Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-11-09 / 45. szám
Thursday, November 9, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Valami lóg a levegőben Az 1968-i választások előszelei erősen érezhetők az Egyesült Államok egész területén. Bár az elnök ur egy kis önhittségért és önámitásért nem megy a szomszédba, annyira elvakult nem lehet még ő sem, hogy ezeket a szeleket a saját szempontjából kedvezőknek tekintse. Az idő sürget: Johnsonnak ráikell szánnia magát valamilyen döntő lépésre, amely az ő szemében alkalmasnak látszik arra, hogy rozoga lábakon nyugvó elnöki székét ugy- ahogy összetákolja. Hét évvel ezelőtt szenvedélyes mohósággal vetette bele magát a választási küzdelembe, hogy elragadja Kennedy elől a jelöltséget. Ez ugyan nem sikerült neki, de a győztes Kennedy felkinálta neki az alelnöki tisztséget. Jószimatu politikus lévén, Johnson az általában nem nagy tekintéllyel és befolyással járó pozíciót — a tőle megszokott lóku- pec-alkudozások után — elfogadta és három évvel' később, amikor egy tragikus történelmi véletlen folytán elnökké vált, valószínűleg elégedetten veregette a saját vállát, hogy a szenátusban viselt (s óriási befolyást biztositó) többségvezéri állását hajlandó volt felcserélni a statiszta-szerepre szorítkozó alelnöki tisztségért — hiszen másként sohasem lehetett volna elnök belőle. . . Három évvel ezelőtt még ennél is nagyobb elszántsággal feküdt neki a választási hadjáratnak, mért mindenáron — még az amerikai nép szégyenletes félrevezetése árán is! — be akarta bizonyítani önmagának és a nagyvilágnak: “lám, a magam erejéből — nem csupán a sors szeszélyéből —- lettem a Fehér Ház főbérlője, még pedig sokkal nagyobb szótöbbséggel, mint előttem bárki más.” Most pedig — egy rövid évvel a legközelebbi választás előtt — megszállottja annak a rögeszmének, hogy nálánál különb elnököt az Egyesült Államok még lámpással sem találhatna, tehát neki szent kötelessége mindent elkövetni, hogy a szegény, tudatlan amerikai népet — amely már alaposan kiábrándult belőle — meggyőzze, hogy Lyndon B. Johnson zseniális vezérlete nélkül nemcsak az ő országukat, hanem az egész “szabad” világot az összeomlás veszélye fenyegeti.. . Aki három évvel ezelőtt nem tartotta becsületbevágó dolognak az amerikai nép falhozállitását, arról jogosan feltehető, hogy ezúttal is fel fogja használni fondorlatokban gazdag politikai fegyvertárát és bűvészhez méltó kártyakeverő tehetségét, nem riadva vissza itt-ott egy kis gáncsvetéstől, őv- alatti ütéstől a riválisokkal szemben és — természetesen — teletűzdelve beszédeit válogatott bibliai félidézetekkel, amelyek — ha teljes egészükben citálná őket — boomerángoknak bizonyulnának. Eredetileg az elnök ur nem számított ilyen korán hozzáfogni a választási harcokban való aktiv részvételhez. Abban reménykedett ugyanis, hogy a rengeteg amerikai vér és pénz, amit a vietnami hadszíntéren teljesen önkényesen elfecsérelt, ez- időtájban már meghozza a gyümölcsét: a levert délvietnami szabadságharcosok maroknyi maradéka, valamint a pusztasággá bombázott Észak-Viet- nam kormánya térdenállva rimánkodik békéért és kegyelemért — s a győztes Lyndon B. Johnson babérkoszorus Cézárként pompázhatik saját országa és a “szabad” világ népei előtt... Ki tagadhatná meg a bizalmát, bámulatát és a szavazatát egy ilyen rettenthetetlen hőstől, aki imé: megmentette a világ legerősebb és leggazdagabb országát attól a rémséges veszélytől, hogy egy innen sokezer mérföldnvire eső kis koldusországocska letörölje a térképről?! Ki merne ellenjelöltül fellépni egy ilyen diadalmas Hadúrral szemben, hacsak nem akar a szerencsétlen flótás politikai öngyilkosságot elkövetni?! De a dolgok nem egészen úgy alakultak, ahogy az elnök oly akkurátusán elképzelte magának. Azok az átkozott Vietcong harcosok és északvietnami testvéreik csak nem akarnak térdrehullani (itt egy nyomdafestékre nem alkalmas texasi káromkodást kitörölt a cenzúra)! A választási harcok itt állnak a küszöbön; az ellenpárton belül már lázaIrta: LUSZTIG IMRE Hallgatom a rádiót: az utolsó színházi szezonban nyolc színdarab bukott meg a Broadwayn. A nyolc színdarab rendezése 450,000 dollárt emésztett fel. Akik befektették pénzüket abban a reményben, hogy azt kamatostól visszakapják, mindent elvesztettek. A következő színházi szezonra szánt uj színdarabok rendezéséhez szükséges pénzt nehéz lesz előteremteni. A rádió-bemondó szerint a rendezők, irók, színészek és mindazok, akik a színházi előadásokból élnek, nagyon lehangoltak. Sokan hátat fordítanak a színészi pályának és más mezőkön keresik megélhetésüket. ★ A fentiekkel homlokegyenest ellenkező tapasztalatom volt a kultúra, színház, zene terén nemrégen Magyarországon. Jelen voltunk a Magyar Állami Operaház évadnyitó előadásán. Bartók a “Kékszakállú herceg vára” operáját, a “Fából faragott királyfi” és a “Csodálatos Mandarin” cimü balettjeit láttuk. Ugyanezt a programot négy évvel ezelőtt Franciaországban, párizsi operában is láttuk és igy módunkban volt összehasonlítást tenni a francia és a magyar művészek teljesítményei között. Nem hiszem, hogy elfogult vagyok, ha azt állítom, hogy Faragó András és Szőnyi Olga mélyebb átérzéssel és szebben játszottak a “Kékszakállú herceg várá”-ban, mint francia kollégáik. Még sokkal’határozottabban állíthatom, hogy Havas Ferenc és Ugray Klotild tánctechnikája a “Fából faragott királyfidban, valamint Lakatos Gabriella és Fülöp Viktor valóban káprázatos alakítása a “Csodálatos Mandarinéban messze felülmúlja a párizsi opera táncosainak teljesítményét. Úgy hiszem, hogy általánosan elismert tény az, hogy a Magyar Állami Operaház zenekara a világ legjobb szimfonikus zenekarai közé tartozik. ★ Nem csoda, hogy telt ház előtt léptek fel a művészek. Nemcsak az évadnyitó előadáson van ez igy, hanem az egész szezonban. Szünet közben gondoltam, megszólítok néhány operalátogatót. Elgondolásomat azonnal életbe is léptettem és bemutatkoztam egy fiatalembernek. Megmondtam, hogy a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Szó szerkesztője vagyok és szeretném lapunk olvasóinak tudomására hozni, kikből is tevődik össze a magyar opera közönsége? san folyik a vetélkedés: melyikük üsse ki LBJ-ét a nyeregből. A cselekvés órája elérkezett az elnök számára is — most vagy soha! Amit itt elmondandó vagyok, az tiszta spekuláció ugyan, de úgy érzem, a valószinüség-számitás mellette szól. Valamilyen jelentősebb személyi változás lehetősége lóg a levegőben Washington és Saigon táján... Három igen fontos pozícióban képzelhető el az “őrségváltás.” Az egyik a Pentagon, a másik a külügyi hivatal, a harmadik a vietnami U.S. főparancsnokság. A bekövetkezendő személyi változásból nem volna túlságosan nehéz kiszámítani, milyen irányban óhajt a Fehér Ház evezni — a választások küszöbén. Ha Dean Rusk megy és McNamara marad, akkor még mindig lehetséges, hogy Westmoreland tábornoknak is mennie kell, mert a főparancsnok sokkal közelebb áll a külügyminiszter hajlithatatlan héja-mentalitásához, mint főnökének: McNamara- nak a mérsékelt álláspontjához. Ha viszont McNa- mara-nak kell mennie, akkor egész bizonyos, hogy Westmoreland tábornokot — “kiváló érdemeinek elismerése mellett” — eltávolítják, hogy a Pentagon uj fejének megadják a módot, hogy a saját választottját helyezhesse a főparancsnoki állásba. Úgy vélem tehát, hogy a tábornok ur dicső szereplésének a napjai mindenképpen meg vannak számlálva. Ha Rusk külügyminisztert ejti el az elnök, azt logikusan olyképpen lehetne magyarázni, hogy a “gerlice” irányzat kerül túlsúlyra a “héja” törekvésekkel szemben. Mert minden látszat ellenére: a hadügyek élén álló McNamara kevésbé vérszomjas, mint Rusk, a “halkszavu diplomácia” nagyA megszólított először meghökkent, majd hamarosan magához tért meglepetéséből és készségesen válaszolt kérdéseimre. Megtudtam, hogy Minaro- vics Jánosnak hívják, 28 éves és foglalkozása tűzoltó. Azonnal kijelentettem, hogy az Egyesült Államokban egy tűzoltó csak akkor megy az. Operába, ha az lángban áll. A gazdag Amerikában egy tűzoltó nem engedheti meg magának, hogy az Opera előadásait látogassa. Ezután megszólítottam egy másik operalátogatót. Szalay István postást. A többi megszólított között voltak ipari munkások, köztisztviselők, Maszek-ek és intéllektuelek. i Mint említettem, többször voltunk színházban és általában megfigyelhettük, hogy a színészek, énekesek mindig telt ház előtt léptek fel. Az előadások magas nivójuak, a díszletek felülmúlják a gazdag Egyesült Államok színházainak díszleteit. Mind az opera zenekara, mind a kórusa minden kétséget kizáróan jobb, mint az itteni hasonmása. ★ Mielőtt még a következő nap élményére rátérnék, érdemes megjegyezni, hogy habár a közönség általában vacsora után megy színházba, ez nem tartja vissza a színházlátogatókat attól, hogy szünet közben ne rohanják meg a büffét egy kis harapnivalóért, no meg valamiért, amivel azt leöntik. Amikor a büfféből eltávoznak, még egy vagy két perecet is vesznek, nehogy a második és a harmadik felvonás között “éhenhaljanak.” . * 1 Másnap a Szabadság szálloda éttermében ebédeltünk és elbeszélgettünk az előző esti előadásról. Singer Albert pincér a “harmadik fülével" hallotta beszélgetésünket és felsorolta a szereplőket és véleményt mondott mindegyikről. No, mondtam a feleségemnek, képzeld el egy newyorki pincért, aki úgy kutyafuttában véleményt mond a “Parasztbecsület”, vagy a “Varázsfuvola” szereplőiről! A színház, zene és tánc-kultura virágzik szülőhazánkban. A nivós előadásokat élvezheti és élvezi is a dolgozók többsége. fWt/MWWWWWWX/VAAA/WWWWAA/XftAA/VWW Pavicsevics, Tito elnök személyes megbizottja, aki átadta Kenyata kenyai elnöknek Tito elnök üzenetét, Khartumba utazott. Elutazása előtt kijelentette, hogy az általa meglátogatott afrikai országok mind hozzá akarnak járulni a közel-keleti válság békés megoldásához. mestere, aki egy minapi sajtókonferencián kimutatta a foga fehérjét: nálánál harciasabban még egyetlen hadvezér sem beszélt — LeMay nyugalmazott légitábornokot kivéve. Persze nem lehetünk egész biztosak abban, hogy Rusk szokatlanul harcias nyilatkozata, amelyben már nem a délvietnami nép szabadságának és önrendelkezésének a megvédését, hanem jószerint egész Ázsiának a kinai veszedelemtől való “megmentését” jelölte meg az Egyesült Államok feladataként, nem volt-e kísérleti léggömbnek szánva, megtudható, hogy milyen visszhangot kelt ez az újabb, kitágított célkitűzés úgy a belföldi, mint a nemzetközi közvéleményben. Ha a visszahatás kedvezőtlen, akkor Rusk lesz az áldozati bárány és McNamara megmarad a posztján, mert az utóbbi sohasem kalandozott ilyen messzire az Egyesült Államok érdekszférájának a meghatározásában, ő mindig “korlátozott” hadviselésről beszélt, tehát Rusk-hoz képest “galambnak” tekinthető. Egyszóval: úgy látom, a két miniszter közül az egyik rövidesen távozni fog. Hogy melyik megy és melyik marad, azt e pillanatban Johnson-on kívül senki sem tudja, még talán Lady Bird sem. De abból, hogy a kettő közül kit tart meg az elnök, könnyű lesz következtetni, milyen újabb nyulat szándékozik a Fehér Ház bűvésze kihúzni a kalapjából. Szerintem ez lesz az első szemmellátható lépése Johnsonnak az elnöki szék újabb négy évre való birtoklása érdekében. A második — esetleg harmadik — lépésről majd egy későbbi cikkben lesz szó. Tűzoltó az Operában
