Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-11-02 / 44. szám
Thursday, November 2, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 NEWYORKI EMLEKEK 11. Honfitársaknak honfitársakról írásom elején már említettem, hogy találkoztam honfitársakkal is és velük kapcsolatosan különösen izgatott a kérdés: vajon hogyan lehet beilleszkedni New York, vagy Los Angeles számomra oly különös életritmusába. Hogyan szokják meg az itt élők, hogy ezen a kontinensen eggyé olvadnak a nappalok az éjszakákkal, az ünnepek a hétköznapokkal és hogy itt úgy tűnik: mindenki, mindenki számára idegen. Ha ma e sorok írásakor legalább önmagámnak kielégítő válaszra akarok törekedni, be kell vallanom: oly kérdés ez számomra, mely azok közé tartozik, melyeknek végleges megoldásához nyilvánvalóan kevés volt az az idő, melyet az U.S. területén eltöltöttem. Ennek a problémának mérlegelését mind a mai napig nem tudtam befejezni és úgy hiszem, hogy a végső megoldáshoz jobban kellene ismernem Amerikát, jobban New Yorkot, jobban az úgynevezett American Way of Láfe-ot, az amerikai életformát. Képek villannak elém és lelkiismeretes elmélyüléssel boncolgatom egy-egy nap, egy-egy este hangulatát. Parázs viták szófoszlányait rakom össze emlékezetemben, mely viták során meg kellett győződjem arról, hogy vitatársaimat egytől-egyig nagyon eltérő célok és nagyon eltérő okok késztették arra, hogy fogadott hazájukban telepedjenek le. Nehézséget okoz a kérdés megítélésében az is, hogy más szemmel nézi Amerikát és az amerikai élet lehetőségeit a század eleje óta itt élő honfitárs és más szemmel nyilatkozik a negyvenes évek táján ide vetődött, megint mások az elvei és elképzelései azoknak, akik egy évtizede kerültek ezekbe a városokba. Hogyan is lehetne ennyiféle szempontot és ennyiféle elgondolást közös nevezőre hozni? Még itthon, hazánkban is jól megkülönböztethető jelei vannak az egyes korosztályok életfelfogásának és vüágnézetének, hát még egy ekkora kontinensen, ahol szinte mindenki más vidékéről származik a Földnek. Vagy ki értheti meg annak a hölgynek az élet- felfogását, aki New Yorktól vagy 300 kilométernyire Fleischmann tájékán egy másodrendű országút mellett, egy hosszanti völgyben világtól és nagyvárosok fényeitől elzártan éli hosszú kilométerekre magányos házában életét? A külvilággal csak televíziója és telefonja köti össze. Pár éve elhunyt férjének sírja alig száz méterre az ablaka alatt. A sírkő egyik része üres. Ám eljön az idő, amikor valaki rávési majd ennek a magányos honfitársnak a nevét is. Távol a hazától, távol a szülőföldtől, idegen kontinensen, idegen világban, egy halk, csendes völgy7 mély ölén negyven éven át élte itt ezideig életét egy magyar asszony. Vagy ki tudja megérteni, ki tudja élethűen regisztrálni annak a chicagói magyar étteremnek a hangulatát és érzelmeit, ahol estéről estére összegyűlnek a honfitársak és nemzetiszin szalagos po- hárkákból borozgatva hallgatják a régi magyar nótákat és énekelik is a gyermekkorukban tanult szöveget. Bizony itt-ott hamis a dallam, hamis a szöveg és mégis oly átérzéssel még soha és semmikor nem hallgattam magyar nótát mint éppen ott, ahol megkíséreltem ezeknek a honfitársaknak a hangulatába helyezkedni és megpróbáltam áthidalni a 6,900 küométert, mely ezt a kis éttermet hazánktól elválasztja. Ki Írhatná le pontosan, mélységekig hatoló precizitással mi vezette a World’s Fair “Debreceni Magyar Konyhájához” csalhatatlan érzékkel az itt. megforduló magyarokat? És ki tudná leírni a folyamatot amelyben a honfitársak mindennapi nyelvében lassan elkeverednek az angol kifejezések és kialakul az a különös, számomra oly megrendítő magyar—angol vagy angol—magyar nyelv, melyet ÁZ ÉS CUKRÁSZDA I WENUE, NEW YORK, N. Y. I ; sarkán) — Telefon: LE 5-8484. ] etésnapi torták, lakodalmi, Bar- J — Postán szállítunk az ország ( szébe. — Este 7.30-ig nyitva I ^aawwnwiwvwvvwvMMMwwiiwiiwwwwwMWMVWi használói észre sem vesznek? Hogyan lehetne lemérni ezen nyelvhasználat hatását egy-egy emberben magyarságára, magyar gondolkodásának lassan elfakuló logikájára, érzelmeire? Izgat a kérdés: hogyan válik amerikaivá egy magyar? Hogyan veszi át a nyelven kivül ennek a népnek a szokásait, életritmusát és tempóját? Azt hiszem oly kérdések ezek, melyekre még az ezen folyamatot átélők sem tudnának hirtelen választ adni. Kérdezek valakit miért szeret Amerikában élni? Miért ragaszkodik ehhez a földhöz, mely akár elismeri, akár nem számára merő idegenség, merő hidegség. A válasz: mert ez a világ a lehetőségek hazája. Nem tudom megérteni őt, mert tudom és látom, hogy mindennap reggel négykor kel. kapkodva öltözik, gépkocsiba ül, és megindul a vásárcsarnokok irányába a legfrissebb áruk beszerzéséért. Látom, hogy hajnali hat órakor már takarítja üzletét és este nyolcig, kilencig, egyhuzamban dolgozik. Még néhány üzleti tárgyalás, néhány sürgős látogatás és éjfélkor holtfáradtan dűl az ágyba. Éjjel kettőkor szól a telefon, reggel négykor szól a csörgőóra és kezdődik minden elölről. Küzködés a könyvelővel, küzködés a hivatalokkal, küzködés a nagykereskedőkkel és küzködés a nap minden pillanatában a mérhetetlenül válogatós és hihetetlenül igényes, olykor sértődős amerikai vásárlóközönséggel. Miért mindez? Adóra oly összegek futnak, melyek hazai számítások szerint horribilis összegeknek tűnnek. A bankokról már nem is beszélek. Valahogy az az érzésem, hogy a naponta gépkocsijába ülő honfitárs már képtelen másként tenni, sodorja az utón a kocsik áradata, elvakitja szemét a neonok villogása, a színek kavargása, a televízió ezernyi reklámja, a nagy hangon hirdetett lehetőségek csábítása, de ha önmagába néz, ha leltárt és kasszát készít, éppen hogy egyenesben áll ez a nagy energiával működtetett üzlet. Nem lehet nem észrevenni mindezt, nem lehet elmenni a dolgok mellett szembehunyva. Nem lehet a dolgokat csak egyik oldaláról megközelíteni. Be kell látni, hogy ha valahol, akkor itt, ebben a csábitó színeket Ígérő és nagy lehetőségeket hű-- dető városrengetegben a máról a holnapra dolgozik és él a vizsgált honfitárs és ezen az sem segít, hogy vannak szezonsikerek, vannak kasszasikeres napok, de még az sem mérvadó, hogy vizsgált személyem átlag lehetőségekkel rendelkezik. Los Angelesben azután valaki kimondja, amit addig én nem tudtam szavakba önteni: Amerikában elsősorban dolgozni és szerencse esetén keresni lehet, de élni nem. Élni át kell települni Európába. Szórakozni is át kell rándulni Európába. Egy másik honfitárs New Yorkban még ennél is vüágosabban és tisztábban fogalmaz, amikor azt mondja: nekem ennek az országnak csak a pénze kell, csak azokra a lehetőségekre török, melyeket kínál, talán sikerül egyszer amúgy istenigazában eltalálnom. A lassan kialakuló véleményemet támasztja alá az idős honfitárs is, aki miközben a Riverdale-i nagyház liftjében állunk, két emelet közt amúgy inkább önmagának mormogva vallja: “Negyven éve élek itt, de ebbe az életbe csak beletörődni tudtam, megszokni sohasem fogom.” Magamnak is az az érzésem egész utam során, hogy sohasem tudnám megszokni ezt az életritmust, azt az életformát. Érdekes, látványos, olykor megdöbbentő, mégis minden technikai kényelme és bravúros látványossága ellenére is távol áll a mi világunktól. Talán nem túlzók, ha azt állítom: ezt valamennyi itt élő honfitárs kisebb-nagyobb mértékben érzi és tudja. Ezt a kérdést nem lehet a dollárnak és a forintnak egymásra való átszámításával megoldani, mint ahogy sokan próbálják elsősorban önmaguk igazolására. Ez a kérdés nem a dollár és forint különbségén, hanem sokkal mélyebb, sokkal nagyobb elsősorban szemléletbeli és felfogásbeli különbségeken nyugszik. Mindenki, aki nem igy közelit hozzá, rosszul és egyoldalúan szemléli. A dollárért mindent megkaphatsz szemlélet szerintem csak első megközelítésre tűnik csábitónak. S mi van azután? Vajon elég-e, hogy az embernek megszűnnek a mindennapi kisösszegü gondjai? Ha eléri egy kis szerencsével, hogy nagyobb jövedelemre tesz szert? Megdöbbentően hallgatom egyik “honfitárs” mellveregető szózatát egy gyűlésen, melyen 6.900 kilométer távolságból öklét rázva fenyegetőzik hazafelé és oly jogokat követel vissza egyes körök részére, melyekről idehaza már szó sem esik, amelyeket rég ellepett a történelem pora. Órákon át reménytelenül vitázom valakivel, aki egy az enyémnél alig valamivel elütő lakása berendezéseit mutogatva bizonygatja: ezt odahaza sohasem szerezhette volna meg és nem hiszi el, amikor megnyugtatom: én tiz év alatt odahaza éppen ott tartok, ahol ő, “legfeljebb” annyival jobb a helyzetem, hogy tudom, ha becsületesen végzem a munkámat, akkor biztos kenyér van a kezemben életem végéig. Ingyen húzzák a fogamat, ha arra kerül sor és néhány forint ellenében kapom meg azokat a gyógyszereket, melyekre nekem és családomnak szüksége van és éjfélkor rámcsenget a körzeti orvosom, ha betegen fekszem otthon, hogy beadja a szükséges injekciót. Gyermekeim korszerű és gyönyörű bölcsődében és óvodában szokták meg a közösségi életet és 504 ft ellenében két hetes üdülőjegyet kaphatok Magyarország leggyönyörűbb vidékein fekvő üdülőkbe teljes ellátással. Nyugodtan lépek utcára éjfélkor is és nem félek, hogy megtámadnak. És sorolhatnám tovább. Sorolom is de hiába, vitapartnerem mindezt nem hiszi eL Nyilvánvalóan lehetetlen dolgokkal ellenérvei és képtelen megérteni, hogy nem lehet összehasonlítani Magyarország technikai kultúrájának fejlettségét Amerikáéval, mely minden háborún csak keresett eddig és ahol a kizsákmányoló osztályok a munkásság rovására oly összegeket halmoztak fel, melyek elképesztőek. Az ilyenféle vitatársak számára értéktelenek szellemi kincseink. Értéktelenek számára világviszonylatban is kiemelkedő szerepet játszó és az utóbbi évtizedek során kifejlesztett iparágaink, termékeink, tudományos életünk vüág- szerte elismert képviselői, eredményei. Az efféle gondolkodással nincs mit kezdenem. Az a generáció, amelyik az utóbbi időkben lépett az amerikai kontinensre személyenként változó okok és meggondolások alapján hagyta el hazánkat. Számukra bizonyára még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy úgy megismerjék választott hazájuk problémáit, mint a haladó gondolkodású idősebbek. Még sokat kell tapasztalnak ahhoz, hogy észrevegyék a tudományos alapossággal szervezett amerikai reklámhadjáratok, pszichológiai megtévesztések raffinált módszereit hogy rádöbben jenek: számukra csak elenyésző töredéke, morzsája jut a nagytőkések által éppen az ő kizsákmányolásuk révén felhalmozott kincsekből és értékekből, melyek legnagyobb részét a profit további növelésé re fordítják és milliárdokat áldoznak oly szennyes célokra, mint a Föld különböző pontjain kirobbantott háborús tűzfészkek. Ezek már szemléletbeli kérdések és ezeknek mérlegelésére egyfajta elmélyülés szükséges a világ dolgaiban. Élő probléma ez kint élő honfitársaink között is. Újra és újra elgondolkodom felettük amikor azon tűnődöm: mi az útja egy magyar ember amerikaivá válásának? Talán egyszer megfejtem a titkot is: miért szüntette meg ezideig sürü levélváltásunkat az a honfitárs, akinek tudomására jutott, hogy uti- jegyzeteimnek egy részét az Amerikai Magyar Szó rendelkezésére bocsátottam? (Folytatjuk) :■ Ajándék 7—77 éveseknek! SZÜLŐFÖLDÜNK \ • I A most megjelent művésziesen illusztrált 560 ■J oldalas könyv a külföldön élő ■; S magyarság könyve! ■! «I Az ABC-től nyelvtani, nyelvi magyarázatokon •i át vezeti el az olvasót a legszebb irodalmi í • I szemelvények megértéséig! A Szülőföldünk !■ közel hozza Magyarországot, annak népét, ;« I« tájait, történeimét, zene és népdalkincsét ;> Ára: $3.95 I; Megvásárolható minden magyar könyvet • I árusító boltban és az Amerikai Magyar Szónál I;
