csupán egy tárgy ról, hanem úgy, mint a múltban, amikor az “Élet és Tudomány”-ból közöltünk cikkeket. Ezek a cikkek nem kívánnak az olvasókból tudósokat nevelni, hanem arra törekszenek, hogy megismertessék őket a tudomány minden ágával, rövid és népszerű cikkekben. Éppoly szívesen látnának az olvasók a magyar városokról, megyékről olyan leírásokat, amelyekből megismernék a nép életét, a fejlődésüket minden vonalon, beleértve a még meglévő problémákat is. Mégegyszer hangsúlyozom, hogy nekem és más olvasóknak nem Schalk Gyula cikkeinek tartalma ellen van kifogásunk, hanem nagy terjedelmük ellen, melyek tuí sok teret vesznek el lapunkból. Mindezeket azért írtam meg, mert eszembe jutott a régi közmondás: “A lányomnak mondom, de a menyem is értsen-belőle.” Tehát ezt ugyan Gyulának mondom, de remélem, Imre is ért belőle. WMVVVWVVVVWVWVWWWVtfMAMtfMMIMVVVVWMyi Washington, D. C. — James O. Eastland, Mis* sissippi állam demokrata szenátora éltette Dél-Afr rikát és kihangsúlyozta, hogy milyen jó és fontos szövetséges ez az ország a kommunizmus elleni küzdelemben. Az Egyesült Államok kénytelen volt 1963-ban beszüntetni a fegyverszállítást Dél-Afri- ka részére, az ott fenntartott fajgyűlölet és a néger bennszülöttek elleni terror miatt. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 victor^ Perio: Frances Payne Bolton Az ohio-i Oliver H. Payne volt a a Standard Oil Trust első pénztárnoka. 1883-ban százezer dollárt költött, hogy idős apját a szenátusba beválasztassa, ahol aztán hűségesen szolgálta a Standard Oil érdekeit. 1915-ben, végrendeletében Oliver Payne óriási birtokának nagy részét ietétbe helyezte négy unokája részére. Ezeknek egyike Mrs. Frances Payne Bolton, aki akkor már Chester Castle Bolton felesége volt. A Truman-bizottság (akkor T. még szenátor volt) vizsgálatai folyamán, az 1938—41-es években nyilvánosságra hozták olajrészvény örökségének egy részét. Azóta részvény-osztódások, dividendek és “jogok” révén vagyona még megsokszorozódott. Ha részvényeinek mennyisége azóta nem változott, a mai vagyona olaj-érdekeltségekben közel 57 millió dollárt tesz ki. Ez a feltételezés persze nem vesz tekintetbe olyan körülményeket, amelyek vagyonát egész biztosan az eredetinek többszörösére növelték. Azt mindenesetre meg lehet állapítani, hogy Mrs. Bolton (és családja) egyike azoknak a dúsgazdag amerikaiaknak, akiknek vagyona egész biztosan meghaladja az 50 milliót és valószínűleg a 100 milliót is. Ennek alapját a nemzetközi olajóriások, de különösen köztük a legnagyobb, a Standard of New Jersey képezi. A Rockefellerék és a Standard Oil-al kapcsolatos más családok következetesen mindig az agresz- sziv külpolitika aktiv elősegitői voltak. A milita- rizmus ijs az uj-kolonializmus nyerte el a Standard Oil részére távoli helyeken azokat a területeket, amelyekből nemcsak legtöbb profitja származik, hanem külön csemegeként még a katonai üzletek is. Venezuela és Arábia olaja Mrs. Bolton részvényeit megsokszorozta. Közben, a Standard Oil révén már amúgy is dúsgazdag Bolton család, a Cleveland—Cliffs Iron Co. céget is magában foglaló Hanna csoportban, úgyszintén a Cleveland Trust Co. és a Republic Steel vállalatoknál is vezető szerephez jutott. így hát Mrs. Bolton egyike azoknak a fontos lánc szemeknek, amelyek a Clevelandot vaskezekkel uraló iparbárókat az egész világot uralni és kirabolni készülő olajmágnásokkal összeköti. Ez az érdekszövetség volt elsősorban felelős 30 évvel ezelőtt a Republic Steel sztrájkoló munkásainak lemészárlásáért, két évvel ezelőtt Hough lakosainak és jelenleg a vietnami népnek legyilkolásáért. A Standard Oil hagyományaihoz hűen, Mrs.‘Bolton, már 30 év óta kongresszusi képviselő; egyike a héjáknak és belügyekben is reakciós. A szavazókerületek átszervezésének következtében most csak nagy erőfeszítéssel remélheti újraválasztását. Egész biztosan sokkal többet fog költeni, mint nagyapja, akinek megválasztása akkor 100,000 dollárba került. Legvalószínűbb demokrata ellenfele Charles A. Vanik, aki már 12 éve a kongresszusban van. úgynevezett “mérsékelt” liberális és mindenben támogatta Johnson vietnami politikáját. Mrs. Bolton kerületében a munkásság és a békemozgalom erőinek rendkívül kedvező alkalomi nyílik ebben az évben a reakciós képviselőnő kibuktatására. Attól függ, lesz-e olyan jelöltjük, aki nemcsak hagyományosan munkáspárti, hanem ugyanakkor békepárti és a bűnös vietnami háborút is ellenzi; lesz-e olyan jelöltjük, aki elvi álláspontra helyezkedik a fekete lakosok jogait illetőleg, mely döntő kérdés Clevelandon, annak ellenére, hogy Mrs. Bolton választókerületében aránylag kevés a néger. i A Robert Weaver vezetése alatt működő Department of Housing and Urban Development következetes mulasztásai azt mutatják, hogy egyetlen négernek magas állásba való helyezése nem változtathatja meg a kormány beidegzett adminisztrációs tehetetlenségét. Stokes népszavazással való polgár- mesterré választása már több lehetőséget nyújt, de az eredményhez még ez sem elég. Jelenleg Clevelandon a munkásság, a néger lakosság, a békeszervezetek többé-kevésbé külön utakon járnak. Ellenségeik, Mrs. Boltontól kezdve a nagyvállalatok szegregációt gyakorló, reakciós vezetőéig gyűlölik mindegyiküket és sikeresen távol tartják őket egymástól. Ha ez a három csoport le tudja küzdeni az ellentéteket, melyek szétválasztják, az csak mindegyiknek használra lehet. Cieveland házrom-sivatagjai barátságos lakóvidékekké válhatnak és a jelenlegi gettók helyére derűs, uj otthonokat lehet építeni. A néger fiatalság számára munkát lehet teremteni és a gettó elválasztó falai egyszer s mindenkorra ledőlhetnek. Ezt a clevelandiak csak részben tehetik meg maguk. Ott és másutt, a teljes megoldáshoz ehhez hasonló, országos koalíció szükséges, mely megszünteti a külföldi agressziót és haladó belföldi programot valósit meg. BERLIN ÉS MEXIKÓ 1936-ban náci Németország a jogtalanság és terror hazája volt. Kegyetlenül üldözték minden politikai ellenfelüket, különösen a baloldalt és rögeszméjük volt a zsidó kisebbség elleni hajsza. Mégis, a nemzetközi olimpiai bizottság úgy döntött, hogy meg kell Berlinben tartani az Olimpiászt, hiszen ez csak szelidebbé, türelmesebbé teheti a nemzeti szocializmus politikáját. S a német kormány valóban megnyugtató intézkedéseket tett. A német zsidó sportolók — köztük a világ legjobb nő-vivója, Helene Mayer — minden megkülönböztetés nélkül keresztény bajtársaikkal együtt vonultak fel s küzdöttek. Hitler pedig kezet szorított a német és más győztes zsidó atlétákkal, a magyarokkal is. A versenyek javító célzata azonban nem vezetett teljes sikerre, néhány év múltán a kitüntetett zsidó atléták nagyrésze koncentrációs- és munkatáborokban pusztult el. Most ez a helyzet ismétlődik. Dél-Afrika hajlandó kihozni a szörnyű néger gettókból és táborokból néger atlétáit, a fehérekkel egyenlő elbánásban részesíteni őket — a határokon kívül! — mindaddig, amig haza nem érnek, hogy éremeiket az évkönyvek “Dél-Afrika” címen könyveljék el. Otthon azután ismét a száműzetés, elzáratás, megvetés, rendőri terror várja őket. Ez azzal fenyeget, hogy a mexikói Olimpiászt nem lehet megtartani; 32 afrikai állam már kimondta ellene a bojkottot, több is következik. Persze, a fajvédőknek mindenfelé nem nagyon tetszik ez — és ki lehet találni, kik a leghangosabbak közöttük. Az izraeli s északamerikai magyarnyelvű zsidó újságok, amelyek nagy haladásnak tekintik, hogy a négerek is a fehérek trikóját vehetik magukra és vadul támadják a bojkottálókat. Nincs rövidebb, mint az emlékezet, ha az emberek nem akarnák emlékezni. RÖVIDEN James Restem, a New York Times első vezércikkírója mondja: Ha a dél-vietnami városok tönkre- bombázása az a cél, amiért Johnson elnök helytállást követel katonáitól, micsoda szivrepesztői tragédiáknak kell még jönniök, amig belátja, hogy a harcok nem érhetik el a kívánt célt? A szomorú és borzalmas igazság, hogy “el kell pusztítani Dél- Vietnam városait, megvédésük érdekében” nyitat- ja, hogy Washington és Saigon csak pusztító eszközeikre támaszkodnak. Elpusztíthatják Vietnamot, de nem védhetik a kommunizmussal szemben. • Northampton, Mass. — A Smith Egyetem 1,285 hallgatója (a 2,400 létszámból) éhségsztrájkba lépett, tiltakozva a vietnami háború ellen. A sztrájkolok csak narancslevet és húslevest fogyasztanak. Az egyetemi hallgatók 62, a tanári kar 75 százaléka irta alá a Johnson elnökhöz intézett kérvényt, melyben követelik a vietnami háború felszámolását. « Omaha, Nebr. — 16 éves néger ifjút lőtt agyon egy privát detektív. Ez és a fajgyűlölő alabamaí George Wallace jelenléte lázongást okozott a város néger középiskolai hallgatói sorában. A rendőrség kegyetlenül szétverte a tüntető diákokat. • New York, N. Y. — A város köztisztasági alkalmazottai Vincent D. McDonnell döntése alapján évi 400 dollár béremelést kapnak, múlt év júliusától ez év január elsejéig és 425 dollárt 1968 január elsejétől kezdve. A munkások ugyanazt a béreme-, lést nyerték el, melyet Lindsay polgármester el« vetett \
