Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-09-14 / 37. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, September 14, 196? U. Dézsa-Egér 8:2 (5:0) Mint ahogy az idei bajnokság valamennyi ott­honi mérkőzésén, ezúttal is Megyeri úti formában játszott az U. Dózsa. A 12,000 nézőt sokszor ra­gadtatta tapsra a lila-fehérek ötletes támadó já­téka, a szép gólok, bár az igazsághoz tartozik, hogy az egri csapat tudásban klasszissal gyen­gébb és az eddigi mérkőzéseken már félszáz gólt kapott. Érthető tehát, hogy a nagy kedvvel játszó új­pesti csatárok szinte tetszés szerint érték el gól­jaikat. Már az első 45 percben Fazekas (3), Gö- röcs és Bene góljaival 5:0 volt az eredmény. Szünet után előbb Bene növelte az előnyt, majd a bizonytalankodó hazai védelem megtorpanását Sárközi hasznositotta (6:1). Ezután Dunai IL, a góllövőlista vezetője hívta fel magára kétszer is a figyelmet, mig a találkozó utolsó gólját Kováce szerezte (8:2). A mérkőzésen Göröcs, Bene és Fazekas, illetve Sárközi játszott jól. Ferencváros-Dunaujváros 5:0 (3:0) A Népstadion villanyfényes mérkőzésén a Fe­rencváros csaknem 33 ezer néző előtt a Dunaúj­város ellen játszott, és folytatta győzelmi soro­zatát, - ' m 1ffi| A vidékiek legfőbb igyekezete már kezdetben a védekezésre és a veszélyes ferencvárosi csatá­rok semlegesítésére irányult. Ez a taktika azon­ban hamar csődbe jutotta mert 20 perc alatt két Albert-góllal már 2:0-ra vezettek a zöld-fehérek. Először (a 8. percben) a dunaújvárosi Kisstől vet­te el a labdát a válogatott csatár és 22 méterről a jobb sarokba lőtte (1:0). A 19. percben Rákosi nagy erejű lövését Mohács — aki Aczél helyett védett — felütötte, és a magasból visszahulló lab­dát Albert könnyedén fejelte a hálóba (2:0). Alig telt el három perc, és Rákosi beívelését Varga fej­jel csúsztatta a kapuba (3:0). Ezután elég ese­ménytelen volt a játék, a zöld-fehérek nem is na­gyon erőltették magukat. Néhány ügyes trükk, technikai húzás azonban igy is tapsra ragadtat­ta a közönséget. A második félidő első félórája unalmas, egy­hangú játékkal telt el. A hajrában felélénkült a küzdelem, és négy perc alatt két, mértani pontos­ságú Varga-átadást Szőke lőtt nagy erővel a há­lóba (5:0). A Ferencváros csak az első 20 és az utolsó 15 percben játszott kifogástalanul, ekkor a gólok sem maradtak el. A dunaújvárosiak csak a me­zőnyben jeleskedtek. A zöld-fehérek öngólos győ­zelmükkel visszavágtak a vidékieknek a dunaúj­városi tavaszi pontveszteségért. Kitűnt: Novák, Mátrai, Szőke és a belső hármas, illetve Formag- gini, Andriska, Czigler és Kiss. Pécs-Vasas 3:1 (1:1) Meglepetés a Vasas hullámzó teljesitménye: Eger ellen 7:1, a komlói 0:1 után 8:0, s most me­gint vereség. Pécsett már az első percben gólnak tapsolta a 15 ezres hazai közönség. Dunai dr. átadásával Györ- kő elfutott, Mathesz későn próbált közbeavatkoz­ni, Kenderesi is csak kiütni tudta a lövést és a szélső másodszorra már nem hibázott (1:0). A váratlan eredmény szemmel láthatóan megzavar­ta a Vasast, sok pontatlan átadás miatt megakad­tak a bajnokcsapat támadásai. Húsz percig tar­tott ez a bizonytalanság, aztán lassan mégiscsak lendületbe jöttek a fővárosiak, s előbb Puskás 5 méterről a kapus Rappot találta el, majd a 33. percben Kékesi beadásából Korsós egyenlített (1:1). Szünet után 15 perc alatt eldőlt a mérkőzés a pécsiek javára. Az 50. percben Tüske beadását Daka fejjel továbbította a hálóba (2:1), a 60. perc­ben pedig ugyancsak a pécsi balösszekötő (a ki­futó Kenderesi mellett) gurította a labdát a jobb sarokba (3:1). Izgalmas mérkőzésen végig lelkesebben játszot­tak a hazaiak és adódó gólhelyzeteik kiaknázásá­val rászolgáltak a győzelemre. Jók: Móricz, Vajda dr., Tüske és Daka, illetve Kékesi, Ihász és Puskás. Salgótarján—Bp. Honvéd 1:0 (1:0) Salgótarjánban mindkét csapat játékán látszott, hogy igen fontosnak tartja a mérkőzést. A bá­nyászcsapat a kiesés elől menekül, a Honvéd pe­dig feledtetni igyekszik az utóbbi hetek kudarcait. A nagy igyekezet közben gyakran történt szabály­talanság, s emiatt sok volt a szabadrúgás. A 20. percben is ilyen helyzetből esett a mérkőzés egyet­len gólja, Bánkuti iveit előre, Sípos elcsúszott, és a labdát Németh k a p á s ból lőtte a bal sarokba (1:0). Nem sokkal később Vági lövését védte Tö­rök (ez volt a kispestiek egyetlen kapuralövése a 90 perc alatt). A második játékrészben már inkább a hazai együttes támadott, több helyzete is volt, de újabb gólt nem sikerült szereznie. Jók: Kmetty, Ferencz, Bánkuti, Zöldi és Németh, illetve Bicskei, Marosi, Sipos és Tussinger. Györ-MTK 2:1 (0:0) A mérkőzés közben aligha számítottak a győri szurkolók arra, hogy csapatuk ezen a mérkőzésen megszerzi a győzelmet. Sokan már indultak haza­felé, amikor a találkozó utolsó percében mégis­csak sikerült az ETO-nak otthon tartani a két pontot. A találkozón mindkét együttes tartott a másik­tól, s inkább a biztonságos védekezést választotta. Még így is adódott néhány helyzet, ezt azonban a csatárok elhibázták. Fordulás után az 58. percben váratlanul veze­téshez jutott az MTK. Takács elfutott, és Orbán csak szabálytalanul tudta szerelni a büntetőn be­lül. A tizenegyesből Nagy I. a jobb sarokba lőtte a labdát (0:1). Ez volt az eredmény a 83. percig, amikor a középhátvéd Orbán tört előre, s miután nem támadták, 10 méterről a jobb felső sarokba bombázott (1:1). Az egyenlítés fellelkesitette a győrieket, és a 90. percben Keglovich 16 méteres szabadrúgásból megszerezte a gvőzelmet jelentő gólt (2:1). A győriek nagy lelkesedéssel fordították a ma­gük javára a m é r kő zést, de a látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Orbán, Izsáki és Máté, illetve a hátvédhármas és Takács volt a két csapat legjobbja. Csepel-Komló 2:1 (1:0) Újabb győzelemmel gyarapitotta pontjait az őszi idényben még veretlen csepeli gárda. Igaz, a komlóiak mintha csak bizonyitani akarták volna, hogy a Vasastól és a Honvédtói szerzett három pontjuk nem volt véletlen, nehezen adták meg ma­gukat. A változatos küzdelemben a 16. percben Rottenbiller 22 méterről váratlanul kapura lőtt, és a labda a bal felső sarokba vágódott (1:0). A második háromnegyed órában hullámzó volt a játék, és az 52 percben a csepeli középcsatár Kalmár hét lépésről a kapus mellett a hálóba lőtt (2:0). Két perccel később egy komlói támadás végződött góllal: Kerkai lövését Fatér kiütötte és a befutó Bodai három lépésről nem hibázott (2:1). A találkozón a Csepel többet támadott, s meg­érdemelte a győzelmet. Kitűnt: Vellai, Molnár, Faludi, Rottenbiller (a mezőny legjobbja), illetve Kelemen, Bánfalvi és Bodai. Tatabánya-Szeged 4:0 (2:0) Hatezer néző előtt a tatabányaiak szép győzel­met arattak otthonukban a Szeged ellen. A 23. percben a csapatba újra visszakerült Csernai lőt­te az első gólt, s nem sokkal utána a jobbszélső lövésével alakúit ki a félidő 2:0-ás eredménye. A szünet után ismét a tapasztalt Csemainak volt köszönhető a gól: jó átadásból Mészáros már 3:0 arányú vezetést szerzett a Tatabányának. A 63. percben Csernai zárta a gólok sorát (4:0). A Tatabánya végig nagy igyekezettel küzdött, különösen csatársora tűnt ki ezen a mérkőzésen. A szegedi védelem nem talált ellenszert a gyors helycserés 'támadásokra. Diósgyőr-Szombathely 3:2 (1:1) A szombathelyieknek most nehezebb dolguk volt, mint vasárnap a Szeged ellen. A Diósgyői együttese már a 14. percben Horváth jóvoltából megszerezte a vezetést (1:0), de a szombathelyiek dicséretére válik, hogy továbbra is lelkesen küz­döttek. A 40. percben Tóth már jó helyzetbe ke­rült, amikor Tamás kapus szabálytalanul akadá­lyozta. Magyar játékvezető 11-est Ítélt, és ebből Iszak kiegyenlített ( 1:1). A szünet után néhány perc alatt gyors egymás­utánban három gól esett. A 49. percben Szabó a kifutó Tamás mellett 8 méterről hálóba lőtt (1:2), de rögtön utána Horváth egyenlített (2:2). Az 53. percben a gólképes Szurgent újra megszerez­te a vezetést és a győzelmet is az otthonában ját­szó Diósgyőrnek (3:2). A 69. percben még egy 11-es volt, ezúttal a Szombathely ellen, de Hor­váth a kapu fölé lőtte a labdát. A SZENÁTUS $70 MILUÁRDOT SZAVAZOTT HADIKÖLTSÉGRE A szenátus meghiúsított minden igyekezetét a hadiköltségek redukálására és 70.1 milliárd dollá­ros háborús költségvetést szavazott meg, a legna­gyobbat minden eddiginél. Csak három szenátor szavazott ellene, az alaszkai Ernest Gruening, az oregoni Wayne Morse és az ohioi Stephen M. Young, akik eddig is következetesen ellenezték a vietnami háborút. A háborús költségvetésből 20 milliárd dollárt közvetlenül a vietnami háború finanszírozására szavaztak meg. Most a költségvetés az összeegyez­tető bizottság elé kerül, amely kisimítja a képvise­lőház által megszavazott 70.3 milliárd dollár és a szenátusi változat között fennálló különbséget. KI AKARJÁK TULAJDONÍTANI AZ OLAJFORRÁSOKAT BEIRUT. — A Bagdadban gyülésező arab pé~ ügyminiszterek összejövetelén, Irak képviselője vasolta az arab államokban lévő olajforrások á mositását. Irak javaslatát Saudi Arábia képviselő) ellenezte. Magyar Thrsaskör Yorkville Temple, 157 East 86th Street New York, N. Y. 10028 Külturesték minden hó második péntek estéjén, összejövetelek minden hó harmadik vasárnap dél­utánján, kivéve a nyári hónapokat. — Tagdíjat minden összejövetelen felvesz a pénztáros Szeptember 17-én, vasárnap délután megünnepeljük' a junius, julius, augusztus és szeptemberi születésna­pokat. Szép program, jó sütemények, -kávé és frissitők. Október 22-én, vasárnap délután .társasjáték össze­jövetel. Október 27-én, pénteken este kulturelőadás. ELŐZETES JELENTÉS! Az Amerikai Magyar Szó Ügyvezető Bizottsága, a Magyar Társaskörrel együtt sajtóbazárt rendez december 3-án, vasárnap egész nap a Yorkville Temple 157 East 86th Street alatti helyiségében. Szerezze be karácsonyi ajándékait a bazáron. SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSi^SSSSSSSSSSSSSSSSS» NAGYSZABÁSÚ SZÜLETÉSNAPI ÖSSZEJÖVETEL | szeptember 17-én, vasárnap délután 2.30 órai kezdettel a YORKVILLE TEMPLE-ben, 157 East 86th Street, New York, N. Y. címen § a Magyar Társaskör rendezésében Megünnepeljük a junius, julius, augusztus és szeptemberi születésnapokat Szép program. Finom sütemények, kávé, frissitők Belépődíj nincs — Mindenkit szívesen látunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom