Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-12 / 41. szám
Thursday, October 12, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD a NEWYORKI EMLEKEK II. RÉSZ 8. New York World's Fair — 1964—1965 Már kigyulladtak az esti fények, amikor leérkezik a gyorslift és uj közönségével máris megindul a World’s Fair legmagasabb csúcsa, a New York State Pavilon óriás kilátója felé. A közel száz méteres toronyba annyi idő alatt érek fel, amennyi alatt a liftet kezelő kék egyenruhás hölgy beszálláskor összezárja az ajtót és egy lépéssel félre lép, hogy utat engedjen a távozóknak. Az ajtó máris nyilik és a szokásos émelygéssel gyomromban a hatalmas körerkélyre lépek. Fantasztikus körkép, lenyűgöző látványként tárul elém a mélyben alattunk elterülő Fair ezer- szinü fényerdeje, melynek égig-szökkenő fénysugarai pirosra, kékre, zöldre és sárgára festik az alacsonyan úszó felhőket. Távolabb a Manhattan irányába nézve teljes szépségében kibontakozik a Rockefeller Center 24,300 ablakából sugárzó ugyancsak felhőket színező fényözön. E két szélső fénytengert a város csodaszép hídjainak finom ivelésü fényfüzérei kötik össze. A környező utakon és hidakon a város és a Fair között suhanó autók tízezreinek városi lámpája a kiállítás felé és ugyanannyi vörös stop lámpája a város irányába mozgó eleven, hullámzó fényfüzért képez. Közvetlen alattam ezerszinben villog az óriás UNISPHERE-t övező mesterséges tó. A színes reflektorok fénnyalábjai a roppant glóbusz alatt száz szökőkutból emeletmagasságra törő vizsugáron át éjszaka is szivárvánnyal tarkítják a félmillió tonnás acélgömböt. Még itt a magasban sem tompul el a lenti hangzavar. Lágy dallamok, vad ritmusú néger zenekarok szűnni nem akaró dobolása tölti be a teret. Immár a józanság túlsó határát súroló hirdetési szövegek áradnak ezer és ezer hangszóróból. Már megjelentek a naponta szokásos tűzijáték első szét- bomló és égreterülő gigászi pálmái is, melyeknek ünnepélyesen szétnyíló tüzlevelei között hatalmas reflektorok irányított színes fénnyalábjai kúsznak át, hogy néhány perc múltán egybeolvadjanak a legnagyobb amerikai cigarettagyárak közös ötletéből születő, szüntelenül kígyózó, százméteres átmérőjű füstkarikáival. Úgy tűnik, mintha az egész Földgolyót lenne módomban látni itt minden színével és minden hangjával együtt. Ez a hangzavar, ez a hullámzás, a színeknek és hangoknak ez a féktelen tobzódása és parádéja, ez az igazi Amerika legsajátságosabb jellemvonása. Aki látja és hallja mindezt, annak évek múltán is megmarad emlékezetében, mint soha vissza nem térő, furcsa, de sok tekintetben nyomasztó álom is. Aki évek múltán eljön majd ide és megkeresi ami a kiállításból megmaradt, már soha többé nem alkothat fogalmat magának mindarról, ami ezek közé az épületek közé hangulatban, hangban és színben egy-egy túlfeszített hangulatú, forró esti órában beszorult. A torony tetejére szüntelen uj látogatók érkeznek, hogy miközben az itteni ajándékbolt borsos áru tárgyai közt válogatva örök emléket gyűjtsenek e percekről, egyúttal az erkély peremére szerelt látcsöveken át gyönyörködjenek a tájban, az esti panorámában. A látcső melletti kis hallgatót leemelve magam is megpróbálom követni az egyes égtájak szerinti tájékoztatót a Fair környékéről. Sajnos nem vagyok perfekt angol és bizony ugyancsak fülelnem kell, hogy a bizonyára hangszalagra rögzített ismertetést pontosan megértsem. Lent száz méteres mélységben esti életet él a kiállítás. A Bourbon Street különös mulatói zsúfolásig megteltek és félelmetes ellentmondás szerűen a fülsiketítő zajban pattanásig feszült a csend. RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. Mignonok születésnapi torták, lakodalmi, Bar- Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva MM A tömegek furcsa csendje. Ez afféle viharelőtti csend, mely elsősorban az ittas és mégiltasabb vendégek ezreinek jelenlétéből és a különféle hitet és elveket valló gengszterek kiszámíthatatlan őgyelgéséből, a bum-ok egyfajta társaságának jelenlétéből adódik. Mert erre a Bourbon Street vidékén meglehetősen kevert az összetétel. Elég egy pillantás a tömegre és elkészítheti az ember a leltárt. Szeretem ezt a különös kavargást, melyhez hasonlót elképzelni sem tudok Európában. Sokáig állok a Vatikán Pavilonnal szemben álló óriást imitáló mesefigura mellett, ahonnan áttekinthetem a kiállítás mulatónegyedének a Bourbon Street, a Meadow Lake Bridge találkozásánál kialakult szögletét. A hid irányában a Belgian Village, a Belga Falu bejáratán szüntelen hömpölyög az emberáradat. Az itteni pénztárak egyszerűen nem képesek a helyzet magaslatán állni és hosszu-hosszu sorokban kígyózik az érdeklődő közönség. A hangszórókon át a rádióbemondók stílusában szinte megszakítás nélkül hallom a Belga Falu hirdetését: Show Time, show time, show time! Now begins the show time! Szint észrevétlenül sorakoznak fel a sötétedés beálltával a hid alá a rendőrségi rohamkocsik, hogy pár lépésnyire a Vatikán Pavilontól a naponta menetrendszerű pontossággal bekövetkező “bevetésükre” várakozzanak. Háta- megett egy nagy bár működik. A Vatikán Pavüon felé eső ajtaja általában zárva van, ám a hatalmas üvegablakon át hosszú perceken át figyelhetem a harsogva játszó zenekar ütemes játékát, melyből leginkább a dobok hangja emelkedik ki. Milyen ellentmondás: a Vatikán Pavilonban kék fényben, misztikus félhomályban, golyóálló üvegfal mögött áll Michaelangelo Pietája, mely előtt ezrek és ezrek vonulnak el a könyörtelenül tovamozgó futószőnyegen, hogy egy pillantást vethessenek a misztikus fényben hófehéren ragyogó reneszánsz csodára. Ám a kintiek mit sem sejtenek az ünnepélyes egyházi zenével átitatott gondolatébresztő csendből, hanem szinte médiumként himbálják testüket a hid tövében nyitott terraszon játszó jazz muzsikusok ritmusára. A nyitott erkély asztalán, helyesebben asztalain asztalról asztalra lépked, táncol a félmeztelen'fekete szépség. Körben az elárusító pultoknál Ínycsiklandón gőzölög az amerikaiak elmaradhatatlan nemzeti eledele: a hamburger és a foot long hot dog. Sohasem ettem még Ízetlenebb húspogácsát az előbbinél és hosszabb virslit az utóbbinál, örök titok előttem: mit tudnak enni az amerikai milliók e két ételen, mely mindig és mindenhol jelen van. A tömeg egy része a Bourbon Street sarkán álló félig nyitott étkezdék előtti asztaloknál mit sem törődve környezetével falatozik, mások gyors mozdulattal rántják le a sörkonzervek nyitózárját, hogy még gyorsabb mozdulattal hajtsák fel a kicsorduló nedűt, a sört. Körben az asztalokon és asztalok körül mérhetetlen piszok. Errefelé hadilábon állnak a takarítással. A vendégek nem egyszer tíz tizenöt centi magasságú eldobált papirtányérok és papirpoharak gusztustalan szőnyegén téb-lábol- nak s amit nem bírnak elfogyasztani, azt egyszerűen ott hagyják az asztalon, hogy a következő vendég egy jól irányzott mozdulattal a földre seperje őket. Mellettem egy kis beugróban egy kínai pár süti a szerintem ugyancsak nagyon közkedveltnek látszó, de bizony gusztustalan kinézetű pizzát, ezt az óriás palacsintaszerü, több rétegben közönséges paradicsommal töltött valamit, amit készítői széles mozdulatokkal dobálnak sütés előtt a levegőbe, így formálják a korong alakú sütőlapok méretére. Azt azonban már csak a gondos szemlélő fedezi fel, hogy a nagy zűrzavarban némely dobás nem sikerül, és az egyébként kifogástalan kiszolgálást ígérő cégtábla tulajdonosai már ki tudja hányadszor a földről szedik fel a később Ízletesen kiadott tésztaféleség egyes darabjait. De ki törődik itt mindezzel? Senki. A zaj, a hangzavar már szinte kibirhatatlanná növekszik. Azután egyszerre, mintha villám csapott volna a tér közepébe. Hatalmas robajjal megmozdul a tömeg, dulakodás támad, kiáltások hallatszanak, va- . laki petárdát robbant, majd éles sípszó hasit a levegőbe, és ebben a pillanatban kipattannak a-hid alatt álló rendőrségi kocsik eddig zárt ajtajaíTA fekete egyenruhás rendőrök rohamcsapatként csörtetnek a tömeg legsűrűbb és leginkább hullámzó közepébe. A boly megmozdul. Aki okos, akiben van még cseppnyi józanság, az egymást törve, taposva kiutat keres a rendőrcsapat elől, melynek tagjai cseppet sem kíméletesen osztogatják súlyos csapásaikat kemény botjukkal. Aki kevésbé tájékozott, vagy netán az irányokkal nincs tisztában, az könyörtelenül megkapja a maga botadagját. Hát bizony ennek fele sem tréfa, jobb ha gyorsan odébb állok, mert itt semmiféle hivatalos irás, útlevél vagy miegyéb nem számit, ahogy elnézem. A rendőrség gyorsan és eredményesen dolgozik. Pillanatok alatt kiürül a tér. Aki ott marad a nagy hullámzóbolyból, az hamarosan a rendőrségi kocsikban találja magát, aki ellenáll és kötekedik, az olyan ütést is kaphat, hogy a mentőkocsiba kerül. Az első kocsi hamarosan szirénázva elvágtat, de heláébe uj üres kocsi zárkózik a sorba, akár egy taxi állomáson. Amikor elül a vihar, eszembe jut a mondás: És a többi néma csend. Persze ami itt maradék csendnek számit, az csupán egy nagyon kis fokkal halkabb zsivaj, lárma, kavargás. Az élet megy tovább. Gombostünyi hely sincs a nagy vörös drapériákkal dekorált apró kis lámpákkal telitett olasz étteremben, de újra nagy tömeg verődik össze a mellette levő bár nyitott ajtaja előtti kis magaslaton is. Bent áthatolhatatlan a cigaretta füst, melynek közepette a világ minden tájáról összesereglett alkalmi közönség ütemes tapsa verseng a hatalmas dobokkal, és fulladásig járja táncát a párlábhelynyi asztalon a rikító rózsaszín öltözékre vetkezett szőkehaju lány. A zene éjjel kettőig percre sem szünetel. A fáradt dobos mögé pihent áll és menetközben hátulról előrenyulva, két taktus között bravúrosan átvéve az ütőket folytatja a munkát. Néhány másodperc és hasonló módon cserélődik ki a zenekar valamennyi tagja. Ám ezt is csak az veszi észre, aki fokozottan figyel. A kiállítás éjszakai mulatói azonban úgy látom nem oly helyei a világnak, ahol bármire is figyelni kellene, vagy illene, hiszen voltaképpen nem is lehet itt figyelni, csak bizonyos hatások gyors egymásutánban való rögzítésére kerülhet sor az agyban. Mikor kitámolygok a legközelebbi Gate-en, és jóval éjfél után beállók a Washington Bridge felé autóbuszjáratot jelző megállóba, az az érzésem, hogy ebben a pillanatban egy idegen égitestről szabadultán igyekszem hazafelé. Ezek a világkiállítási esték számomra az amerikai életritmus és életforma nagyon világosan nyomonkövethető utjel zői. Egy darab igazi Amerika minden itt töltött perc. (Folytatjuk) Küldjük be üdvözletünket a naptárra! Mivel az 1968-as Magyar Naptár rövidesen a nyomdába kerül, arra kérjük kedves olvasóinkat, hogy üdvözletüket lehetőleg a következő KÉT HÉTEN BELÜL KÜLDJÉK BE, mert csak igy bizto- sithatjuk, hogy mindenkinek a neve benne lesz a naptárban, aki erre igényt tart. A naptár rendelések beküldése is sürgős, mert a nyomdának meg kell mondani, mennyi naptárt nyomjanak. Tehát a rendelések beküldését se halogassák. Meg kell jegyezni, hogy a naptár az idén iS nagyon változatos és érdekes lesz, melyet érdeme» megrendelni barátainknak karácsonyi vagy újévi ajándékként. A naptár ára $2.00, külföldre (Magyarországra) $2.25. Kérjük, állítsák ki az affMR netvényt még ma és küldjék be a Magyar Szé Kiadóhivatalához. Amerikai Magyar Szó 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Én is szeretnék hozzájárulni az 1968-as Naptár .előállitásához és ide mellékelem adományomat s............... összegben. Kérem, nyomtassanak résiemre ........ példányt a naptárból, hogy ismerőseim és barátaim körében terjeszthessem. Név: ..................................................................... Cím: ...................................................................... Város: .......................................................... A Ham: ........ Zips rám: ......................
