Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-29 / 9. szám
Thursday, February 29, 1968 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Az átültetett szív Az alábbi cikket az iró közvetlenül az első szivátültetés után irta. Louis Washkansky az- óta már meghalt, viszont újabb operációk mentek végbe. Néhány héttel ezelőtt lapunk is közölte a délafrikai Fokvárosból származó hirt: a mellkassebészeti osztályon Christian Barnard professzor harminctagu asszisztenciájával — a sebészet tör- ténetében először — sikeres szívátültetést hajtott» végre. A több óráig tartó műtét után az 55 éves Louis Washkansky mosolygóvá beszélt orvosaival, miközben mellkasában már a 25 éves Denise Dar- vall szive dobogott. Az 55 éves férfi évek óto súlyos szívelégtelenségben szenvedett, ágyhoz kötött, munkaképtelen volt, és éppen ezért szívesen és önként vállalkozott arra, hogy saját szivét eltávolítsák és egészségeset varrjanak a helyébe. A 25 éves fiatal tisztviselőnek, sajnos, nem volt már szüksége a szivére, mert autóbaleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek visszavonhatatlanul halálát okozták. A leány atyjának engedélyével az elhunytból kimetszett szív került? át a beteg ember mellkasába. Már az, hogy napok óta működik egy szív az idegen mellkasban, óriási orvostörténelmi esemény, de még nagyobb jelentőségű volna, ha az eredmény maradandó lenne, őszintén kívánjuk ezt. A “szentek szentje” A népmesékben, a legendákban a korlátokat nem ismerő emberi képzelet? már évezredek óta ültet át végtagot, szervet, szivet az egyik emberből a másikba. Amig azonban a meséket és a legendákat tápláló nemes emberi vágyból valóság lett, a természettudományos kutatásnak, az orvostudománynak hihetetlen erőfeszítésekre volt szüksége. Évezredes dokumentumaink vannak árról, hogy az egyiptomi, a görög, a római kultúra idején nemcsak orvosok működtek, hanem már sebészek is tevékenykedtek. A sebészkés számára mégis 1896. szeptember 7-ig érinthetetlen tabu volt az emberi szív. Ehhez egyetlen sebész sem mert nyúlni, mert évezredes elképzelés szerint: “A szív a szentek szentje, sebei ezért halálosak és mindöi’ökre azok is maradnak.” Bizo nyára volt belső vívódása Louis Rehn frankfurti sebészprofesszornak, mielőti feltárta Wilhelm Justus fiatal kertészlegény mellkasát, hogy kocsmai verekedés során szerzett szívsebét összevarrja. A fiatal élet megmentésének reménye azonban erősebb volt az évezredes tévhitnél, s a műtét utón a kertészlegény életben maradt és ráadásul eltűnt egy maradi gondolat a szív érint- hetetlenségéről és sérthetetlenségéről. A XX. század első évtizedeiben a szivdiagnosz- tika — elsősorban a röntgen és az EKG felfedezésével — sokat gazdagodott. Mintegy két évtizede a hamburgi urológusprofesszor, Forssman, önmagán végezte el a szivkatéterezést, éspedig úgy, hogy saját könyök vénáján keresztül a jobb sziv- félbe tolt fel csövet, és ezután saját lábán ment a röntgenbe. A szivkatóterezés is bizonyította, hogy a szív egyáltalán nem olyan érzékeny, mint amilyennek régente hitték. A legutóbbi években azután viharos fejlődésnek indult a mellkassebészet és elindult diadalutjára a szívsebészet is Napjainkban szinte nincs ország, amely ne rendelkezne egy-egy szívsebészeti intézettel, ahol a szívműtétek — nehézségük és bonyolultságuk ellenére — ne lennének olyan mindennaposak, mint régebben például az epe- vagy a veseműtétek. Ma naponta operálnak szivfejlő- dési rendellenességet, s z i vszájadékszükületet, vagy általában billentyübántalmat. Emberi szívátültetésről azonban most hallottunk először és ez esetben alapvetően más történt, mint az eddigi szívműtéteknél. Eddig ugyanis a sebészkés igyekezett megszüntetni a vele született vagy az élet során szerzett szivhibákat, most azonban idegen szövetet, más szervet ültettek át a szervezetbe. A szív átültetése merőben uj dolog. Szaruhártya-, ér-, csont-, végtag- és veseátültetés már sikerült. A szervátültetés még ma is igen sok nehézséggel küzd és egyáltalán nem könnyű dolog. Sőt egyáltalán nem teljesen megoldott probléma. Szívátültetéskor a sebésznek négy akadályt kell elhárítania: szert kell tennie az átültetendő szervre; a szervezet is, a kapó ember szervezetét is életben kell tartania addig, amig az átültetés megtörténik; véghez kell vinnie az egyáltalán nem könnyű műtétet: le kell küzdenie a szervezet úgynevezett immunbiológiai válaszát. Humánum, jog, erkölcs Az átültetendő szerv megszerzése jelentős jogi és erkölcsi akadályokba ütközik. Ha ugyanis élő embei’ből ültet át a sebész szervet, azt csak úgy teheti, ha a szervét önként rendelkezésre bocsátónak az életét nem kockáztatja. Szülő, hitves, testvér, barát önként csak akkor adhatja egyik szervét, ha páros szervről, például veséről van szó..Ekkor is vállalnia kell azonban a veseeltávo- litással járó veszélyt és azt a tudatot, hogy a jövőben tartalékszerv nélkül éli életét. Páratlan szervnél, mint a szív, az átültetés élő emberből élő emberbe szóba se jöhet. Az egyetlen járható ut ilyenkor az, ha biztosan fel nem éleszthető, frissen elhunyt emberi tetemből nyernek szervet, például szivet. A klinikailag halott szívnek ugyanis biológiai értelemben még élnie kell, hogy át lehessen ültetni. (Halottak szivét egyelőre mélyhűtött állapotban sem lehet úgy tárolni, hogy ne következzenek be olyan maradandó sejtkárosodások, amelyek a későbbi átültetést eleve kizárják.) Állati szervek átültetésénél egyelőre a nagyság- és müködésbeli különbségeken kívül elsősorban az említett “immunbiológiai válasz” jelenti az akadályt. A szívmotor Vese vagy más páros szerv átültetésekor a hiányzó szervet a műtét tartamára nem kell pótolni, helyettesíteni, mert néhány órai müködéskie- sés nem veszélyezteti az életet. Nem igy a szív nél. Már öt-hat perces szivmegállás elég ahhoz, hogy az agy sejtek maradandó károsodást szenvedjenek. Hiába működik később újból normálisan a szív, az élet fő irányitója, szervezője — az agy — már sohasem heveri ki a bekövetkezett károsodást. Éppen ezért a szívműtétek egy részénél, de szívátültetésnél minden alkalommal, műtét közben mesterségesen kell fenntartani az agy és az egész szervezet vér- és oxigénellátását. Napjainkban a mesterséges sziv-tüdő-berendezés, az úgynevezett szívmotor segítségével ez a feladat már megoldható. A fokvárosi műtőben is nyilván jó néhány óráig a szívmotor préselte az azonos csoportú vért az 55 éves beteg szervezetébe és látta el a “mütüdőben” széndioxidjától megszabadított? és oxigénnel feltöltött friss vérrel. Csak igy maradhatott sértetlen az agy és a szervezet többi sejtjének anyagcseréje mindaddig, amig a 25 éves leány fiatól szive átvette a keringés központi motorjának a szerepét. Az átültetendő szerv és a szívmotor birtokában is hihetetlen sebészi teljesítmény a beteg szív kimetszése és az uj szív beültetése. Szerte a világon évtizedek óta aprólékos, mindennapi munkával sok kutatólaboratóriumban végeznek a sebészi technika tökéletesítésére állatkísérleteket. Különösen kiemelkedők e tekintetben a szovjet és az amerikai kutatók munkái. Néhány évvel ezelőtt világszerte óriási érdeklődést és elismerést váltott ki V. P. Gyemihov- nak, a moszkvai I. számú Szervátültetési Kutató Intézet vezetőjének Lipcsében, majd Münchenben végzett bemutató műtété. Mindkét városban egyik kutyából a másikba ültetett át szivet úgy, hogy a kutyák a “vendégszivvel” napokig nemcsak életben maradtak, hanem normálisan mozogtak is. S a szervátültetésben elért technikai tökélyt Gyemi- hov egy érdekes filmmel is bizonyította. A filmben egy óriás kutya nyakán kisebb kutya fejét lehetett látni, amint nemcsak mozgott, hanem táplálkozott is. Aki nem látott még szövevényes összevisszaságban elágazódó ereket, idegeket, inakat, izmokat, az szinte el sem tudja képzelni, hogy milyen aprólékos, pontos anatómiai, élettani ismeretekre, sebészi technikára van szükség ezek összeillesztésére. Nagy segiteéget jelentett Gyemihov munkásságában a kijevi társintézet technikusának, Berkutovnak az érvarró készüléke. Ennek segítségével a két egymás mellé illesztett ércsonkot egy másodperc alatt össze lehet illeszteni. Ez a; készülék a-zóto az egész világon elterjedt. Az U.S.-ban különösen M. E. Shunvay és munkatársai szivátiiltetési kísérletei jelentősek. Évekkel ezelőtt már négy olyan kutyájuk volt, amo- lyeknek szivét teljesen kimetszették és visszavárták. Számukra egyáltalán nem jelentett volna már technikai nehézséget, megoldhatatlan sebészi feladatot az emberen végzett szívesére. Még nagyobb jelentőségű volt De Bakeynek, a neves houstoni s z i v s e bősznek az a beavatkozása, amit 1966. augusztus 8-án egy 37 éves mexikói asszonyom vitt végbe. A szivbillentyü-átültetés tartamára gépi “müszivet” varrt be az asszony mellkasába. Ex a müsziv 11 napig helyettesítette a beteg saját szivét, és eltávolítása után az igazi szív az uj billentyűvel tovább vert. Se szeri, se száma azoknak a közleményeknek, amelyek — legalábbis átmeneti — eredménnyel járó szervátültetésről számolnak be. Közülük talán a leghajmeresztőbb teljesítmény a sanghaji sebészeké volt. Egy 27 éves kínai munkás kezét 1963. január 2-án leszakította a gép. A sebészek 7 órai aprólékos munkával úgy varrták vissza a teljesen letépett* kézcsonkot, hogy két hónap múlva a kézben már működött a hő-, a tapitás-, a fájdalomérzés, sőt Írni és könnyebb súlyokat emelni is tudott a munkás visszavarrt kezével. Egy bostoni kórházban 1964 januárban 28 évea tengerésznél végeztek hasonló műtétet? azzal a különbséggel, hogy a teljesen elroncsolt kéz helyéra tetemből nyert, idegen kezet illesztettek. A kéx életre kelt ugyan a tengerész karcsonkján, de később elhalt — jeléül annak, hogy technikailag a műtét kifogástalan volt ugyan, de nem sikerült elkerülni az “immunbiológiai válasz” miatti lelö- kődést. f Az átültetett vesék száma már több százra tehető, de mindmáig csak akkor voltok maradandói eredmények, ha egypetéjű ikerből ültettek át ax ikertestvérbe, vesét. Különben mindig ott lebegett a beteg felett a Damokles-kard, az említett negyedik akadály, az “immunbiológiai válasz”. Ami ma is megoldatlan Ha az első három akadályt a sebész már leküzdötte, tehát szert tett az átültetendő egészséges szervre, életképes állapotban tartotta e szervet és a szervezetet, majd tökéletesen átültette a szervet — még mindig ott leselkedik a negyedik aka- dály, a titokzatos “immunbiológiai válasz”. E kifejezés alatt a szervezetnek az idegen fehérjékkel szemben létrejövő reakcióját értjük. Ha a testbe idegen fehérje kerül — legyen az fertőző baktérium, virus vagy éppenséggel nem ikertestvérből átültetett szerv —, akkor az idegen fehérjével szemben “ellenanyag”-termelés indul meg a szervezetben. Baktériumos fertőzés esetén ez az ellenanyag-termelés segít* leküzdeni a fertőzést, mert részben az ellenanyagok segítségével bánik el szervezetünk a betolakodott kártevőkkel. Szervátültetéskor azonban a termelt ellenanyagok hatására az átültetést követő 10—14» napon immunbiológiai válaszként az átültetett szövet vagy szerv lelökődik és elhal. Az utóbbi két évtizedben hihetetlen erőfeszítések történtek az immunbiológiai válasz kivédésére. Ezek eredményeként ma röntgenbesugárzással, különféle gyógyszerekkel már sikerült megtoldani az átültetett szerv élettartamát, végleges, biztos eredményről azonban még nem lehet b&- szélnünk, hiszen az ilyen kiséidetek még siker esetén is fiatalok ahhoz, hogy végeredményüket megítélhessük. Nem tudjuk, hogy az 55 éves férfi fehérjéi hogyan viaskodnak a 25 éves leány szív fehérjéivel, azt sem tudjuk pontosan, hogy e párviadalban milyen segédeszközöket bocsátottak az orvosok a férfi rendelkezésére. Izgatottan várjuk tehát ax elkövetkezendő napok híradásait. Ha a fokvárosi férfi a mellkasában dobogó női szívvel túléli a kritikus két hetet, akkor világraszóló esemény történt. Ha nem élné túl, akkor is korszakalkotóan jelentős lépés volt e műtét, és nyilvánvalóan csak! idő — természetesen nem napok, hanem hónapoík, évek — kérdése, hogy az immunbiológiai-választ is sikerrel kivédjék az orvosok. Dr. Szendéi Ádám ____________9_,