Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-08-03 / 31. szám
Vol. XXI. No. 31. Thursday, August 3, 1967. AMERICAN HUNGARIAN WORD, INC.^ffjL^léth St„ New York, N.Y. 10003, Telephone: AL 4-0397 NEVETSÉGES VOLNA, HA NEM VOLNA OLYAN TRAGIKUS "Imádköziünk" — mondta Johnson elnök a múlt csütörtök este (jul. 27) televízión és rádión közvetített beszédében, a nyomor ellen országszerte megnyilvánuló lázadással kapcsolatban. Áhitatos szavakat használt az emberi sneretetről, megértésről, az amerikaiak egyenlő jogairól és beszédének egyetlen "lényege" az volt, hogy BIZOTTSÁGOT ÁLLÍTOTT FEL A LÁZONGÁSOK OKAINAK FELDERÍTÉSÉRE. Johnson elnök javaslata bizottság felállítására arcuksapá- sa annak a 30 millió férfinak, nőnek és gyermeknek, akik a nagy jólét közepette tűzfészkekben laknak, nagyrészben munkanélküliek, hiányos a táplálkozásuk, elégtelen az oktatásuk, * mindnyájan nélkülözik az orvosi kezelés legelemibb követelményeit. Nemzeti botrány a nagy városok gettóiban lakó szegények nyomora. A helyzet azonnali intézkedést követel a kongresszus és az elnök részéről. A kongresszus, az állami törvényhozó testületek, a nagyvárosi közegek és az elnök eddigi tétlensége hozta létre a sok véráldozatot és nagy anyagi veszteséget jelentő felkeléseket. Képzelhetjük, mit szóltak a nyomortanyák milliói, amikor Johnson elnök szavait hallgatták? Nem hisszük, hogy kijelentéseik elbírnák a nyomdafestéket. Johnson elnök javaslata nevetséges volna, ha nem volna olyan tragikus. Ma már egy hat éves gyermek is tudja, mi okozta a detroiti, newarki, philadelphiai, tucsoni s a több mint harminc amerikai városban élő szegények lázadását. Nem bizottságra van itt szükség! Szükség van megfelelő, emberséges lakásokra, iskolákra, játszóterekre, s főleg MUNKÁRA — TISZTESSÉGES SZAK- SZERVEZETI BÉREKKEL! SORSDÖNTŐ ÖSSZEJÖVETEL CHICAGÓBAN Véget akarunk vetni a vietnami háborúnak. Fel akarjuk számolni a nyomort az Egyesült Államokban. Be akarjuk szüntetni kormányunk azon törekvését, hogy megvesztegesse a szakszervezeteket, a közoktatási intézményeket, művészek és tudósok szervezetét, azért, hogy megszabja ezen intézmények irányvonalát. Valóra akarjuk váltani a választási jog használatát. Követeljük, hogy a kormány a népnek legyen felelős. Meg akarjuk szervezni a nép érdekét szolgáló szervezeteket. Minden környéken felállítunk iskolákat, játszótereket, üzleteket, ahol mérsékelt áron lehet vásárolni; valamint orvosi rendelőket, biztositó társulatokat, ügyvédi irodákat. Nem hagyjuk, hogy a két nagy párt béklyóba tegyen minket. Ha kell, uj politikai pártot építünk, amely nemcsak politikai szervezet lesz, hanem népmozgalom is. Ilyen jelszavakkal hivja konferenciára az "Uj Baloldal" szervezeteit az elmúlt néhány esztendőben a nép érdekét szolgáló küzdelmekben nagy elismerésnek és tekintélynek örvendő Rév. Martin Luther King, Jr., dr. Benjamin Spock, stb. Több mint 2,000 delegátus jön majd össze augusztus 31 és szeptember 4 között a chicagói országos konferenciára. Ott lesznek a nyomor ellen harcolók, a békéért küzdők, az amerikai munkások jobb életéért szorgoskodók, az ország ifjainak jobb jövőjéért, a néger nép egyenjogúságáért küzdők, kommunisták, szocialisták és pártonkivüliek. Jelen lesznek e nagy jelentőségű konferencián a katolikus, református és zsidó egyházakat, vagy egyháztagokat képviselő papok. E történelmi fontosságú összejövetel azoknak a harcoknak a következtében vált lehetővé, melyeket az amerikai nép a monopoltőke és a katonai komplexum ellen folytatott az utóbbi pár esztendőben. Elérkezett az ideje, hogy az amerikai nép megalapozza a saját politikai szervezetét. Ha mind a két nagy párt olyan személyt jelöl az elnöki tisztségre az 1968-as választásokban, aki tovább óhajtja folytatni a piszkos vietnami háborút, akkor a chicagói sorsdöntő összejövetel feladata lesz oly kimagasló személy jelölése az ország elnöki tisztségére, aki tettekkel bizonyította be bék.eakarátát, akire minden békére vágyó amerikai polgár büszkén és lelkesedéssel adhatja le szavazatát. Fel tehát a chicagói konferenciára! Az ország szeme Chi- cagora összpontosul augusztus 31 és szeptember 4 között. Kirendelték az államörséget Milwaukeeban. — “Polgárháború felé haladunk, ha nem cselekszünk” — mondja Romney kormányzó DETROIT, Mich. — "A tétlen. kongresszus felelős az országos éhség-lázadásokért. A képviselők és a szenátorok elképzelhetetlen nemtörődömséget tanusitottak és tanúsítanak az éhező nép iránt. Ez az egyetlen magyarázata és oka az éhség elleni felkeléseknek" — mondotta Jerome P. Cava- nagh, Detroit polgármestere. Az államőrök lelőtték Ernest Roquemere 19 éves néger ifjút, aki az őrök “sortüzébe szaladt” (hivatalos jelentés szerint). Roquemere halálával 40-re emelkedett a lázadást követő harcokban lelőttek száma. Cavanagh polgármester tvnyilatkozat ban kihangsúlyozta: “Egyetlen nagy város sem rendelkezik olyan pénzösszeggel, mely a szegények lakásviszonyainak, közoktatásának és munkába helyezésének problémáját megoldhatja.'A washingtoni kongresszus feladata előirányozni kellő összeget ezen kérdések megoldására.” "Polgárháború felé haladunk" “A detroiti lázongás okait nem Detroitban kell keresni. Az ország minden részében fennáll a nyomor és ez adja meg a detroiti felkelés kellő magyarázatát. Igaz, hogy többet kellett volna tennünk, hogy elejét vegyük a nagy elégedetlenségnek. Kihangsúlyozom, hogy ha nem tesszük meg a kellő lépéseket, a következő években elkerülhetetlen lesz a polgárháború” — mondta George Romney, Michigan állam kormányzója. Lázongás Milwaukeeban MILWAUKEE, Wis. — Az éhség ellen lázongó négerek leverésére az állam kormányzója kirendelte az államőrséget. Az államőrök vasgyürübe fogták a város néger negyedét. Sok üzlet ablakát beverték, számos ház lángban áll. Orvlövöldözők megsebesítettek négy rendőrt. Meyer polgár- mester kinyilvánította: “Senki sem léphet be a város néger negyedébe vagy mehet ki onnan. óva intek mindenkit, maradjon otthon. A közlekedés a város bármely részében veszélyes.” Lázongásokról jön jelentés SAIGON. — A Forrestal hadirepülőhordozó hajón történt szerencsétlenség következtében 125 tengerészkatona lelte halálát, 78-an megsebesültek és 83 hadirepülőgép vált használhatatlanná. » A jelentés először arról számolt be, hogy egy felszálló repülőgépről a hajó fedélzetére zuhant a repülő gazolin-tartálya. Majd azt jelentették, hogy egy másik repülőgépből kiGEENSBORO, N. C. — Az Egyesült Nemzetek főtitkára, ; U Thant a Kvékerek Negyedik Világkonferenciáján tartott beszédében kihangsúlyozta hogy: “Nagy tévedés volna, ha a vietnami háborúra, mint a kommunizmus elleni ‘szent há- boru’-ra tekintenénk. A tény az, hogy a vietnami nép önállóságáért és nemzeti függetlenségéért harcol.” “A világ békéje megkövetePhiladelphia, Pa., Chicago és Rockford, 111., Phoenix, Ariz.. Portland, Ore. és az ország számos más városából. Rustin akciót sürget NEW YORK, N. Y. — Bayard Rustin, a néger nép egyik vezetője javasolta: az ország nagy városainak polgármesterei, a kongresszus és Johnson elnök dolgozzanak ki tervet a munkanélküliek azonnali munkába helyezéséért, mely első lépés kell, hogy legyen a jelenlegi válság megoldására. áramló használt benzin idézte elő a hőséget, felrobbantotta az első bombát. Ez azután lángba borította a repülőgépet és a negyven mérföld sebességű szél elterjesztette a tüzet. A bombák mindenfelé felrobbantak. A szerencsétlenség által okozott kár több mint 100 millió dollárra rúg. A javitások több mint hat hónapot vesznek majd igénybe. li a vietnami háború befejezését. Ez azonban csak akkor jöhet létre, ha a Szovjetunió és az U.S. közös megállapodásra jut számos nemzetközi kérdésben.” “Az ENSZ csak akkor tehet eleget békére irányuló feladatának, ha a Kmai Népköztársaság szerves része lesz a világszervezetnek” — mondotta U Thant beszédében. 125 TENGERÉSZKATONA LELTE HALÁLÁT A FORRESTAL-ROBBANÁS ALKALMÁVAL 83 HADIREPÜLÖ VÁLT HASZNÁLHATATLANNÁ “NEMZETI ÖNÁLLÓSÁGÉRT KÜZD A VIETNAMI NÉP” - U THANT LAPUNK JUBILEUMI ÉVÉNEK TEVÉKENYSÉGÉRŐL SZÁMOLUNK BE AZ ORSZÁGOS LAPKONFERENCIÁN 1966—67 lapunk 65. jubileumi éve volt. Eseménydus év volt ez mind nemzeti, mind nemzetközi vonatkozásban. Hogyan foglalkozott az Amerikai Magyar Szó e fontos nemzeti J és nemzetközi eseményekkel?! Müyen álláspontot foglaltunk el a vietnami, görögországi, kinai és a közel-keleti kérdésekben? Mi volt az Amerikai Magyar Szó szerepe a nyomor elleni harcban, a négerek egy enjoguságáért folytatott küzdelemben, a szervezett munkások célkitűzéseinek elérésében, az amerikai nép életének jobbá és biztonságosabbá tételében, a BÉKE létrehozásában? Ezekre a kérdésekre adja meg a választ az Ügyvezető Bizottság nevében Lusztig Imre szerkesztő az Országos Lapkonferencián, szombaton, szeptember 2-án a detroiti Petőfi Kör helyiségében. Akik részt óhajtanak venni ezen a fontos összejövetelen, töltsék ki a lap belső oldalán megtalálható jelentkezési szelvényt. Ént. as 2nd Class Matter Dee. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879. at the P.O. of N.Y., N.Y. 'Törvényhozók felelősek az éhség-lázadásokért5