Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-11-30 / 48. szám

Thursday, November 30, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD MIT NYÚJT A MUNKAKÉPTELENSÉGI BIZTOSÍTÁS? Akadnak ilyen papok is... Már régen nem voltam olyan büszke egy lelkész­társamra, mint a minap, amikor az amerikai lapok első oldalán olvashattuk, hogy egy szerény, de tör­ténelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű vidé­ki városkának: a Virginia-beli Williamsburg-nek az episzkopális templomában a lelkész alaposan meg­kritizálta Johnson elnököt • az amerikai néppel szembeni őszinteség és egyenes beszéd feltűnő hiánya miatt. Manapság az ilyen célzatú prédiká­ciók nem mennek ritkaságszámba, hiszen százával lehetne felsorolni azokat a lelkészeket, akik prédi­kációkon, cikkeken és templomuk falain kívül el­mondott beszédeken keresztül — a legnagyobb felháborodás hangján — az elnök ur képletes orra alá dörzsölik vietnami viselt dolgainkat. Ezt a wil- liamsburgi epizódot az teszi egyedülállóvá a többi hasonló “kiprédikálások” között, hogy itt az elnök ur orra fizikai értelemben is jelen volt — Lady Bird, Lynda Bird s a leendő vő orráról nem is be­szélve...Cotesworth Pinckley Lewis a neve ennek a szókimondó papnak: oly név, melynek Amerikában történelmi patinája van: a lelkész egyik őse ugyan­is a “Függetlenségi Nyilatkozat” aláírói között szerepelt... Nem tudom, miféle körülmények előzték meg ezt az eseményt. Fogalmam sincs róla, mikor érte­sült a tiszteletes ur a magas vendégek ama szán­déka felől, hogy jelenlétükkel az ő templomát fogják megtisztelni — két nappal vagy két órával az Istentisztelet megkezdése előtt? Fel kell tételez­nem, hogy legalább egy-két nappal korábban tudo­mására jutott a lelkésznek, hogy a Johnson-család a legközelebbi Istentiszteleten részt fog venni. Eb­ből kiindulva, jogos az a feltevés is, hogy Rév. Lewis-nak bőven volt ideje egy másik prédikációt készíteni, amely gondosan elkerüli az elnök címére adresszált kritikus megjegyzéseket. Talán nem is kellett volna átírnia az egész szent beszédet; egy­szerűen eltávolithaíta volna belőle a tüskés része­ket, amelyekről feltehető volt, hogy megsebzik az elnök közismert hiúságát. Technikailag ez igen könnyű feladat lett volna. De a mi papunk nem ezt tette. Ha az elnököt közelről érintő passzusok már benne voltak az előre elkészített prédikációban, akkor nyilvánvaló, hogy Rev. Lewis olyképpen határozott, miszerint azokat nem törli ki belőle, hanem annál is inkább használni fogja, mert az elnök jelen lesz. Ha viszont ezek a kényes pontok a prédikáció eredeti szövegében nem szerepeltek, akkor egész bizonyos, hogy a tiszteletes ur, amint értesült a magas látogatók jöveteléről, tüstént le­telepedett íróasztala mellé és kiegészítette a be­szédet néhány igen találó, kimondottan az elnök “lelki épülésére” szánt kérdőrevonással és intelem­mel; mert tudta, hogy neki —- a lelkésznek — ezt a történelmi alkalmat, amely soha többé az ő éle­tében meg nem ismétlődhetik, nem szabad elmu­lasztania, ha méltó szolgája és szószólója akar len­ni Mesterének és saját gyülekezetének! Nem született meg ez az elhatározás műiden lelkitusa nélkül, abban biztosak lehetünk. A lelki- pásztor bizonyára végiggondolta: mit tenne az Ótestamentum egyik-másik prófétája, vagy az Uj- testamentum egyik-másik apostola az ő helyében — hasonló körülmények között? Hiszen ő — a pap — elvégre is a próféták és apostolok jelenkori utóda... Vajon ezek az elődök kényelmesen át- siklanának az amerikai nép történetének legmeg­rázóbb erkölcsi tragédiáján, amelyért pont az az ember felelős, aki a történelmi nevezetességű Bru­ton parókia templomában a főhelyen fog ülni a következő vasárnap délelőttjén, még pedig abban a székben, amelyben egykor a magas vendég elő­de: George Washington foglalt helyet?? Rév. Lewis-t az előre bejelentett látogatás igen komoly dilemma elé állította. Mert kérem alássan, mennydörgős cikkeket írni, élesen bíráló beszéde­ket mondani az elnök katasztrofális vietnami politi­kája ellen, tiltakozó nyilatkozatokat aláírni, de­monstrációkat szervezni és azokban személyesen résztvenni — mindez természetesen bizonyos fokú bátorságot és elszántságot igényel, de az mégis A társadalombiztosítás keretében az első mun­kaképtelenségi nyugdijat tiz évvel ezelőtt fizették ki. Akkor 149,850 személy szorult erre a javadal­mazásra, jelenleg ezeknek a száma 1,097,190-et tesz ki. Jelenleg az átlag javadalmazás havi 98 dollár egy munkaképtelen személy számára; 52 dollár egy nyomorék vagy krónikusan beteg gyermekért; és 215 dollár az egy, vagy többgyermekes munka­képtelen számára. A munkaképtelenségi járulék nincs korhatárhoz kötve, a 65 éven aluliak is részesülhetnek benne, ha elég hosszú ideig dolgoztak a társadalombizto­sítás kötelékében. Általában biztosítva van az, aki a munkaképtelensége beállta előtti 10 évben 5 évig dolgozott. Jelenleg az ország 65 éven aluli korú lakosságá­A külügyi bizottság korlátozni akarja a háborút A szenátus külügyi bizottsága egyöntetü-szava- zatu határozati javaslatban felhívta Johnson elnö­köt, hogy ne küldjön több csapatot Vietnamba a kongresszus külön felhatalmazása nélkül. Egy má­sik határozatban a külügyi bizottság sürgette az elnököt, hogy kezdeményezze a vietnami kérdés­nek az ENSZ Biztonsági Tanácsa által való megtár­gyalását. Ezek a határozatok is mutatják a kongresszus-, ban egyre növekvő elégedetlenséget a kormány vietnami politikájával szemben. Tovább folyik a bombázás A múlt folyamán az U.S. újból kiterjesztette Észak-Vietnam bombázását. A Coral Sea anyahajó­ról induló tengerészeti repülők Haiphong 2-es szá­mú hajógyárát bombázták, melyet eddig elkerül­tek. Korábban a légierők két MÍG bázist bombáztak Hanoi közelében. A hivatalos amerikai jelentés szerint 1961 január elseje óta 14,621 amerikai ka­tona halt meg és 91,971 sebesült meg Vietnamban. A sebesültek közül 48,565 szorult kórházi keze­lésre. őscsontokaf találtak Magyarországon Magyar geológusok olyan álkapcsot találtak, amely Pliocene-korbeli, ezelőtt 7—10 millió évvel ezelőtt élő lény csontja. A leletet Rudabányán, Magyarország észak-keleti részén találták. A ma­gyar geológiai intézet feje szerint az álkapocs­ban négy zápfog is volt és a lelet hasonló azok­hoz, melyeket Kelet-Afrikában és az indiai-pa­kisztáni határvidéken találtak. egészen másvalami, amikor az ember szemtől-szem- be — alig két-három méternyire — áll a kritika céltáblájától: az államfőtől és igy vágja szemébe a számonkérő szavakat...! Aki erre hajlandó, az vagy kötöznivaló bolond, vagy pedig bámulatra- méltó HŐS! Mivel pedig Rév. Lewis-t úgy gyüleke­zetének tagjai, mint kollégái úgy ismerik, mint igen józanfejü, értelmes, lelkiismeretes és dedikált lelkipásztort, aki szívesebben felhasználta volna ezt a ritka alkalmat arra, hogy dicsérőleg emlékez­zék meg az elnök kiváló erényeiről és államfői bölcsességéről (ha erre a legkisebb okot is felfe­dezte volna!), mint arra, hogy az elnöknek az ame­rikai népet erkölcsi válságba taszító vietnami rög­eszméjét ostorozza, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Rev. Lewis nem egy elmezavarban szenvedő egyén, hanem hivatása magaslatán álló, bátor és szókimondó utódja a prófétáknak és apostoloknak, aki minden paptársának példaképül szolgálhat. . . Nem adnám egy vak lóért, ha elolvashatnám a derék kolléga egész beszédét, amely azon az emlé­kezetes vasárnapon elhangzott. De ami kevés ebből a prédikációból nyilvánosságra jutott, abból nem nehéz kiszámítani, hogy a lelkipásztor minden ker­telés nélkül felrótta a magas vendégnek, hogy a “sötétségben ülő” amerikai nép elől következete­sen elhallgatja a vietnami hadjárat igazi célját, a várható következmények óriási horderejét, vala­mint az azokkal járó kockázatokat és figyelmez­nak 87 százaléka kaphat javadalmazást munkakép­telenség esetén. A program kezdetétől fogva rehabilitációs átkép­zésre is kiterjedt.a társadalombiztosítás figyelme, de valóban csak 1965 óta terjedt ki valamennyire ez a szolgálat, amikor a kongresszus helybenhagyta a társadalombiztosítási tröszt-alapoknak ilyen célú felhasználását. Jele'nleg minden munkaképtelenségi biztosításra jelentkező nevét az illetékes helyi rehabilitációs központba küldik be. Ha jó eshetőség van a mun­kába állítására, akkor átképzési programban része­sülhet. A munkaképtelenségi társadalombiztosítás­nak az egyik célja az, hogy ha lehetőség van rá, visszaállítsa a munkás munkaképességét, legalább részben, hogy családja igy több jövedelemhez jut­hasson. Hallgat a sajtó a déikoreai perről: Német-, Francia- és Angolor­szágokból, Ausztriából, Ausztráliából és az U.S.- ből több tucatnyi délkoreai intellektuelt, diákokat, tanárokat, Írókat, tudósokat, művészeket elrabol­tak a koreai CLA titkos rendőrei, sok esetben az illető országok hatóságaival, mint cinkosokkal. A délkoreai követségek fedezték a nemzetközi jog­nak és az egyéni szabadságnak ezt a legdurvább megsértését, idegen államok belügyeibe való ezen, szemérmetlen beavatkozást =— s természetesen az amerikai sajtó éppen mostanában tartja időszerű­nek, hogy hazug dicséreteket Írjon Dél-Korea állí­tólagos nagyarányú fejlődéséről. Ezek az elrabolt személyek baloldali politikai felfogásuak holtak, vagy pedig csak szemben ál­lottak a dél-koreai népelnyomással, terrorral és Amerika szolgai követésével; ezért hurcolták Őket haza, halállal büntethető bűnökkel vádolva őket A vendéglátó országok kormányai — ha nem is kellő erővel és gyorsasággal — tiltakoztak fennha­tóságuk e súlyos megsértése ellen és nagyobb... megtorlások elkerülése végett a koreai kormány r‘ egyeseknek megengedte, hogy visszatérjenek' a gazda-országokba. De a többség fogva van Koreá­ban és most kezdik ott tárgyalni pereiket, azokét, akiket időközben meg nem öltek. A francia sajtó élénken figyeli ezen eseményt és mind hangosabb ott a tiltakozás a koreai dikta­túrával szemben (amelyet Humphrey nemrég mint a demokrácia példaképét jellemzett). Mi is figyel­jük és már az amerikai sajtó bűnrészes hallgatásá­ra is tekintettel, igyekszünk olvasóinkat informálni. ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ! tette a hüledezve hallgató elnököt (aki nincs üyen hangnemhez hozzászokva még a legbizalmasabb ta­nácsadói részéről sem), hogy “itt az ideje az egye­nes, őszinte beszédnek, mert valami nincsen rend­jén Vietnamban." Egy újságíró megkérdezte a lelkészt később, hogy szántszándékkal intézte-e ezeket a szavakat az elnökhöz, mire Rev. Lewis a világ legtermészete­sebb hangján igy válaszolt: “Én a gyülekezetnek prédikáltam, amelyben véletlenül az elnök is je­len volt.” (Magyarán semmi okot sem láttam arra, hogy az ő jelenléte miatt egy jottányit is változ­tassak a prédikációm tartalmán.) Nem valószínű, hogy a williamsburg-i prédiká­ció egy hajszálnyira is eltérítette volna az elnököt attól a katasztrofális iránytól, amit — mint azt nemrég kijelentette — akkor is követni fog, ha a közvéleménykutatók statisztikája szerint az ameri­kai népnek csupán egy százaléka helyeselné a po­litikáját, de annyi bizonyos, hogy Williamsburg után a szorgalmas templomlátogató LBJ nem cse­kély szorongással és aggodalommal fogja átlépni minden templom küszöbét, attól való féltében, hogy Rev. Lewis ihlető példáján felbuzdulva más lelkészek is élni fognak az alkalommal és alapo­san “odamondogatnak neki.” Hát ha Rev. Lewis emékezetes szentbeszédének semmi más hatása nem is volt az elnök urra, ex magában véve sem megvetendő eredmény!

Next

/
Oldalképek
Tartalom